Az MSZMP Politikai Bizottsága határozatot hoz a megyei lapkiadó vállalatok és a megyei lapszerkesztoségek közös irányítás alá helyezésérol. Ezzel a döntéssel gyakorlatilag kimondják az önálló pártvállalat alapítását és megerosítik, hogy a megyei lapok az MSZMP tulajdonát képezik.

Az összevonás persze nem jogi természetu, hiszen a szerkesztoség eddig sem volt önálló jogi személy, az újságírók mind a lapkiadó vállalat alkalmazottai, gazdasági hátterük a vállalat.

A májusi határozat csak az igazgatói és a foszerkesztoi posztot vonja össze. Így az igazgató-foszerkeszto lesz minden megyében az egyetlen, teljhatalmú sajtóvezér, munkáltatói jogokkal felruházva, az MSZMP megbízásából.

Ezzel az intézkedéssel egy társadalmi szervezet (az MSZMP) lényegében átnyúlt az állam feje felett, s a jövore (mármint a saját jövojére) gondolván, tulajdonába kanyarított másfél tucat vállalatot és szerkesztoséget, a hozzájuk tartozó épületek ingyenes használatával, a hirdetési területekkel és elkötelezettségekkel, valamint az elofizetokkel és az olvasókkal együtt. Nem túlzás: egész Magyarországot, de legalábbis a haza négyötödét, az oly sokat és oly szívesen emlegetett "vidéki Magyarországot" kisajátította.

Az elofizetok névsorát a Magyar Posta gálánsan kiadta, fütyülvén a személyiségi jogokra, valamint arra a tényre, hogy o, mint monopol-helyzetben lévo állami vállalat, jogtalan elonyhöz juttat egy társadalmi szervezetet. Így szokta meg az elmúlt évtizedekben, mondhatnánk utólag cinikusan. Az MSZMP nem sokkal a szabad versenyt szabályozó törvény, illetve a valódi piacgazdaság megjelenése, az (általuk) úgynevezett rendszerváltás elott erofölényhez jutott, korábbi politikai monopóliumát gazdaságira váltotta át. Az efféle elonyszerzést (különösen a tömegtájékoztatásban) egyetlen demokratikus ország alkotmánya sem engedné meg.

A törvénytelenségeket fokozandó, 1989. május 30-án az Országgyulés úgy határoz, hogy a társadalmi szervezetek (tehát mindenekelott az MSZMP) vállalatait magylelkuen kivonja a privatizálás felügyeletével megbízott állami ellenorzés alól.

A színjátékból már csak az utolsó nagyjelenet: a múlttól való eszmei elhatárolódás van hátra. Majd az októberi pártkongresszuson ez is megvalósul, biztatják egymást bizalmasan összekacsintva a békéscsabai kommunisták.
A felsobb szervtol érkezo útmutatást híven követve, az MSZMP Békés Megyei Bizottsága 1989. június 10-én dönt úgy, hogy közös irányítás alá helyezi a Népújság szerkesztoségét és a megyei lapkiadó vállalatot. A nyári vakációzás után, szeptember 4-én javasolják, hogy a lap és a vállalat közös élére igazgató-foszerkesztonek Árpási Zoltán elvtársat nevezzék ki.

A "PB/7/3/dr.K-VL/Zné" jelu, "belso használatra" feliratú két eloterjesztés (A/ javaslat önálló pártvállalat alapítására; B/ állásfoglalás-tervezet a Békés Megyei Népújsággal kapcsolatos laptulajdonosi funkciók gyakorlásáról) nem hagy kétséget afelol, hogy a párt tulajdonosi jogokkal él úgy a lap, mint a vállalat vonatkozásában.

Talán nem is szükséges említeni, hogy a késobbiekben ennek a ténynek még nagy jelentosége lesz. Közbevetoleg azonban - szórakoztató tanulságszerzés gyanánt - idézzük fel az állásfoglalás 1. pontjának indokolását: "A helyi közösséget reprezentáló elofizetok és vevok - több mint ötvenezren - mindeddig nem kezdeményeztek olyan változtatásokat a Népújság alapveto szerkesztési elveiben és irányításában, amely indokolná, hogy az MSZMP Békés Megyei Bizottsága lemondjon laptulajdonosi funkcióinak gyakorlásáról." E szavak hallatán szörnyu gyanúnk támad: netán olvasói levelek kellettek volna a rendszerváltozáshoz?

Az 5. pont bája is megejto, eszerint ugyanis a tekintetes megyei pártbizottság "a munkatársak esetében a jövoben sem állítja követelményként az MSZMP-tagságot, amennyiben a szerzo írásaiban nem áll szemben a laptulajdonos érdekeivel." Hümm, hümm. A jövoben sem. Ezek szerint tehát a múltban sem. És: amennyiben. Annyiban tehát, amennyiben.

1989 október 6-án és 7-én nagy érdeklodés mellett, kéttáblás (táblacserés) házzal játsszák az MSZMP országos válóperét, melyben a vagyoni jogutód elhatárolja magát az állampárti eszmeiségtol, ám egyszersmind ragaszkodik az állampárt által törvénytelenül megszerzett gazdasági és tájékoztatási monopóliumokhoz.

Forrás: http://www.euroastra.com/szokolay/
1988 tavasza. Békés megye egyetlen napilapja, a Békés Megyei Népújság több mint ötvenezer példányban jelenik meg, egyeduralmát alaposan kihasználja. A falvakban ez az egyetlen közkedvelt sajtótermék (az "újság"), a megyeszékhelyen több kél el belole, mint az összes országos napilapból együttvéve. Óriási lehetoség: az újságírók a társadalmi változások élére állhatnának, zizeghetné a lap az új idok új dalait.

1988. július 7. Tanácskozik az MSZMP Békés Megyei Bizottsága. Árpási Zoltán, a Népújság foszerkesztoje az alábbi hitvallást teszi:
"Felfogásom szerint a Békés Megyei Népújságnak egyszerre kell pártlapnak, tanácsi lapnak, szakszervezeti, ifjúsági és népfrontos lapnak lennie. Egyszerre kell a párttagsághoz és a pártonkívüliekhez szólnia. E tekintetben formai kérdés, hogy a fejléc alatt mi áll. Ezért kifejezobb lenne, s a pártértekezlet utáni politikai szándékokat és a szövetségi politikát is jobban szolgálná a "politikai napilap" felirat. A pártnak ugyanis nem címkékkel és elnevezésekkel kell politikai szándékait érvényre juttatni, hanem a pártirányítás eszközeivel, többek között a szerkesztoségben dolgozó újságírók út-ján"

1988. július 30. Grósz Károly Amerikában. Árpási Zoltán itthon így áradozik errol: "Pártfotitkárunk, kormányelnökünk fogadtatása és diadalútja az Amerikai Egyesült Államokban. Mintha király érkezett volna az USA-ba, olyan illendoen fogadták Grósz Károlyt."

1988. szeptember 10. Árpási Zoltán foszerkeszto vezércikk-intelme abból az alkalomból, hogy Lakitelken megalakult a Magyar Demokrata Fórum: "Az a fo kérdés, hogy szocializmust akarnak-e vagy sem, s ha igen, akkor milyet. Hitem szerint az erre adott felelet a vízválasztó."

1988 októberében Békéscsabán is megalakul az MDF helyi szervezete. A gyulésen megjelenik a Népújság tudósítója. Udvariasan kezet ráz a levezeto elnökkel, Szokolay Zoltánnal, majd az est vendégével, Lezsák Sándorral. Szukszavú tudósítását leadja az ügyeletes szerkesztonek, akit viszont még este telefonhoz kéret az otthonába visszavonult foszerkeszto. "Ezeket le kell járatni" - parancsolja.
A másnapi cikkbe a tudósító tudta nélkül bekerül egy mondat, miszerint az alakuló ülés levezeto elnöke B.J. volt. B.J. ellen éppen bünteto eljárás van folyamatban. Sikkasztással vádolják, az esetrol a megyei lap is többször írt.
A helyreigazítási eljárás során a foszerkeszto rendkívül készséges: a tévedést készségesen a tudósító nyakába varrja.

1988-89-ben az MDF helyi szervezetének hírei, közleményei és nyilatkozatai
a./ sehogy,
b./ megrövidítve és ironikus szerkesztoségi kommentárokkal jelennek meg.
A rendezvényeket meghirdeto egymondatos közleményekbe (helyszín, idopont, meghívott eloadó neve) sajnálatos hibák csúsznak, melyeket rendszerint csak az események után lehetne (ám akkor már minek) korrigálni.

Árpási Zoltán hitvallása és jövoképe az újság 1989. február 4-i számából:"Ám ahogy alakul át a társadalom, várhatóan úgy válik a munkásorség is az új, a demokratikusan muködo szocializmus véderejévé. S akkor, ugye, már nem nagy baj, ha a népakarattal muködo rendszert egy társadalmi alapon szervezett fegyveres testület védi. Még ha munkásorségnek is hívják."

1989. május 2. Az MSZMP Politikai Bizottsága határozatot hoz a megyei lapkiadó vállalatok és a megyei lapszerkesztoségek közös irányítás alá helyezésérol. Ezzel a döntéssel gyakorlatilag kimondják az önálló pártvállalat alapítását és megerosítik, hogy a megyei lapok az MSZMP tulajdonát képezik.
Az összevonás persze nem jogi természetu, hiszen a szerkesztoség eddig sem volt önálló jogi személy, az újságírók mind a lapkiadó vállalat alkalmazottai, gazdasági hátterük a vállalat.
A májusi határozat csak az igazgatói és a foszerkesztoi posztot vonja össze. Így az igazgató-foszerkeszto lesz minden megyében az egyetlen, teljhatalmú sajtóvezér, munkáltatói jogokkal felruházva, az MSZMP megbízásából.
Ezzel az intézkedéssel egy társadalmi szervezet (az MSZMP) lényegében átnyúlt az állam feje felett, s a jövore (mármint a saját jövojére) gondolván, tulajdonába kanyarított másfél tucat vállalatot és szerkesztoséget, a hozzájuk tartozó épületek ingyenes használatával, a hirdetési területekkel és elkötelezettségekkel, valamint az elofizetokkel és az olvasókkal együtt. Nem túlzás: egész Magyarországot, de legalábbis a haza négyötödét, az oly sokat és oly szívesen emlegetett "vidéki Magyarországot" kisajátította.

Az elofizetok névsorát a Magyar Posta gálánsan kiadta, fütyülvén a személyiségi jogokra, valamint arra a tényre, hogy o, mint monopol-helyzetben lévo állami vállalat, jogtalan elonyhöz juttat egy társadalmi szervezetet. Így szokta meg az elmúlt évtizedekben, mondhatnánk utólag cinikusan. Az MSZMP nem sokkal a szabad versenyt szabályozó törvény, illetve a valódi piacgazdaság megjelenése, az (általuk) úgynevezett rendszerváltás elott erofölényhez jutott, korábbi politikai monopóliumát gazdaságira váltotta át. Az efféle elonyszerzést (különösen a tömegtájékoztatásban) egyetlen demokratikus ország alkotmánya sem engedné meg.

A törvénytelenségeket fokozandó, 1989. május 30-án az Országgyulés úgy határoz, hogy a társadalmi szervezetek (tehát mindenekelott az MSZMP) vállalatait magylelkuen kivonja a privatizálás felügyeletével megbízott állami ellenorzés alól.

A színjátékból már csak az utolsó nagyjelenet: a múlttól való eszmei elhatárolódás van hátra. Majd az októberi pártkongresszuson ez is megvalósul, biztatják egymást bizalmasan összekacsintva a békéscsabai kommunisták.
A felsobb szervtol érkezo útmutatást híven követve, az MSZMP Békés Megyei Bizottsága 1989. június 10-én dönt úgy, hogy közös irányítás alá helyezi a Népújság szerkesztoségét és a megyei lapkiadó vállalatot. A nyári vakációzás után, szeptember 4-én javasolják, hogy a lap és a vállalat közös élére igazgató-foszerkesztonek Árpási Zoltán elvtársat nevezzék ki.

A "PB/7/3/dr.K-VL/Zné" jelu, "belso használatra" feliratú két eloterjesztés (A/ javaslat önálló pártvállalat alapítására; B/ állásfoglalás-tervezet a Békés Megyei Népújsággal kapcsolatos laptulajdonosi funkciók gyakorlásáról) nem hagy kétséget afelol, hogy a párt tulajdonosi jogokkal él úgy a lap, mint a vállalat vonatkozásában.

Talán nem is szükséges említeni, hogy a késobbiekben ennek a ténynek még nagy jelentosége lesz. Közbevetoleg azonban - szórakoztató tanulságszerzés gyanánt - idézzük fel az állásfoglalás 1. pontjának indokolását: "A helyi közösséget reprezentáló elofizetok és vevok - több mint ötvenezren - mindeddig nem kezdeményeztek olyan változtatásokat a Népújság alapveto szerkesztési elveiben és irányításában, amely indokolná, hogy az MSZMP Békés Megyei Bizottsága lemondjon laptulajdonosi funkcióinak gyakorlásáról." E szavak hallatán szörnyu gyanúnk támad: netán olvasói levelek kellettek volna a rendszerváltozáshoz?

Az 5. pont bája is megejto, eszerint ugyanis a tekintetes megyei pártbizottság "a munkatársak esetében a jövoben sem állítja követelményként az MSZMP-tagságot, amennyiben a szerzo írásaiban nem áll szemben a laptulajdonos érdekeivel." Hümm, hümm. A jövoben sem. Ezek szerint tehát a múltban sem. És: amennyiben. Annyiban tehát, amennyiben.

1989 október 6-án és 7-én nagy érdeklodés mellett, kéttáblás (táblacserés) házzal játsszák az MSZMP országos válóperét, melyben a vagyoni jogutód elhatárolja magát az állampárti eszmeiségtol, ám egyszersmind ragaszkodik az állampárt által törvénytelenül megszerzett gazdasági és tájékoztatási monopóliumokhoz.

Az akció zökkenomentes. Hazatérnek a viharsarki küldöttek is, rendezik a soraikat, élménybeszámolókat tartanak. Árpási Zoltánnak boven van mesélnivalója: a kongresszus utolsó napján (épp a legfontosabb döntések idején) egy darabig o volt a levezeto elnök.
Békés megyei kommunistát Puja Frigyes tündöklése óta aligha ért ekkora megtiszteltetés.

Átmeneti zavarok csupán a Népújság utolsó oldalán, ott legalul, mélyen a sporthírek alatt, annál a bizonyos résznél keletkeznek.
Október 10-én, kedden az újság az impresszum tanúsága szerint az MSZP Békés megyei lapjaként jelenik meg. Hatodik oldalán olvashatjuk a Ribánszky Róbert-féle Marxista Egységplatform felhívását, miszerint - kongresszus ide vagy oda - az MSZMP mégsem szunt meg és a kommunisták lépjenek beléje vissza. Szombatra (14-ére) foganatja lesz a felhívásnak. A Békés Megyei Népújság ugyanis, az impresszum tanúsága szerint, ismét az MSZMP Békés megyei lapja önmeghatározással kerül az olvasókhoz.
Végezetül - hogy elvágják a gordiuszi csomót - elfogadják az Árpási fejébol másfél éve kipattant javaslatot: az újság a politikai napilap feliratot kezdi viselni.
Kellemetlennek tuno, bár késobb elhanyagolhatónak bizonyuló fordulat zavarja meg az idillt. 1989 novemberében az emlékezetes népszavazás hamarosan feledésbe merülo harmadik kérdése így szól: Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában vagy kezelésében lévo vagyonról? E kérdésre 4 114 994 választópolgár feleli, hogy igen, számoljon el.

1990. január 19-én Árpási Zoltán igazgató-foszerkeszto bejelenti, hogy képviselojelöltként az MSZP színében indul a választásokon. Január 22-én a helyi pártok egységesen tiltakoznak és követelik, hogy mondjon le igazgató-foszerkesztoi megbízatásáról. Árpási nem mond le. Foszerkesztoként ugyan átmenetileg visszavonul (magyarán: nem kell bejárnia, lakásáról irányítja a lapot), de szilárdan igazgató marad (a fizetését is buzgón felveszi). Idézet válaszából: "magát az eljárást, tehát a tiltakozást elég gusztustalannak tartottam és csodálkoztam, hogy jelölttársaimnak ilyen áron kell a gyozelem."
Újabb kedves rózsaszín epizód következik, melyet egy magnófelvétel alapján rekonstruálhatunk.
Battonya, 1990. január 29. A vendéglátók: tanácsi és vállalati vezetok. A díszvendég: Vastagh Pál, az MSZP képviselojelöltje.
Egy hozzászóló:"Nem szerencsés, hogy a szocialista párt elhatárolja magát a jelenlegi MSZMP-tol. Jó lenne megfontolni a baloldali politikai egységet."
Vastagh Pál: "Meg is lesz az új szintézis, csak nem ezeken a választásokon. Majd másfél év múlva, a következo választásokon másképp alakul a helyzet. Mert hogy ez a parlament nem fog négy évet ülni, az biztos..."
Németh Ferenc VB-titkár: "..vagy négy évet fog ülni" (derültség).
Vastagh Pál: "...de nem a Kossuth Lajos téren, hanem az újra megnyitott Recsken. Persze, persze, van egy csomó variáció."

Tegyük most hozzá: van bizony. És köszönjük meg Vastagh Pál battonyai kijelentését, mert ez a három esztendovel korábbi magvas elszólás (összevetve az 1990-92-es eseményekkel) több dolgot igencsak valószínusít.
Azt például, hogy az MSZMP csak taktikai okokból vált szét. Azt továbbá, hogy elorehozott választásokra vágyik (itt mellesleg gondoljunk Torgyán József egyes kijelentéseire, a létminimumos mozgalmon tengodo Ilkei Csaba aláírásgyujtögetésére, avagy az új parlament lejáratását szolgáló folyamatos sajtókampányra). Vastagh Pál szavai arra is rávilágítanak, hogy a következo választásokon aratott baloldali gyozelem után megvalósul a szintézis, azaz a szóbanforgó erok újra egységbe tömörülnek.
Végül pedig (e sorok írója és olvasói számára) jöhet majd Recsk, a szó konkrét és átvitt értelmében egyaránt.

1990. március 25-én, a szabad választások elso fordulójában kiderül, hogy Árpási Zoltán nem nyert. Harmadnap Szolnokra utazik, hogy tárgyaljon Bayer Józseffel, az Axel Springer-Budapest Kft. ügyvezeto igazgatójával. Jókedvuen tér vissza. Elobb a fomunkatársakkal, majd az összes dolgozóval közli a kecsegteto lehetoséget: minden marad a régiben, van "vevo" a lapra.

A nagy üzletnek álcáztt átmentés azonban egyelore nem sikerül. Túl hangos a tiltakozás a szerkesztoség falain belül és kívül. Ez a megye ekkor még nem olvadhat a Springerországot képezo hét társához. A foszerkeszto, talán éppen kampányelfoglaltságai miatt, lekéste a csatlakozást.

Április 9-én Békés megye újonnan megválasztott országgyulési képviseloi (az MSZP-s Vastagh Pál kivételével) bojkottot hirdetnek a Népújság ellen. Döntésüket Árpási Zoltán személyének alkalmatlanságával indokolják.
Ennek hatására április 12-én Árpási bizalmat kér és kap a szerkesztoség munkatársaitól. Igaz, csak 20:19 arányban és csak úgy, hogy két nyugdíjas hivatalsegéd, valamint o maga is (!) szavaz.
Tekintettel a szavazás titkos jellegére, immár sosem tudhatjuk meg (bár szerfölött furdalja oldalunkat a kíváncsiság), hogy a foszerkeszto adott-e bizalmat önmagának.

A színjátékot követoen mégis lemond (megsértodött volna, mert nem támogatták elegen?), szabadságra megy, majd felmondási idejét tölti. A lapot a továbbiakban csak közvetett irányítással foszerkeszti, "többek között a szerkesztoségben dolgozó újságírók útján".
Figyelme azonban nem terjedhet ki minden részletre, ezért a nyájas olvasók közel egy éven keresztül a sajtószabadság gyönge fuvallatát vélik átsuhanni a sorok között.

Maga a lemondás színjáték csupán, hiszen minden lényeges jog az igazgatói beosztáshoz van kötve. Árpási, mint felmondási idejét tölto teljhatalmú igazgató, kinevezi átmeneti foszerkeszto-utódját, valamint pályázatot ír ki az igazgatói hely betöltésére. Amit tehát az o ateista "istene" (az MSZMP) nemrég szépen összekötött, azt most diszkréten szétválasztja.

"Talán nem véletlenül"! Az eladáskor majd külön lehet beszélni a lapról, mint nem anyagi (immateriális) dologról és külön a vállalatról, mint konkrét, ám kiüresedett vagyonról. Késobb, illetve bármikor a rendszervisszaváltozás elotti átmeneti idoszakban, ha netán a megboldogult párt vagyonának elszámoltatása szóba kerülne, célszeru lesz a fogalmakat ismét összezavarni.

Ez az elmés csiki-csuki játék nemcsak az újságírók kiszolgáltatottságát eredményezi (az olvasók és az elofizetok már szóra sem érdemesek), hanem a vagyon szemérmes kiemelését is szolgálja.

Ahogyan Vollmuth Frigyes csabai újságíró állítja máig publikálatlan tanulmányában: "A megyei sajtó privatizációs rejtélyének kulcsa a szerkesztoség és a vállalat egymás közötti tisztázatlan jogállása".

1990. június 6-án az MSZP Országos Elnöksége határozatot hoz a megyei lapok privatizációjáról. Júliusban lát napvilágot az a pályázati felhívás, amely 11 megyei lap és kiadóvállalat vagyonát kínálja. Az elspringeresített megyei lapok (Baranya, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna) már kívül esnek ezen a lehetoségen. Ezt a körülbelül félmilliárd forintnyi vagyont elnyelte a köd, az egykori pártvállalatokat az MSZP a vagyonelszámoltatáskor majd megszuntként emlegeti és kiürült cégként, jogutód nélkül számolja fel, hangsúlyozván, hogy o biz' soha nem kötött adásvételi szerzodést eme hét kiadóra. Prepeliczay István, a Parlament Kulturális Bizottságának alelnöke 1991 tavaszán (jobb késon, mint soha) kissé aggodalmaskodik ugyan, ám válaszlevelében Dr.Hagelmayer István, az Állami Számvevoszék elnöke megnyugtatja, hogy minden rendben van, minden a jogszabályoknak megfeleloen történt (dátum: Budapest, 1991. május 17; iktatószám: A-117-10/1991).

Mint ismeretes, ezen lapok és kiadók munkatársai 1990 tavaszán mintegy varázsütésre egyoldalúan kinyilvánították függetlenségüket a Magyar Szocialista Párttól és az éppen munkaero-hiánnyal küszködo, újságírókat toborzó Axel Springer-Budapest Kft-hez mentek dolgozni. Vitték magukkal nemcsak a tudásukat, de az írógépeket, a telexgépeket, a szonyegeket, a falakról a képeket, sot magukat a falakat is. A hét lapkiadó vállalat elvont fogalommá változott! Ha valaki, netán egy olvasó, betért volna az utcáról, meg kellett volna magyarázni neki, hogy amit lát maga körül, az már nem az, mint amit lát. Amit látni vél, az nincs. Számára immár megfoghatatlan. "El a kezekkel!" - kiáltaná ihletett pillanatában Demszky Gábor.

