Mi vár az ellenfelükre?

ELŐSZÓ

A hidegszemű gyilkos minden reggel együtt kávézott a miniszterelnökkel. Ez akár egy ponyvaregény első mondata is lehetne, holott rendszerváltozásunk egyik nagyon fontos momentumáról van szó. A miniszterelnök ekkor kapta meg az utasításokat, ekkor határoztatott meg, miképpen kell cselekednie. Nem volt ő igazi gyilkos, csupán a tekintetével szúrt, mintha kést mártanának a védtelen testbe. A hidegszemű a nemzeti oldal fő tartozéka, itt koptatta a parlamenti padokat. Kulcsfigurája a mögöttünk lévő tizenkét esztendő hazugságáradatának. Gyakorta alászállt az alvilágba, bűnözőkkel parolázott, osztozkodott velük, miközben főmuftik magasba repítésénél segédkezett, és persze súgott, karrierutakat egyengetett. Azokét, akiket aztán később saját érdekében gátlástalanul felhasznált. Felhasznált, hogy tovább súghasson, s hogy ne derű jön ki róla, már korábban is súgott. Meg kéjhölgyeket is szállított elvtársi ágyakba. Egyesek tudni vélik azt is, néha még acélkék egyenruháját is magára öltötte, s ilyenkor erősen szorította a régi dobtáras markolatát.
A hidegszemű csendestársa a tábornok. Esztendőkön át főperzekutor volt az istenadta, a hidegszemű javaslatára. Az alvilág tisztelte, éltette őt, néha látványosan még ki is egyezett vele, a látható világ becsületesebb része meg egyre csak kérdezgette, miképpen lehetséges az, hogy még mindég ő a főperzekutor. Talán csak nem minden titkok tudója? Talán csak nem telefonokra titkosan tapasztott füleivel jutott, illegálisan, másokat kompromittáló adatokhoz? Talán csak nem minden bajba jutott főmufti támogatója ő, aki persze nem mérte ingyen a védelmet? Cserébe ő is támogatást, hallgatást kért, miközben zsarolt, csak zsarolt. Dokumentumokkal „zsugázott", s az adu ász rendszerint az ő kezében volt. Emlékezetében tartotta mások múl ját, nem feledett vétlen halálokat, besúgásokat. Mindenkinek segített tisztára mosni magát, de a rossz hírbe hozó bizonyítékokat nem hagyta kiütni a kezéből. Ügyesen konspirált. Piros fehér-zöldben játszott ugyan, de a Lajtán túlra is elrepült, hogy Karinthiában az egyik magyar szabadmadaras bankár kastélyában, egy másik bankár és egy szigorúan titkos vörös főpolitikus társaságában köszönthesse az új év első napfelkeltéjét. S mivel agyafúrt volt, azt hitte, abba a kastélyba más magyar„madár" nem jár, napfelkelte köszöntője titokban marad. De rosszul számított, a nagy utazásnak híre kelt honunkban. Aztán a főperzekutor napjai is megszámláltattak. „Dicsősége " leáldozott. Előtte persze - nehogy kiterítsék - dokumentumkincseit jobbra is, balra is szétosztotta. Magának is hagyott, nem is keveset, hátha egyszer lesz még belőle ismét főperzekutor.
