2010-12-07 07:00
Bolondok Haza: hatalmas buli a volt Lipótmezőn

Bolondok Haza címmel összművészeti fesztivált és egész éjszakán át tartó zenés-táncos partit rendeztek a néhány éve bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) épületében. A szakma fölháborodott és tiltakozik, az egészségügyi államtitkárság vizsgálódik – írja a Magyar Nemzet. http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=351642

A lengyeltóti Zichy-kastély utolsó névadó tulajdonosa Zichy Béla volt, a helyiek emlékezete szerint örökösei, a Pejácsevichek 1938-ban ajándékozták az államnak az épületet. A háború után egészségügyi intézményként funkcionált, amelyet a marcali kórház működtetett. Sütő László, Marcali polgármesterének elmondása szerint az 1990. évi önkormányzati törvény értelmében lett a város a kórház tulajdonosa, az ingatlanokat akkoriban az kapta meg az államtól, akinek a használatában volt.

Budai Gyula kormánybiztos különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés, továbbá hivatali visszaélés bűntette elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett az Álomsziget-projekt ügyében ismeretlen tettes ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen.

A kormány 2010. november 6-án az Álomsziget néven futó kaszinó-projekt tekintetében a nemzetgazdasági szempontból kiemelté nyilvánító Gyurcsány-kormány által hozott kormányrendeletet hatályon kívül helyezte, így a beruházás kiemelté nyilvánítása megszűnt. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 2010. október 26-án feloldotta az Álomsziget-beruházás titkosítását. Így elhárultak azok az akadályok, melyek nélkül nem lehetett volna jogi lépéseket tenni a kaszinó-beruházás vonatkozásában - mondta el szerdai sajtótájékoztatón Budai Gyula.

A Központi Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elkészítette jelentését a sukorói King's City és a Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget néven futó kaszinó-beruházásokról. A jelentés megállapította, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormány a két említett projektet úgy nyilvánította kiemelt beruházássá, hogy azok vonatkozásában a törvény által megkövetelt széles társadalmi, gazdasági igény, illetve a fontos közcél nem állt fent. 2010. november 29-én Budai Gyula különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés, továbbá hivatali visszaélés bűntette elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az Álomsziget-projekt ügyében a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Budai Gyula arra is felhívta a figyelmet, hogy Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget kaszinó-projekt kísértetiesen hasonlít a sukorói esetre. Mindkét projekt esetében kiemelté nyilvánították a beruházásokat, másrészt minkét esetben két értékbecslés készült, ahol a második értékbecslés jóval alacsonyabb összeget határozott meg a pályázók részére - fűzte hozzá. A kormánybiztos elmondta, az Álomsziget vonatkozásában körülbelül 2 milliárd forintos vagyonvesztés történhetett, ekkora kár érte a magyar államot.

A kormánybiztos kitért a hivatali visszaélésre is az ügyben. Felidézte: 2009. január közepén Tel Avivban az Álomsziget-projekt befektetője egyeztetést folytatott a magyar nagykövettel. A befektető nehezményezte, hogy lassan mennek a hatósági eljárások. Ezt követően 2009. február 2-án már megszületett az ügyben a kormány-előterjesztés, melyet Veres János akkori pénzügyminiszter jegyzett, és azonnal elrendelték a projekttel kapcsolatos valamennyi irat titkosítását. Volt kormánytagok hivatali helyzetükkel visszaélve, hatáskörüket túllépve, a külföldi befektetők nyomásának engedve nyilvánítottak egy beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelté. Ezzel megsértették azokat a jogszabályi előírásokat, melyek a nemzetgazdasági szempontból kiemelté nyilvánítást meghatározzák - szögezte le Budai Gyula. A kormánybiztos szerint Veres János volt pénzügyminiszter és Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök büntetőjogi felelősségét vizsgálnia kell az ügyészségnek.

Budai Gyula aláhúzta: a vagyonvesztés tekintetében azon állami vezetőknek is vizsgálni kell a felelősségét, akik hozzájárultak az értékesítéshez. A politikus szerint a vagyonkezelő korábbi vezetőjének, Tátrai Miklósnak a felelőssége is felmerül ebben az ügyben.

A jövő év végéig elkészül az országos leltár, és jóval egyszerűbb lesz a közbeszerzési törvény

Ebül szerzett jószág ebül vész el. Noha Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd kiszivárogatása óta két kézzel szorította a kormányrudat, a vörös zászlóshajó menthetetlenül süllyed. A nagy taktikus egyetlen hét alatt bukta el a miniszterelnöki, majd a pártelnöki tisztséget. Pályakép.
Gyurcsány Ferenc felejthetetlen pátosszal hangoztatta nehéz pápai gyermekkorát, a komfort nélküli lakást, a magyar munkáscsalád szürke hétköznapjait. Nincstelen fiúként jött fel Pestre, „aki azt sem tudta, hol jár a kettes villamos”. A nép és fia útja azonban hamar elvált. A KISZ-vezetői, majd a Demisz alelnöki posztjáról lemondó „pápai gyerek” a rendszerváltás hajnalán a politika világából az üzleti életben keresett boldogulást. Bár elismerte, hogy sokan a KISZ és a Demisz eltűnt vagyonából gazdagodtak meg, ő nem sorolta magát a szerencselovagok közé. 1990-től 1992-ig a Creditum Pénzügyi Tanácsadó Kft. munkatársaként dolgozott Budapesten, majd rövid ideig az Eurocorp nemzetközi Pénzügyi Rt. igazgatója volt. Elmondása szerint ez alatt a négy év alatt beletanult az üzleti életbe, de amikor vitája támadt egy külföldi tulajdonossal, Altus Rt. néven, saját céget hozott létre. Ennek kezdőtőkéjét egy vidéki lakás eladásának árából, 10 millió forintból szerezte meg.