Idoközben az Országgyulés bizottságot állított fel a sajtóprivatizáció kivizsgálására, ám a bizottság elnökévé "talán nem véletlenül" Debreczeni Józsefet, a késobb nemzeti liberálisként (továbbá a Népszabadság és a Magyar Hírlap szorgos publicistájaként) ismertté vált politikust választják (Debreczeni József jelenleg az Országos Rádió és Televízió Testület tagja, az MDNP javaslatára és az MDF tiltakozása ellenére választotta meg a Parlament MSZP-SZDSZ többsége - a szerkeszto megjegyzése). Debreczeni már korábban kitanulta az effajta szemfényveszto perzekútorságot, hiszen az úgynevezett III/III-as botrány kirobbanásakor is tagja volt az akkori Parlament által létrehozott ideiglenes bizottságnak. A megyei lapok eladásának vizsgálata tehát néhány hónap múltán - különösebb érdemi eredmény nélkül - abbamarad.
Miközben azonban Debreczeni úr vezetésével, a közvélemény és a mucsai honatyák megnyugtatása végett a bizottság, úgymond, vizsgálódik; zavartalanul támadnak a jelentkezok a maradék tizenegy lapvagyonra. A pályázati kiírás harmadik pontja szerint "a nyertes pályázóval csak abban az esetben köt szerzodést az MSZP, amennyiben a pályázó belföldön bejegyzett gazdasági társaságot alapít". Feltételként szabják továbbá azt is, hogy a társaságban a külföldi tulajdoni hányad nem haladhatja meg a 49 %-ot, s hogy a dolgozói kollektívát legalább 10 %-os arányú tulajdonhoz kell juttatni.
Ideje tehát, hogy Árpási Zoltán is vevok után nézzen. Felveszi a kapcsolatot a Maxwell és az Hersant cégek képviseloivel. Ígéretes tárgyalásokat folytat a Népszabadság Részvénytársasággal. Jelentkezik a Nice Presse is, ám oket egy megtéveszto információ "véletlenül" elriasztja.
Végül aztán elolép a nagy "O": az osztrák Osar Bronner GcmbH und Co KG, melyet HR A 23.867. számon jegyeztek be a bécsi cégjegyzékbe.
Ez a sógori cég, amely a Der Standard címu lapnak is tulajdonosa, "talán nem véletlenül" Axel Springer érdekeltségu és "talán nem véletlenül" hajtott végre jelentos mértéku törzstokeemelést éppen a közelmúltban (a tény a bécsi cégbíróságon ellenorizheto). Bronner úrék vásárlói potenciálja tehát megnövekedett, létrejöhet a frigy.

Akadályt csupán ez a gyülevész banda jelent, ezek a habzó szájú vezérszónokok és alamuszi despoták, ez a sok "legitim" hólyag (kifejezések a megyei lap egy késobbi, 1991. május 2-i vezércikkébol kölcsönözve), akiket csak a véletlenek szerencsétlen játéka ültetett a nyakunk-ba. Magyarán: az új Parlament, az 1990 tavaszán szabadon választott (igaz, Árpási Zoltán képviseloi közremuködését a véletlenek szerencsétlen játéka folytán nélkülözo) Országgyulés.

Az imént minosített gyülekezet ugyanis (némi szokásos huzavona után) 1990.szeptember 10-én megalkotja Az elmúlt rendszerhez kötodo egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló, 1990. évi LXXIII. törvényt.
Ez a törvény, összhangban az 1989-es népszavazás végeredményével, elrendeli többek közt azt is, hogy az MSZP (mint az MSZMP jogutódja) köteles elszámolni az alábbi (volt, sot ma már, mint majd kiderül, volt-nincs) vagyonával:
a/ ingatlanok - értékhatár nélkül;
b/ gépek, berendezések, felszerelések, jármuvek, jóléti állóeszközök, üzemkörön kívüli állóeszközök - ha beszerzési értékük az ötvenezer forintot meghaladta;
c/ a védett mualkotások - értékhatár nélkül;
d/ az elszámoló által alapított vagy a részvételével muködo gazdálkodó szervezetek és alapítványok;
e/ értékpapírok - értékhatár nélkül;
f/ pénz- és bankszámlák.
Az elszámolási kötelezettségnek ki kell terjednie az 1949. január elsejétol 1990. augusztus 31-ig tartó idoszakra. A hatálybalépés napjától az Országgyulés elidegenítési és terhelési tilalmat rendelt el valamennyi vagyontárgyra, kivéve az értékpapírokat és a bankszámlákat. A törvényt - ki tudja, miféle megfontolásból (netán figyelmetlenségbol-) - Göncz Árpád köztársasági elnök aláírta, így az 1990. szeptember 18-án hatályba lépett.

Ez az a rendkívüli pillanat, ez az a drámai pont, amikor az órákat meg kellene állítani, mert kizökkent helyébol az ido! Az 1990. évi LXXIII. törvénnyel porszem esett az MSZR (Magyar Szocialista Rend-szerváltás) kiválóan megtervezett és olajozottan muködo gépezetébe!
A szerzési mód jogi és erkölcsi alapjait illetoen a magyarországi kommunisták gyakran változó nevu pártjainak vagyona egységesnek volt tekintheto. Homogén egész, ahogy mondani szokás. Szerezték, ahogy tudták és akiktol tudták. Mostantól fogva viszont új korszak kezdodik. Mindazt, ami még nem vált kámforrá, elméletileg három részre kell osztani:

1. Lehetnek olyan vagyontárgyak, amelyeket még 1990. augusztus 31-e elott értékesítettek. Ezek elonye, hogy már biztos kézben vannak, hátránya, hogy az eladás tényének (sot, az eladáskori értéknek) szerepelnie kell az egykori pártvagyonról való úgynevezett elszámolásban.
2. Nem túl nagy számban, de elofordulhatnak olyan vagyontárgyak is, melyeket 1990. augusztus 31-e (az elszámolási idoszak végso határnapja) és szeptember 18-a (az elidegenítési tilalom hatálybalépése) között értékesítettek. Ezt a másfél tucat napnyi joghézagot az Ország-gyulés "talán nem véletlenül" hozta létre.
3. Gondolhatnánk olyan vagyontárgyakra is, melyeket 1990. szeptember 18-a, vagyis a tiltás napja után értékesítettek. Legyünk azonban jóhiszemuek és ne tételezzük fel az MSZP-rol (így Árpási Zoltánról se), hogy megsértené a törvényt.
Ezt a harmadik kategóriát tekintsük tehát pontosan olyan kiüresedettnek, mint a lapkiadó vállalatokat; rosszindulatúan gyanított tartalmát pedig inkább az elozo két kategória valamelyikében keressük.

A Mihail Vasziljevics Lomonoszov által megfogalmazott anyagmegmaradás törvénye tehát helyi változatban így hangzik: 1990. szeptember 18-a után eladott pártvagyon nincsen, azaz ha mégis van, azt már szeptember 18-a elott eladták.

S hogy mit lát mindebbol az utcáról betéro olvasó? Talán megtudhatjuk, ha mi is bekukkantunk Békéscsabán a Munkácsy utca 4. számú házba!
Ne támasszon lelkünkben félelmet, hogy ez az épület korábban az Államvédelmi Hatóság megyei kirendeltségének székháza volt.
Azok az idok elmúltak már, azok a gyorsan célravezeto hajdani módszerek rég kimentek a divatból. Ez itt most egy politikai napilap szerkesztosége. A lap új gazdája: a Népújság Kft. Vajon mikor és hogyan adtak el itt mindent?

A Népújság Kft 1990. október 11-én alakult meg. Társasági szerzodése, amely megtekintheto Gyulán, a Békés Megyei Bíróságon, 1990. október 11-i keltezésu. A dokumentumból azt is megtudhatjuk, hogy a céget csupán 1991. február 11-én jegyezte be a Békés Megyei Bíróság, mégpedig 04 09 001117 sorszámon.
Hogy is volt csak? Miféle feltételt szabott annak idején a Magyar Szocialista Párt? A pályázati kiírás harmadik pontja szerint "a nyertes pályázóval csak abban az esetben köt szerzodést az MSZP, amennyiben a pályázó belföldön bejegyzett gazdasági társaságot alapít". Kikacsint a szövegbol egy régi kedves ismeros: az "amennyiben". Annyiban tehát most is, amennyiben.
Ám kíváncsiskodjunk tovább: nézzük, kik és mekkora törzsbetétekkel alakították meg a Népújság Kft-t.
Elso helyen szerepel az Oscar Bronner GmbH und Co KG négymillió forinttal, amely a törzstoke hányadában kifejezve 40 %-os részesedést és szavazati jogot jelent.
Másodikként említi a szerzodés a RATIO Kft-t, kétmillió forinttal, amely 20 %-os részesedésnek és szavazati jognak felel meg. A RATIO Kft az AGROBANK Rt egyszemélyes kft-je. Nem mellékes körülmény, hogy a Népújság Kft már kész társasági szerzodésébe csak utólag gépelték bele a RATIO Kft nevét és adatait. Vélhetoleg sokáig keresték, mire megtalálták ezt a társuló felet.
A harmadik helyre szorult az újságírókból és a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat egyéb dolgozóiból elozo nap (!) alakult Körös Sajtó Egyesület szintén négymillió forint alaptokével, azaz Oscar Bronnerékkal azonos mértéku, 40 %-os részesedéssel és szavazati joggal.

Adva van tehát egy korlátolt felelosségu társaság, a Népújság Kft, amely 23 nappal a pártvagyon elidegenítésének tilalma után alakult, s amelyet csak hónapokkal késobb, 1991. február 11-én jegyeztek be. A hatályos jogszabályok tiszteletbentartásával ez a társaság sem a Békés megyei Népújságot, sem a Békés Megyei Lapkiadó Vállalatot nem vehette meg!
Nem vásárolhattak (volna) az egykori pártvagyonból semmit, még egy közepes méretu Sztálin-mellszobrot sem, mert tiltotta a törvény.

Biztonság kedvéért idézzük fel a Népújság Kft társasági szerzodésének legutolsó pontját, a 19.5. pontot, amely - közvetlenül a büszkén virító dátum (Budapest, 1990. október 11.) fölött - az alábbiakat rendeli el: "A Társaság akkor kezdi meg muködését, amikor az MSZP jog-érvényes és hatályos adásvételi szerzodéssel korábbi lapkiadó vállalatának vagyonát a társaságra átruházza. Ha ezen adásvételi szerzodés megkötése valamilyen okból meghiúsul, a tagok a Társaságot megszüntetik."
Ilyen adásvételi szerzodést szeptember 18-a után már nem lehetett kötni, annak elotte pedig nem volt kivel, hiszen sem a Társaság, sem annak egyik tagja, a dolgozói egyesület - nem létezett. Mondanunk se kell, hogy a megyei lapot kiadó cég ettol még élt és virágzott, sot azóta is él és virágzik, vígan fütyül (ráadásul valószínuleg "A párttal, a néppel" kezdetu dalt fütyüli) az efféle ellentmondásokra.

Érdemes elidoznünk kissé a Körös Sajtó Egyesületnél is. Vajon ok hogyan jutottak a négymillió forint alaptokéhez? Ki-ki hazafutott netán, feltúrta a ládafiát, majd mind visszasiettek és október 11-e huvös hajnalán a Munkácsy utca 4-ben összedobták a pénzt?

Másképp történt. Bronner úr cége és az egyesület kötött egy szindikátusi megállapodást, melyrol a dolgozóknak nem volt szabad beszélniük. Ebben a paktumban az osztrák fél (bizonyára mero szívjóságból, noha igen szigorú feltételeket szabva) felajánlotta, hogy ellenérték nélkül rendelkezésre bocsátja a szükséges négymilliót. Volt mibol, hiszen (mint már arra korábban is utaltunk) Bronneréknál nem sokkal korábban került sor törzstoke-emelésre.
Ez a paktum sem keletkezhetett azonban 1990. október 10-e elott, hiszen egyrészt nem létezett az egyesület, másrészt a szindikátusi megállapodás kitöltetlen mintapéldánya csak október 8-án érkezett meg faxon Békéscsabára.

Mint ismeretes, az MSZP pályázati feltételei között szerepelt, hogy a dolgozói kollektívát legalább 10 %-os arányú tulajdoni hányadhoz kell juttatni. Nos, ez a feltétel sem teljesülhetett volna korábban.

Üdíto színfolt csupán az ügyben a Körös Sajtó Egyesület alapszabálya, mely az egyesületi tagsági viszonyt a Népújság Kft-vel fennálló munkaviszonyhoz köti. Kiviláglik az alapszabályból az is, hogy a kedves egyesület elsodlegesen gazdálkodási céllal jött létre és tagként vesz részt egy gazdasági társaságban.
A Körös Sajtó Egyesület bírósági nyilvántartásba vétele természetesen ennek ellenére is megtörténhetett, ugyanott, ahol effélék történni szoktak, azaz, ahol a Népújság Kft-t is bejegyezték.

Ettol kezdve aztán sínen van minden: hunyorog a szemafor, jöhet a csabai gyors! Október 29-én a Népújság Kft devizaszámláján osztrák schillingre váltva szépen megjelenik nyolcmillió forint, majd november 13-án a RATIO Kft devizaszámláján szintén felvillan kétmillió. Valószínuleg az egyesületi tagok nevében befizetett összegecske is zárolt számlán pihen az Agrobanknál, hiszen errol a szindikátusi megállapodás rendelkezett.

1990. november 13-a egyébként egy borongós keddi nap. Rossznyelvek szerint állítólag ekkor írják alá a Népújság Kft és az MSZP között az adásvételi szerzodést. Más verebek csiripelése arra utal, hogy ekkor csupán egy kiegészíto megállapodás születik, amely a technikai részletek elrendezését hivatott szolgálni.
Közben november elsején a dolgozók megkötik a munkaszerzodéseket, melyeket munkáltatóként Serédi János, az Árpási jóváhagyásával megválasztott ideiglenes foszerkeszto, valamint Martin Feldenkirchen, a társaság másik ügyvezetoje ír alá.
Szigorú titoktartási kötelezettséget vállal minden újságíró. Olyan szigorút, amilyet csak a titkosszolgálatok követelnek meg: hallgatniuk kell, mint a sír, még a munkaviszony megszunését követo idoben is.

December 15-én az MSZP úgy dönt, hogy egyszerusített felszámolási eljárás keretében szünteti meg a Békés Megyei Lapkiadó Vállalatot. Kiüresedett hát ez is, akár a többiek... Különös véletlen, hogy a felszámolásra még hosszú ideig nem kerül sor.

Sztálin 111. születésnapján, 1990. december 21-én a Békés Megyei Népújságban, majd másnap - a változatosság kedvéért - a Népszabadságban jelenik meg a foszerkesztoi tisztség betöltésére szóló pályázat. A meghirdetok "talán nem véletlenül" e két lap olvasótáborán belül igyekeznek alkalmas foszerkesztot találni.

Hosszú idot nem hagynak ugyan, a pályázat beadási határideje 1991. január 7-e, ám akik elhivatottságot éreznek, azok bizonyára régóta készülnek már a feladatra, akik meg inkább Jézus születésnapjával vannak elfoglalva, azok aligha lennének alkalmasak.

Január 9-én a szerkesztoség ideiglenes vezetoi puhatolódzó beszélgetésre hívják a megye országgyulési képviseloit: vajon mit szólnának ahhoz, ha ismét Árpási Zoltán lenne a lap foszerkesztoje. A képviselok többsége ekkor, ha bátortalanul is, de jelzi, hogy nem ért egyet a "váratlan" fordulattal. Kilátásba helyezik, hogy Árpási visszatérte esetén újból érvénybe lép a tavalyi bojkott. Legtöbbjük azonban késobb egyáltalán nem tartja magát ehhez az ígérethez.

Február 25-én megszületik a végso döntés: újra Árpási a foszerkeszto! A tábornok elfoglalja az ot megilleto magaslati pontot, "ez a harc lesz a végso", kezdodhet az utolsó offenzíva, egészen a következo választásokig, az új baloldali szintézisig, és tovább, esetleg a "demokrácia védelmében" ismét megnyitott recski táborig. Persze, persze, van egy csomó variáció.

Eloször azonban házon belül kell rendet teremteni. Március 1-jén, a foszerkeszto visszaiktatási ünnepségén, mielott fölrepülnének a pezsgosdugók, Martin Feldenkirchen megfenyegeti mindazokat, akik akár 1990-ben, akár most Árpási ellen merészeltek szavazni. A derék ügyvezeto - a dolgozói egyesület elnöknojének szakavatott tolmácsolásában - imigyen szól tulajdonostársaihoz:
"-Azokhoz szeretnék fordulni, akik innen belülrol is dr.Árpási Zoltán újraválasztása ellen léptek fel, hogy a jövoben törekedjenek a kollegiális együttmuködésre, a lapért való közös munkálkodásra.
Nyomatékosan kérem azokat a kollegákat, akiket ez illet, vizsgálják felül eddigi álláspontjukat, s ha lelkiismereti problémákba ütköznének, akkor gondolkodjanak el, hogy saját döntésük alapján hagyják el a vállalkozást, a közösséget... ".

Március elsején, a "Terroristák Békéscsabán" címu, K.A.J. aláírással megjeleno, Marosán Györgyre hivatkozó cikkel kezdodik a lapban az újabb kampánysorozat a megyeszékhely parlamenti képviseloje, Szokolay Zoltán ellen is. Méltatlan lenne a szerzo személyéhez, ha e hosszú harc minden mozzanatát fel kívánná sorolni. Legyen elég csupán néhány jellemzo példa ebbol az esztendobol.

Szokolay fogadóórájának helyszínét és idopontját - ellentétben a korábbi gyakorlattal - nem közlik, az információ "talán nem véletlenül" elvész a szerkesztoségben.

Közlik viszont, hogy az SZDSZ Megyei Területi Irodája közvéleménykutatást hajtott végre a városban, s a Szuperinfó kereskedelmi hetilapban megjelent hirdetésükre többszáz (azaz állítólag csaknem kétszáz) polgár felelte azt, hogy nem ért egyet Szokolay egyik parlamenti megnyilatkozásával. Késobb nem közlik, hogy a Legfelsobb Bíróság Pf. IV.20563/1991/2. számú ítélete helyt adott Szokolay panaszának, miszerint az SZDSZ sérto módon eltorzítva, hamis színben tüntette fel beszédét. Nem közlik, hogy a bírósági ítélet helyreigazításra kötelezte a Szuperinfót, azt viszont igen, hogy ok pernyertesek lettek Szokolayval szemben, mert ok csak híven tudósítottak az SZDSZ-akcióról.

Többé soha nem közlik Szokolay parlamenti felszólalásainak lényegét, így mondandójának Békés megyét érinto legfontosabb részeit sem, közölnek viszont róla gúnyrajzot, amely nyomorékként tünteti fel és fotomontázst, amely a pad alá lecsúszva ábrázolja.

A sajtótájékoztatóra, amelyet a képviselo tart, nem mennek el.
Közben - látszólag váratlan fordulatként - egyik napról a másikra, azaz pontosan 1991. április 10-én megszunik a Békés Megyei Nép-újság és megjelenik a Békés Megyei Hírlap. A Magyar Posta illetékesei ismét készségesen átadják az elofizetok adatait.

Az új lap változatlan szellemiséggel, de most már a Springer-féle megyei újságokkal tökéletesen megegyezo szerkezetben és stílusban tanítja, neveli, szórakoztatja olvasóit.

Ezzel szinte egyidejuleg megindul egy általánosabb támadás is: a demokratikus jogállam alapintézménye, a szabadon választott Országgyulés ellen. Az ellen a Tisztelt Ház ellen, amely - ugye emlékszünk még Vastagh Pál battonyai szép szavaira - "nem fog négy évet ülni, az biztos".

Az új Parlament elso ülésnapjának elso évfordulóját "köszöntve" jelenik meg 1991. május 2-án, szerzoként Andódy Tibor nevét közölve, a Politika címu vezércikk.
Ez a mu azóta feledésbe merült, holott eredeti közlése - megítélésünk szerint - Árpási Zoltán eddigi foszerkesztoi munkásságának csúcspontja volt. Nem fogja megbánni a Kedves Olvasó, ha most minden szót pontosan felidézünk. A stílusbravúrok helyenként akár a csúcsformában lévo Farkasházy Tivadar hócipotalpnyomaival is vetekedhetnének.
Politika
Mostanában gyakran gondolok édesapám szavára, aki szerint a politikusok olyanok, mint az utcalányok: egyik pillanatban nyalják-falják egymást, aztán kis kézitáskával csépelik a másik fejét. Aki egy kicsit is figyeli napjaink "közéletét", könnyen kitalálhatja, miért jutott eszembe a fenti példa. Legjobb lenne nem is odafigyelni dicso vezéreinkre, hadd játsszák kisded mulatságukat, élvezzék az ölükbe pottyant hatalmat, és reménykedjenek, hogy sose lehet oket kiakolbolítani a húsosfazék mellol. Jó lenne bölcsen nem figyelni rájuk, de ez képtelenség, hiszen most éppen nem a bohóckodás a feladatuk, hanem értelmes célokra össze-fogni ezt a szerencsétlen sokaságot.

Megutáljuk azt a szót, hogy politika, mert politikai érdekbol történik az ország lezüllesztése, tönkretétele. Miféle politika, és milyen érdek ez- Kinek az érdeke- Rágondolni is iszonyat, hogy habzó szájú vezérszónokok és alamuszi despoták "kompromisszumán" dol el a sorsunk.

Ehhez is van "kompetenciájuk"- Sok "legitim" hólyag. Csupa undorító szó, hányingert kapok, apró kiütések lesznek a borömön, ha csak hallom oket.
Félelmetes, hogy nincs az életnek olyan porcikája, amelyet meg ne támadott volna a zülleszto, hatalmi kór. Elopattant sok önjelölt próféta, hozták a maguk kompániáját, szép kis társaságot. Nyúlós, ragacsos nyál csorog a buzös szájakból, és rájuk kell figyelnünk, mert ok dirigálják a jövot. Nincs olyan hagymázas lázálom, amely itt be ne következhetne. Megyek egy lakótelepen és arra gondolok, hogy bármely napon ledurhatják az otthonokat, amelyben emberek laknak. Szinte hallom álszent szövegüket, mondván, ez a betonrengeteg nem esztétikus - tényleg nem az - , még a pártállam idejében épült, nem felel meg a magyarság os-szittyavér, nép-nemzeti arculatának, romboljuk le, helyette piaci viszonyoknak megfelelo, európai, piroscserepes tanyákat építsünk, világbanki hitellel. Aki hajléktalan lesz, kapaszkodjék a szociális hálóba vagy menjen az önkormányzatokhoz, ott úgyis van pénz, segélyekre. Vagy megeshet még az is, hogy nemcsak a leölt szarvasmarhák tulajdonosait jutalmazzák, de azt is "preferálják", ha a gazda saját magát is felköti a gerendára. Legalább vele nincs gond, majd importálunk konvertibilis gazdákat. Jaj, ne is adjak tippeket, hátha ép-pen hasonlón törik buksi fejecskéiket az urak.
Ami ma felháborító, holnapra talán el is felejtjük, mert ki emlékszik a tegnapi kínokra, amikor minden nap újat terem. De nagyon régóta csak abban reménykedhet sok társunk, hogy most már nagyon jó, mert nem lehet rosszabb. Lehet! És azt a biztatást is szörnyu hallani, hogy csak csinálják, sok rossz bolond, legalább hamar "kiborul a bili".
Miért kell nekünk éjjeliedényeket borogatni, s ha dol, kit szennyez a serbli-
Eszem ágában sincs menteni elmúlt idok kártékony politikusait, de nekik legalább annyi mentségük volt, hogy külso erok szorításához igazodva kellett kártékonykodni. Ám a mostaniak hol találnak felmentést- Oket csak a véletlenek szerencsétlen játéka ültette a nyakunkba. És játszanak, konokul, amíg csak turjük.
Andódy Tibor
Íme hát a vezércikk, melyet szándékosan idéztünk most fel dolt betuvel. Ezzel a címmel, ebben a formában, ebben a terjedelemben és ebben a stílusban jelentek meg ugyanis 1985 és 1990 között szinte minden hét szombatján Árpási Zoltán jegyzetei a Békés Megyei Népújságban. Leszámítva talán azt a fél évet, amelyet Moszkvában töltött, hogy a marxista vezetéstudományt tanulmányozza. A kései epigon (vagy dublor?), Andódy csak követi mesterét. Igaz, Árpási jegyzetei soha nem ócsárolták a fennálló (az akkoriban fennálló) hatalmat.

Andódy Tibor ellen egyébként két honatya (Markó István és Zétényi Zsolt) feljelentést tett az ügyészségen. A Nyilvánosság Klub védelmébe vette és jogi képviselettel látta el a szerzot.
1991 júniusára elfogy Szokolay Zoltán türelme is. Elokotortatja a békéscsabai földhivatalban a Munkácsy utca 4-es számú ház tulajdoni lapját, amelyre rápillantva nem kis megrokönyödéssel tapasztalja, hogy az épület (azaz a 2924-es tulajdoni lapon 2943. helyrajzi szám alatt nyilvántartott 1847 négyzetméteres irodaház) ma is a Magyar Állam tulajdona, kezelojeként pedig az MSZMP Központi Bizottsága van feltüntetve.