A hidegszemű gyilkos és a tábornok mellett sokan bolyonganak még az átalakulás hazai országútján. Közöttünk jár még mindig Raszkolnyikov, Szatmári Lajos, Vanek úr és hű társa, Szabó atya is. Szabó atya a III/IV-eseknek szóló jelentéseinek megbízhatóságáról két zalaegerszegi tartótisztje, N. István és M. Mihály is véleményt tudna mondani. De mivel a mi atyánk a III/III-asoknak is jelentett, ott O. András tartótiszt is minősíthetné a besúgói buzgóságokat. Ha megkérdeznék őket. Nem feledkezhetünk meg a D-209-es és a D-8-as rettenthetetlen bátorságáról sem. Örökre szívünkbe zártuk az egykori rádiós főszerkesztőt. a besúgóvá „nemesedett" Udvaryt, Nádudvar és a valamikori MSZMP Politikai Bizottságának egykori támogatottját. aki ma botcsinálta politikusként az egyik nemzeti párt vezérkara körül téblábol. De tegyünk említést egy másik mikrofonos emberről is. a 17 éves korában külön apanázs fejében beszervezését vállaló, a pannonhalmi bencés tanárokról súgó, önmagát nemzetinek álcázó Fischerről. Szintén piros-fehér-zöld álcát visel a nehézsúlyú, testi erejével gyakran kérkedő, jobbegyeneseiről elhíresült KO-király, az ügynök múltú újságíró Bunyós is. Az 1987-ben beszervezett a Fideszre állított. a marihuána rabjaként. gyakran kolumnás cikkeket publikáló Egér is közénk tartozónak mondta magát, mint ahogy nemzeti érzelműnek mutatkozik a Kádár-rezsimben besúgóvá süllyedt Madárka is, aki ma a hazai közszolgálat egyik fejedelemasszonya. Gondolkodjunk el az iménti nevekről! A beszervezett. Fideszt figyelő újságíró, Egér, ugyan mit jelenthetett a szintén ügynök vezető fideszes politikusról, Vanek úrról? Egyáltalán, ki jelentett kiről? Ki figyelt meg kit? Ez az igazi tébolyda nem, nem Orwell 1984-e. Ilyenek tehát a nemzeti hit sajtós szószólói! Legalábbis a felsoroltak. Szegény nemzet!
A sajtó volt az igazi élettere a ma tulipános színekben politizáló D-52-esnek is, s nem esik messze a betű a professzori talár mögé bújó D-54-estől sem. A D-72-es szigorúan titkos tiszt pedig az ORTT Panaszbizottságában a sajtót felügyelte. Piros-fehér-zöldbe bújva alkotott elítélő véleményt a nemzetért igaz hittel mikrofonnal szolgálókról. Kit érdekel. hogy mit csinálták a baloldal nyilvánosságot félrevezető sztárjai? Róluk tudjuk, hogy honnan jöttek, tudjuk. hogy kicsodák. De azok, akiket ügynökként balról jobbra löktek ők az igazi ellenségek. Az áljobboldaliak. Alattomosan megbújnak közöttünk, s áporodott leheletükkel mérgezik köröttünk a tiszta levegőt.
S akikről ma még semmit sem tudunk! Vagy nem tudhatunk, mert hatalmasságok államérdekről papolnak! De azok érdekéről ki szól, akikről az imént említettek és ma még szóba sem hozottak folyamatosan jelentettek? S akiknek jelentettek, akik a megrendelők voltak, miért ők alakítják még mindig a sorsunkat?
Akikről eddig írtam, mindegyike ma is élő, valós személy. A sorok között olvasni tudó rájuk ismerhet, és mindegyik megnevezett felismerheti önmagát is. De a valódi névnek a népet „szolgáló " törvényeink miatt még mindig titokban kell maradnia. Mint ahogy titok övezi kirablásunk történetét is.