A piaci életben addig ismeretlen Gyurcsány Ferenc jó érzékkel halászott a privatizáció által felkavart zavaros vízben. Az olcsón kínált állami cégeket megvásárolta, feljavította, hogy utána nagy felárral túladjon rajtuk, vagy nagy haszonnal működtesse őket. Lelkiismeret-furdalás nélkül. Ahogy egy 2003-as Népszabadságnak adott interjújában fogalmazott: „Nem szégyellem magam amiatt, hogy tisztességesen gazdagodtam meg, és tisztességes, tehetséges barátaim vannak”. A kilencvenes évek során megvásárolt cégei hosszú névsorából kiemelkedik az Altus-birodalom felfuttatásához hozzájáruló Aldo (korábbi nevén Szenzor) Kft., amely a balatonőszödi kormányüdülő, illetve a Szalay utcai állami tulajdonban lévő ingatlan lízingelési botrány kapcsán került a figyelem középpontjába.

Az igazi prédákat Gyurcsánynak az 1995–1996-os cégvásárlások jelentették. 1995 októberében hozzájutott a Balassagyarmati Fémipari Kft. kilencvenszázalékos üzletrészéhez, ezt követte a Perfekt Rt. megvásárlása, amely később a Millenáris Kht. átvilágításában segédkezett, és a Motim Kft. megszerzése is. A nagy vásárlásokhoz a hitelt a Magyar Hitelbank adta, amelynek elnöke akkoriban Dobrev Klára édesanyja, Apró Piroska volt. Az üzletember renoméját rontó, családi villáját felújító cégével, a Fittelinával, vagy a fantomcégként működő Nomentana Kft.-vel már kevésbé volt sikeres, de a hozzájuk köthető kétes ügyletek csupán a sajtóban kavartak vihart, Gyurcsány sikereinek vitorláját ez a szélvész nem tépázta meg. A kis cégek belekerültek az Altus-birodalom olvasztótégelyébe, és eltűntek.

Egy parlamenti vizsgálóbizottság jelentése szerint a Gyurcsány Ferenc tulajdonosi körébe tartozó cégek – a miniszterelnök tulajdonosi jogviszonyának időszakaiban – legalább 505 millió forintnyi állami forráshoz jutottak. Ebből 490 millió megrendelésekből, 15 millió állami támogatásokból származott. Nem meglepő, hogy Gyurcsány Ferenc vagyona 2002-ben 3 és fél milliárd forintra rúgott, amellyel az ország ötvenedik leggazdagabb üzletembere címét is elnyerte, így jelentős anyagi háttérrel és kedvező kapcsolati tőkével kacsingathatott (ismét) a politikai karrier felé.

„Üzletember, snitt, politikus, snitt”

Így nyilatkozott frappánsan a Magyar Hírlapnak adott interjúban üzleti és politikai karrierjéről Gyurcsány Ferenc 2002-ben, immáron Medgyessy Péter stratégiai tanácsadójaként. Hogy hogyan talált egymásra a két milliomos? Talán még 1999-ben, amikor az Altus Consulting Kft. és a Medgyessy Tanácsadó Kft. közösen pályázta meg a szocialista Toller László vezette pécsi önkormányzat tanácsadói tenderét, melyet az Altus–Medgyessy tandem nyert meg.

Győztes csapaton ne változtass.

Ócska kis senkik. Pitiáner tolvajok. Rendszerváltók? Ugyan, kérem, Hazát kiárusítók ők, nem Hazamentők.

Mindenesetre el kell ismerni, a nagy trükköt sokáig élveztük, talán még hittünk is benne, sokan még ma is süketnek és vaknak tettetik magukat, hogy saját becsapottságukat, hiszékenységüket még önmaguknak se kelljen bevallani. Azt, hogy ehhez a cirkuszi attrakcióhoz lelkesen asszisztáltak. Mert valljuk be, a bűvészmutatvány, bármennyire is fáj nekünk, sikerült. A rendszerváltóknak kiválasztott ügynököcskék, jobb- és baloldali mezben, úgy tűntették el a kommunistákat, azaz hát önmagukat, hogy közben köpönyeget váltva, itt maradtak a nyakunkon. Magyarországot viszont eltüntették. A szemünk láttára. Trükköztek itt is, csakhogy ebben a trükkben valóban az életünk a tét.

Láthatatlan köteleket feszítettek ki Hazánk köré, ökölvívó ringgé alakították Magyarországot, s beküldtek bennünket a ring közepére, bunyózzunk csak az életünkért. Velük, akik a szabálytalan ütések összes változatát ismerték, és alkalmazták is velünk szemben. Ott volt végig mellettünk a bíró, a fehérruhába bújtatott ördög, látott mindent, s úgy tett, mintha a sportszerűségre vigyázna, közben pedig sorban kaptuk a mélyütéseket, miközben a bíró rendre bennünket intett meg.
Tehette, hisz ott állt mögötte egy egész gépezet, újságírók, páholytagok, a titkos társaságok megszámlálhatatlan sokasága, akik végig azt magyarázták nekünk, mi vagyunk a szabálytalanok, mi visszük be az „elitnek”, sportszerűtlenül, az övön aluli ütéseket. Örökké csak bennünket intettek meg, miközben az „elit” sátánian vigyorogva állt velünk szemben, s egyre csak gyomrozott, ütéseivel nemesebb testrészeinket sorozta, de a csokornyakkendős, ott a ring közepén, soha nem szólt egyetlen elmarasztalót sem. Tudta, a világ vele van, itt minden szabálytalanság bevethető, hiszen bennünket ki kell ütni, s a nézőtéri bevételen ők osztoznak.