Hamarosan tudomására jut az is, hogy a Népújság Kft, illetve a Békés Megyei Hírlap szerkesztosége ingyenesen használja az épületet, sot mintegy 50 négyzetmétert bérbe ad a Magyar Távirati Iroda megyei kirendeltségének. Az MTI pedig, fegyelmezett közintézmény lévén, engedelmesen fizeti a bérleti díjat a költségvetésbol a Népújság Kft-nek.

Megtudja Szokolay azt is, hogy más megyékben se különb a helyzet és hogy a volt pártingatlanok új gazdája, jogi értelemben legalábbis, a Pénzügyminisztérium Kincstári Vagyonkezelo Szervezete lett. Interpellációt nyújt hát be 1991. június 18-án Kupa Mihály pénzügyminiszterhez "Az MSZMP megyei napilapjai, avagy egyes jogcím nélküli irodahasználók" címmel.

Nosza lesz is erre nagy ribillió!
Kupa Mihály 30 nap türelmi idot kér a válaszra, bejelentvén, hogy az ügyben vizsgálatot indít. A Békés Megyei Hírlap 50 ezer példányban kinyomtatja, hogy "Sz. Z. szemét", szóba hozzák egyik légiútját, bevallván "sokan örültünk annak, hogy repült".

A legfontosabb azonban, hogy bíznak Kupa Mihály megfontolt reagálásában, hiszen ot titokban aligha tarthatják másnak, mint átmenetileg megtévedt elvtársuknak. Csalódniuk kell. Átmenetileg legalábbis.
Már nyaralnak a honatyák, mire - a nyilvánosságot gondosan kerülve - megérkezik Kupa Mihály válasza. A pénzügyminiszter igazat ad az interpellálónak és elrendeli, hogy a Kincstári Vagyonkezelo Szervezet valamennyi megyei napilapnál visszamenoleges hatállyal rendezze a bérleti jogviszony pénzügyi vonatkozásait, magyarán: hajtsa be a bérleti díjat.

A vizsgálat megállapítja, hogy a Népújság Kft az általa használt ingatlanért eddig semmiféle pénzbeli ellenszolgáltatást nem teljesített, sot, noha tudta, hogy kié a ház, meg sem próbálta rendezni a helyzetet. A visszamenolegesen megállapított bérleti díj ugyan sokkal alacsonyabb, mint amennyiért másoknak (például közönséges földi halandóknak) Békéscsaba belvárosában irodahelyiséget lehetne bérelniük, de legalább végre történik valami, s az ember szinte hajlamossá válik elhinni, hogy ez már nem az a bizonyos MSZR (Magyar Szocialista Rendszerváltás), hanem elkezdodött az igazi, az egyetlen, amiben hittünk. (A szerzonek, amikor 1997-ben újraolvassa a kéziratnak ezt a félmondatát, férfiatlanul kicsordul a könnye.)

A Kupa Mihály-féle vizsgálat feltárja azt is, hogy tizenöt megyeszékhelyen a napilapok állami tulajdonú ingatlanon folytatják tevékenységüket. Többségük azonban - Árpásiékkal ellentétben - eddig is fizetett valamicskét az épületekért.

Nyár végén az Országgyulés Hivatala - már ne is említsük, hogy "talán nem véletlenül" - megfeledkezik errol az interpellációról és Szokolay viszontválaszára csak a képviselo többszöri reklamálását követoen kerülhet sor. Az országos sajtó - talán a mundér becsületét védve - agyonhallgatja az ügyet.

Közben Dr.Szabad György házelnök levélben kérte a Magyar Újság-írók Országos Szövetségének állásfoglalását, mert Varga Zoltán és Szokolay Zoltán képviseloket Árpási megbélyegzo módon kizáratta egy interjú-sorozatból, amelyben a megye minden más képviseloje megszólalhatott. Augusztus elsején érkezik meg a MÚOSZ Etikai Bizottságának válasza, amely szerint a Békés Megyei Hírlap valóban megsértette az újságírók etikai kódexét, a szakma írott és íratlan szabályait. Az Etikai Bizottság elnöke felkéri a foszerkesztot a hiba kijavítására és a politikai diszkrimináció megszüntetésére, ám o erre is fütyül (valószínuleg ugyanazt a dallamot fütyüli, amit eddig). Hogy is ne tenné, hisz az etika olyannyira a kisujjában van, hogy a közelmúlt egyik MÚOSZ közgyulése elott o maga is jelöltként szerepelt - ugyanebbe a tekintélyes bizottságba!

Apropó etika! Az erkölcsi kopás fogalma tudvalévoleg csak tárgyakra (például magnetofonokra, hangfalakra, rádiókra és fejhallgatókra) vonatkozhat. Egykori kommunista vezetokkel kapcsolatban ez a kifejezés soha ne jusson eszünkbe!
Történt pedig, hogy Békés Megye Önkormányzata, miután (hadd idézzük, hisz oly szép, vörös patinájú kifejezés) "megkeresés érkezett a megyei vezetéshez", 1990. november 16-án a 202/1990. számú határozattal hangtechnikai berendezéseket adott át 123.800,- forint értékben, de ellenszolgáltatás nélkül a Békés Megyei Lapkiadó Vállalatnak. Errol a tényrol - ki tudja, miért - félévvel késobb, azaz 1991. május 16-án, tehát amikor már a megyei képviselotestület elnöke Simon Imre, az MSZP egykori jelöltje volt, készítettek egy feljegyzést. E mu azt igyekszik bizonyítani, hogy az eszközök átadásával a megyei önkormányzatot sérelem nem érte. Az utolsó mondat így hangzik:
"Annak ellenére, hogy a Népújság idoközben privatizálásra került, az átadott eszközök szerény értéke és az azóta bekövetkezett fizikai és erkölcsi kopása miatt véleményünk szerint nem indokolt a téma újbóli napirendre tuzése."
1991 oszén a történet már a végkifejlet felé tart. Októberben a Markó István és Zétényi Zsolt által tett feljelentés hatására a Békéscsabai Városi Ügyészség még vizsgálatot folytat Andódy Tibor és Árpási Zoltán ellen. Októberben még Szokolay sem adja fel, a Legfobb Ügyészhez fordul, annak vizsgálatát kérve, hogy történt-e jogsértés akár a Körös Sajtó Egyesület, akár a Népújság Kft bejegyeztetése, illetve az egykori pártvállalat vagyonának átruházása során. Sajnos azonban beadványát nem indokolja kello alapossággal, egyelore nem is fér hozzá a legfontosabb bizonyítékokhoz. Nem tud például arról sem, hogy az Ullstein GmbH épp most készül 67 millióval megemelni a törzstokét, végképp kiszorítván a tulajdonból az újságírókat.

November 5-i hatállyal az Országgyulés módosítja az elmúlt rendszerhez kötodo egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló, 1990. évi LXXIII. törvényt, amelynek egyébként sem addig, sem azóta nem sikerült teljesen érvényt szerezni.
A 6.§ (4) bekezdéseként - Szokolay javaslatára és a Kormány tiltakozása ellenére - az alábbi szöveg kerül a törvénybe: "A hiánypótláshoz csatolni kell mindazon szerzodések másolatát, amelyek alapján 1990. augusztus 31-e és 1990. szeptember 18-a között a 2.§ a/, b/, c/ és d/ pontjaiban felsorolt vagyontárgyak elidegenítésére vagy megterhelésére került sor."

Debreczeni József a Tisztelt Ház folyosóján kollegiálisan megemlíti, hogy Bayer József, az Axel Springer-Budapest Kft ügyvezeto igazgatója nem éppen rokonszenvvel tekint Szokolay ténykedésére.

1991. december 19-i keltezésu a Legfobb Ügyész válasza, amely szerint törvénysértés nem történt. Megtudhatjuk, hogy a vizsgálatról Dr. Orosz Katalin készített összefoglaló jelentést.
Megtudhatjuk, hogy már 1990. szeptember 13-án (tehát öt nappal, azaz 120 órával az elidegenítési tilalom kezdete elott) létrejött a megállapodás az MSZP és a külföldi fél között.
Az ügyészség ezt az ügyletet érvényesnek tekinti, gondosan elfelejtvén, hogy a megállapodás még nem adásvételi szerzodés!
Dr.Orosz Katalin egyik megjegyzésébol megtudjuk azt is, hogy az MSZP nem a Békés Megyei Lapkiadó Vállalatot adta el, hanem a vállalatot illeto ingóságokat 23 millió Ft értékben és a megyei lap úgynevezett lapgazdai, azaz lapalapítói jogát 40 millió Ft megfizetése ellenében.
Ámulunk és bámulunk, mert a pályázati kiírásban annak idején nem szerepelt a lapalapítói jog megvásárlása. Oscar Bronner igazán bokezu volt, ha Árpásiékat így megjutalmazta. Hiszen ha kedve tartja, egy egyszeru (és ingyenes!) bejelentéssel bármikor alapíthatott volna új lapot Magyarországon, így akár Békés megyében is. Vadonatúj cége, a Népújság Kft meg is tette ezt 1991. áprilisában, a Békés Megyei Népújság megszüntetésével és a Békés Megyei Hírlap megalapításával.

Különben is, éppen Bronnerék ne hallottak volna arról, hogy legnagyobb részvényesük, Springerék adásvétel nélkül, ingyen jutottak hozzá hét megyei laphoz Magyarországon? S ha hallottak, akkor vajon miért (és mibol) fizettek oly készségesen 40 milliót?

Az ügyészségi vizsgálat azt mondja: az adásvétel nem érintette a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat létét. Higgyük el, hogy így van. Ám akkor ugyan mi maradt ebbol a szegény, kiüresedett vállalatból- Az ingóságokat eladták, az épület bérlemény (sot, azt is most már a kft bérli), a dolgozók mind átmentek a kft-be, ahol részben tulajdonosok is. Mi maradt hát?
Maradt a vállalat neve, bankszámlája, az igazgató neve és az igazgató (Árpási Zoltán) fizetése! A felszámolási eljárás közzétételérol szóló végzés csak a Magyar Közlöny 1991. évi 88. számában jelent meg.

Egy másik változatban, amelyrol Serédi János ügyvezeto igazgatónak 1992. március 11-én Gyurkóné Nagy Ágneshez írt (38-4/B/92 iktatószámú) levelébe pillantva értesülünk, "a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat vagyonát (eszközeit és forrásait) 1990. novemberében megvette a Népújság Kft. Adásvétel tárgyát képezték többek között a Lapkiadó Vállalat követelései is, melyek között szerepelt a dolgozók lakásépítési tartozása...".

Megnyugtató, hogy az ügyészség mégis mindent rendben lévonek talál úgy a társaság, mint az egyesület vonatkozásában.
"Talán nem véletlenül" egyre népszerubb a lap is, tevékenyen alakítja tovább a megye közhangulatát. Készségesen népszerusítik az ellenzéki politikusokat, a szó szoros értelmében pártsemlegesek: nem tesznek különbséget SZDSZ-es és MSZP-s képviselo között.

Olykor az olvasó már olyan írásokkal is találkozik a lapban, amelyek alatt Árpási Zoltán aláírása szerepel.
1992. június 18-án a Városi Bíróság buncselekmény hiányában megszünteti az eljárást Andódy Tibor és Árpási Zoltán ellen.
1992. június 3-án újabb cégbejegyzési kérelem érkezik a Népújság Kft cégjegyzékszámára (04 09 001117). A társaság vagyonaként 75 millió forintot jelölnek meg, a muködés kezdetét 1990.október 11-ében határozzák meg, a kérelmet Martin Feldenkirchen ügyvezeto igazgató nyújtja be.
Felügyelo bizottsági tagok: Joachim Wotzka úr Bécsbol, dr. Hans Joachim Leuschner úr Hamburgból és Dr. Sárközy Tamás úr Budapestrol. Jogelod nincs, jelzi a kérelem.
1992. december 31-én lejár az 1990. évi LXXIII. törvény 8. paragrafusában meghatározott elidegenítési és terhelési tilalom.
Az Országgyulés, noha tervezi módosítani, sot ismét tárgysorozatba veszi ezt a törvényt, az év végi hajrában mégsem kerít rá sort.
Januárban a képviselok szabadságra mennek, az utak síkosak, a tél szokatlanul hideg.
UTÓIRAT:
Már az 1994-es választásokra készülodik az ország (így bizonyára Árpási elvtárs is), amikor elokerül még egy régi papír.
1992. január 20-án Máté László, a Magyar Szocialista Párt pénztárnoka elküldte az Állami Számvevoszékhez, azon belül is egyenesen Dr. Kovács Árpád focsoportfonök úrhoz az MSZP vagyonelszámoltatást kiegészíto intézkedéseirol szóló jelentését. E mu végén - aláírással és pecséttel nyomatékosítva - az alábbi mondat fénylik:
"Nyilatkozunk, hogy az 1991.évi LI. törvény - az elmúlt rendszerhez kötodo egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló - 1990.évi LXXIII. törvény módosításában meghatározott vagyontárgyak elidegenítésére, megterhelésére 1990. augusztus 31. és 1990. szeptember 18. közötti idoszakban nem került sor."
Az Állami Számvevoszék részérol Dr. Dotterweich Antal végezte el az általa szükségesnek vélt vizsgálatokat és írt összefoglaló jelentést, melynek slusszpoénjaként szintén leszögezte: elidegenítésre nem került sor. "A szúrópróbaszeru ellenorzés tapasztalatai igazolták, hogy a jelzett idoszakban és körben elidegenítés, illetve megterhelés nem fordult elo."- jelentette ki 1992. áprilisában Dotterweich.

És most térjünk vissza Árpási elvtárs kedves lapjához, vegyük elo a naptárt és emlékezzünk. 1990. augusztus 31-e elott nem adhattak el semmit, mert ennek ténye nem szerepel az MSZP vagyonelszámolásában. A Legfobb Ügyészség szerint 1990. szeptember 13-án született egy ártatlan kis megállapodás. Errol viszont Máté pénztárnok elvtárs nem tud, sot Dotterweich elvtárs sem szúrja ki. Szeptember 18-a után az értékesítést törvény tiltotta, tehát ha keletkezett is efféle ügylet, az bizony érvénytelen.

augusztus 15. 9:31
[MTI]

A Fidesz-médiák hűvös csöndjétől sújtottan alakul viszont a radikális országos nemzeti erő, amely aug.16 és 17én nagygyűlésen emeli fel -a Fidesz által is sárba taposott- Rákóczi-szabadságharc mai zászlaját az EU-gyarmatosítók ellen (miért is ruccant ki Athénba OV?...csak nem azért, hogy állást foglaljon a 2002.decemberi, cinkosságával végrehajtott alkotmánymódosítás ellen, a csúfos népszavazással saját halálos ítéletének aláírásáig lerészegített magyar nép mellett?).

A népnyúzóknak és a nyúzottaknak, RÁkóczi zászlaját felemelve üzenjük: nincs ma szabadsága a magyar népnek csonkított, EU-gyarmatosított hazájában - de mi felemelve Rákóczi zászlaját, megindítjuk sarokba szorított, kisemmizett népünkért a felszabadító harcot: "A magyarok istenével a hazáért és a szabadságért!" (Cum Deo Hungarorum pro Patria et Libertate!)
============
Dátum: 14 Aug 2003 10:18:04 -0000
Feladó: csillagosveny@yahoogroups.com

Topics in this digest:

1. Augusztus 10 és 16
From: Halász József dr. <hjozsef@tvnetwork.hu>
2. Koldulok
From: Halász József dr. <hjozsef@tvnetwork.hu>
3. SOS
From: Halász József dr. <hjozsef@tvnetwork.hu>

________________________________________________________________________
________________________________________________________________________

Message: 1
Date: Wed, 13 Aug 2003 23:07:10 +0200
From: Halász József dr. <hjozsef@tvnetwork.hu>
Subject: Augusztus 10 és 16

(A levelet augusztus 9-én írtam, de a hacker-taámadás miatt csak ma tudom
elküldeni. Aki egy internet-kávéházból megkapta, attól szíves elnézést kérek
a duplikációért.)
Kedves Barátom!
Egy látszólag magánüggyel traktállak röviden és mindenek előtt. Ismét
behatoltak számítógépembe, ami azt jelenti, hogy a tűzfal és a napi
víruskapu-frissítés nem elegendő. Sajnos, a szervergazda hétvégén nem tart
ügyeletet, így csak hétfőn dél körül tudok ismét jelentkezni. Még egy
pikantéria: most két főkönyvtárba is behatoltak az internetes levelek és
címek mellett: a Magyarok Vasárnapjáéba és a PAJZS Szövetségébe. Egyetlen
szerencse, hogy az ezekben lévő adatokat folyamatosan mentem CD-re, nem úgy,
mint az internetes levelezésemet, ami teljes egészében elveszett (a címek
egy része van csak meg CD-n.).
És most a lényegesről.
Miután átmeneti internet-ellehetetlenülésem miatt ez a levél a 10-i Kossuth
téri tüntetés után fog eljutni hozzád, arra kérlek, ha módod van rá, nézd
meg a BPTV Polóra című műsorát kedden (12-én) 14 és 15 óra között, ahol
aktualizálva fogok arról beszélni, amit ide most leírok. (Ha Ópusztaszeren
élsz, vagy van ismerősöd Ópusztaszeren, kérlek, vedd fel a műsort videóra,
és terjeszd a faluban, hogy minden ott élőnek tudomására jusson: NEMZETI
JELKÉPEINK MINDANNYIUNKÉ ÉS NEM CSAK AZÉ A KÖZÖSSÉGÉ, AMELYET JÓSORSA ANNAK
KÖZELÉBEN ÉLNI SZERENCSÉLTET!)
Azt, hogy a nemzeti egységet ki és mennyire tartja fontosnak, jellemzi, hogy
A 10-I KOSSUTH TÉRI TÜNTETÉST AZ ORBÁN VIKTOR VEZETTE POLGÁRI KÖR
KISAJÁTÍTOTTA.
Ennek egy oka van: a kialakult gazdasági (különösen mezőgazdasági)
vészhelyzetet csak ezzel a módszerrel lehet KIZÁRÓLAG A JELENLEGI KORMÁNY
NYAKÁBA VARRNI, eltusolva azt a tényt, hogy A MEGSZORÍTÓ INTÉZKEDÉSEK A
BRÜSSZEL ÁLTAL DIKTÁLT UTASÍTÁSOK KÖVETKEZMÉNYEI, AMIT AZ AKTUÁLISAN
HELYTARTÓSÁGOT ELLÁTÓ KORMÁNY KÖTELES VÉGREHAJTANI. Már pedig az Idegen
Érdekek Képviseltének Pártja mindkét frakciójának AKARATEGYSÉGEKÉNT ADTAK
UTAT AZ EU-VÍRUS RÁNKSZABADULÁSÁNAK, AMINEK EGYENES KÖVETKEZMÉNYE A
KIALAKULT HELYZET.
MOST VOLT AZ UTOLSÓ LEHETŐSÉGE ORBÁN VIKTORNAK ARRA, HOGY KILÉPJEN A
DIKTATÚRA-KISZOLGÁLÓK KOZMOPOLITA TÁBORÁBÓL ÉS RÉSZESE (NEM EGYEDÜLI
KÉPVISELŐJE!) LEGYEN A DIKTATÚRÁVAL SZEMBENI NEMZETI EGYSÉGNEK. Ezt a
lehetőséget ajánlottuk fel neki Szepesi Imre felhívása után, amit ő
elutasított.
Ezzel akarja elérni, hogy mindazokat, akik az ő általa is támogatott
EU-csatlakozás feltételeként történő ORSZÁG- ÉS NEMZETGYENGÍTÉS (SŐT:
NEMZETVESZTÉS) ELLEN TILTAKOZNAK, ÖSSZEFOGJA AZÉRT, HOGY AZ Ő VEZETÉSÉVEL -
de más módszerekkel - UGYANEZT A DIKTATÚRÁT TÁMOGASSÁK, VAGYIS AZ Ő VEZETÉSE
ALATT VÁLLALJÁK AZ ÖNGYILKOSSÁGOT.
AZ VITATHATATLAN, HOGY A JELLEGI KORMÁNY MÉRHETETLENÜL NEMZETELLENES. Nem
szabad viszont abba a hibába esnünk, hogy A JELENLEGI KORMÁNY MEGDÖNTÉSÉVEL
ISMÉT EGY MÁSIK DIKTATÚRA-HELYTARTÓNAK ADJUNK LEHETŐSÉGET A HATALOM
GYAKORLÁSÁRA.
A TELJES POLITIKAI ELIT ÉS AZ ÁLTALA TÁMOGATOTT GYARMATOSÍTÁS ELLEN KELL
TILTAKOZNUNK, ÉRVÉNYESÍTVE AZ ELLENTMONDÁS ÉS ELLENÁLLÁS ŐSI MAGYAR JOGÁT.
Ezt fogjuk megtenni augusztus 16-án azon a tiltakozó nagygyűlésen, amelyen
LÉTREHOZZUK A DIKTATÚRA-ELLENES, RADIKÁLIS MAGYAR NEMZETI EGYSÉGET
mindazoknak a pártoknak és szervezeteknek az együttműködésével, amelyek a
magyar társadalmi és gazdasági hagyományokat megtestesítő Szent Korona
alapján állva MUTATNAK REÁLIS ALTERNATÍVÁT AZ IDEGEN ÉRDEKEK KÉPVISELETÉNEK
PÁRTJA ÁLTAL TÁMOGATOTT VILÁGURALMI RENDSZERREL SZEMBEN.
Ahhoz, hogy ez AZ EGYSÉG LÉTREHOZHASSA A KÖVETKEZŐ VÁLASZTÁSOKON AZT A
RENDSZERVÁLTÁST, AMELY A DIKTATÚRA HELYÉRE A VALÓDI DEMOKRÁCIÁT ÁLLÍTJA,
KÖTELESSÉGE MINDEN MAGYAR EMBERNEK TÁMOGATNI.
Ennek az egységnek az erejét fogjuk megmutatni augusztus 16-án
Ópusztaszeren, és a magyarként élés természetességét, egészségességét és
emberhez egyedül méltóságát demonstrálni 16-án és 17-én Petőfiszálláson (a
Kanadából nemrég hazatelepült Schumann Zsóka tanyáján - ne mondd úgy, hogy
RANCH-csén, még akkor sem, ha ez jön a szádra, éppúgy, ahogy ne nevezd a
gazdát farmernek!), ahol magyarságunk értékeinek keresztmetszeteként
mutatjuk meg az önbizalmunkat, önazonosság-tudatunkat kifejező gondolat- és
tapasztalatcserékkel, aminek szerves része a magyar tánc, a magyar dal, a
magyar étel és a magyar ital. Itt adunk példát arra is, hogy gyermekeinket,
unokáinkat minden kozmopolita hatással szemben magyarrá lehet nevelni.
Kedves Barátom!
Minden valószínűség szerint nagyon MELEG LESZ AUGUSZTUS 16-ÁN ÉS 17-ÉN.
Nemcsak azért, mert meggyújtjuk a MAGYAR EGYSÉG LÁNGJÁT, amelyet a budapesti
Királydombon augusztus 20-án továbbélesztünk. És nemcsak azért, mert éltető
Napunk bőven fogja ontani sugarát, hanem mindenek előtt azért, mert BENNÜNK,
AKIK OTT LESZÜNK, TÁGRA NYÍLIK A MAGYAR LÉLEK KAPUJA ÉS ELÁRASZT BENNÜNKET
MAGYARSÁGUNK MELEGÉVEL.
Tudom, hogy - látva erőnket - MELEGÜK LESZ AZOKNAK IS, AKIK MAGYAR NYELVEN
AZ IDEGEN ÉRDEKEKET KÉPVISELIK. De őket nem a természetes, hanem a hideg
verejték fogja kiverni, attól való félelmükben, hogy VESZÉLYBE KERÜL ELNYOMÓ
ÉS NEKIK MÉRHETETLEN HASZNOT HOZÓ GÉPEZETÜK: az ideiglenesen hazánkban
tartózkodó rablótőke ország-kifosztása, a végnapjait élő
agymosó-médiarendszer tudatsorvasztása, az öngyilkosságba hajszoló
élettér-megvonás kilátástalansága.
Mivel napról-napra, óráról órára nő a részt venni szándékozók száma (az
ellendrukkerek propagandájának növekedésével együtt), szeretettel kérem:
SENKIT NE TARTSON OTTHON SEM A TÁVOLSÁG, SEM A MELEG!
Most meg kell mutatnunk, hogy VAN ERŐ A MAGYAR NEMZETBEN ARRA, HOGY SAJÁT
EREJÉT, SAJÁT ÉRTÉKEIT SAJÁT ÉRDEKÉBEN TUDJA HASZNÁLNI!
Most levelemhez csatolom a plakátot és a szórólapot. Arra kérlek,
környezetedben terjeszd. Mivel naponta jelzik együttműködési szándékukat a
pártok és az egyéb szervezetek, az ő nevüket folyamatosan fogom közölni és a
felhívó anyagokat ennek megfelelően módosítva elküldeni.
Kelt Szegeden, 2003. augusztus 9-én.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel: Hajász József
Ui 08.13-án: Csak ma került használható állapotba gépem, két harvermérnök
keresztfiam áldozatos munkájával. A javítás anyagköltsége meghaladta az 50
ezer forintot. Az elműlt három hónap 9800 levele elveszett, így kérem, aki
ez idő alatt küldött címemre emilt, legyen szíves ismételje meg! (Az ígért
plakátot és szórólapot előbb küldtem el a címlistámon szereplőknek.
Természetesen szívesen elküldöm mindenkinek, aki hajlandó kinyomtatni és
sokszorosítva terjeszteni.) HJ

________________________________________________________________________
________________________________________________________________________

Message: 2
Date: Thu, 14 Aug 2003 00:47:17 +0200
From: Halász József dr. <hjozsef@tvnetwork.hu>
Subject: Koldulok

2003. augusztus 14. napján 19 óra 55 perckor Euroinvest Idegenforgalmi Kft kezdetû cégnév a cégnyilvántartásban nem szerepel.