Ezt a titkot kívánom megfejteni beszélgetőtársammal, dr. Kőrösi Imrével együtt ebben a könyvben. Folyamatokról beszélünk, amelyek végén levonható a következtetés, amely akár megrázó is lehet. Mert ez az összegezés csak arról szólhat, hogy ezt az egész átalakulásnak nevezett hazugságot a volt kommunista vezérkar a titkosszolgálatokkal karöltve követte el. Pártsemlegesen. Hogy a titkosszolgálatokat mely országokból mozgatták, utasították, ki tudja. Erről csupán sejtéseink lehetnek. Ami viszont egyértelmű: szó sem volt magyar érdekekről. Idegen akaratok kiszolgálóivá vált itt a hatalom a csúcsokon. Miközben arra persze nagyon vigyáztak, hogy zsebeiket teletömjék. A miénk meg maradjon üresen. Paktumokkal fosztottak ki bennünket, amelyek közül a leggaládabb a rózsadombi egyezkedés. 1989. március 15-én Budán, a Mechwart tér közelében, a Központi Statisztikai Hivatal tájékán, egy úgynevezett T, azaz titkos lakásban tizenhárman gyűltek össze. Velük volt még néhány, alig számító kísérő is. Ez a tizenhárom megegyezett abban a húsz pontban, amely alapján ismét idegen kézbe adták Magyarországot. Micsoda párhuzam: 1849. október 6-án tizenhárom hős honvéd tábornok, az aradi tizenhármak az életüket adták a hazáért. 1989. március I S-én pedig tizenhárman, a rózsadombi paktum elfogadói elárulták hazájukat.
Árulók Ez a szó végig kíséri a mögöttünk lévő több mint egy évtizedet. Mert minek nevezzük azokat, akik törvényeket alkotva kiraboltatták hazánkat? Most gyakran írnak, beszélnek az IBM-ről, a nagy nyugati monopolcégről, amely vette a sátorfáját. 3700 embert az utcára téve. Arról persze nem szól senki, hogy ez a cég honi tartózkodása alatt 90 millió dollárt hozott be fejlesztéskén, s teljesen törvényesen kivitt 400 millió dollárt. S emellett 100 milliárd forintot adómentesen, osztalékként szétosztott üzletfelei között. Persze nem ők a bűnösök! Ők csak éltek a törvény adta lehetőséggel. Mert a privatizáció kiagyalói. amikor öt év adómentességet garantáltak a hozzánk csalogatott multiknak törvényileg nem szabályozták, hogy mi legyen azokkal, akik kihasználták az előnyöket s az idő leteltével hátat fordítottak nekünk. Pedig csak egy passzuson múlott az egész. Törvényileg kellett volna szabályozni. hogy az a multi, amelyik az adókedvezményt kihasználva, annak megszüntekor előkelő idegenként távozik, kamatostól fizesse vissza az igénybe vett kedvezményeket. De mivel ezt a passzust egyik kormány, egyik parlament sem szorgalmazta, a multik nyugodtan garázdálkodhatnak nálunk. Ezek a cégek ezek vezetői megtömött zsebekkel elmennek, hátrahagyva a Júdás-pénzt az őket törvényileg segítőknek, s utánuk az özönvíz, az ismét növekvő munkanélküliség. Miközben az őket kiszolgáló beszállító magyar cégek tömegesen mennek tönkre.
A Medgyessy-kormány ideje alatt folytatódik a privatizáció. Most éppen 472 milliárd forintén adják el a még megmaradt értékeinket. Miközben az eladásra kiszemelt javak világpiaci értéke legalább kétezermilliárd forint. S ha az áruba bocsátott gyárakat, üzemeket mai áron, most kellene megépíteni, az iménti összeget meg kell szoroznunk legalább tízzel. Még a lyukas zsebünket is kilopják! S mi ezt is szó nélkül tűrjük! Vajon meddig!
De kezdjük az elején! Kezdődjék hát az időutazás, álmodjuk újra az eltelt tizenkét évünket. Nem ígérek könnyű álmokat. S az álom után, ha önök is úgy akarják, kezdjünk mindent újra! De most már paktumok, hazugságok és becsapások nélkül.