És jöttek és jöttek, záporoztak a kivédhetetlen pörölycsapások, miközben azért mi is, teljesen ártatlanul beleszaladtunk egy-egy hatalmas pofonba. Végül aztán padlót fogtunk. A bíró már számol ránk. Homályos tekintetünkkel látjuk még a fölénk magasodó testét, bokszkesztyűnkkel a ring padozatába kapaszkodunk. Vajon sikerül- e véglegesen kiszámolni bennünket, vagy kínkeservek közepette feltápászkodunk, s egy utolsó, mindent eldöntő hatalmas ütéssel mi küldjük a padlóra ezt a gátlástalan, bábként mozgatott „elitet”, úgy hogy, mindenféle bírói furfang ellenére, végül ő marad ott a ring közepén, kiterítve, mozdulatlanul, magatehetetlenül. De vigyázzunk! Eddig még minden menetet- törvénytelen ütések garmadát megengedve nekik- az „elit” nyert, így csak kiütéssel győzhetünk ellene. Tápászkodjunk már fel a padlóról, forrasszuk a szót a fölöttünk kaján vigyorral számláló bíróra, s essünk neki az eddig bennünket ütőnek.

Neki a földön kell maradnia, nem állhat fel onnan, mert ha megint a talpán lesz, elvesztünk. Akkor a meccset ő nyeri meg. Hiszen minden sátáni erő őt segíti. Ezt akarjuk?

S ha a sorozásoktól, a rengeteg mélyütéstől kezd kitisztulni a fejünk, nézzünk csak szét magunk körül.
Vegyük például kézbe azt az írást, ami 2009. január 22-én jelent meg, „Félpénzért privatizáltunk” címmel, a Napi Gazdaságban. Azt azért azonnal észre kell venni, már a címmel manipulálnak bennünket. Mert kik is privatizáltak? Mi, mindannyian? Nem! Ők, a kiválasztottak. A gazdasági- és politikai „elit”.
„A kormány elkészítette a privatizációs időszakot lezáró jelentését, amellyel már a vagyontörvény megalkotása óta adós. Eszerint az 1990-2007 közötti évek csúcsidőszaka 1995 volt, amikor a közműcégek eladásakor 480 milliárd forint bevételre tett szert az államkincstár. Ezt követően az utolsó privatizációs hullám 2006-ra esik, amikor körülbelül 350 milliárd forint bevételt könyvelt el az állam. (…

A közvagyon eladása egyértelműen a szocialista kormányokhoz köthető: a jobboldali kormányok közül az Antall-kormány idején indult el a magánosítások előkészítése, de csak 1993-ban értek el jelentősebb eredményeket, míg az Orbán-kormány időszakában - a meghirdetett gazdaságpolitikának megfelelően - gyakorlatilag teljesen leállt az állami vagyon értékesítése, amit a Medgyessy-, majd Gyurcsány- kormányok pörgettek fel.
A legnagyobb értékű privatizációs akció a Mol 2006-os opciós értékesítése volt, akkor egy összegben 237 milliárd forinthoz jutott a vagyonkezelő révén az állam, ezt követi a Matáv 1997-es nyilvános részvénykibocsátása, ami 82 milliárd forintot hozott a konyhára.
Az állami vagyon lebontásának hasznosságát és eredményességét már korábban is sokan vitatták gazdaságpolitikai, stratégiai vagy akár társadalompolitikai szempontok alapján. Ám a kormány által most készített jelentésből kiderült, hogy pénzügyi szempontból sem volt fáklyásmenet a privatizációs folyamat. (…

Tizenhét év alatt 2952 milliárd forintnyi vagyonhasznosítási és privatizációs bevétele keletkezett az államnak, ezzel szemben 1370 milliárd forintnyi ráfordítás áll, ami a bevételek 46 százaléka. Csak 390 milliárd forintnyi vagyon ment el társaságok alapítása révén, a második legnagyobb tétel a 350 milliárdra rúgó reorganizációs kiadás.
Az önkormányzatoknak nyújtott 156 milliárd forintnyi vagyonátadás is a privatizáció eredményességét rontotta. A privatizáció közvetlen költségeit nézve jóval kedvezőbb az arány, a 164 milliárdos kiadás a privatizációs bevételek 5, 6 százaléka - ami tetszetősebb arány a 46 százalékos összes ráfordításnál.

A jelentés szerint a bevételek 37 százaléka származott külföldi befektetőktől, az 1615 vállalatból mindösszesen 139 működő cég marad állami tulajdonban 2007 végére, amikor is az új vagyonkezelési törvény elfogadásával a privatizációs folyamatot lezárták. Az állami cégvagyon értékét 918 milliárd forintban tartják nyilván.”

Csak csendben jegyzem meg, Kőrösi Imrével évek óta 2 ezermilliárd forintos privatizációs bevételről írtunk és beszéltünk. Ezek szerint, még mi is túlbecsültük az „elit” ügyességét, mert mint olvashatták, ez a privatizációs bevétel bizony alig éri el a másfélezer milliárd forintot. Ügyesek voltak hát a nagymenők. Úgy érzik, ők érinthetetlenek. Egyre azonban nem gondolnak. Minden vagyontárgy, könyvszerinti értéken, lemezre van mentve. Tehát, ha eljön az idő, minden előkereshető, mindenki számon kérhető. Azt azért még tudni kell, hogy a nemzeti vagyon kiárusítása úgy történt, hogy a stratégiai területek körét nem határozták meg, tehát nem rögzítették, hogy mi az, ami nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági szempontokat alapul véve, nem adható el, s azt sem tudták, hogy mekkora és milyen értékű a nemzeti vagyon. Úgy eladni, hogy azt sem tudom, mekkora vagyonom van, s az mennyit ér a világpiacon, enyhén szólva is nemzetellenes cselekedet.

Azért ebben a kormányjelentésben másféle útvesztő is van. Először is, az valóban felháborító- bár felháborodott miniszterelnökről, miniszterekről, újságírókról ebben az ügyben nem tudok-, szóval, az már valóban gátlástalanság, hogy a nemzeti vagyon elherdálása, húsz év alatt mindösszesen másfélezer milliárd bevételt hozott. De arról nem szól senki tehát, hogy mennyit is érhetett valójában ez az elherdált vagyon. Megmondom, mai értéken számítva körülbelül hatvanezer milliárd forintot. Hát ennyiből sikerült, nagy nehezen, másfélmilliárdos bevételt összekaparni. S az értéket tekintve, s a bennünket ért veszteségeket számolva, még szó sem esett a bankok konszolidációjáról – csak az első lépésben, még az Antall kormány idején, a banki- és adóskonszolidáció- ötezer milliárd forintot vitt el. De a veszteségek között, a kormányjelentés nem szól a Németh- kormány rablóprivatizációjáról sem, s nincs szó a „rendszerváltók” korruptságáról, a nagy beruházások során eltűnt ezermilliárdokról.