A történetrõl két gondolatot szeretnék röviden mondani. Az egyik, hogy amikor az Alagi Tangazdaság megépítette ezt a komplexumot, akkor az nagyon sikeres vállalkozásnak indult, ugyanakkor néhány évre rá több száz milliós vagy százmilliót meghaladó nagyságrendû veszteséget jelentett magának a tangazdaságnak.

Lehetséges, hogy Demján Sándor ötszázmillió forintos ajánlatot tett a létesítmény megvételére, errõl nincs semmilyen dokumentum, de egyébként az, hogy nem vásárolta meg, teljesen biztos, mert, mint ahogy ön is elmondta, akadt vevõje ennek a létesítménynek, de nem a Demján-féle cég.

Szeretném arról is tájékoztatni, hogy a kilencvenes évektõl folyamatosan próbált a cég ettõl a korábban sikeresnek mondott vállalkozástól megszabadulni, azonban többszöri próbálkozásra sem tudott.

A kérdéseire konkrétan az alábbi válaszokat szeretném adni. Egyrészt valóban az Euroinvest Közép-Európai Befektetési Rt. végezte magát az értékelést. A tihanyi Turist Center értékét 106 millió forint plusz áfa összegben állapították meg. Mint ahogy mondtam, azonban nem az Euroinvest Közép-Európai Befektetési Rt. vásárolta meg, hanem egy majdnem hasonló nevû szombathelyi cég, így kezdõdik, hogy Euroinvest Idegenforgalmi Kft., és 120 millió forintért.

Kérdés
A TURIST CENTER botrányos eledása

Az alagi Tangazdaság a felszámolás elõtti idõszakban több mint 35 üzemággal mûködött. Az egyik jelentõs tulajdona volt a tihanyi "TURIST CENTER", amely több létesítménybõl állt. (150 befogaóképességû vitorláskikötõ, móló, strand, pavilonsor, sörözõ, saját sörfõzõ, borozó, többszintes panzió, stb.)

Néhány évv az EUROINVEST Közép-Európai Befektetési Rt. vezetõje Demjén Sándor 500 millió Ft-ot ajánlott fel a komplexumért. Ismerve Demjén Sándor üzleti érzékét, ha Õ ilyen ajánlatot tesz, akkor ez az idegenforgalmi terület
egy kecsegtetõ üzletágáról lehet szó, amely a korábbi alagi Tangazdaság vezetõinek kezdeményezését dicséri.

Kérdéseim:
1.) Igaz-e, hogy az Euroinvest Közép-Európai Befektetési Rt. végezte az ingatlan becslést a felszámoló részére?

2.) Igaz-e, hogy az Euroinvest Közép-Európai Befektetési Rt. a milliárdos vagyonértékû tihanyi TURIST CENTER-t 100 milliós nagyságrendûre értékelte fel?

3.) Igaz-e, hogy az Euroinvest Közép-Európai Befektetési Rt. által 100 milliós becslésû, milliárdos értékû tihanyi TURIST CENTER-t az értékbecslõ az elsõdleges információval bírvó Demjén Sándor vezette Euroinvest Közép-Európai Befektetési Rt. vásárolta meg a komplexumot mindössze 119 millió Ft-ért?

A miniszter úr válaszát elõre is köszönöm!
Tisztelettel::
Budapest, 1995. április 19.
Izsó Mihály

Vörös Malom lovagjai - IV. rész
BIRODALOM A MALOM ÁRNYÉKÁBAN

"A privatizáció nem más, mint ismeretlen értékű, uratlan vagyontárgyak eladása olyanoknak, akiknek nincs egy fillérjük sem."
Sárközy Tamás, közgazdász-jogász, Vas Népe, 1995. március 18.)
A Wés-birodalom története kísértetiesen hasonlatos a Hengermalom történetéhez. A főbb szereplői is ugyanazok, a mozgékonyságuk sem változott, itt is vannak, ott is vannak, s az alkalmazott cég-, és banktechnika is párhuzamos.
A Cégközlöny adatai szerint 1997 december 15. óta jegyzik a Wilsoun Consulting Kereskedelmi Szolgáltató-Tanácsadó Részvénytársaságot. A társaság vagyona: 10 millió forint. Jogelődje: a Wés Consulting Kereskedelmi Szolgáltató-Tanácsadó Részvénytársaság, (Szolnok, Mártírok útja 15-17, cégjegyzékszáma: 1610 00 1640).
Az átalakulás okát nem tudjuk, lévén, az 1996, október 1-től jegyzett nagy előd, Wés Consulting Rt. volt vezérkarához képest, az új vezérkar alig változott: itt is, ott is ők fémjelezték a céget. Új viszont, hogy Károlyi Vilmos, Szilvás Zoltán és Kelemenné Horváth Éva társaságában a Wilsoun Consulting Rt. igazgatóságában régi ismerőst üdvözülhetünk: Hatvani Szabó Jánost. Azt a Hatvani Jánost, aki 1994-ben, akkor még az Állami Vagyonügynökség főprivatizátoraként eladta a Budai Hengermalmot a Károlyi-Máté duónak, majd egy titkos szerződés keretében megváltoztatta a fizetés, eredeti szerződésben rögzített pénzügyi konstrukcióját.
Kicsi a világ? Vagy tán arról kellene beszélni, hogy Károlyiék így (is) hálálták meg Hatvani Szabó János önzetlen segítségét? Ne találgassunk: lelkük rajta, maradjon az ő titkuk. És még egy változás: átalakulása után, a Társaság az új névhez illően új helyre, Károlyi hűséges fegyvertársa, Kelemenné Horváth Éva fővárosi fellegvárába költözött, (Budapest, Madarász V. u. 43.).
1998. júliusában Szilvás Zoltán a Wilsoun Consulting Rt. vezérigazgatója 1,2 milliárd forint hitelt kért, és a kapott az Eximbanktól. A pénzintézet a kölcsönnel 110 ezer tonna liszt exportjához nyújtott anyagi segítséget. A hitel visszafizetésére a Budai Hengermalom vállalt készfizető-kezességet. A szerződést a malom képviseletében Károlyi Vilmost írta alá. A Wilsoun Consulting vezérkara azonban úgy vélte: könnyebben megkapják a hitelt, ha még egy "biztosítékot" közbeiktatnak. És nem csak könnyebben, hanem ami a lényeg: az Eximbank sem vizsgálódik, s nem is pepecsel annyit. A "biztosítékot", tán nem is annyira meglepetés, Károlyi közbenjárására, a Postabank adta: hitelfedezeti-garanciát vállalt a Hengermalom készfizetési kezességére alapozott Wilsoun Consulting kölcsönére, (a szerződés ügyiratszáma: BG-240-22/96). Ennyi garancia láttán az Eximbankban megnyugodtak, - és utaltak.
A folytatás könnyedén kitalálható: a Wilsoun Consulting Rt. fölvette a hitelt. Törleszteni azonban néhány részlet kifizetése után, "elfelejtett." Az Eximbankot azonban ez a feledékenység nem zavarta: élve a garanciavállalási szerződéssel: a Postabank számlájáról: 1999, április 22-én 908.765.622 forint összegben lehívta a bankgaranciát.
A Postabank pedig futott volna a pénze után, - ha lett volna miután futni. A hiányt, a Károlyi által vállalt készfizető-kezességre hivatkozva, ráterhelte a Budai Hengermalomra, mondván: ez is elfér ott ahol a többi milliárd. Így aztán a tranzakció összes szereplője megnyugodott, és jól járt. Kérdezhetnénk még: mi lett a 110 ezer tonna liszttel, exportálták egyáltalán? Kérdezhetnénk, - de minek? A Postabank korifeusai már megadták rá a választ: "ez is elfér ott, ahol a többi milliárd!"
Említettük, hogy a Wés Consultingból Wilsoun Consulting lett. Van még Wés Delikát Kft. (ügyvezető: Szilvás Zoltán), Wés Sport Gyártó és Szolgáltató Kft. (ügyvezető Károlyi Vilmos és Szilvás Zoltán), és van még a Wés Tejipari és Kereskedelmi Részvénytársaság. Még mielőtt belebonyolódnánk, csak ez utóbbiról szólnánk. Az egyszerűség kedvéért nevezzük Wés Rt.-nek.
Emlékeztetőül: a Wés Rt. gyártotta azt a tejsavóból készült "szellem-gerjesztő" energia-italt, amit a Xénia-láz különböző hullámaiban részt vevő magyar ifjak fogyaszthattak. A bűvös italból a betiltásáig "csak" 75 ezer liter készült. Ez is úgy, hogy a forgalmazására a Wés Rt. nem kapott hivatalos engedélyt. Pontosabban: csak IQ italra kapott forgalmazási engedélyt, a szupertermékként beharangozott "IQ energiaitalra" már nem. Egyszerűen azért nem, mert a tejsavóból készült csoda-lének sem az agytekervényekre, sem a test energiáihoz nem volt semmi köze.
1997-ben a Gazdasági Versenyhivatal 3 millió forintara büntette a tisztességes verseny szabályainak megszegéséért a Wés Rt.-t és felszólította a jogsértő tevékenység azonnali beszüntetésére. A Versenyhivatal ebbéli közleményét szinte a magyar sajtó egésze ismertette:
"Azzal, hogy a Wés Rt. energiaitalként tünteti fel a tejsavóból készült drinket, fogyasztók megtévesztésére alkalmas jogsértést követett el… Nem helyeselhető az a magatartás, amely öncímkézéssel, vélhető árutulajdonságokkal kívánja befolyásolni a fogyasztók döntését".
Az IQ-ra keresztelt energiaital Szolnokon, a sajtgyártás melléktermékéből, a tejsavóból készült. Abból a tejsavóból, amit korábban a csatornákba engedtek, s még környezetvédelmi bírságot is fizettek utána. Szilvás Zoltán vezérigazgató elmondása szerint azonban:
"Ez az ital tej és gyümölcs alapanyagú, nem tartalmaz mesterséges anyagot, koffeint vagy egyéb serkentőszert".
Tegyük hozzá: ez alkalommal nem hazudott. A tejsavóban az volt a csoda, hogy energia-italként forgalmazta.
A társaság fellebbezett, a Fővárosi Bíróság azonban elutasította a keresetet, és helyben hagyta a Gazdasági Versenyhivatal verdiktjét. De ne szaladjunk ennyire előre.
Nézzük, honnan is jött ez a csodaitalt gyártó Wés Rt? Alaptőkéje: 50 millió forint. A társaságot triumvirátus jegyzi: Károlyi Vilmos malom-király, Kelemenné Horváth Éva, és Szilvás Zoltán. Szilvás vezérigazgató, akárcsak küzdőtársai, mindenütt ott van, ahol pénz van. És mindenütt zűr van, ahová ők, akár együtt, akár külön-külön, beteszik a lábukat.
A Magyar Narancs 1996 végén megkérdezte Szilvás úrtól: hány százalékban tulajdonosa a Wés Rt.-nek? A válasz: "21 százalékban, egy barátommal közösen pedig további 7 százalékot birtokolok". Gondolom már kitalálták: a barátot Károlyi Vilmosnak hívják. A Magyar Narancs szerint azonban: "Szilvás arról nem árult el részleteket, hogy egyéb vállalkozásokon keresztül Károlyinak van-e érdekeltsége a Wés Rt.-ben".
Ha válaszolt volna a kérdésre, igent kellett volna mondania! A Budai Hengermalom és a Wés Rt. összefonódásának tényét nem csak az erősíti, hogy a két vállalat igazgatósági és felügyelő-bizottságának tagjai között fölöttébb sok volt az "azonos nevű" ember, hanem az is, hogy a malom birtokolta a Wés Rt. részvényeinek nyolc százalékát. Továbbá: a Wés Rt. résztulajdonosaként tartották számon, Károlyi Vilmos és Szilvás Zoltán közös érdekeltségi körébe tartozó, Máltán bejegyzett, Mcoy and Partner 1885 Ltd-t is. (Ez utóbbi története, szintén megér egy misét.)
A Wés Rt., az MSZP- SZDSZ koalíció által vezérelt parlamenti ciklusban, a Kereskedelmi és Hitelbanknak köszönhetően, készpénzfizetési kötelezettség nélkül szerezte meg a Szolnoki Tejipari Vállalatot. A tranzakció során azonban légy kerülhetett a levesbe, mert a Wés Rt. a tejipari vállalat korábbi kötelezettségeit és a tartozásait is kénytelen volt átvállalni.
Erős Jánostól, a pénzintézet akkori vezérigazgatójától a Magyar Nemzet 1996, június 8-án megkérdezte: miért előnyös a banknak az, hogy a Máté László érdekkörébe tartozó Wés Rt.-nek készpénzfizetési kötelezettség nélkül adtak hitelt? Erős János válasza:
"Banktitoksértés nélkül mindössze annyit mondhatok, minden üzletben a nyereségre törekszünk. Egy nem kamatozó kintlévőségből kamatozót sikerült csinálnunk".
Ezek után már nem hatott a meglepetés erejével, hogy a Kereskedelmi és Hitelbank lett az egyik szponzora a csodaital mozgalmának, a Xénia-láz Egyesületnek. (Erről később, bővebben.)
A legfőbb szponzor azonban ezúttal is a Postabank volt. Állítjuk: nem csak a Hengermalmot, hanem annak kihelyezett helyőrségét, a Wés Rt.-t is nagyvonalúan támogatta.
Princz Gábor által vezényelt pénzintézet az 1998-as választások előtti időszakban, röpke egy év alatt (1996, november 29-e és 1997, december 11 között) nem kevesebbet, mint 1,285 milliárd forintot hitelezett az 50 millió forint alaptőkéjű Wés Rt.-nek. A vállalat 1998 elején már csak a kamatokat tudta törleszteni, később már azt sem. A Postabank ennek ellenére 1998, március 13-án újra mentőövet dobott a cégnek: két kölcsönszerződéssel meghosszabbította a Wés Rt. 430 millió forintos, már lejárt hitelét.
A Fradi - sikertelen - privatizációs akciója kapcsán került ismét rivaldafénybe Szilvás Zoltán. A híradások abban az időben az FTC-t felvásárolni szándékozó Dicobe International Associates Ltd. cég mögött is Máté Lászlót és az MSZP-hez közel álló befektetői kört emlegették.
A Wés Rt. tárgyalásokat folytatott Dicobe International Associates Ltd.-el, arról hogy felvásároltatja a Wés Rt.-vel szembeni 732 millió forint banki követelést. És mindenképpen szerette volna összekötni a Földművelésügyi Minisztérium tulajdonában lévő Fradi és a Wés Rt. megvételét, - méghozzá PHARE-pénzből!
"A régiók támogatására nyújtott PHARE-pénzekből talpra lehet állítani a céget, amely a Fradival együtt kerülhet az európai asztalra" - hangoztatták. (HVG 1998, május 1)
A befektetés képviselői többször, határozottan kijelentették: ha nem kapják meg a Fradit, a Wés Rt. sem kell nekik! Nem csoda hát, hogy a Dicobe megbízott szószólójaként, nem más, mint Szilvás Zoltán, a Wés Rt. vezérigazgatója tárgyalt a fradi vezetőivel. Az 1998-as választások előtt bőségesen foglalkoztak vele a lapok. A Dicobe azonban a Fidesz-győzelmet ígérő választás első fordulójának eredményei láttán az üzlettől azonnal visszalépett. A Fradit Torgyán vette át, (majd a Fotex), a Wés Rt. pedig magára maradt a hiteleivel. Nem sokáig!
A választások után, talányos módon a Nutricia Dairy and Drinks Kft. jutányos áron megvette a Postabanktól a Wés Rt. tartozását. A különbözetet a "Postabank- csomaggal" konszolidálták. A régi és az új tulajdonosok a Budai Hengermalom példáját követve, perre mentek. Ismerve az igazságszolgáltatás fürgeségét, nem nehéz megjósolni: e könyv lapjai megsárgulnak, mire a pernek vége lesz.
Károlyi Vilmos sokoldalú, szerény ember: saját bevallása szerint a színesfém-kohászathoz is ért. Miért ne hinnénk, hiszen a pártállami idők alkonyán, fröccsöntővé képezte át magát, s elvégre a színesfém-kohászat meg a fröccsöntés rokonszakma, és az ő korában, élete delén, a megszerzett tudás még nem kopik el. Minderről azonban Borsodnádasd lakói árnyaltabban vélekednek. Az Állami Pénzverő 1971-ben létesített üzemét a Metal-Art Nemesfémipari Rt. "örökölte." Gondokkal, bajokkal, likviditási-, és forráshiánnyal küszködött. De a dolgozóknak fizetett.
Történt pedig: 1998, november 18.-án arról értesítette negyvenhat dolgozóját, hogy a helyi telephelyet az igazgatóság döntése értelmében eladták. Török Imre, a Metal-Art vezérigazgatója, csitítandó a kedélyeket, rögtön bejelentette:
- Hé, emberek, nyugalom, csak tulajdonváltás történt, önöket ez nem érinti, mindenki maradjon a helyén, az élet nem áll meg, a munka folytatódik, a fizetésüket pedig változatlanul megkapják.
Nem csoda hát, hogy a faluban, miként negyvenötben az oroszokat, megmentőként fogadták a vevőt, a Hor-Ker Kft-t. Ezek után nem volt meglepő, hogy így is viselkedtek: az új tulajdonos kommandósai megszállták az üzemet, és attól kezdve, egy lélek sem tehette be oda a lábát. A vállalkozás egymillió forintos törzstőkét jegyzett.
Ügyvezetője: Kelemen Ferenc. Cégjegyzésre jogosult másik tagja: Károlyi Vilmos malombéli szárnysegédje, Kelemenné Horváth Éva.
A Hor-Ker bejegyzett tevékenységi köre nem terjedt ki azokra az ötvös-, és színesfém-kohászati munkára, amelyet az üzemben végeztek. Kiderült, nem is akartak ilyesfélével foglalkozni. Az üzemet a homályból előbukkanó Silverli Kft-re bízták, a költségeket pedig a Hor-Ker fedezte volna.
A bezárt kapuk előtt föleszméltek a hazaiak. Derék per is kerekedett belőle a Miskolci Munkaügyi Bíróságon, ahová a kiebrudalt munkások fordultak, abban a reményben, hogy az igazságot osztó testület megállapítja: a munkáltatójuk jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyukat, és arra kötelezi a tulajdonosokat, hogy fizessék ki az elmaradt bért, a felmondási időre esedékes járandóságot, és a törvényesen járó végkielégítést.
A bíróság álláspontja szerint a Hor-Ker az adás-vétellel valóban tulajdonossá vált, a tényleges birtokba lépés azonban mégsem történt meg a részéről, mert az üzemeltetést a Silverli Kft. "teljesítette." A Hor-Ker tehát "nem tekinthető munkajogi jogutódnak", ezért fizetési kötelezettség sem terheli. De nem terheli a Silverli Kft-t sem, mert alaki és tartalmi szempontból egyaránt érvénytelen munkaszerződéssel álltak vele jogviszonyban a dolgozók, és a Silverli nem sértett törvényt, amikor egy korábbán megkötött munkaviszonyt kívánt rendkívüli felmondással megszüntetni.
A dolgozók mindebből csak annyit értettek: örüljenek, hogy lyuk van a seggükön, nem kapnak egy árva fityinget sem.
"A szocialista párton belüli szolidaritás addig érvényes, amíg a politikust ért vád be nem bizonyosodik." - mondta Kovács László, az MSZP elnöke a Baja Ferencet ért vádak kapcsán az 1998-as győri beszéde alkalmából. Sietett hozzátenni:
"Az embereket élénken érdeklik a gyanús ügyek és igazuk van, ha árgus szemmel figyelik, hogy a politikusok az íratlan erkölcsi normákat is betartják-e".
Baja Ferencet a Zefirusz-ügy miatt támadták. Az Információs Hivatal munkatársai által készített, azóta már legendás Nyírfa-dossziéban (összeállítói közül számosan állásuk feladására kényszerültek) Baja Ferenc nevével nem csak a zsurki vodkagyárral foglalatoskodó részben, hanem a Zefirusz viselt dolgait feltáró fejezetben is találkozhatunk.
A nyíregyházi Zefirusz Kft. ingatlanvásárlási akcióját a jelentés tizenöt oldalon át elemzi, amely alapján, többé-kevésbé, körvonalaiban érzékelhetővé válik a történet.
Az 1990-ben alapított társaság sokat tett azért, hogy az elvtársi tulajdon egy része a magánosítás során ex-elvtársi tulajdonba menjen át. A történetet a Napi Magyarország hozta nyilvánosságra (1998, május. 8), nem kis ijedelmet, politikai botrányt, és nyilatkozatháborút okozva.
A Zefirusz-ügy főszereplői, Máté László, Baja Ferenc és Apró Piroska mellett, régi ismerősünk, Károlyi Vilmos neve is föl-föl bukkan. Jó társaságba jutott megint, csupa tehetséges ember vette körül.
Budapest legelegánsabb útvonalán, az Andrássy út mentén található a Centrals Hotel. A szocializmust építő Magyarország idejében Külügyi Szállóként üzemelt. A törzsvendégei között, néhai pártunk és kormányunk jeles prominenseit, többek között, nem kisebb személyiséget, mint személyesen Kádár János elvtársat is a vendégeként köszönthette. Egyszerű belföldi halandó azonban erről mit sem tudott, tudhatott: a lábát sem tehette rá a küszöbre.
A szállót a rendszerváltás után az utódpárt, az MSZP "örökölte’. Az akkor már a kapitalizmus építésében érdekelt szocialisták, a profit-alapú működtetés érdekében, Centrals Hotel Kft. néven egyszemélyes vállalkozást hoztak létre.
Az Antall-kormány azonban az épületet egyházi kárpótlásként, 1992-ben a Budapesti Zsidó Hitközségnek adta. Az MSZP viszont már beleszeretett, ezért rábeszélte a Hitközséget: cseréljék el, a Révay utca 16. szám alatti épületért, amelyben a pártállami időszak alatt az MSZMP kiadója, a Kossuth Könyvkiadó működött. A rábeszélés sikeresnek bizonyult: a szálló továbbra is a szocialisták érdekkörében maradt. A tulajdoni lapra azonban, a csere-akció során, Máté László fémjelezte Kossuth Kereskedőház Kft. neve került. (1993, szeptember 13.) Ebben a kereskedőházban dolgozott a pártállami "nagy" Apró leánya: Apró Piroska is. Névjegykártyájára Máté Lászlóhoz hasonlóan ügyvezető igazgatói tisztet írathatott. A felügyelő-bizottság névsorában pedig ott leledzett Baja Ferenc, az MSZP jelenlegi pártigazgatója és Csintalan Sándor, a párt akkori alelnöke mellett a derék főmolnár, Károlyi Vilmos neve is.
A Kossuth Kereskedőház Rt. hamarosan eladta a szállót a Zefirusznak, azzal a kikötéssel, hogy az üzemeltetését továbbra is a Centrals Hotel Kft. látja el.
A tulajdoni nyilvántartás 1993-ban már a nyíregyházi Zefirusz Kft.-t tünteti fel a kétezer-négyszáz négyzetméter alapterületű hotel birtokosaként. A Nyírfa-dossziéban milliárdos korrupciógyanús ingatlanügyletekkel ismertté vált társaság alapítója Nádasdi István és felesége volt, felügyelőbizottságában pedig Baja Ferenc is helyet foglalt.
A Zefirusz Kft., az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság tulajdonában lévő épületek privatizálásának és a Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. 48 milliós, felettébb nagyvonalú kölcsönének köszönheti az első komolyabb üzleti sikerét. Nem csak Budapesten, hanem Erdélyben is értékes ingatlanokhoz jutott. A rügyből szépen nyíló szegfű lett. Táptalaját gondosan öntözték, ingatlanokat ugyanis majd minden esetben "különös értékaránytalansággal" privatizálták. A Magyar Nemzet (1998, január 10.) példaként olyan irodaházat említ, amelyet a Zefirusz 49 millió forintért vett meg, nem sokkal később pedig, a piaci értéke alapján 161 millió forintra értékelték. De olyan esetet is idéz "amikor a könyv szerinti és a valós vagyonérték közötti különbség 247 millió forint volt". Az igazi nagy üzlet azonban még váratott magára.
Nem sokáig. A Zefirusz az Általános Értékforgalmi Bank Rt.-től 150 millió forint hitelt kért és kapott. Felbuzdulva a sikeren, a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt.-től is kér 250 milliót. Kölcsön. És kapott!
A két kölcsön, 400 millió forintos jelzálogjogát a Zefirusz tulajdonában lévő szállodára jegyezték be. A bankét 1994 április 16.-n, az MVM Rt.-ét pedig 1995. december 11.-n.
"Nagyjából ez az a pont, amely magyarázatra szorul és amely megvilágítja ezt a tudatosan megkoreografált pénzügyi tranzakciót, amely állami pénzek magánvagyonná alakítását jelenti. A 400 millió forint jelzálog ugyanis két hitel fedezetéül szolgált, amelyet a Zefirusz-cégcsoport vett fel a Nyírfa-dossziéból ismert tranzakciók finanszírozására. Sem a 150 milliót, sem a 250 milliót nem fizette vissza."
A Magyar Nemzet állítja (2001, június 8): az MVM Rt. illetékes vezetői a kölcsön odaítélésekor, nem győződtek meg róla, vagy szándékosan figyelmen kívül hagyták, hogy a biztosítékul felajánlott ingatlanon már volt egy nagy összegű jelzálogbejegyzés. Saját bejegyzésüket pedig jelentős késéssel tették meg. Tombor Antal (1996-tól 1998-ig volt az MVM Rt. vezérigazgatója, ma pedig a vállalat tulajdonában álló Magyar Villamosipari Rendszerirányító Rt.-t vezeti) három éve még elismerte (Napi Magyarország 1998, május. 8.):
"A társaság akkori működési szabályzata szerint nem adhattak volna hitelt olyan cégnek, amelynek nem tulajdonosa az MVM Rt. A vezérigazgatóként egyúttal elhatárolódott a történtektől, és súlyos következményeket is ígért."
Emberi dolog: tévedett. Indult ugyan egy rendőrségi eljárás, ám azt a Fővárosi Főügyészség bizonyítékok hiányában megszüntette.
Időközben az MVM Rt.-vel szembeni tartozás (a 28 százalékos fix kamatozás miatt) már 1,3 milliárd forintra duzzadt. 1998 őszén a Legfelsőbb Bíróság kötelezte a Zefirusz Kft.-t az összeg visszafizetésére. Feleslegesen pazarolták az idejüket, mert Müller Mihály, a közpénzekkel is gazdálkodó MVM Rt. kommunikációs igazgatója 2001, június elején, a kíváncsiskodó újságíróknak bejelentette: tekintettel arra, hogy a követelés behajthatatlan, az MVM Rt, azt már egy évvel korábban leírta, úgy hogy mindenki mehet a dolgára, nincs miért és miről okoskodni.
ZÁRSZÓ: A Zefirusz három részre oszlott, s az új cégek egyikébe, a Zefirusz-Centrálba vitte át a hotel tulajdonjogát. Nádasdi István, a Zefirusz-birodalom atyja jobbára külföldön tartózkodik. A Centrál szállót, az Általános Értékforgalmi Bank 150 milliós hitelkövetelését megvásárova, az Immo-Bill Rt. szerezte meg, a fizetni senkinek sem akaró Zefirusztól. Az új tulajdonosok birtokba kerülésük után, nyomban véget vetettek, a később részben ukrán kézre került pártcég, a Centrál Hotel Kft. uralmának. Az Immo-Bill sem ült azonban rajta sokáig: piaci áron, busás haszonnal eladta. Az egykori külügyi szállót napjainkban átalakítják. A Prosperity Group Rt. beruházásában, négycsillagos hotel lesz belőle.
Kőszeg Ferenc az SZDSZ (!) képviselője, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagja összegezte a Nírfa-dosszié lényegét:
"A Nyírfa-ügy meggyőzött arról, hogy az alvilág és a bűnüldözés összefonódott egymással és a politikával".
No comment.