Ez a gyűlöletbeszéd és a törvényi rendszabályozása számomra egy kicsit unfair megoldás ( bár a jogszöveget nem ismerem egyenlüőre) már az első hallatra, de kötve hiszem , hogy pl. absburg Ottó ilyen kijelentésére bemozdulna a főügyészség, mégha regiment feljelentő levél is érkezik .. Itt folyamatosan Bárándyt lebecsülik sokan , holott bizonyos hogy csak "minősített" szélsőséges kiszólásokra fog vonatkozni ez a törvény . Mondom : így nyersen mint "gyűlöletbeszéd" ellen való szankciónált jog- hallásra nekem sem tetszik . Itt megint "felhasznál" Lovas és nem tényszerüen tálal. Sejtett , érdekvezérelte módon - ezért kamú ez is ( a román szarságggal együtt) ...

Lovas István ...:O))

Örömünkre az egész balliberális sajtót alázta meg saját agit-propos múltjának atavisztikus előtörésével Aczél Endre, a Népszabadság vezércikkírója, a Pannon mobilcég házi lapjának főszerkesztője, a szocialista Klubrádió hullámlovasa, amint közszolgálati álarcában búcsúzott el a Nap-keltében Kovács Lászlótól. „Köszönjük, hogy itt volt és hogy eligazított bennünket!” – így Aczél. Több mint egy pillanatra eltűnt a díszlet és előbújt a nem is olyan régi munkásőrmúlt, amelyben a fegyvert oly közmondásos sikkességgel forgató mai médiatársaság (Bedő Iván és társai) fejét jobbra csapva menetelt a munkásosztály szent ünnepein a Dózsa György úti dísztribün, a nagy eligazítók előtt. Förtelmes pillanat volt. Akár az új demokrácia hangadóinak eligazításra váró és az egykori, aczélgyörgyi időknek megfelelően önjáróan is igazodó embereinek folyamatos és gyakorlatilag kizárólagos látványa a képernyőn.
*
Épp egy hete, múlt szombaton zajlott le egy olyan beszélgetés Verebes István és Betlen János között, szintén a Nap-keltében, amelyet mindenekelőtt a médiát Budapesten figyelemmel kísérő szervezeteknek és nagykövetségek sajtósainak ajánlhatnánk. A dialógus külföldi füleknek megdöbbentő, hiszen kiderül belőle: még a jobboldali elfogultsággal igazán nem vádolható műsorvezető is teljes egyetértéssel és azonosulással részletezi azt a helyzetet, amely szerint a mai koalíció nemhogy a számára ellenségesnek ítélt (értsd: kritikus) hangokat parancsolja le a képernyőről, de azokat is, melyek tulajdonosai úgy érzik, hogy függetlenek a két tábortól.
*
Születésnapját ünnepelte Habsburg Ottó. „Köztiszteletben áll, valóságos erkölcsi intézménynek tekintik, becsülik családszeretetét.” Így hirdeti címoldalas kiajánlójában a Népszabadság szerdai száma a posztkommunista lap bécsi tudósítójának, Szászi Júliának fél újságoldalt betöltő írását (Európa fontosabb a trónnál – Ausztria ünnepli a kilencvenéves Habsburg Ottót). A szélsőjobboldali elhajlást zsigerileg is olyannyira „megérző” újságírónő, hogy Jörg Haider irodája annak idején tiltakozott is, amiért Szászi a vele készült interjút meghamisította, Habsburg Ottóhoz írt ódáját nyilván már korábban megírta. Így azután nyilván helyhiány miatt szorult ki a Népszabadságból az a szenzáció, amelyet a Der Standard című osztrák liberális lap a Pentagon ma zsidó intézmény, a Magyar Nemzet pedig Habsburg Ottó kemény nyilatkozata címen hozott. A nyilatkozat, mely a szenzációkra amúgy rendkívül kiéhezett balliberális lapokban még a botrány kirobbanását követő harmadik napon sem jelent meg, aláhúzza a Szászi cikkének bevezetőjében írtakat, mely szerint a tiszteletre méltó európéer nem olyan ember, aki „egy percig is titkolná, mi a véleménye a világról”. Hát nem titkolta. Méghozzá a Haiderék pártjához közel álló folyóiratban, a Zur Zeit-ben. Habsburg Ottó