Miközben a külső államadóságunk 1990 elején, tehát még Németh Miklósék idején, ötven forintos dollárárban számolva, húszmilliárd dollár volt, mára meg, egészen más dollár viszonyok közepette, eléri a 160 milliárd dollárt. Elképesztő!
Nincs szó a jelentésben az élelmiszerfeldolgozó-ipar idegen kézbe juttatásáról, majd tönkre tételéről, amely a magyar mezőgazdaságunkat a padlóra küldte, s amely dicső tett Antallék idején történt. Aztán, arról is hallgatnak, hogy a villamos energiaszektor egy részének eladása, amely a Horn-kormány idején történt, 1995-ben, s amely nemes cselekedetet a
Boross- kormány, alig fél esztendős regnálása ideje alatt készítettek elő, 470 milliárd forint bevételt jelentett. Ehhez persze még törvényt is kellett módosítaniuk Hornéknak, hiszen addigi törvényeink- a világ szokásai szerint, és a Haza védelmének megfelelően- tiltották a stratégiai ágazatok áruba bocsátását. Márpedig az elektromos energia rendszerünk a stratégiai területek közé tartozott. Azóta már eladják a dúsgazdag, legalább száz éves készlettel rendelkező hazai gázmezőket, nemesfém és uránérc bányáinkat is, miközben –privatizálva- idegen kézbe akarják juttatni az ivóvíz készletünket, sőt, az IMF-től felvett, és elherdálásra szánt dollár milliárdok esetleges vissza nem fizetése esetén még a Szent Koronánk is kalapács alá, azaz idegen kézbe kerülhet. Igaz, ezt törvény tiltja, de mit nekik egy törvényt módosítani.

Egyébként is, az IMF-fel kötött szerződés harmadik melléklete, amelyet Draskovics miniszter látott el kézjegyével, pénzügyi zavar esetére, az ellentételezendő értékek sorából nem zárja ki a Szent Koronát. Márpedig, ha a szerződésben ez a tiltás nem szerepel, akkor teljesen logikus, hogy, amit nem tiltanak, azt szabad. S ha ez megtörténik, jelenlegi uraink között nem látok egyetlen Mátyás király formátumú embert sem, aki ezt a történelmi alkotmányunkat is meghatározó személyiséget kiszabadítaná idegen fogságából. Vagy talán éppen ez a cél? Hiszen, nem is olyan régen, amikor a német kancellárasszony, Angela Merckel Magyarországon járt, s Gyurcsány a Parlament épületét mutatta meg neki, kicsit szabadkozva mondta, a Szent Korona mellett állva: Tudom, hogy ez (mármint a Szent Korona) nem illik a köztársaság parlamentjébe, de még az előző kormány hozatta ide. Eléggé égő lehetett a magyarországi miniszterelnök számára, amikor az egyik főnöke, Merckel azt válaszolta, jó helyen van itt.

(Mátyás király, uralkodásának kezdetétől mindent megtett azért, hogy III. Frigyestől visszaválthassa szent nemzeti ereklyénket. Ötéves kitartó tárgyalások után jött létre, 1463. július 19-én, a III. Frigyes és a Vitéz János vezette magyar békedelegáció között a bécsújhelyi szerződés, amely kimondta, hogy Mátyás 80 000 aranyat köteles fizetni a Szent Korona kiadása fejében. III. Frigyes megtarthatta a magyar királyi címet, s amennyiben Mátyás törvényes fiú örökös nélkül halna meg, a magyar trónt a császár, illetve törvényes utódai öröklik.” – Részlet Lipusz Zsolt írásából.)

Visznek, és adnak tehát mindent, ami mozdítható. Sőt, ami meg nem vihető ki az országból, annak a magyar tulajdonjogát játsszák át.

Nézzük csak, visszatérve a villamos energia szektorra, miképpen is üzleteltek Hornék. Dr. Járosi Márton, az Energiapolitika 2000 elnöke mondta nekem 2001. január 14-én a következőket: „A budapesti hőerőművet körülbelül nyolcvan százalékos árfolyamon vásárolta meg egy finn-japán konzorcium. A vételár körülbelül nyolcmilliárd forint volt. Figyelembe kell azonban venni, hogy akkor jelentős adósságot elengedtek, mintegy 4, 2 milliárd forintot, s garantálták a nyolcszázalékos eszközarányos nyereséget. Jelentős áremeléseket hajtottak végre, tehát nagyon előnyös pozícióba hozták ezt a céget. Mindezek ellenére csak nyolcvan százalékon adták el. A sajtóból tudjuk, hogy a múlt év végén (2000-ben) az említett konzorcium meghirdette ennek az erőműnek az eladását, és a francia IDF a vásárló. A szerződés létrejött, de úgy tudom, még nem lépett hatályba. Ma még nem lehet pontosan tudni, hogy az üzlet milyen árfolyamon jött létre. Olyan hírek vannak, hogy legalább két- két és félszerese a névleges árfolyamnak a vásárlási érték. Ez azt mutatja, hogy igen jelentős többletbevételre tett szert megint egy külföldi vásárló, miközben semmi lényeges nem történt. Ez is bizonyítja, hogy a privatizáció egyik fő irányultsága, hogy a mi vagyonunk más kézbe kerüljön.”

Az egész gusztustalan rabló üzletmenet levét persze a fogyasztó itta meg. Hiszen az új tulajdonos többet fizetett az erőműért, de hogy neki is megmaradjon a haszon feletti haszon, tehát az extraprofit, azonnal emelte az árait, így a vételár különbözettel a magyar lakosságot sarcolták meg.