Vajon miért futott lesre Puskás? Talán nem ismerte a szabályokat? Elõre kell bocsátani, hogy a szabályokat szándékosan sértette meg, azt remélte, hogy a bíró továbbengedi és nem fújja le a mérkõzést.

Puskás Sándor 1996-ban 33 millió forintért 45 hektár termõföldet és Õrbottyánban tanyát vásárolt a privatizáció elõtt álló Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-tõl, rendkívül kedvezõ feltételekkel, öt év alatt havi 400 ezer forintos részletekben fizetendõ vételárért. Megjegyzendõ, hogy dr. Puskás Sándor korábban ennek a banknak a vezérigazgató- helyettese, késõbb a bank egyik leánycége, a Portfolió Bank vezérigazgatója volt. Az eladó bank ingatlancége, az IMMO-BILL Rt. az adásvétellel egyidejûleg - talán nem is véletlenül - ötéves szerzõdést kötött Puskás úr egyik magáncégével, az Incom Tanácsadó Kft.-vel üzleti tanácsadásra.

(15.00)

A tanácsadói díj - nyilván nem véletlenül - azonos a Puskás úr által vállalt havi részletfizetés összegével. A szerzõdõ felek között jelenleg vita van a korábban egyértelmûen rögzített vételárról, a birtokbalépésrõl. Érdekes módon a tanácsadásra kötött szerzõdést utólagosan mindkét fél rossznak ítélte és felbontotta. Ebbõl egyértelmûen következik, hogy Puskás úr és a munkahelye között többé nem felhõtlen a viszony.

Tisztelt Miniszter Asszony! A fentiek alapján kétségtelen, hogy az ÁPV Rt. felügyelõbizottságának volt elnökét a privatizáció elõtt álló, többségében állami tulajdonú bank feltûnõen egyoldalúan elõnyös szerzõdéssel jelentõs anyagi elõnyhöz juttatta.

Kérdezem miniszter asszonyt: mi a véleménye arról, hogy az ÁPV Rt. ellenõrzõbizottságának elnöke pozíciójának felhasználásával kötött olyan szerzõdést, amely ismét az állami tulajdon áron aluli kiárusítását eredményezheti?

A Világbank és Magyarország
A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD, közismert nevén Világbank) és Magyarország tizenöt éves kapcsolatának kétségtelenül létezik egy "titkos története", amirõl a hazai lakosság alig tud valamit, azt is töredezett, hiányos, sokszor torz formában. Mindkét fél érdeke, hogy a szûk körû beavatottakon túl minél többen és minél pontosabban megismerkedjenek ezekkel az összefüggésekkel. Ezt a viszonyt az Eszmélet korábbi számaiban is elemezte néhány tanulmány. Most egy olyan kezdeményezésrõl számolunk be, amely a korábbiakhoz képest átfogóbb és részletesebb módon vizsgálná a Világbank és Magyarország kapcsolatát.

A Világbank és a Development GAP amerikai civil szervezet kezdeményezésére a magyarországi civil szervezetek egy csoportja - együttmûködve a kormánnyal és a Világbank magyarországi képviseletével - megvizsgálja az IBRD és Magyarország között létrejött struktúraátalakító kölcsönszerzõdések gazdasági és társadalmi hatásait. Az egész vizsgálatot a SAPRI (Structural Adjustment Participatory Review Iniciative) elnevezésû program fogja össze. A SAPRI elsõ nemzeti fórumát 1998. június 6-tól 8-ig tartotta Esztergomban a civil szervezetek, a kormány és a Világbank képviselõinek részvételével.

A konferenciára kiadott tájékoztatók a hitelszerzõdések, valamint a hozzájuk kapcsolódó dokumentumok alapján készültek. (Magyarország 1983 és 1997 áprilisa között 36 szerzõdést írt alá az IBRD-vel, az ebben foglalt közvetlen kölcsönök értéke 3,6 milliárd USA-dollár, de a megállapodáshoz kapcsolódó egyéb hitelek, hitelfeltételek és tovagyûrûzõ, járulékos hatásaik ennél a számszerû összegnél sokkal jelentõsebbek. Az is nyilvánvaló, hogy a Világbank és a másik befolyásos nemzetközi pénzszervezet, a Valutaalap [IMF] összehangolt finanszírozási, befolyásolási politikát folytat. Tevékenységüket - minden belsõ "munkamegosztás" ellenére - ezért célszerû együtt elemezni. Erre azonban itt és most nincs mód.) Addig is, amíg részletesebb publikációk napvilágot nem látnak, négy konkrét megállapodást ismertetünk. Az itt közölt szöveg tehát az eredeti dokumentumok alapján készített - imént említett - tájékoztatókból összeállított, erõsen rövidített, stilizált változat. (A tájékoztatók eredeti terjedelme mintegy 35 oldal.) Szándékosan megõriztük a tájékoztatók szenvtelen, tárgyilagos hangvételét. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Magyarországi SAPRI Információs Bizottság vezetõjének (Lóránt Károly) és az anyagot összeállító bizottsági tagnak (Morva Tamás), hogy ezt a rövidített, szerkesztett közlést számunkra lehetõvé tették.

Ipari szerkezetkiigazítási program (2965-HU/1988)

A magyar kormány és a Világbank 1988. július 1-én írta alá az "Ipari szerkezetátalakítási kölcsön" (ISAL) szerzõdést. Ezt megelõzõen 1988. március 31-ig az IBRD már összesen 19 kölcsönt nyújtott Magyarországnak, ezek közül hatot más hitelezõkkel együtt. A korábbi hitelek 43%-át az ipar, 32%-át a mezõgazdaság, 16%-át az energia-ágazat és 8%-át a közlekedés kapta. Az 1988-as ISAL összege 200 millió USA-dollárnak megfelelõ konvertibilis valuta, amit két részletben lehetett felvenni. Az elsõ 100 millió dolláros részletet azonnal, a második részt a szerzõdésben foglaltak teljesülésének felülvizsgálatakor. Erre 1989 március-augusztusában került sor. A kölcsönt öt év türelmi idõ után tíz egyenlõ részletben kell visszafizetni 1994. március és 2003. szeptembere között. A kölcsönhöz a végrehajtás folyamán (1989-ben) a japán EXIM Bank 8 milliárd yen (kb. 50 millió USD) kiegészítõ kölcsönnel kapcsolódott, amit a magyar kormány szintén igénybe vett.

A kormány az ISAL-szerzõdéssel kapcsolatban többek közt a következõket vállalta:

1) Javul az állami költségvetés egyenlege és 1990 végéig megáll az ország külsõ eladósodási folyamata.

2) A termelõi és fogyasztói ártámogatások összege az 1988. évi tervhez képest (amely 204,9 milliárd forint volt) legalább 10%-kal tovább csökken.

3) A társasági törvény és a hozzá kapcsolódó egyéb törvények elfogadása, ami lehetõvé teszi az állami vállalatok részvénytársasággá alakulását, természetes személyeknek szavazati jogú részvényvásárlást, valamint természetes személyeknek kft. és rt. alapítását.

4) A vasipar és szénbányászat átalakítása a Világbank elvárásainak megfelelõen.

5) A vállalati jövedelemadóztatás átalakítása, a vállalkozói adónak a nyereségadóba és SZJA-ba történõ beépítése.

A program elsõ évében kidolgozott 1989. évi terv és költségvetés megfelelt a megállapodásoknak. Kivételt képezett a költségvetési támogatások csökkentése, ami elmaradt a 10%-os vállalástól. 1989 elején az Országgyûlés elfogadta a gazdasági társaságokról szóló törvényt. Az 1988-ban kidolgozott vaskohászati program két üzem teljes bezárását és az elavult hengersorok minden üzemben való leállítását irányozta elõ. A szénbányászat átszervezési programja 1988-ban 6 bányaüzem, 1989-ben további 9 üzem bezárását tervezte. Ehhez kapcsolódott a szénbányászat állami támogatásának csökkentése az 1988. évi 7,9 milliárd forintról az 1989-es 2,7 milliárdra, majd 1990-re a támogatás teljes megszüntetése. 1990 februárjában a csõdtörvény módosítása kötelezõvé tette a fizetésképtelen vállalatok önfelszámolását. A várható munkanélküliség miatt a kormány területfejlesztési és foglalkoztatási alapot hozott létre.

1989-ben import-liberalizálási program készült. Folytatódott a szabadáras termékek körének kiterjesztése, megszûnt a kötelezõ árkonzultáció jelentõs része és eltörölték az import árszabályozását. A közvetlen külföldi befektetéseket az 1989 eleji már említett törvény és a létrehozott vegyes tulajdonú befektetési alapok ösztönözték. Ez utóbbiak közül az egyik a Világbank érdekeltségi köréhez tartozó Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) részvételével alakult meg.

A lakástámogatások finanszírozása a bankszektorból a költségvetésbe került át.

Egy akkori világbanki értékelés megállapította, hogy a kormány szándékai ellenére még számos terület gondot okoz, ahol további szigorításra van szükség. A végrehajtott csökkentések ellenére a fogyasztási, lakás-, termelési és beruházási támogatások túl magasak az IBRD szerint (1989-ben ezek a támogatások a GDP 13,2%-át tették ki). A konvertibilis kereskedelmi mérleg javulását lerontotta a kiutazásokkal kapcsolatos valuta-kiadások meredek növekedése.

Az akkori kormány véleménye szerint a Világbankkal való kapcsolatok az ISAL készítésének és végrehajtásának egész idõszakában nagyon jók voltak. A Világbank szakértõi nagyban segítették magyar partnereiket az összehangolt program elkészítésében. A Világbank és a kormány folyamatos politikai párbeszéde kiegészült a gazdasági és ágazati munkában folytatott széles körû együttmûködéssel.

Átfogó szerkezetkiigazítási kölcsön (3228-HU/1990)

A magyar kormány garanciavállalásával 1990. június 21-én írták alá a "Szerkezetátalakítási kölcsön" (továbbiakban SAL I.) szerzõdést a Magyar Nemzeti Bank és a Világbank képviselõi. A kölcsön összege 200 millió USA-dollárnak megfelelõ valuta. Az elsõ 100 millió dolláros részletet a kormány azonnal felvehette, a második részletet a program végrehajtásának felülvizsgálatát követõen, ami 1991 márciusában meg is történt. A szerzõdés - kivételesen - azt is lehetõvé tette, hogy az összegbõl 40 millió dollárt a szerzõdés aláírása elõtt keletkezett behozatali fizetési kötelezettségekre lehessen fordítani. A kölcsönt öt év türelmi idõ után, tíz év alatt kell visszafizetni 1995 december és 2005 júniusa közt.

A SAL I. kölcsönnel párhuzamosan a japán EXIM Bank további 200 millió dolláros társult hitelt nyújtott, valamint az Európai Közösség is jóváhagyott egy 1 milliárd dolláros hitelkeretet.

A kormány a kölcsönszerzõdéshez kapcsolódva többek közt az alábbi kötelezettségeket vállalta:

1) Kiválasztott állami vállalatok privatizációja a Világbankkal egyeztetett idõrendben.

2) A Világbankkal egyeztetett középtávú privatizációs stratégia véglegesítése.

3) Legalább 10 fizetésképtelen nagy állami gazdaság és termelõszövetkezet, valamint a vállalati össztõke legalább 25%-át elérõ, az MNB által kereskedelmi hitelre nem jogosított állami vállalat felszámolásának megkezdése. (Ez utóbbiba nem értendõk bele a közszolgáltatások.)

4) A liberalizált import aránya az ipari termékekben az energia szektor kivételével érje el 1991-ben a 60%-ot.

5) A termelõi, beruházási, fogyasztási és lakástámogatások együttes összege csökkenjen a GDP 9%-a alá. Külön említi a megállapodás a lakástámogatások csökkentését és a házépítõ-ipar átalakítását.

6) A Világbankkal egyeztetett gazdasági reformok kezdeményezése és a szociális programok megerõsítése, beleértve költségvetési alapok létesítését a munkanélküliség mérséklésére és a munkanélküli segély finanszírozására.

7) A nyugdíjjogosultság szûkítése a nyugdíjak reálértékének védelme mellett. Költségcsökkentõ intézkedések az egészségügyben.

8) A Világbank által igényelt makrogazdasági és pénzügyi mutatórendszer kidolgozása.

A kapcsolódó dokumentumok azt mutatják, hogy a SAL I. kidolgozása és végrehajtása során szorosabbá váltak a Világbank és Magyarország kapcsolatai. A SAL I. keretében például alapos elemzés készült a szociálpolitika szerkezetérõl, valamint az egész központi költségvetés méretérõl és szerkezetérõl. Ebben az idõszakban az egész privatizációs stratégia az IBRD által meghatározott keretekben haladt. A külföldi tõke tulajdonlását a törvények és rendelkezések nem pusztán lehetõvé tették, hanem kifejezetten bátorították, kedvezményezték. Az állami tulajdon ingyenes átadása - néhány speciális esetet leszámítva - lényegében a területi önkormányzatokra korlátozódott. A munkavállalói résztulajdonlást mérsékelten alkalmazták.

Az import liberalizálása az elõirányzottnál gyorsabban valósult meg, amiben szerepet játszott a keleti piacok összeomlásával bekövetkezõ drámaian gyors külkereskedelem-szerkezeti átrendezõdés. 1989-ben az energiaszektor kivételével az ipari behozatal 16%-a volt versenyhelyzetben, 1990-ben a 37%-a, 1991-ben pedig már a 72%-a (ez utóbbi adat az energia szektort is tartalmazza). Mindezzel párhuzamosan a külkereskedelmi jog is liberalizálódott. 1990 végére a fogyasztói árak csaknem 90%-a szabadáras lett. 1991-tõl megszûnt ...
Márkus Péter

A Világbank és Magyarország
A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD, közismert nevén Világbank) és Magyarország tizenöt éves kapcsolatának kétségtelenül létezik egy "titkos története", amirõl a hazai lakosság alig tud valamit, azt is töredezett, hiányos, sokszor torz formában. Mindkét fél érdeke, hogy a szûk körû beavatottakon túl minél többen és minél pontosabban megismerkedjenek ezekkel az összefüggésekkel. Ezt a viszonyt az Eszmélet korábbi számaiban is elemezte néhány tanulmány. Most egy olyan kezdeményezésrõl számolunk be, amely a korábbiakhoz képest átfogóbb és részletesebb módon vizsgálná a Világbank és Magyarország kapcsolatát.

A Világbank és a Development GAP amerikai civil szervezet kezdeményezésére a magyarországi civil szervezetek egy csoportja - együttmûködve a kormánnyal és a Világbank magyarországi képviseletével - megvizsgálja az IBRD és Magyarország között létrejött struktúraátalakító kölcsönszerzõdések gazdasági és társadalmi hatásait. Az egész vizsgálatot a SAPRI (Structural Adjustment Participatory Review Iniciative) elnevezésû program fogja össze. A SAPRI elsõ nemzeti fórumát 1998. június 6-tól 8-ig tartotta Esztergomban a civil szervezetek, a kormány és a Világbank képviselõinek részvételével.

A konferenciára kiadott tájékoztatók a hitelszerzõdések, valamint a hozzájuk kapcsolódó dokumentumok alapján készültek. (Magyarország 1983 és 1997 áprilisa között 36 szerzõdést írt alá az IBRD-vel, az ebben foglalt közvetlen kölcsönök értéke 3,6 milliárd USA-dollár, de a megállapodáshoz kapcsolódó egyéb hitelek, hitelfeltételek és tovagyûrûzõ, járulékos hatásaik ennél a számszerû összegnél sokkal jelentõsebbek. Az is nyilvánvaló, hogy a Világbank és a másik befolyásos nemzetközi pénzszervezet, a Valutaalap [IMF] összehangolt finanszírozási, befolyásolási politikát folytat. Tevékenységüket - minden belsõ "munkamegosztás" ellenére - ezért célszerû együtt elemezni. Erre azonban itt és most nincs mód.) Addig is, amíg részletesebb publikációk napvilágot nem látnak, négy konkrét megállapodást ismertetünk. Az itt közölt szöveg tehát az eredeti dokumentumok alapján készített - imént említett - tájékoztatókból összeállított, erõsen rövidített, stilizált változat. (A tájékoztatók eredeti terjedelme mintegy 35 oldal.) Szándékosan megõriztük a tájékoztatók szenvtelen, tárgyilagos hangvételét. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Magyarországi SAPRI Információs Bizottság vezetõjének (Lóránt Károly) és az anyagot összeállító bizottsági tagnak (Morva Tamás), hogy ezt a rövidített, szerkesztett közlést számunkra lehetõvé tették.

Ipari szerkezetkiigazítási program (2965-HU/1988)

A magyar kormány és a Világbank 1988. július 1-én írta alá az "Ipari szerkezetátalakítási kölcsön" (ISAL) szerzõdést. Ezt megelõzõen 1988. március 31-ig az IBRD már összesen 19 kölcsönt nyújtott Magyarországnak, ezek közül hatot más hitelezõkkel együtt. A korábbi hitelek 43%-át az ipar, 32%-át a mezõgazdaság, 16%-át az energia-ágazat és 8%-át a közlekedés kapta. Az 1988-as ISAL összege 200 millió USA-dollárnak megfelelõ konvertibilis valuta, amit két részletben lehetett felvenni. Az elsõ 100 millió dolláros részletet azonnal, a második részt a szerzõdésben foglaltak teljesülésének felülvizsgálatakor. Erre 1989 március-augusztusában került sor. A kölcsönt öt év türelmi idõ után tíz egyenlõ részletben kell visszafizetni 1994. március és 2003. szeptembere között. A kölcsönhöz a végrehajtás folyamán (1989-ben) a japán EXIM Bank 8 milliárd yen (kb. 50 millió USD) kiegészítõ kölcsönnel kapcsolódott, amit a magyar kormány szintén igénybe vett.

A kormány az ISAL-szerzõdéssel kapcsolatban többek közt a következõket vállalta:

1) Javul az állami költségvetés egyenlege és 1990 végéig megáll az ország külsõ eladósodási folyamata.

2) A termelõi és fogyasztói ártámogatások összege az 1988. évi tervhez képest (amely 204,9 milliárd forint volt) legalább 10%-kal tovább csökken.

3) A társasági törvény és a hozzá kapcsolódó egyéb törvények elfogadása, ami lehetõvé teszi az állami vállalatok részvénytársasággá alakulását, természetes személyeknek szavazati jogú részvényvásárlást, valamint természetes személyeknek kft. és rt. alapítását.

4) A vasipar és szénbányászat átalakítása a Világbank elvárásainak megfelelõen.

5) A vállalati jövedelemadóztatás átalakítása, a vállalkozói adónak a nyereségadóba és SZJA-ba történõ beépítése.