szerint az amerikai hadügyminisztériumban a vezető tisztségben zsidók ülnek, akiknek fő célja Izrael megvédése. A másik oldalon, a külügyminisztériumban pedig feketék vannak. Vagyis tudtunkra adta, hogy a világ legfontosabb külpolitikai történése zsidó–néger biznisz. A kérdés az, hogy Bárándy Péter készülő új gyűlölet- és antiszemita törvénye értelmében Habsburg Ottót bekasztniznák-e nálunk? Nyilván enyhítő körülménynek tekintenék, ha azzal védekezne: enyhe drog hatása alatt tette ezt a Neue Zürcher Zeitung csütörtöki számában antiszemitának minősített nyilatkozatát, amelyet, roppant érdekes módon, az antiszemita vádiparban utazó balliberális média most egyöntetűen nem támadott. A média ez ügyben is eligazodott.
*
Magyar delegáció tárgyalt a bukaresti igazságügyi minisztériumban. A téma: miként iktatható a román jogrendbe a gyűlöletbeszéd, a magyarok elleni etnikai gyűlöletkeltés, a rasszizmus formáinak elítélése. A delegáció vezetője kijelentette: a tárgyalási fordulótól a román törvényalkotási mechanizmus beindítását várja. A Medgyessy-kormány akciója dicséretes – még ha „extraterritoriális” átnyúlásról is van szó –, hiszen így talán sikerül elejét venni C. V. Tudor pártvezér és Gheorghe Funar kolozsvári polgármester magyarellenes őrjöngéseinek. Ezek még nem szúrtak szemet sem a NATO-nak, sem az amerikai politikusoknak, sőt, még a nyugati újságíróknak sem, és ez ugyancsak figyelemre méltó. Bámulatunkat fokozza, hogy ugyanezek és más román politikusok antiszemita nyilatkozatai sem érdemelnek említést még azokban a cikkekben sem, amelyek szorgalmazzák, hogy Romániát vegyék fel a NATO-ba. Abba a szervezetbe, amelyből Magyarországot ki kellett volna lökni Orbánék állítólagos antiszemitizmusa miatt. Talán csak az állítja helyre magából kifordult világképünket, hogy a hír nem igaz. Semmiféle magyar delegáció nem tárgyalt Bukarestben. Az eredeti hír a Népszabadságból való és aszerint Avraham Becker, a Zsidó Világkongresszus főtitkára tárgyalt kedden az itteni Igazságügyi Minisztériumban. Az idézet többi része – mutatis mutandis – igaz. A fordulat a magyar jogrendben és a többiek. Hiszen, mint szintén olvashatjuk, „Medgyessy Péter kormányfő New Yorkban megbeszéléseket folytatott a ZSVK vezetőivel, ahol kilátásba helyezte ilyen törvények megalkotását… a ZSVK javasolni fogja azt, hogy a magyar büntető törvénykönyv ne csak általánosságban ítélje el a rasszizmust; tartalmazza az antiszemitizmusnak – mint a szélsőséges fajgyűlölet egyik formájának – elítélését is”. Habsburg Ottónak tehát a jövőben nagyon vigyáznia kell arra, hogy hol beszél.
*
A fényes papíron nyomott Oktogon című építészeti lap Torony és düh címmel támadja Makovecz Imrének Petőhenyén épült új templomát. Az Oktogon ítésze szerint a templom dühöt fejez ki. Innen már csak egy lépés a „gyűlöletkeltés” vádja. Makoveczet is le kell csukni, hiszen a kiengedett drogosok teremtette cellavákuumot csak be kell tölteni valahogy. Egyébként jellemző, hogy a templomot azonnal megszerető petőhenyeiek Makovecz Imrét keddre egy csellel elhívták Petőhenyére, és ott az építész 67. születésnapjára egyebek között aranygyűrűt is kapott. A petőhenyeiek tudják azt, amit mindenki: Makovecz tornya kizárólag annak a körnek a szemében fejez ki dühöt, amely Orbánról terjeszti azt, hogy antiszemita.
*
Havas Henrik „Kurva vagyok” című könyvével lepi meg a Big Brother-fogyasztó olvasókat karácsonyra. A könyv a hírek szerint nem önéletrajz.

****************

KURVAÉLET a címe!

Pityú!

mit is akartál írni tképpen?