Eladták a MAHART teljes hajóraját, s amikor Szalma Botond vezérigazgató azt mondta nekem, és én ezt a nagyvilág elé tártam, hogy „Tudjuk, hogy loptak, de azt nem, hogyan.”, akkor rövid idő múlva már nem ő ült a vezérigazgatói székben.

Lentner Csaba, akkori MIÉP- es országgyűlési képviselő, 2001. március 25-én azért adatokkal is szolgál: „A MAHART, 1988-ban, még Németh Miklós kormányzása idején, a liberális gazdasági törvényeket kihasználva, az értékes tengerjáró hajókat egy-egy dollárért Cipruson, illetve a Jersey szigeteken létrehozott off-shore cégeknek kiadja. 1988-ban, egy Cenam Shipping Ltd. nevezetű off-shore cégnek- ciprusi off-shore cégről van szó- odaadja a Hungária és a Budapest tengerjáró hajókat, majd két év elteltével 1 055 292 dollárért, ez az off-shore cég értékesíti a Budapest és a Hungária tengerjáró hajókat. Tehát, több mint egymillió dolláros haszonra tesz szert.”

Itthon is lehet olcsón, értékhez jutni. A leggazdagabb magyarok közé sorolt Széles Gábor, az újdonsült médiatulajdonos, például még az Antall korány idején, 1 forintért vásárolja meg a székesfehérvári Videoton gyárat. Ekkor Horn Gyula mélységesen felháborodik. Vizsgálatért kiabál. Aztán, amikor meg már ő a miniszterelnök, Széles az Ikarusz gyárat vásárolja meg, szintén 1 forintos csillagászati áron. Horn ekkor mélységesen hallgat. S még kérdezze valaki, hogy miképpen is születnek nálunk a milliárdosok. Annyi biztos, nem születtek, csak azok lettek.
Szőrén-szálán tűntek el a cementgyáraink, a növényolaj-ipari feldolgozó gyáraink, bezártak a szénbányák, utcára kerültek az emberek. A „rendszerváltás” hajnalán másfélmilliós munkanélküli tábor alakult ki. Hiszen, ha eltűnnek a gyárak, elvész a munkahely is.

Mit is olvashatunk tehát ebben a kormányjelentésben: „A közvagyon eladása egyértelműen a szocialista kormányokhoz köthető: a jobboldali kormányok közül az Antall-kormány idején indult el a magánosítások előkészítése, de csak 1993-ban értek el jelentősebb eredményeket, míg az Orbán-kormány időszakában - a meghirdetett gazdaságpolitikának megfelelően - gyakorlatilag teljesen leállt az állami vagyon értékesítése, amit a Medgyessy-, majd Gyurcsány- kormányok pörgettek fel.”

Persze, ez is csak részigazság, hiszen az Antall-kormány idején kezdik meg a kárpótlási jegyekkel a föld visszaadását. Hatalmas üzleti csoportok szakosodnak erre, hiszen, amikor a kárpótlási jegyeket tőzsdére viszik, azok értéke azonnal szinte egyenlő lesz a nullával. Az emberek meg, hogy meneküljenek tőle, fillérekért eladják. Majd, amikor a kárpótlási jegyek gazdát cserélnek, egy-egy érdekcsoport kezében összpontosulnak, azonnal lesz értékük a tőzsdén, s ezzel az értékét növelt kárpótlási jeggyel már igazán megéri privatizálni. Főleg úgy, hogy a már egyszer felhasznált kárpótlási jegyeket nem semmisítik meg, hanem újra, más és más érték privatizálására használják fel, törvénytelenül.

S még hogy az Orbán- kormány nem privatizált?! S az a sokat emlegetett 12 állami gazdaság hová tűnt?

Vagy például, kik készítették elő a talajt a magyar föld idegen kézbe adásához? Orbánék! Martonyi, akkori külügyminiszter ment ki, 2001 nyarán Göteborgba, s írta alá a szerintük az uniós csatlakozásunkhoz rendkívül fontos passzust, amely a tőke szabad áramlásáról szólt. S ebbe a passzusba vették bele a földet. Azaz, az a külföldi, aki már három éve Magyarországon él, földdel foglalkozik, 2001. január elsejétől, tehát visszamenőleg, háromszáz hektár nagyságig földet vásárolhat nálunk. (Egy négytagú család, a feltételeknek megfelelvén, már 1200 hektár magyar földet is tulajdonolhatott.) Ehhez a passzushoz igazították aztán, 2001. december 16-án a földtörvényt is, s máris elhárult minden akadály a föld kiárusítása elől. Így most már talán érthető, amikor a vizitdíjról népszavazást kezdeményezett a FIDESZ, a második Gyurcsány kormány idején, s a népszavazásra bocsátható kérdések között szerepelt a föld megvédése is, nevezetesen, hogy külföldiek ne vásárolhassanak itthon földet, s aztán, mire a szavazócédulák elkészültek, ez a kérdés már nem volt ott a népszavazási kérdések között. Aminek az elherdálását ők készítették elő, és itt most a földről beszélek, a gazdáik már nem engedték meg nekik, hiába volt a kérdés feltevése körül minden törvényes, hogy arról népszavazással dönthessünk. Na, ez is a FIDESZ politikájához tartozik.