A program elsõ évében kidolgozott 1989. évi terv és költségvetés megfelelt a megállapodásoknak. Kivételt képezett a költségvetési támogatások csökkentése, ami elmaradt a 10%-os vállalástól. 1989 elején az Országgyûlés elfogadta a gazdasági társaságokról szóló törvényt. Az 1988-ban kidolgozott vaskohászati program két üzem teljes bezárását és az elavult hengersorok minden üzemben való leállítását irányozta elõ. A szénbányászat átszervezési programja 1988-ban 6 bányaüzem, 1989-ben további 9 üzem bezárását tervezte. Ehhez kapcsolódott a szénbányászat állami támogatásának csökkentése az 1988. évi 7,9 milliárd forintról az 1989-es 2,7 milliárdra, majd 1990-re a támogatás teljes megszüntetése. 1990 februárjában a csõdtörvény módosítása kötelezõvé tette a fizetésképtelen vállalatok önfelszámolását. A várható munkanélküliség miatt a kormány területfejlesztési és foglalkoztatási alapot hozott létre.

1989-ben import-liberalizálási program készült. Folytatódott a szabadáras termékek körének kiterjesztése, megszûnt a kötelezõ árkonzultáció jelentõs része és eltörölték az import árszabályozását. A közvetlen külföldi befektetéseket az 1989 eleji már említett törvény és a létrehozott vegyes tulajdonú befektetési alapok ösztönözték. Ez utóbbiak közül az egyik a Világbank érdekeltségi köréhez tartozó Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) részvételével alakult meg.

A lakástámogatások finanszírozása a bankszektorból a költségvetésbe került át.

Egy akkori világbanki értékelés megállapította, hogy a kormány szándékai ellenére még számos terület gondot okoz, ahol további szigorításra van szükség. A végrehajtott csökkentések ellenére a fogyasztási, lakás-, termelési és beruházási támogatások túl magasak az IBRD szerint (1989-ben ezek a támogatások a GDP 13,2%-át tették ki). A konvertibilis kereskedelmi mérleg javulását lerontotta a kiutazásokkal kapcsolatos valuta-kiadások meredek növekedése.

Az akkori kormány véleménye szerint a Világbankkal való kapcsolatok az ISAL készítésének és végrehajtásának egész idõszakában nagyon jók voltak. A Világbank szakértõi nagyban segítették magyar partnereiket az összehangolt program elkészítésében. A Világbank és a kormány folyamatos politikai párbeszéde kiegészült a gazdasági és ágazati munkában folytatott széles körû együttmûködéssel.

Átfogó szerkezetkiigazítási kölcsön (3228-HU/1990)

A magyar kormány garanciavállalásával 1990. június 21-én írták alá a "Szerkezetátalakítási kölcsön" (továbbiakban SAL I.) szerzõdést a Magyar Nemzeti Bank és a Világbank képviselõi. A kölcsön összege 200 millió USA-dollárnak megfelelõ valuta. Az elsõ 100 millió dolláros részletet a kormány azonnal felvehette, a második részletet a program végrehajtásának felülvizsgálatát követõen, ami 1991 márciusában meg is történt. A szerzõdés - kivételesen - azt is lehetõvé tette, hogy az összegbõl 40 millió dollárt a szerzõdés aláírása elõtt keletkezett behozatali fizetési kötelezettségekre lehessen fordítani. A kölcsönt öt év türelmi idõ után, tíz év alatt kell visszafizetni 1995 december és 2005 júniusa közt.

A SAL I. kölcsönnel párhuzamosan a japán EXIM Bank további 200 millió dolláros társult hitelt nyújtott, valamint az Európai Közösség is jóváhagyott egy 1 milliárd dolláros hitelkeretet.

A kormány a kölcsönszerzõdéshez kapcsolódva többek közt az alábbi kötelezettségeket vállalta:

1) Kiválasztott állami vállalatok privatizációja a Világbankkal egyeztetett idõrendben.

2) A Világbankkal egyeztetett középtávú privatizációs stratégia véglegesítése.

3) Legalább 10 fizetésképtelen nagy állami gazdaság és termelõszövetkezet, valamint a vállalati össztõke legalább 25%-át elérõ, az MNB által kereskedelmi hitelre nem jogosított állami vállalat felszámolásának megkezdése. (Ez utóbbiba nem értendõk bele a közszolgáltatások.)

4) A liberalizált import aránya az ipari termékekben az energia szektor kivételével érje el 1991-ben a 60%-ot.

5) A termelõi, beruházási, fogyasztási és lakástámogatások együttes összege csökkenjen a GDP 9%-a alá. Külön említi a megállapodás a lakástámogatások csökkentését és a házépítõ-ipar átalakítását.

6) A Világbankkal egyeztetett gazdasági reformok kezdeményezése és a szociális programok megerõsítése, beleértve költségvetési alapok létesítését a munkanélküliség mérséklésére és a munkanélküli segély finanszírozására.

7) A nyugdíjjogosultság szûkítése a nyugdíjak reálértékének védelme mellett. Költségcsökkentõ intézkedések az egészségügyben.

8) A Világbank által igényelt makrogazdasági és pénzügyi mutatórendszer kidolgozása.

A kapcsolódó dokumentumok azt mutatják, hogy a SAL I. kidolgozása és végrehajtása során szorosabbá váltak a Világbank és Magyarország kapcsolatai. A SAL I. keretében például alapos elemzés készült a szociálpolitika szerkezetérõl, valamint az egész központi költségvetés méretérõl és szerkezetérõl. Ebben az idõszakban az egész privatizációs stratégia az IBRD által meghatározott keretekben haladt. A külföldi tõke tulajdonlását a törvények és rendelkezések nem pusztán lehetõvé tették, hanem kifejezetten bátorították, kedvezményezték. Az állami tulajdon ingyenes átadása - néhány speciális esetet leszámítva - lényegében a területi önkormányzatokra korlátozódott. A munkavállalói résztulajdonlást mérsékelten alkalmazták.

Szabó Márton http://www.akii.hu/KUTATAS/!INTEZETI_KIADVANYOK/Magyar/AKII_TANULMANYOSSZEFOGLALOK/2000-12_Szabo_Marton.htm

A hazai gazdaság legtöbb területéhez viszonyítva az élelmiszeriparban a külföldi tőke részesedése magas, de számos ágazat, mint a posta és a távközlés, a gépipar még az élelmiszeripart is megelőzi. A magyar élelmiszeriparban a külföldi tulajdonú vállalatok súlya az OECD-országok élelmiszeriparára kiterjedő nemzetközi összehasonlításban is rendkívül magas.

A magyar élelmiszeripar egészében a külföldi befektetők többségi tulajdonában, azaz irányításuk alatt működő cégek részesedése az árbevételből 50,8 százalékos, a jegyzett tőkéből pedig 67,8 százalékos volt 1998-ban, miközben számarányuk csupán 13,6 százalékos. Gyakorlatilag teljesen a külföldi cégek uralják a növényolaj, a cukor, a sör és a dohánytermékek gyártását. Másfelől jelentéktelen a külföldi irányítású vállalatok súlya a malom- és a boripar árbevételében.
Az élelmiszeripari jegyzett tőkéből 1998-ban 235,9 milliárd forint volt a külföldi tulajdonosoké, az összes jegyzett tőke 62,8 százaléka. Előzetes adatok alapján ez az arány 1999-ben további 2 százalékponttal emelkedett. A legnagyobb összegű külföldi befektetéseket vonzó tevékenységek: üdítőitalgyártás (56,8 Md Ft), édességgyártás (24,9 Md Ft), sörgyártás (21,8 Md Ft), kávé és tea feldolgozás (16 Md Ft), tejtermékgyártás (14,7 Md Ft), zöldség- és gyümölcsfeldolgozás (13,3 Md Ft). Szembetűnő az élvezeti cikkek gyártásába irányuló beruházások túlsúlya: az üdítőital, az édesség, a sör és a dohánytermékek gyártása, valamint a kávé- és teafeldolgozás együttesen az összes külföldi befektetésnek több, mint a felét vonzotta.

A legnagyobb befektető országok: Hollandia (58 Md Ft), Ausztria (24 Md Ft), Németország (23 Md Ft), Svájc (18 Md Ft), Egyesült Államok (15 Md Ft) és Egyesült Királyság (14 Md Ft). 1998-ban a magyar élelmiszeripar összes jegyzett tőkéjének mintegy fele volt EU-beli befektetők, egyharmada hazai tulajdonosok és egyhatoda EU-n kívüli külföldi befektetők birtokában.

Az élelmiszeripar 80 nagyvállalatából 1998-ban 49 volt külföldi többségi tulajdonban és ezek együtt a teljes élelmiszeripari árbevétel 44,5 százalékát adták. A legnagyobb vállalatok között még szembetűnőbb a külföldi fölény: az első tíz cégből csak egy, az első húszból csupán négy működött hazai többségi tulajdonban. Az 5 milliárdos árbevételt el nem érő kis- és középvállalatok körében a külföldi tulajdon aránya lényegesen kisebb, de nem elhanyagolható: részesedésük az árbevételből 19,7 százalékos. Az átlagot lényegesen meghaladó a külföldi irányítású kisebb vállalkozások számaránya burgonya-feldolgozásban, a tartósított lisztesáru gyártásában, a bortermelésben és a zöldség-gyümölcs feldolgozásban. A külföldi tőke a kis- és középvállalati szektorban a jelek szerint elsősorban azon tevékenységeknél szerzett pozíciókat, amelyekben a méretgazdaságosság kevésbé érvényesül, s így a feldolgozás kis méretekben is nyereséges lehet.
A külföldi irányítású cégeknél a hazai tulajdonban levőkhöz viszonyítva fokozott az exportorientáció, ugyanakkor alacsony az exporttámogatás, rendkívül magas viszont az adókedvezmények értéke. Jellemzőjük továbbá a hazaiakhoz képest igen magas jövedelmezőség, termelékenység és egy főre jutó eredmény, a magas saját tőke arány, a magas átlagbér és az igen magas árbevétel, azaz a nagy vállalatméret.
Több kérdőíves felmérés eredményei szerint a külföldi tulajdonosok befektetési döntéseit, illetve magyarországi működésüket befolyásoló tényezők közül nagy jelentőségűek az infrastrukturális feltételek, a stabil jogi keretek és a stabil politikai helyzet, az alacsony bérköltség és a szakképzett munkaerő. Kedvező, hogy e tényezők tekintetében sokkal inkább további javulás, mint romlás várható a jövőben - a bérköltség kivételével, amely viszont csak egyes élelmiszeripari tevékenységekben játszik döntő szerepet. Szintén előnyös, hogy az eddigi befektetési döntésekben nem volt jelentős szerepe sem az importakadályok kikerülésének, sem az enyhe környezetvédelmi, állatvédelmi stb. szabályozásnak - tehát az időleges tényezőknek - így a magyar élelmiszeripar tőkevonzó-képessége várhatóan fennmarad, esetleg tovább javulhat.
A külföldi befektetési motivációk és célok közül kiemelkedő jelentőségű volt a magyar piac megszerzése, illetve a piacrészesedés megtartása, és csak másodsorban az export.

A külföldi befektetők véleménye szerint a működőtőke-befektetéseket korlátozó legfontosabb tényezők szabályozási és intézményi jellegűek (magas adó- és TB-terhek, bürokrácia), illetve a makro- és a mikrogazdaság általános állapotával kapcsolatosak (infláció, a magyar partnercégek gyenge pénzügyi helyzete). Kedvező, hogy utóbbiak terén a makro- és a mikrogazdaság állapotának javulásával időközben pozitív változás következett be.

A külföldi tőke élelmiszeripari térnyerésében döntő jelentőségű privatizáció megvalósítását a körülményeket figyelembe véve a számos hiba ellenére is összességében elfogadhatónak tartjuk. A kritikák jelentős része nem jogos, illetve nem reális. Jogos bírálat érheti viszont a privatizátorokat a következők miatt:
az iparági privatizációs stratégiákat késve dolgozták ki, s így azok a döntéseket a privatizáció kezdeti, döntő fontosságú szakaszában még nem tudták befolyásolni
elmaradt a privatizációt megelőzően az iparági válságkezelés (pl. a konzerviparban)
a privatizáció nem volt transzparens, a nyilvánosság számára átlátható
a privatizációs politikát nem hangolták össze a többi politikával, így a kárpótlási-, a verseny- és az importpolitikával.
Egy elképzelt "ideális" állapothoz képest továbbá problémát jelent a külföldi tőke túlságosan magas, valamint a mezőgazdasági termelők túlságosan alacsony részesedése az élelmiszeripari feldolgozásban. Ezekben a kérdésekben azonban a megvalósult privatizációnak nem volt valós alternatívája.
Elemzésünk alapján a külföldi tőkebefektetések iparági megoszlását a következő tényezők befolyásolják, s így pozitív befektetési motivációk lehetnek:
a tevékenység magas potenciális hozzáadott érték tartalma
a várható belföldi piacbővülés
értékben számottevő piacméret
olcsó és jó minőségű mezőgazdasági nyersanyag
alacsony bérköltség
a kvótaszerzés reménye az EU-csatlakozással (tej, cukor)
a méretgazdaságosság.
A külföldi tőke megjelenésének hatását a magyar élelmiszeriparra összességében pozitívan értékeljük, mert döntő szerepe van a technikai és technológiai modernizációban, a versenyképesség javításában, a minőség javításában, a termékinnováció élénkülésében, a korszerű marketing és menedzsment ismeretek meghonosításában, az üzemhálózat racionalizálásában, a korszerű disztribúció kiépülésében, az élelmiszeripar hatékonyságának, termelékenységének, jövedelmezőségének és tőkeellátottságának javulásában, a cégek pénzügyi helyzetének stabilizálásában.
A nyersanyagszállító mezőgazdasági termelőknek a külföldi cégek kemény alkupartnerei, de ugyanakkor igényes és stabil piacot teremtettek számukra. A mezőgazdaság modernizációjához is hozzájárulnak azáltal, hogy közvetítik a fejlett piacok minőségi igényeit és javítják a vertikális összhangot. Ritkán említett kedvező körülmény, hogy a gazdaság számos más területével ellentétben az élelmiszergazdaságban a külföldi befektetések nem szigetet, enklávét alkotnak, hanem szervesen integrálódnak a hazai gazdaság egészébe.

Az EU-csatlakozás szempontjából nagy jelentőséggel bír, hogy a vállalati szektor uniós integrációja nagy mértékben előrehaladt, megnyugtató jelzést adva ezzel a politikai szférának. Az élelmiszeripari jegyzett tőke fele EU-beli befektetőké, a külföldi tulajdonú vállalatok élelmiszerexportjának 80 százaléka az Unióba irányul. A legnagyobb befektető országok - az Egyesült Államok és Svájc kivételével - az EU tagországai: Hollandia, Ausztria, Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország és Olaszország.
A külföldi befektetők a jelek szerint hosszú távra rendezkedtek be Magyarországon - ezt igazolja a befektetések nagysága, esetenként a magyarországi leányvállalatoknak szánt regionális központ szerep.

A külföldi tőke térnyerésével kapcsolatos félelmek közül nem igazolódott be, hogy a külföldi befektetők megvásárolják a magyar piacot, bezárják a hazai üzemeket, majd továbblépnek, illetve importból elégítik ki a belföldi keresletet. Ezzel szemben a termelést alapvetően csak a magyarországi piac szűkülésével arányosan mérsékelték, az importalapanyag-felhasználás nem nőtt drámai mértékben, a késztermék-import növekedése és a külföldi tőkebefektetések között pedig nem mutatkozik összefüggés - illetve, ha van, éppen ellentétes irányú a kapcsolat: a korábban külföldről behozott árut ma már Magyarországon gyártják.

Szól a "villanyárkoncert". tudósítások és fizetett hirdetések sajnáltatják az áramszolgáltatókat, akik "bosszankodnak", fenyegetőznek, sőt nem is fizetik ki a megemelt viszonteladói árat a Magyar Villamos Műveknek (MVM). Arról sajnos alig esik szó, hogy a lakosság terhei ismét növekedtek, de legalább kisebb mértékben, mint a korábbi években. Nekik nincs módjuk a fizetés megtagadására, mert "kikapcsolják" őket. Ezt csak a jogállamiságra előszeretettel hivatkozó áramszolgáltatók, az "ászok" tehetik meg. Kortörténeti dokumentumnak is tekinthető a Magyar Nemzet 2001. január 17-i számában megjelent hirdetés fényképe, amelyen a tiltakozó "ászok" vezetői között ott vannak azok a privatizátorok is, akik a villamosenergia-ipart külföldi kézbe adták.

Vajon indokolt-e az "ászok" "kartellszerű" fellépése? Milyen tanulságai vannak a műfelháborodásnak? Az események a nagy nyilvánosság elé kerültek, és ez módot ad arra, hogy az áremelések valódi okait elemezzük, s bizonyítsuk az energiapolitikai irányváltás szükségességét. Tudni kell, hogy az erőművek termelői áron adják el a "nagykereskedő" MVM-nek a villanyt. Az MVM már árréssel növelt viszonteladói - nagykereskedői - áron adja azt tovább az ászoknak. Az MVM árrése az alaphálózati szállítási és rendszerirányítási költségeket viseli.

A fogyasztói villanyár és az MVM-nek fizetett nagykereskedelmi ár különbsége az ászok árrése, ennek kell fedeznie e társaságok költségeit és nyereségét. A lakossági fogyasztói villanyárnak ma már csak 47 százaléka a termelési ár, egy százaléka az MVM és 52 százaléka az ászok árrése. A villany árát tehát alapvetően az elismert erőműi termelési és az "ászok" elosztási költségei határozzák meg.

A lakossági nappali villanyár a privatizáció, 1996 óta kilowattóránként 10,3 forintról 21 forintra emelkedett, ami a lakosságnak kereken százmilliárd forint többletkiadást jelentett. A Horn-kormány alatt 52 százalékos, a jelenlegi kormány idején 35 százalékos volt a villanyáremelés. Ez jelentősen hozzájárult a lakásrezsi válsághoz, amelynek következtében ma 300 ezer család bármikor kilakoltatható. Ideje volt lassítani ezt a folyamatot, ezért a kormány 1999-től jelentősen csökkentette az áremelés mértékét: tavaly 5,9 százalékkal, idén hat százalékkal kell többét fizetni az áramért. Sajnálatos azonban, hogy a szociális jellegű háromtömbös lakossági tarifa 1999. évi megszüntetése következtében az évi 600 kilowattóránál kevesebbet fogyasztók villanyszámlája azóta nagyobb mértékben, 56 százalékkal emelkedett, miközben a legtöbbet fogyasztó - vélhetőleg jobb módú - polgároké "csak" 11 százalékkal.

Árképlet

Miért kellett ilyen mértékben árat emelni? A választ a privatizáció elemzése adja meg. A villany ára a rendszer struktúrája mellett a tulajdonviszonyoktól is függ. A privát tulajdonosok érdeke a maximális profit, a közösségi (állami) tulajdonos a legkisebb költség elvét érvényesíti. 1995-ben a privatizáció érdekében a Horn-kormány olyan ármegállapítási rendszert vezetett be, amely a külföldi befektetőknek (a mai tulajdonosoknak) az érdekeit szolgálta; nem is bírálták az "ászok". A sorozatos áremelések alapja a múlt év végéig érvényben lévő "árképlet" volt. A képlet elismerte a termelők és a szolgáltatók indokolt költségeit, ezen felül nyolcszázalékos tőkearányos nyereséget garantált, és figyelembe vette a bázisovi inflációt, amivel szinte beprogramozta azt a rendszerbe.

A drasztikus áremelések csak úgy voltak valamennyire mérsékelhetők, hogy a rendszeren belül jelentős keresztfinanszírozást hajtottak végre a hazai tulajdonban maradt társaságok kárára...

Ennek a folyamatnak a mai napig az az egyik fő jellemzője, hogy a külföldi tulajdonosoknak tett áremelés. ígéretek teljesítését az árszínvonal emelése mellett a hazai tulajdonban maradt - elsősorban a paksi - termelés alacsony ára és az MVM árrésének csökkentése finanszírozta. Arról nem is szólva, hogy az idehaza mindenre indokként szolgáló európai uniós irányelvek leginkább éppen ezt a fajta keresztfinanszírozást tiltják.

Jellegzetes példa a Horn-kormány idejéből az 1997. január elsejei áremelés, amikor a fogyasztói villanyár 24,9 százalékkal emelkedett, ezen belül a termelői ár 15 százalékkal, az MVM árrése 18 százalékkal, az "ászok" árrése pedig 41 százalékkal (!). Az idei áremelésnél ugyanezek az arányok a lakossági tarifánál: a termelői ár 19 százalékkal, a viszonteladói ár 12 százalékkal, a fogyasztói ár hat százalékkal növekedett.

Privatizációs örvény

Ezáltal az MVM árrése 71 százalékkal csökkent, az "ászoké" pedig csak egy százalékkal növekedett, vagyis most ismét az MVM Rt. került hátrányosabb helyzetbe. Érdemes megjegyezni, hogy például a Budapesti Elektromos Művek Rt. és az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. közös tulajdonosa, a német RWE AG arról nem beszél, hogy az ugyancsak a tulajdonukban lévő Mátrai Erőmű Rt. termelőienergia-ára januártól 13 százalékkal emelkedett. Mit szólnának, ha emiatt az MVM sem fizetne a Mátrai Erőműnek?

Mint láttuk, a privatizáció nyerteseinek profitját - a lakosságot sújtó áremelések mellett az MVM Rt. és leányvállalatai folyamatos vagyonvesztése finanszírozta. 1999-ben már csaknem ötvenmilliárd forintos alaptőke-leszállítást kellett végrehajtani az MVM Rt.-ben. Ez a folyamat egy olyan privatizációs örvény, amely a nemzeti tulajdon folyamatos gyengítése mellett annak teljes elvesztését készíti elő. Nemrég tárgyalta az ÁPV Rt. azt az előterjesztést, amely szerint 47 milliárd forint azonnali újabb pénzügyi injekcióra lenne szüksége az MVM-nek a vagyonvesztés megállítására.

Most januárban nem történt más, mint az árképzési rendszer kismértékű módosítása, szerencsére nem a teljes liberalizálás jegyében, mivel a villamosenergia-törvényt a múlt évben levették a parlament napirendjéről. Ha ezt a liberális törvénytervezetet a parlament elfogadta volna, most már nem lenne miről beszélni. A tervezet ugyanis - szemben a hatályos törvénnyel - nem tartalmazta a legkisebb költségű villamosenergia-szolgáltatásra vonatkozó alapelvet. A költségek 2000. évi ismételt felmérésével mérsékelték az áramszolgáltatók profitját. A profitot a tőke helyett a szükséges eszközértékre vetítik, 12 éves leírást és a sokat emlegetett európai színvonaltól még messze elmaradó, 8,5 százalékos hálózati veszteséget vettek figyelembe. A jövőben nem ismerik el az áramlopás miatti "veszteségeket" sem, mint ahogyan a dolgozók fizetésébe sem építik be a vagyon elleni bűncselekmények miatti károkat.

Az "ászok" jövedelme a privatizáció óta nagymértékben nőtt. A társasági beszámolók adatai szerint a tőkére vetített kimutatott nyereség 1999-re - a Dédász és az ÉMÁSZ kivételével nyolc százalék fölé emelkedett, az említett két társaságnál "csak" hat-hét százalék volt. Az "ászok" nyeresége az 1997-1999. évi időszakban kereken 73 milliárd volt, ami 14 milliárddal haladta meg a nyolcszázalékos "normatív" nyereséget. Az árszolgáltatói árrés mintegy 170 milliárd forint, az energiahivatal szakértői szerint 2000-ben az áramszolgáltatóknak 30 milliárd forint körül lesz az eredményük. A szabályozás változatlansága mellett az "ászok" 2001-re a saját tőkére vetítve 13-15 százalékos, 35-40 milliárdos nyereséggel számoltak. Az új árképlet szerint most ez 13-14 milliárd forinttal csökken - de még így is nyolc százalékot meghaladó profithoz jutnak!