S itt van a MALÉV körüli mostani herce-hurca. Megint új tulajdonosai vannak az egykori nemzeti légitársaságnak. Egy orosz bank a meghatározó. Soha nem felejtem el, 200l-ben Orbán miniszterelnök volt a Vasárnapi Újság vendége a Magyar Rádióban. Ekkor, mint a műsor akkori főszerkesztője, élő adásban én kérdeztem őt. Az adás során feltettem neki a kérdést, mi a véleménye a MALÉV- ről. A válasz így szólt: a MALÉV olyan rossz anyagi helyzetben van, hogy nem kell arra már állami forintokat költeni, el kell adni. Ekkor átadtam Orbánnak egy borítékot, abban számok, következtetések, magyarázatok voltak arról és arra, hogy miképpen is tűnik el a MALÉV pénze. A műsort követően lett is nagy telefonálgatás, hogy hogyan is juthattam én ezekhez a dokumentumokhoz. A végeredmény az lett, a MALÉV állami tulajdonban maradt, megtarthatta, sok százmilliárd forintért kiépített tengerentúli járatait is, amelyeket persze azóta a légitársasággal együtt eladtak. S ezt az eladást is a FIDESZ kormányzása alatt készítették elő. Később aztán már igen látványosnak tűnik a privatizáció ellenesség, csak a hangoskodásnak nincs semmiféle erkölcsi alapja.

Mit is mondott Lentner Csaba akkori országgyűlési képviselő 2001. április 29-én a Vasárnapi Újságban? „A Ferihegyi Repülőtéren a vezetőség leváltása elkerülhetetlen, hiszen azokra, akik az elmúlt tíz évben a Malévet zátonyra juttatták, vagy lassan a földre kényszerítik, a továbbiakban nem bízható a vezetés. Az ÁPV Rt., és a Malév között nagyon érdekes kapcsolat van. A Malév igazgatótanácsában, 90 százalékban olyan személyek vannak, akik az ÁPV Rt.-nél dolgoznak, tehát a tulajdonosi jogokat gyakorolják a Malév Rt. felett. Hogyha meghoznak egy döntést az ÁPV Rt.-ben, ugyanazok a személyek döntenek ennek a határozatnak a további sorsáról kint, a Ferihegyi Repülőtéren. (…

…nem új jelenséggel állunk szemben. Magyarországon ez a tizenkét év erről szólt, szándékosan tönkretenni a rendszert. Úgy lehet szándékosan tönkretenni, hogy egy-két kézben centralizálom a vezetést, és nagyon fontos, hogy ne legyen ellenőrzés. Itt a Malévnél sincsen semmi ellenőrzés. Ha megvizsgálnánk, hogy milyen szerződéseket kötött a Malév az elmúlt tíz évben, elképesztő ügyekre bukkannánk. Csak egy példa: néhány évvel ezelőtt beengedték a Ferihegyi Repülőtérre a Lufthansa Technic- et, ami a német repülőtársaság szerelő cége. A ferihegyi hangárból kettőt rögtön átadtak nekik. Ettől kezdve a magyar szerelőknek kevesebb a munkájuk, kevés gépet tudnak szervizelni, de a német szerelők egyre többet, mert a jobban felszerelt, bonyolultabb szerelések elvégzésére is lehetőséget kínáló hangárokat a németeknek adták át. Kérem szépen, akkor, amikor ez megtörtént, ki volt a Malév Rt. pénzügyi vezetője? Ugyanaz a hölgy, aki most a Malév vezérigazgatója.”

1999-ben, a „rendszerváltozás”, a privatizációs visszaélésekről sorozatot készítettem Kőrösi Imrével, az akkor készült interjúk aztán, „Vörös milliárdosok” címmel 2000-ben, könyv formájában is megjelent. Most ebből a könyvből a „Húszezermilliárd forint, és ami mögötte van” című fejezetből idézek. Hangsúlyozni kívánom, az itt olvasható összegek 1999-es értéken értendők, s azt is tudni kell, akkori ismereteink is, mint ahogy a mostaniak is, végesek voltak és végesek ma is. Azóta sokkal többet tudunk már, de még mindig nem eleget. Az ott olvasható, eltüntetett húszezermilliárd forint ma már, mint ahogy a bevezetőben említettem, mai értéken és hozzáadva az újabban megismert privatizációs visszaélések nagyságát a nemzeti vagyonban, hatvanezer milliárd forintra növekedett.

„– Társadalombiztosítási pénzek és közszolgálati televízió, Technomark és Nádor 95, Agrobank és Pillér, Conexus és Globex – fejezetcímeket soroltam Tellér Gyulának az egyik napilap sorozataként olvasható írásából, amelyben a közelmúlt gazdasági visszaéléseit elemzi. A szerző, 1990-es árfolyamon ezermilliárdra becsüli az állam privatizációból adódó veszteségét, amely ma mintegy nyolcezer milliárd forintot jelent. Egyes közgazdászok állítják, hogy csak az olajszőkítésből származó veszteség ötezer milliárd forintot tesz ki. Ez testvérek között is tizenháromezer milliárd forint. Dr. Kőrösi Imre, az Agrár Munkaadók Szövetségének elnöke, a Magyar Munkaadói Szervezetek Nemzetközi Együttműködési Szövetségének tagja, aki egyébként a magyarországi maffiavilággal régóta foglalkozik, sőt annak fenyegetettje, egyet-ért ezzel a számadattal, vagy esetleg kevesli, netán túlzónak tartja becsapottságunkat?
– Gyakorlatilag mintegy nyolcezer milliárddal, a nemzeti vagyon privatizációs összegével növelendő az iménti összeg, tehát mintegy húszezermilliárd forintról van szó. Ez a húszezermilliárd megoszlik olajmaffiára, szesz- és gabonamaffiára, a legnagyobb bankmaffiára, a brókermaffiára, az ÁFA- maffiára, az export-támogatás visszatérítési maffiára, valamint az eltűnt nemzeti vagyonra, a privatizációnak nevezett tolvajlásra. Tehát, ez inkább húszezermilliárd forint, amit számszerűen bizonyítani is lehet. Nyilvánvaló, hogy ekkora összeg, ami közel ötéves nemzeti jövedelmünk, hihetetlen károkat okozhatott úgy a politikában, mint a közigazgatásban.
– Hány és hány embert lehetne igazán boldoggá tenni anyagilag, ha nincs ez a korrupció…
– Az államilag menedzselt maffia 1989-ig működött, később, a „rendszerváltást” követően, megerősödött, mint tulajdonos. Létrejöttek – a parlamenti jogalkotás által – a szakosodott maffiát segítő törvények, amelyek a kilencvenes évek elejétől kilencvennégyig, a jövedéki törvényeken, a halasztott vámfizetési törvényeken keresztül legalizálták a tolvajlást. A liberalizáció címén behozott és ki nem fizetett árumennyiség is őket támogatta. A bankkonszolidációról pedig ne is beszéljünk, mert azért több száz évet kellene a bankároknak adni… Ezek akkora összegek, hogy ki sem szabad mondani szinte. Húszezermilliárd forint! De, ami még növeli a bajt, hogy ennek hatása évtizedekre előre nyúlik. Ezzel ugyanis nem csökkent a magyar államadósság, hanem a külső és belső államadósság mintegy megnégyszereződött az elmúlt tíz évben. Akkor, amikor a nemzeti vagyont egyúttal el is tüntettük.