Erről szólt Orbán Viktor miniszterelnök is a közelmúltban, megállapítva, hogy amikor óriási osztalékok voltak az energiapiacon, akkor azt nem osztották szét az emberek között, hanem eltették; most kevesebb az osztalék. Vagyis szemben a híresztelésekkel, most jó dolog történt: a szolgáltatók profitérdekei mellett a szabályozó hatóság és a kormány már tekintettel volt a fogyasztók érdekeire is. A kormány a múlt év közepétől korlátozta a földgáz és a villany fogyasztói áremelését, ami csökkenti a szolgáltatók profitját, ezért a felháborodás és a sajtóhadjárat, amelyben úgy tesznek, mintha lehetne árat csökkenteni a profit csökkenése nélkül is.

Rá kell mutatni a hisztériakeltés egyéb fontos elemeire is. Az "ászok" első "felháborodásukban" a rendeletet alkotó kormány ellen hangoltak. Majd a kormány elleni sikertelen Mol-perből tanulva taktikát változtattak, s közösen, a Magyar Áramszolgáltatók Egyesületén keresztül a nagykereskedő MVM ellen fordulnak. Ők egyetértenek a kormány antiinflációs politikájával, azzal, hogy az áram fogyasztói ára csak hat százalékkal emelkedjék, de ne az ő rovásukra; az MVM adja olcsóbban nekik az áramot. Vagyis az ő profitjuk maradjon meg, azt fizesse meg az állami tulajdonú MVM, amely már eddig is vesztes volt.

Ellenségkép

Ez a fajta ellenség képgyártás bevált taktikája a liberalizáció híveinek. Már régebben kinyilvánították, hogy "közüzemi nagykereskedőre nincsen szükség". Most ismét előszeretettel emlegetik az MVM monopoljogait, elhallgatva, hogy a fogyasztók elsősorban nekik vannak kiszolgáltatva. Azt a piaci szereplőt igyekeznek gyengíteni, amelyik ma még az áremelés korlátozásának szinte utolsó piaci tényezője, amely most is az ország iránti felelősséggel viselkedik. A MVM gyengítése a privatizációs örvény további fenntartására irányul, hogy az az MVM-et is mielőbb elnyelje. Másrészről a villamos piac teljes liberalizálását szeretnék, hogy nagy nemzetközi monopóliumaik korlátlanul érvényesíthessék már kialakult pozícióelőnyüket, s a nemzetközi tranzit hasznát is ők szerezzék meg.

Munkaadói minőségben az esedékes idei bérmegállapodás megkötését is halogatják az "ászok". Azt állítják: a béremelésekről sem tudnak addig tárgyalni, amíg nem állapodnak meg az új árszabályozási rendszer módosításáról. Ez alapvető szereptévesztés! Hiszen az árszabályozási rendszer megalkotása és módosítása ma még, a törvény erejénél fogva, állami jog. Azt a látszatot igyekeznek kelteni, mintha a profitjuk csökkenése miatt nem tudnának bért emelni. Pedig a villamosenergia-ipar munkavállalóinak létszáma a privatizáció óta 26 százalékkal csökkent, miközben a bérek reálértéke csak "szinten maradt". Az "ászoknál" 1997 óta felgyorsult a létszámcsökkentés. A lakossággal kapcsolatot tartó szervezeteket, a kirendeltségeket sok helyen megszüntették, emiatt a fogyasztók sokszor költséges utazásokra és telefonálásokra kényszerülnek.

A dolgozói létszámot csaknem 3500 fővel, 22 százalékkal csökkentették, ugyanebben az időszakban az iparági teljes létszámmérséklés már "csak" 16 százalékos volt. A folyamatosan emelkedő áramdíjak nincsenek összhangban a szolgáltatás minőségével. A fogyasztók a kiszolgáltatottságot az áremeléseken túlmenően ma már a szolgáltatás romló minőségében is érzékelhetik. Az energiahivatal adatai szerint 1996 és 1999 között a háztartási fogyasztói panaszosok aránya 68 százalékról 87 százalékra emelkedett, ebből a jogos panaszok aránya 38 százalékról 52 százalékra. Hol vannak már a fogyasztóbarát szlogenek! Romlott az üzemzavar-elhárítás gyorsasága, ma már községekben üzemzavar esetén előfordulhat, hogy 24 óráig is szünetel a villanyszolgáltatás, ami korábban, amikor az állam volt a tulajdonos, elképzelhetetlen volt. Egyoldalú szerződésmódosítási akciók és fogyasztásnövelésre ösztönző reklámok tanúi lehetünk. A szolgáltatás romló minősége miatt az energiahivatal megbírságolt négy áramszolgáltatót. Nem változtat a tényeken, hogy a Gazdasági Minisztérium most új eljárásra kötelezte a hivatalt.

A megtévesztő taktika része a tőzsdére való hivatkozás is. Az árszabályozás miatt romló gazdasági helyzetükre hivatkozva az "ászok" megkongatták a vészharangot, "profit warningot" tettek közzé. Erre a tőzsde csak átmeneti árfolyamcsökkenéssel reagált, az "ászok" ugyanis továbbra is nyereségesek maradnak.

Kaliforniai dráma

Véletlen egybeesés, hogy az "ászkoncerttel" egy időben játszódik a kaliforniai liberalizációs dráma, amely a szabad villamosáram-piac kudarcának tanúbizonysága. A kaliforniai fogyasztók a liberalizált piac miatti viszontagságokért méltán bosszankodhatnak. Persze már elhangzott az ismerős mondat is, hogy ez nálunk nem következhet be, mert más a helyzet. Ebben azonban ne reménykedjünk, csak akkor, ha letérünk a megkezdett liberalizációs útról, amit az úgynevezett üzleti energiapolitika tartalmaz.

Kaliforniában, 1996-ban, éppen abban az évben liberalizálták a villamosáram-piacot, amelyikben az EU árampiaci irányelvei is hatályba léptek. Arra kötelezték a szolgáltatókat, hogy adják el erőműveiket, és megtiltották a határidős (hosszú távú) áramvásárlási szerződések megkötését, Megszűnt a hosszú távú (rendszerszintű) kapacitástervezés, aminek következtében elmaradtak az erőműépítések, és az átviteli hálózat sem bővült. Ugyanakkor fenntartották a kisfogyasztói hatósági árszabást. A gazdaság négy-öt százalékos növekedése felemésztette a rendszer kapacitásfeleslegeit, a korábbi kínálati piac keresleti piaccá vált, hiány és ellátási zavarok következtek be. A szövetséges államok elzárkóztak a segítségnyújtástól. A termelők érvényesíteni tudták monopolhelyzetüket: a kereslet a termelői árakat felverte, az áramszolgáltatók csődbe mentek.

A kaliforniai kormányzó felvetette az ismételt államosítást, a törvényhozás alsóháza pedig már elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy az állam közvetítőként - kvázi nagykereskedőként - részt vehessen a piac szabályozásában. Hosszú lejáratú szerződések révén elfogadható áron vásároljon áramot, és ő adja tovább az ottani "ászoknak" vagy fogyasztóknak. Mindez ismerős lehet a Magyar Nemzet olvasóinak, hiszen a mi rendszerünk is ilyen, csak az állami közvetítő szerepét nálunk az MVM látja el. Azt a rendszert akarják nálunk "szétliberalizálni'; amelyet most Kaliforniában kénytelenek visszaállítani.

A kaliforniaihoz hasonló válságos helyzet mindenütt kialakulhat, ahol az árampiacot teljes egészében felszabadítják, és az állam kivonul az ágazatból. Egyes brüsszeli törekvések előrevetítik annak lehetőségét, hogy öt-tíz éven belül az európai rendszerekben, így hazánkban is hasonló gondok adódhatnak. Ma már a szakirodalom is tárgyalja a szabályozott és a liberalizált piac ármechanizmusának tulajdonságait és kockázatait. Bizonyított, hogy a szabályozott piacon a fogyasztói átlagárat az összes termelő átlagos költsége határozza meg. A liberalizálás éppen azt a szabályozást iktatja ki, amely a távlati-operatív egyensúlyt teremti meg a kereslet és a kínálat között. Az árakat nem önmagában a verseny, hanem a liberalizált piacon is a mindenkori kereslet-kínálat egyensúlya alakítja. Az árak spontán hatások miatt jelentősen ingadoznak, s nyomás érvényesül a kereslet által még igényelt legdrágább termelő árának elismerésére. Ebből adódóan a versenypiaci árak elméletileg is tartósan magasabbak. Ennek a piacnak a legjobban kiszolgáltatott szereplői, a lakossági fogyasztók nincsenek alkupozícióban.

Kockázatok

A versenyhez szükséges többletkapacitásokat a piaci szereplők - a nagy kockázatok miatt nem igyekeznek létrehozni, csak "elhasználni". Ez történt Kaliforniában is. A villamos- és gázipari direktívákban megnyilvánuló európai liberalizációt egyrészről a felesleges nyugat-európai erőműi termelőkapacitások, másrészről az extraprofitot biztosító keleti energiapiacokra való behatolás motiválta. A liberalizált piac olcsóságáról szóló szlogenek a közvéleményben csak addig tarthatók, amíg nincsenek tapasztalatok. Ma már vannak. Az árampiaci kínálat csökkenése törvényszerűen áremelkedéshez vezet, ami már a nyugat-európai piacokon is érezhető.

A Horn-kormány lakosságellenes energiaprivatizációját követően sajnos az 1998-as kormányváltás óta sem került a parlament elé az új helyzetnek megfelelő energiapolitikai koncepció. Az energetika csak sodródik a liberalizációs áramlatban. Szilárd alapokon nyugvó, törvényekkel alátámasztott, koherens nemzeti energiapolitika, ezen belül energiaár-politika nélkül egyre nehezebb eredményesen és tartósan ellenállni a különféle érdekeket megtestesítő lobbik nyomásának. A jelenlegi és a Mol Rt. gázáremelési nyomásával kapcsolatos események is mutatják, hogy hová vezet az állami önfeladás liberális üzleti energiapolitikája.

A külföldi tőke monopolhelyzetbe kerülésének következményeire intő például szolgálhatnak a növényolaj- és a cementiparban történtek. A villamos iparban nem kellene tovább menni a privatizáció és a liberalizáció katasztrófához vezető útján. Ideje lenne a Gazdasági Versenyhivatalnak és valamennyi állami intézménynek felzárkóznia a kormány kissé megkésett intézkedései mellé. Vissza kell térni a nemzeti konszenzuson alapuló, az uniós csatlakozással összhangban lévő magyar energiapolitika megalkotására. Nem szabadna az új évezredbe lépni nemzeti érdekű energiapolitika nélkül. Ezért javasoljuk, hogy a kormány az üzleti érdekű villamosenergia-törvény helyett először egy olyan általános energiatörvényt terjesszen az Országgyűlés elé, amely a privatizáció és a liberalizáció hasznát élvezők érdekeivel szemben a magyar lakosság érdekeit szolgálja.

ÜZLETI HELYETT NEMZETI ENERGIAPOLITIKA SZÜKSÉGES
A Horn-kormány lakosságellenes közműprivatizációja és következményei
Magyar Nemzet, 2001. február 6.

Szól a "villanyárkoncert". tudósítások és fizetett hirdetések sajnáltatják az áramszolgáltatókat, akik "bosszankodnak", fenyegetőznek, sőt nem is fizetik ki a megemelt viszonteladói árat a Magyar Villamos Műveknek (MVM). Arról sajnos alig esik szó, hogy a lakosság terhei ismét növekedtek, de legalább kisebb mértékben, mint a korábbi években. Nekik nincs módjuk a fizetés megtagadására, mert "kikapcsolják" őket. Ezt csak a jogállamiságra előszeretettel hivatkozó áramszolgáltatók, az "ászok" tehetik meg. Kortörténeti dokumentumnak is tekinthető a Magyar Nemzet 2001. január 17-i számában megjelent hirdetés fényképe, amelyen a tiltakozó "ászok" vezetői között ott vannak azok a privatizátorok is, akik a villamosenergia-ipart külföldi kézbe adták.

Vajon indokolt-e az "ászok" "kartellszerű" fellépése? Milyen tanulságai vannak a műfelháborodásnak? Az események a nagy nyilvánosság elé kerültek, és ez módot ad arra, hogy az áremelések valódi okait elemezzük, s bizonyítsuk az energiapolitikai irányváltás szükségességét. Tudni kell, hogy az erőművek termelői áron adják el a "nagykereskedő" MVM-nek a villanyt. Az MVM már árréssel növelt viszonteladói - nagykereskedői - áron adja azt tovább az ászoknak. Az MVM árrése az alaphálózati szállítási és rendszerirányítási költségeket viseli.

A fogyasztói villanyár és az MVM-nek fizetett nagykereskedelmi ár különbsége az ászok árrése, ennek kell fedeznie e társaságok költségeit és nyereségét. A lakossági fogyasztói villanyárnak ma már csak 47 százaléka a termelési ár, egy százaléka az MVM és 52 százaléka az ászok árrése. A villany árát tehát alapvetően az elismert erőműi termelési és az "ászok" elosztási költségei határozzák meg.

A lakossági nappali villanyár a privatizáció, 1996 óta kilowattóránként 10,3 forintról 21 forintra emelkedett, ami a lakosságnak kereken százmilliárd forint többletkiadást jelentett. A Horn-kormány alatt 52 százalékos, a jelenlegi kormány idején 35 százalékos volt a villanyáremelés. Ez jelentősen hozzájárult a lakásrezsi válsághoz, amelynek következtében ma 300 ezer család bármikor kilakoltatható. Ideje volt lassítani ezt a folyamatot, ezért a kormány 1999-től jelentősen csökkentette az áremelés mértékét: tavaly 5,9 százalékkal, idén hat százalékkal kell többét fizetni az áramért. Sajnálatos azonban, hogy a szociális jellegű háromtömbös lakossági tarifa 1999. évi megszüntetése következtében az évi 600 kilowattóránál kevesebbet fogyasztók villanyszámlája azóta nagyobb mértékben, 56 százalékkal emelkedett, miközben a legtöbbet fogyasztó - vélhetőleg jobb módú - polgároké "csak" 11 százalékkal.

Árképlet

Miért kellett ilyen mértékben árat emelni? A választ a privatizáció elemzése adja meg. A villany ára a rendszer struktúrája mellett a tulajdonviszonyoktól is függ. A privát tulajdonosok érdeke a maximális profit, a közösségi (állami) tulajdonos a legkisebb költség elvét érvényesíti. 1995-ben a privatizáció érdekében a Horn-kormány olyan ármegállapítási rendszert vezetett be, amely a külföldi befektetőknek (a mai tulajdonosoknak) az érdekeit szolgálta; nem is bírálták az "ászok". A sorozatos áremelések alapja a múlt év végéig érvényben lévő "árképlet" volt. A képlet elismerte a termelők és a szolgáltatók indokolt költségeit, ezen felül nyolcszázalékos tőkearányos nyereséget garantált, és figyelembe vette a bázisovi inflációt, amivel szinte beprogramozta azt a rendszerbe.

A drasztikus áremelések csak úgy voltak valamennyire mérsékelhetők, hogy a rendszeren belül jelentős keresztfinanszírozást hajtottak végre a hazai tulajdonban maradt társaságok kárára...

Ennek a folyamatnak a mai napig az az egyik fő jellemzője, hogy a külföldi tulajdonosoknak tett áremelés. ígéretek teljesítését az árszínvonal emelése mellett a hazai tulajdonban maradt - elsősorban a paksi - termelés alacsony ára és az MVM árrésének csökkentése finanszírozta. Arról nem is szólva, hogy az idehaza mindenre indokként szolgáló európai uniós irányelvek leginkább éppen ezt a fajta keresztfinanszírozást tiltják.

Jellegzetes példa a Horn-kormány idejéből az 1997. január elsejei áremelés, amikor a fogyasztói villanyár 24,9 százalékkal emelkedett, ezen belül a termelői ár 15 százalékkal, az MVM árrése 18 százalékkal, az "ászok" árrése pedig 41 százalékkal (!). Az idei áremelésnél ugyanezek az arányok a lakossági tarifánál: a termelői ár 19 százalékkal, a viszonteladói ár 12 százalékkal, a fogyasztói ár hat százalékkal növekedett.

Privatizációs örvény

Ezáltal az MVM árrése 71 százalékkal csökkent, az "ászoké" pedig csak egy százalékkal növekedett, vagyis most ismét az MVM Rt. került hátrányosabb helyzetbe. Érdemes megjegyezni, hogy például a Budapesti Elektromos Művek Rt. és az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. közös tulajdonosa, a német RWE AG arról nem beszél, hogy az ugyancsak a tulajdonukban lévő Mátrai Erőmű Rt. termelőienergia-ára januártól 13 százalékkal emelkedett. Mit szólnának, ha emiatt az MVM sem fizetne a Mátrai Erőműnek?

Mint láttuk, a privatizáció nyerteseinek profitját - a lakosságot sújtó áremelések mellett az MVM Rt. és leányvállalatai folyamatos vagyonvesztése finanszírozta. 1999-ben már csaknem ötvenmilliárd forintos alaptőke-leszállítást kellett végrehajtani az MVM Rt.-ben. Ez a folyamat egy olyan privatizációs örvény, amely a nemzeti tulajdon folyamatos gyengítése mellett annak teljes elvesztését készíti elő. Nemrég tárgyalta az ÁPV Rt. azt az előterjesztést, amely szerint 47 milliárd forint azonnali újabb pénzügyi injekcióra lenne szüksége az MVM-nek a vagyonvesztés megállítására.

Most januárban nem történt más, mint az árképzési rendszer kismértékű módosítása, szerencsére nem a teljes liberalizálás jegyében, mivel a villamosenergia-törvényt a múlt évben levették a parlament napirendjéről. Ha ezt a liberális törvénytervezetet a parlament elfogadta volna, most már nem lenne miről beszélni. A tervezet ugyanis - szemben a hatályos törvénnyel - nem tartalmazta a legkisebb költségű villamosenergia-szolgáltatásra vonatkozó alapelvet. A költségek 2000. évi ismételt felmérésével mérsékelték az áramszolgáltatók profitját. A profitot a tőke helyett a szükséges eszközértékre vetítik, 12 éves leírást és a sokat emlegetett európai színvonaltól még messze elmaradó, 8,5 százalékos hálózati veszteséget vettek figyelembe. A jövőben nem ismerik el az áramlopás miatti "veszteségeket" sem, mint ahogyan a dolgozók fizetésébe sem építik be a vagyon elleni bűncselekmények miatti károkat.

Az "ászok" jövedelme a privatizáció óta nagymértékben nőtt. A társasági beszámolók adatai szerint a tőkére vetített kimutatott nyereség 1999-re - a Dédász és az ÉMÁSZ kivételével nyolc százalék fölé emelkedett, az említett két társaságnál "csak" hat-hét százalék volt. Az "ászok" nyeresége az 1997-1999. évi időszakban kereken 73 milliárd volt, ami 14 milliárddal haladta meg a nyolcszázalékos "normatív" nyereséget. Az árszolgáltatói árrés mintegy 170 milliárd forint, az energiahivatal szakértői szerint 2000-ben az áramszolgáltatóknak 30 milliárd forint körül lesz az eredményük. A szabályozás változatlansága mellett az "ászok" 2001-re a saját tőkére vetítve 13-15 százalékos, 35-40 milliárdos nyereséggel számoltak. Az új árképlet szerint most ez 13-14 milliárd forinttal csökken - de még így is nyolc százalékot meghaladó profithoz jutnak!

Erről szólt Orbán Viktor miniszterelnök is a közelmúltban, megállapítva, hogy amikor óriási osztalékok voltak az energiapiacon, akkor azt nem osztották szét az emberek között, hanem eltették; most kevesebb az osztalék. Vagyis szemben a híresztelésekkel, most jó dolog történt: a szolgáltatók profitérdekei mellett a szabályozó hatóság és a kormány már tekintettel volt a fogyasztók érdekeire is. A kormány a múlt év közepétől korlátozta a földgáz és a villany fogyasztói áremelését, ami csökkenti a szolgáltatók profitját, ezért a felháborodás és a sajtóhadjárat, amelyben úgy tesznek, mintha lehetne árat csökkenteni a profit csökkenése nélkül is.

Rá kell mutatni a hisztériakeltés egyéb fontos elemeire is. Az "ászok" első "felháborodásukban" a rendeletet alkotó kormány ellen hangoltak. Majd a kormány elleni sikertelen Mol-perből tanulva taktikát változtattak, s közösen, a Magyar Áramszolgáltatók Egyesületén keresztül a nagykereskedő MVM ellen fordulnak. Ők egyetértenek a kormány antiinflációs politikájával, azzal, hogy az áram fogyasztói ára csak hat százalékkal emelkedjék, de ne az ő rovásukra; az MVM adja olcsóbban nekik az áramot. Vagyis az ő profitjuk maradjon meg, azt fizesse meg az állami tulajdonú MVM, amely már eddig is vesztes volt.

Ellenségkép

Ez a fajta ellenség képgyártás bevált taktikája a liberalizáció híveinek. Már régebben kinyilvánították, hogy "közüzemi nagykereskedőre nincsen szükség". Most ismét előszeretettel emlegetik az MVM monopoljogait, elhallgatva, hogy a fogyasztók elsősorban nekik vannak kiszolgáltatva. Azt a piaci szereplőt igyekeznek gyengíteni, amelyik ma még az áremelés korlátozásának szinte utolsó piaci tényezője, amely most is az ország iránti felelősséggel viselkedik. A MVM gyengítése a privatizációs örvény további fenntartására irányul, hogy az az MVM-et is mielőbb elnyelje. Másrészről a villamos piac teljes liberalizálását szeretnék, hogy nagy nemzetközi monopóliumaik korlátlanul érvényesíthessék már kialakult pozícióelőnyüket, s a nemzetközi tranzit hasznát is ők szerezzék meg.

Munkaadói minőségben az esedékes idei bérmegállapodás megkötését is halogatják az "ászok". Azt állítják: a béremelésekről sem tudnak addig tárgyalni, amíg nem állapodnak meg az új árszabályozási rendszer módosításáról. Ez alapvető szereptévesztés! Hiszen az árszabályozási rendszer megalkotása és módosítása ma még, a törvény erejénél fogva, állami jog. Azt a látszatot igyekeznek kelteni, mintha a profitjuk csökkenése miatt nem tudnának bért emelni. Pedig a villamosenergia-ipar munkavállalóinak létszáma a privatizáció óta 26 százalékkal csökkent, miközben a bérek reálértéke csak "szinten maradt". Az "ászoknál" 1997 óta felgyorsult a létszámcsökkentés. A lakossággal kapcsolatot tartó szervezeteket, a kirendeltségeket sok helyen megszüntették, emiatt a fogyasztók sokszor költséges utazásokra és telefonálásokra kényszerülnek.

A dolgozói létszámot csaknem 3500 fővel, 22 százalékkal csökkentették, ugyanebben az időszakban az iparági teljes létszámmérséklés már "csak" 16 százalékos volt. A folyamatosan emelkedő áramdíjak nincsenek összhangban a szolgáltatás minőségével. A fogyasztók a kiszolgáltatottságot az áremeléseken túlmenően ma már a szolgáltatás romló minőségében is érzékelhetik. Az energiahivatal adatai szerint 1996 és 1999 között a háztartási fogyasztói panaszosok aránya 68 százalékról 87 százalékra emelkedett, ebből a jogos panaszok aránya 38 százalékról 52 százalékra. Hol vannak már a fogyasztóbarát szlogenek! Romlott az üzemzavar-elhárítás gyorsasága, ma már községekben üzemzavar esetén előfordulhat, hogy 24 óráig is szünetel a villanyszolgáltatás, ami korábban, amikor az állam volt a tulajdonos, elképzelhetetlen volt. Egyoldalú szerződésmódosítási akciók és fogyasztásnövelésre ösztönző reklámok tanúi lehetünk. A szolgáltatás romló minősége miatt az energiahivatal megbírságolt négy áramszolgáltatót. Nem változtat a tényeken, hogy a Gazdasági Minisztérium most új eljárásra kötelezte a hivatalt.

A megtévesztő taktika része a tőzsdére való hivatkozás is. Az árszabályozás miatt romló gazdasági helyzetükre hivatkozva az "ászok" megkongatták a vészharangot, "profit warningot" tettek közzé. Erre a tőzsde csak átmeneti árfolyamcsökkenéssel reagált, az "ászok" ugyanis továbbra is nyereségesek maradnak.