- Ön azt mondja, hogy 1989-90-ben a törvényalkotás adott lehetőséget a liberalizálás közre-működésével arra, hogy ez a rablóhelyzet kialakuljon. De 1990-ben Kőrösi Imre, az MDF színeiben ott ült a parlamentben, képviselőként.
– Elég hamar fel is lázadtam. 1991 őszén volt az első ilyen tiltakozásom, s akkor elmondtam, hogy rosszak a törvényeink: rossz a pénzintézeti törvény, a korrupció ellenes törvény. Megkérdeztem, hogy miért kell nekünk, képviselőknek a munkát azzal kezdeni, hogy amnesztiát adunk a bűnözőknek. Egy idő után ugyanis ez látható volt. De a közigazgatás, ahol az igazi korrupció van, kétségkívül rengeteg jó szándékú, tisztességes képviselőt, tanárt, orvost és képzetlen politikust félrevezetett. Akiket pedig nem tudott félrevezetni, az kizáratott. Mint én is. (…
– A legnagyobb üzlet, a mögöttünk lévő tíz évben az olaj volt?
– A szeszmaffia legalább ekkora „eredményt” hozott, működésük és egymásba átmosódásuk szinte azonos nagyságrendű. De a legnagyobb „üzlet” természetesen a banki pénzmosás, a brókercégek csalássorozatai, az összeszedett pénzek megcsapolása, majd értékének ötszörösére-hatszorosára emelkedése. Ez legalább akkora ügy volt. A legnagyobb kár azonban – reálértékben – a nemzeti vagyon úgynevezett privatizációval történő átjátszása. Ez körülbelül nyolc-kilencezer milliárd forint veszteséget okozott mindannyiunknak.

– Azt nyilatkozta a közelmúltban, műsorunkban Tellér Gyula, a miniszterelnök egyik tanács-adója, hogy a bankkonszolidációval, amely hatszázötvenmilliárd forint körül lehetett, a pénz egyharmada magánzsebekbe vándorolt.
– Kicsit nagyobb a szám, mint egyharmad, közel a fele, de hogyha megnézzük az ebből következő felszámolási eljárásokat és az alultőkésített cégeket, akkor legalább ezerkétszázmilliárd forintba került nekünk a bankkonszolidáció, plusz annak az értékvesztése. Mert a bank-konszolidáció csak egy része a vagyon konszolidációjának. Tehát a bankkonszolidáció révén mintegy nyolcszázmilliárd forint vándorolt illegálisan magánzsebekbe. (…
– A privatizáció időszakában miféle lehetőségek adódtak a pénz illegális zsebre tételére?
– Fel kell venni bankkölcsönt, mérhetetlen olcsóra le kell értékelni a vagyont, a bankkölcsönt pedig nem kell visszafizetni.
– Akkor csődbe megy a cég?
– Természetesen csődbe megy a cég, és fölszámoláson keresztül nulla forintért a régi főnökség megvásárolja. Ez egy kitalált út, erre hozták létre a fölszámoló cégeket.
– De ha ez ennyire világos, akkor miért nem tudjuk nyomon követni? Kinek az érdeke, hogy mindez ne derüljön ki, hogy a szálakat ne lehessen elvarrni?
– A mai közigazgatás kötődik a régi nómenklatúrához. Az új politikai erő, mire fölismerte egyáltalán, hogy minek a részese – miközben azt hiszi, hogy aktív szereplője, de valójában szinte passzív szemlélője –, már körbe is veszi a maffia őket. Ezek az úgynevezett nagypénzű emberek, és sajnálatos módon egyúttal meg is kenik, korrupttá teszik az átvert politikusokat, a közigazgatásban dolgozókat. Amikor pedig a közigazgatás korrupttá válik, onnantól kezdve semmi nem derülhet ki, tudniillik nem rendőrségi feladat a szervezett bűnözés fölszámolása. Ezt a nyilvánossággal, és a törvények végrehajtásával lehet csak fölszámolni, de azt is kell tudni, a magyar sajtó legalább olyan korrupt, szennyezett, mint maguk a politikai erők vagy a maffia.
– Mivel bizonyítja?
– Egy teljesen törvénytelen privatizációval, ami 1989-ben kezdődött. Emlékezünk ugye az Axel Springerre, amikor a megyei napilapokat privatizálták?! Ugyanaz a vízfejű sajtó uralkodik most is, amely uralkodott a Lakatos- Berecz kettős idejében…
– Lakatos Ernőre, az MSZMP agitációs- és propaganda osztályának akkori vezetőjére és Berecz Jánosra, az MSZMP Központi Bizottsága ideológiai titkárára gondol?
– Igen, igen, igen. Ugyanez az átvilágítatlan III/3-as maffia uralkodik jelenleg is, és vonyít abban a szent pillanatban, ha közülük pár senkihez hozzányúlnak. Az a baj, hogy a sajtó ma még meg sem kérdezte, hogy hova tűnt a nemzeti vagyon. Nyilvánvaló, hogy nem, mert részese, cinkosa, vagy talán még kedvezményezettje is a vagyon elherdálásának.”

És most a végén a kedves olvasó emlékezetébe idézem a sokat emlegetett és titkolt, tagadott „Rózsadombi Paktum” kilencedik pontját, amely a következőképpen szól: „Az államvagyon átmentése volt kommunisták kezébe.” Megtörtént? Meg.

Wass Albert írja az Átoksori kísértet című művében. A mű 1947-ben született, de napjainkra és az egész „rendszerváltozásunkra” is értendő: „Az új urak, akik a szemétből másztak elő valahonnan, olyan diktatórikus kiváltságot élveznek, amilyen a régi uraknak sohasem volt. Ezen kívül mind a felelősségtudat, mind az emberi méltóság tisztelete ismeretlen számukra.” Ugye ismerős gondolatok ezek.

Budapest Airport: 465 mrdFt
MÁV CARGO 102 mrdFt
Postabank 101 mrdFt
Antenna Hungária: 47 mrdFt
Nemzeti Tankönyvkiadó 3 mrdFt (Erdős Ákosé)
MOL állami részvénycsomag 73 mrdFt

Eladó Villa; kastély; kúria Budapest - 10808285

/mérete: 820 m2 Telekméret: 1300.00 m2
Szoba: 6 db Félszoba: 0 db
Állapot Luxus
Fűtés nem ismert
Építési mód Tégla
Ingatlan helye Budapest II. kerület

II. ker. NEOBAROKK VILLA! Nagyköveti rezidenciának, nagykövetségnek, külföldi képviseletek ellátására, reprezentatív tanácskozások megtartására, magas színvonalú élettér kialakítására, közel a belvároshoz, főbb szórakoztató intézményekhez és hivatalokhoz. 1932-es építésű, LUXUS MÓDON FELÚJÍTVA 2008-ban.

Meddig tartózkodhat a Politikatörténeti Intézet a korábbi Kúria épületében?

WITTNER MÁRIA, (Fidesz):- 2010. október 28-án a Politikatörténeti Intézetben tudományos konferenciát tartottak, amit a szervezők összefüggésbe hoztak Péter János korábbi külügyminiszter születésének centenáriumával. A kommunista külügyér 1961. IX. hó 13-a és 1973. XII. hó 14-e között állt a tárca élén. Életútja több mint ellentmondásos. Előbb református püspökként, majd a diktatúra kiszolgálójaként tűnt fel. A konferencián megjelent a szintén kommunista, még ma is élő Marjai József korábbi külügyminiszter-helyettes is.

Idézet:

---

* Hogyan fordulhatott elő, hogy az úgynevezett rendszerváltás után húsz évvel még mindig ebben az épületben lehet a székhelye?
* Milyen alapon őriz magánlevéltár egy állami érdekeltségű iratanyagot?
* Hogyan fordulhatott elő, hogy egy kommunista külügyminiszter tiszteletére centenáriumi konferenciát rendeznek?

---

Az előző kormány idején, 2008 februárjában értékesítették a kerteskői birtokot és a hozzá tartozó, 483 hektáros területet. A gazdaság kétszázmillió forintra becsült eszközeit (háromszáz férőhelyes istálló, baromfitelep, kastély) húszmillióért adta el a vagyonkezelő.

Idézet:

---

Visszakérné a MÁV Cargoért fizetett vételár egy részét az ÖBB

---

Idézet:

---

Gáspár Sándortól a milliárdos szálloda-bizniszig http://www.gondola.hu/cikkek/14263

A teremben az öreg vasasok összesúgtak: - Itt van Gáspár Sándor! Látod? Ott, ni! – és tisztelettudóan az emelvényen kínáltak helyet neki. Az agg "Lear" király azonban inkább a melósok közé ült.

majd..
odaballagott Paszternák László vasas szakszervezeti vezetőhöz, és több ember füle hallatára csak ennyit mondott neki: „Amit csináltál, az egy erkölcsi botrány! Hogyan nézel azoknak az embereknek a szemébe, akiknek az érdekeit kellett volna képviselned? Neked már van vagyonod, mert megvetted a fiadnak a szakszervezet tulajdonát!”

Beolvasott. Hát igen. Akkor már csak ennyit tehetett a mi Gáspár Sándorunk. Aztán 2002, április 16-án meghalt.

---

Ha egyes világcégek Magyarországon kis befektetéssel kelet-európai hídfõállást és saját érdekcsoportjuknak monopolhelyzetet teremtenek úgy, hogy tokkal-vonóval megveszik a magyar hátteret, akkor utána kormányok felettivé válhatnak.

Például úgy, hogy olyan orvosi mûszereket, nagy berendezéseket gyártanak majd, amelyeket azelõtt az általuk felvásárolt magyar cég gyártott. A magyar vevõ, ha szüksége lesz ezekre a termékekre, kénytelen lesz azokat az új tulajdonostól megvásárolni. Miközben az eladó diktálhatja majd az árakat.

A kormányzatok, ha az egészségügy mûködõképességét fenn akarják tartani, kénytelenek lesznek az adott monopólium által megszabott árakhoz igazodni. Az így kialakult helyzetbõl már nem lesz kitörési lehetõség.

Furcsa, hogy egyes száz százalékban külföldi tulajdonban lévõ cégek megnevezésükben magyar neveket használnak, holott telephelyükön és profitszerzésükön kívül semmi sem köti ide õket.

Ha valaki elõveszi a Figyelõ címû lap kiadványát, a Magyarországon mûködõ Top 200 cég felsorolásából kiderül, hogy a legnagyobb magyar cégek nagyrészt külföldi tulajdonban vannak.

Érdekes, hogy a lista 35. helyén álló Magyar Szellemi Tulajdont Kezelõ Kft. száz százalékban külföldi tulajdonú cég. A közelmúltban 70 ezer dollárt fordított beruházásra, miközben adózott eredményébõl egymillió dollár osztalékot fizetett ki.