Kaliforniai dráma

Véletlen egybeesés, hogy az "ászkoncerttel" egy időben játszódik a kaliforniai liberalizációs dráma, amely a szabad villamosáram-piac kudarcának tanúbizonysága. A kaliforniai fogyasztók a liberalizált piac miatti viszontagságokért méltán bosszankodhatnak. Persze már elhangzott az ismerős mondat is, hogy ez nálunk nem következhet be, mert más a helyzet. Ebben azonban ne reménykedjünk, csak akkor, ha letérünk a megkezdett liberalizációs útról, amit az úgynevezett üzleti energiapolitika tartalmaz.

Kaliforniában, 1996-ban, éppen abban az évben liberalizálták a villamosáram-piacot, amelyikben az EU árampiaci irányelvei is hatályba léptek. Arra kötelezték a szolgáltatókat, hogy adják el erőműveiket, és megtiltották a határidős (hosszú távú) áramvásárlási szerződések megkötését, Megszűnt a hosszú távú (rendszerszintű) kapacitástervezés, aminek következtében elmaradtak az erőműépítések, és az átviteli hálózat sem bővült. Ugyanakkor fenntartották a kisfogyasztói hatósági árszabást. A gazdaság négy-öt százalékos növekedése felemésztette a rendszer kapacitásfeleslegeit, a korábbi kínálati piac keresleti piaccá vált, hiány és ellátási zavarok következtek be. A szövetséges államok elzárkóztak a segítségnyújtástól. A termelők érvényesíteni tudták monopolhelyzetüket: a kereslet a termelői árakat felverte, az áramszolgáltatók csődbe mentek.

A kaliforniai kormányzó felvetette az ismételt államosítást, a törvényhozás alsóháza pedig már elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy az állam közvetítőként - kvázi nagykereskedőként - részt vehessen a piac szabályozásában. Hosszú lejáratú szerződések révén elfogadható áron vásároljon áramot, és ő adja tovább az ottani "ászoknak" vagy fogyasztóknak. Mindez ismerős lehet a Magyar Nemzet olvasóinak, hiszen a mi rendszerünk is ilyen, csak az állami közvetítő szerepét nálunk az MVM látja el. Azt a rendszert akarják nálunk "szétliberalizálni'; amelyet most Kaliforniában kénytelenek visszaállítani.

A kaliforniaihoz hasonló válságos helyzet mindenütt kialakulhat, ahol az árampiacot teljes egészében felszabadítják, és az állam kivonul az ágazatból. Egyes brüsszeli törekvések előrevetítik annak lehetőségét, hogy öt-tíz éven belül az európai rendszerekben, így hazánkban is hasonló gondok adódhatnak. Ma már a szakirodalom is tárgyalja a szabályozott és a liberalizált piac ármechanizmusának tulajdonságait és kockázatait. Bizonyított, hogy a szabályozott piacon a fogyasztói átlagárat az összes termelő átlagos költsége határozza meg. A liberalizálás éppen azt a szabályozást iktatja ki, amely a távlati-operatív egyensúlyt teremti meg a kereslet és a kínálat között. Az árakat nem önmagában a verseny, hanem a liberalizált piacon is a mindenkori kereslet-kínálat egyensúlya alakítja. Az árak spontán hatások miatt jelentősen ingadoznak, s nyomás érvényesül a kereslet által még igényelt legdrágább termelő árának elismerésére. Ebből adódóan a versenypiaci árak elméletileg is tartósan magasabbak. Ennek a piacnak a legjobban kiszolgáltatott szereplői, a lakossági fogyasztók nincsenek alkupozícióban.

Kockázatok

A versenyhez szükséges többletkapacitásokat a piaci szereplők - a nagy kockázatok miatt nem igyekeznek létrehozni, csak "elhasználni". Ez történt Kaliforniában is. A villamos- és gázipari direktívákban megnyilvánuló európai liberalizációt egyrészről a felesleges nyugat-európai erőműi termelőkapacitások, másrészről az extraprofitot biztosító keleti energiapiacokra való behatolás motiválta. A liberalizált piac olcsóságáról szóló szlogenek a közvéleményben csak addig tarthatók, amíg nincsenek tapasztalatok. Ma már vannak. Az árampiaci kínálat csökkenése törvényszerűen áremelkedéshez vezet, ami már a nyugat-európai piacokon is érezhető.

A Horn-kormány lakosságellenes energiaprivatizációját követően sajnos az 1998-as kormányváltás óta sem került a parlament elé az új helyzetnek megfelelő energiapolitikai koncepció. Az energetika csak sodródik a liberalizációs áramlatban. Szilárd alapokon nyugvó, törvényekkel alátámasztott, koherens nemzeti energiapolitika, ezen belül energiaár-politika nélkül egyre nehezebb eredményesen és tartósan ellenállni a különféle érdekeket megtestesítő lobbik nyomásának. A jelenlegi és a Mol Rt. gázáremelési nyomásával kapcsolatos események is mutatják, hogy hová vezet az állami önfeladás liberális üzleti energiapolitikája.

A külföldi tőke monopolhelyzetbe kerülésének következményeire intő például szolgálhatnak a növényolaj- és a cementiparban történtek. A villamos iparban nem kellene tovább menni a privatizáció és a liberalizáció katasztrófához vezető útján. Ideje lenne a Gazdasági Versenyhivatalnak és valamennyi állami intézménynek felzárkóznia a kormány kissé megkésett intézkedései mellé. Vissza kell térni a nemzeti konszenzuson alapuló, az uniós csatlakozással összhangban lévő magyar energiapolitika megalkotására. Nem szabadna az új évezredbe lépni nemzeti érdekű energiapolitika nélkül. Ezért javasoljuk, hogy a kormány az üzleti érdekű villamosenergia-törvény helyett először egy olyan általános energiatörvényt terjesszen az Országgyűlés elé, amely a privatizáció és a liberalizáció hasznát élvezők érdekeivel szemben a magyar lakosság érdekeit szolgálja.

ÜZLETI HELYETT NEMZETI ENERGIAPOLITIKA SZÜKSÉGES
A Horn-kormány lakosságellenes közműprivatizációja és következményei
Magyar Nemzet, 2001. február 6.

Szól a "villanyárkoncert". tudósítások és fizetett hirdetések sajnáltatják az áramszolgáltatókat, akik "bosszankodnak", fenyegetőznek, sőt nem is fizetik ki a megemelt viszonteladói árat a Magyar Villamos Műveknek (MVM). Arról sajnos alig esik szó, hogy a lakosság terhei ismét növekedtek, de legalább kisebb mértékben, mint a korábbi években. Nekik nincs módjuk a fizetés megtagadására, mert "kikapcsolják" őket. Ezt csak a jogállamiságra előszeretettel hivatkozó áramszolgáltatók, az "ászok" tehetik meg. Kortörténeti dokumentumnak is tekinthető a Magyar Nemzet 2001. január 17-i számában megjelent hirdetés fényképe, amelyen a tiltakozó "ászok" vezetői között ott vannak azok a privatizátorok is, akik a villamosenergia-ipart külföldi kézbe adták.

Vajon indokolt-e az "ászok" "kartellszerű" fellépése? Milyen tanulságai vannak a műfelháborodásnak? Az események a nagy nyilvánosság elé kerültek, és ez módot ad arra, hogy az áremelések valódi okait elemezzük, s bizonyítsuk az energiapolitikai irányváltás szükségességét. Tudni kell, hogy az erőművek termelői áron adják el a "nagykereskedő" MVM-nek a villanyt. Az MVM már árréssel növelt viszonteladói - nagykereskedői - áron adja azt tovább az ászoknak. Az MVM árrése az alaphálózati szállítási és rendszerirányítási költségeket viseli.

A fogyasztói villanyár és az MVM-nek fizetett nagykereskedelmi ár különbsége az ászok árrése, ennek kell fedeznie e társaságok költségeit és nyereségét. A lakossági fogyasztói villanyárnak ma már csak 47 százaléka a termelési ár, egy százaléka az MVM és 52 százaléka az ászok árrése. A villany árát tehát alapvetően az elismert erőműi termelési és az "ászok" elosztási költségei határozzák meg.

A lakossági nappali villanyár a privatizáció, 1996 óta kilowattóránként 10,3 forintról 21 forintra emelkedett, ami a lakosságnak kereken százmilliárd forint többletkiadást jelentett. A Horn-kormány alatt 52 százalékos, a jelenlegi kormány idején 35 százalékos volt a villanyáremelés. Ez jelentősen hozzájárult a lakásrezsi válsághoz, amelynek következtében ma 300 ezer család bármikor kilakoltatható. Ideje volt lassítani ezt a folyamatot, ezért a kormány 1999-től jelentősen csökkentette az áremelés mértékét: tavaly 5,9 százalékkal, idén hat százalékkal kell többét fizetni az áramért. Sajnálatos azonban, hogy a szociális jellegű háromtömbös lakossági tarifa 1999. évi megszüntetése következtében az évi 600 kilowattóránál kevesebbet fogyasztók villanyszámlája azóta nagyobb mértékben, 56 százalékkal emelkedett, miközben a legtöbbet fogyasztó - vélhetőleg jobb módú - polgároké "csak" 11 százalékkal.

Árképlet

Miért kellett ilyen mértékben árat emelni? A választ a privatizáció elemzése adja meg. A villany ára a rendszer struktúrája mellett a tulajdonviszonyoktól is függ. A privát tulajdonosok érdeke a maximális profit, a közösségi (állami) tulajdonos a legkisebb költség elvét érvényesíti. 1995-ben a privatizáció érdekében a Horn-kormány olyan ármegállapítási rendszert vezetett be, amely a külföldi befektetőknek (a mai tulajdonosoknak) az érdekeit szolgálta; nem is bírálták az "ászok". A sorozatos áremelések alapja a múlt év végéig érvényben lévő "árképlet" volt. A képlet elismerte a termelők és a szolgáltatók indokolt költségeit, ezen felül nyolcszázalékos tőkearányos nyereséget garantált, és figyelembe vette a bázisovi inflációt, amivel szinte beprogramozta azt a rendszerbe.

A drasztikus áremelések csak úgy voltak valamennyire mérsékelhetők, hogy a rendszeren belül jelentős keresztfinanszírozást hajtottak végre a hazai tulajdonban maradt társaságok kárára...

Ennek a folyamatnak a mai napig az az egyik fő jellemzője, hogy a külföldi tulajdonosoknak tett áremelés. ígéretek teljesítését az árszínvonal emelése mellett a hazai tulajdonban maradt - elsősorban a paksi - termelés alacsony ára és az MVM árrésének csökkentése finanszírozta. Arról nem is szólva, hogy az idehaza mindenre indokként szolgáló európai uniós irányelvek leginkább éppen ezt a fajta keresztfinanszírozást tiltják.

Jellegzetes példa a Horn-kormány idejéből az 1997. január elsejei áremelés, amikor a fogyasztói villanyár 24,9 százalékkal emelkedett, ezen belül a termelői ár 15 százalékkal, az MVM árrése 18 százalékkal, az "ászok" árrése pedig 41 százalékkal (!). Az idei áremelésnél ugyanezek az arányok a lakossági tarifánál: a termelői ár 19 százalékkal, a viszonteladói ár 12 százalékkal, a fogyasztói ár hat százalékkal növekedett.

Privatizációs örvény

Ezáltal az MVM árrése 71 százalékkal csökkent, az "ászoké" pedig csak egy százalékkal növekedett, vagyis most ismét az MVM Rt. került hátrányosabb helyzetbe. Érdemes megjegyezni, hogy például a Budapesti Elektromos Művek Rt. és az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. közös tulajdonosa, a német RWE AG arról nem beszél, hogy az ugyancsak a tulajdonukban lévő Mátrai Erőmű Rt. termelőienergia-ára januártól 13 százalékkal emelkedett. Mit szólnának, ha emiatt az MVM sem fizetne a Mátrai Erőműnek?

Mint láttuk, a privatizáció nyerteseinek profitját - a lakosságot sújtó áremelések mellett az MVM Rt. és leányvállalatai folyamatos vagyonvesztése finanszírozta. 1999-ben már csaknem ötvenmilliárd forintos alaptőke-leszállítást kellett végrehajtani az MVM Rt.-ben. Ez a folyamat egy olyan privatizációs örvény, amely a nemzeti tulajdon folyamatos gyengítése mellett annak teljes elvesztését készíti elő. Nemrég tárgyalta az ÁPV Rt. azt az előterjesztést, amely szerint 47 milliárd forint azonnali újabb pénzügyi injekcióra lenne szüksége az MVM-nek a vagyonvesztés megállítására.

Most januárban nem történt más, mint az árképzési rendszer kismértékű módosítása, szerencsére nem a teljes liberalizálás jegyében, mivel a villamosenergia-törvényt a múlt évben levették a parlament napirendjéről. Ha ezt a liberális törvénytervezetet a parlament elfogadta volna, most már nem lenne miről beszélni. A tervezet ugyanis - szemben a hatályos törvénnyel - nem tartalmazta a legkisebb költségű villamosenergia-szolgáltatásra vonatkozó alapelvet. A költségek 2000. évi ismételt felmérésével mérsékelték az áramszolgáltatók profitját. A profitot a tőke helyett a szükséges eszközértékre vetítik, 12 éves leírást és a sokat emlegetett európai színvonaltól még messze elmaradó, 8,5 százalékos hálózati veszteséget vettek figyelembe. A jövőben nem ismerik el az áramlopás miatti "veszteségeket" sem, mint ahogyan a dolgozók fizetésébe sem építik be a vagyon elleni bűncselekmények miatti károkat.

Az "ászok" jövedelme a privatizáció óta nagymértékben nőtt. A társasági beszámolók adatai szerint a tőkére vetített kimutatott nyereség 1999-re - a Dédász és az ÉMÁSZ kivételével nyolc százalék fölé emelkedett, az említett két társaságnál "csak" hat-hét százalék volt. Az "ászok" nyeresége az 1997-1999. évi időszakban kereken 73 milliárd volt, ami 14 milliárddal haladta meg a nyolcszázalékos "normatív" nyereséget. Az árszolgáltatói árrés mintegy 170 milliárd forint, az energiahivatal szakértői szerint 2000-ben az áramszolgáltatóknak 30 milliárd forint körül lesz az eredményük. A szabályozás változatlansága mellett az "ászok" 2001-re a saját tőkére vetítve 13-15 százalékos, 35-40 milliárdos nyereséggel számoltak. Az új árképlet szerint most ez 13-14 milliárd forinttal csökken - de még így is nyolc százalékot meghaladó profithoz jutnak!

Erről szólt Orbán Viktor miniszterelnök is a közelmúltban, megállapítva, hogy amikor óriási osztalékok voltak az energiapiacon, akkor azt nem osztották szét az emberek között, hanem eltették; most kevesebb az osztalék. Vagyis szemben a híresztelésekkel, most jó dolog történt: a szolgáltatók profitérdekei mellett a szabályozó hatóság és a kormány már tekintettel volt a fogyasztók érdekeire is. A kormány a múlt év közepétől korlátozta a földgáz és a villany fogyasztói áremelését, ami csökkenti a szolgáltatók profitját, ezért a felháborodás és a sajtóhadjárat, amelyben úgy tesznek, mintha lehetne árat csökkenteni a profit csökkenése nélkül is.

Rá kell mutatni a hisztériakeltés egyéb fontos elemeire is. Az "ászok" első "felháborodásukban" a rendeletet alkotó kormány ellen hangoltak. Majd a kormány elleni sikertelen Mol-perből tanulva taktikát változtattak, s közösen, a Magyar Áramszolgáltatók Egyesületén keresztül a nagykereskedő MVM ellen fordulnak. Ők egyetértenek a kormány antiinflációs politikájával, azzal, hogy az áram fogyasztói ára csak hat százalékkal emelkedjék, de ne az ő rovásukra; az MVM adja olcsóbban nekik az áramot. Vagyis az ő profitjuk maradjon meg, azt fizesse meg az állami tulajdonú MVM, amely már eddig is vesztes volt.

Ellenségkép

Ez a fajta ellenség képgyártás bevált taktikája a liberalizáció híveinek. Már régebben kinyilvánították, hogy "közüzemi nagykereskedőre nincsen szükség". Most ismét előszeretettel emlegetik az MVM monopoljogait, elhallgatva, hogy a fogyasztók elsősorban nekik vannak kiszolgáltatva. Azt a piaci szereplőt igyekeznek gyengíteni, amelyik ma még az áremelés korlátozásának szinte utolsó piaci tényezője, amely most is az ország iránti felelősséggel viselkedik. A MVM gyengítése a privatizációs örvény további fenntartására irányul, hogy az az MVM-et is mielőbb elnyelje. Másrészről a villamos piac teljes liberalizálását szeretnék, hogy nagy nemzetközi monopóliumaik korlátlanul érvényesíthessék már kialakult pozícióelőnyüket, s a nemzetközi tranzit hasznát is ők szerezzék meg.

Munkaadói minőségben az esedékes idei bérmegállapodás megkötését is halogatják az "ászok". Azt állítják: a béremelésekről sem tudnak addig tárgyalni, amíg nem állapodnak meg az új árszabályozási rendszer módosításáról. Ez alapvető szereptévesztés! Hiszen az árszabályozási rendszer megalkotása és módosítása ma még, a törvény erejénél fogva, állami jog. Azt a látszatot igyekeznek kelteni, mintha a profitjuk csökkenése miatt nem tudnának bért emelni. Pedig a villamosenergia-ipar munkavállalóinak létszáma a privatizáció óta 26 százalékkal csökkent, miközben a bérek reálértéke csak "szinten maradt". Az "ászoknál" 1997 óta felgyorsult a létszámcsökkentés. A lakossággal kapcsolatot tartó szervezeteket, a kirendeltségeket sok helyen megszüntették, emiatt a fogyasztók sokszor költséges utazásokra és telefonálásokra kényszerülnek.

A dolgozói létszámot csaknem 3500 fővel, 22 százalékkal csökkentették, ugyanebben az időszakban az iparági teljes létszámmérséklés már "csak" 16 százalékos volt. A folyamatosan emelkedő áramdíjak nincsenek összhangban a szolgáltatás minőségével. A fogyasztók a kiszolgáltatottságot az áremeléseken túlmenően ma már a szolgáltatás romló minőségében is érzékelhetik. Az energiahivatal adatai szerint 1996 és 1999 között a háztartási fogyasztói panaszosok aránya 68 százalékról 87 százalékra emelkedett, ebből a jogos panaszok aránya 38 százalékról 52 százalékra. Hol vannak már a fogyasztóbarát szlogenek! Romlott az üzemzavar-elhárítás gyorsasága, ma már községekben üzemzavar esetén előfordulhat, hogy 24 óráig is szünetel a villanyszolgáltatás, ami korábban, amikor az állam volt a tulajdonos, elképzelhetetlen volt. Egyoldalú szerződésmódosítási akciók és fogyasztásnövelésre ösztönző reklámok tanúi lehetünk. A szolgáltatás romló minősége miatt az energiahivatal megbírságolt négy áramszolgáltatót. Nem változtat a tényeken, hogy a Gazdasági Minisztérium most új eljárásra kötelezte a hivatalt.

A megtévesztő taktika része a tőzsdére való hivatkozás is. Az árszabályozás miatt romló gazdasági helyzetükre hivatkozva az "ászok" megkongatták a vészharangot, "profit warningot" tettek közzé. Erre a tőzsde csak átmeneti árfolyamcsökkenéssel reagált, az "ászok" ugyanis továbbra is nyereségesek maradnak.

Kaliforniai dráma

Véletlen egybeesés, hogy az "ászkoncerttel" egy időben játszódik a kaliforniai liberalizációs dráma, amely a szabad villamosáram-piac kudarcának tanúbizonysága. A kaliforniai fogyasztók a liberalizált piac miatti viszontagságokért méltán bosszankodhatnak. Persze már elhangzott az ismerős mondat is, hogy ez nálunk nem következhet be, mert más a helyzet. Ebben azonban ne reménykedjünk, csak akkor, ha letérünk a megkezdett liberalizációs útról, amit az úgynevezett üzleti energiapolitika tartalmaz.

Kaliforniában, 1996-ban, éppen abban az évben liberalizálták a villamosáram-piacot, amelyikben az EU árampiaci irányelvei is hatályba léptek. Arra kötelezték a szolgáltatókat, hogy adják el erőműveiket, és megtiltották a határidős (hosszú távú) áramvásárlási szerződések megkötését, Megszűnt a hosszú távú (rendszerszintű) kapacitástervezés, aminek következtében elmaradtak az erőműépítések, és az átviteli hálózat sem bővült. Ugyanakkor fenntartották a kisfogyasztói hatósági árszabást. A gazdaság négy-öt százalékos növekedése felemésztette a rendszer kapacitásfeleslegeit, a korábbi kínálati piac keresleti piaccá vált, hiány és ellátási zavarok következtek be. A szövetséges államok elzárkóztak a segítségnyújtástól. A termelők érvényesíteni tudták monopolhelyzetüket: a kereslet a termelői árakat felverte, az áramszolgáltatók csődbe mentek.

A kaliforniai kormányzó felvetette az ismételt államosítást, a törvényhozás alsóháza pedig már elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy az állam közvetítőként - kvázi nagykereskedőként - részt vehessen a piac szabályozásában. Hosszú lejáratú szerződések révén elfogadható áron vásároljon áramot, és ő adja tovább az ottani "ászoknak" vagy fogyasztóknak. Mindez ismerős lehet a Magyar Nemzet olvasóinak, hiszen a mi rendszerünk is ilyen, csak az állami közvetítő szerepét nálunk az MVM látja el. Azt a rendszert akarják nálunk "szétliberalizálni'; amelyet most Kaliforniában kénytelenek visszaállítani.

A kaliforniaihoz hasonló válságos helyzet mindenütt kialakulhat, ahol az árampiacot teljes egészében felszabadítják, és az állam kivonul az ágazatból. Egyes brüsszeli törekvések előrevetítik annak lehetőségét, hogy öt-tíz éven belül az európai rendszerekben, így hazánkban is hasonló gondok adódhatnak. Ma már a szakirodalom is tárgyalja a szabályozott és a liberalizált piac ármechanizmusának tulajdonságait és kockázatait. Bizonyított, hogy a szabályozott piacon a fogyasztói átlagárat az összes termelő átlagos költsége határozza meg. A liberalizálás éppen azt a szabályozást iktatja ki, amely a távlati-operatív egyensúlyt teremti meg a kereslet és a kínálat között. Az árakat nem önmagában a verseny, hanem a liberalizált piacon is a mindenkori kereslet-kínálat egyensúlya alakítja. Az árak spontán hatások miatt jelentősen ingadoznak, s nyomás érvényesül a kereslet által még igényelt legdrágább termelő árának elismerésére. Ebből adódóan a versenypiaci árak elméletileg is tartósan magasabbak. Ennek a piacnak a legjobban kiszolgáltatott szereplői, a lakossági fogyasztók nincsenek alkupozícióban.

Kockázatok

A versenyhez szükséges többletkapacitásokat a piaci szereplők - a nagy kockázatok miatt nem igyekeznek létrehozni, csak "elhasználni". Ez történt Kaliforniában is. A villamos- és gázipari direktívákban megnyilvánuló európai liberalizációt egyrészről a felesleges nyugat-európai erőműi termelőkapacitások, másrészről az extraprofitot biztosító keleti energiapiacokra való behatolás motiválta. A liberalizált piac olcsóságáról szóló szlogenek a közvéleményben csak addig tarthatók, amíg nincsenek tapasztalatok. Ma már vannak. Az árampiaci kínálat csökkenése törvényszerűen áremelkedéshez vezet, ami már a nyugat-európai piacokon is érezhető.

A Horn-kormány lakosságellenes energiaprivatizációját követően sajnos az 1998-as kormányváltás óta sem került a parlament elé az új helyzetnek megfelelő energiapolitikai koncepció. Az energetika csak sodródik a liberalizációs áramlatban. Szilárd alapokon nyugvó, törvényekkel alátámasztott, koherens nemzeti energiapolitika, ezen belül energiaár-politika nélkül egyre nehezebb eredményesen és tartósan ellenállni a különféle érdekeket megtestesítő lobbik nyomásának. A jelenlegi és a Mol Rt. gázáremelési nyomásával kapcsolatos események is mutatják, hogy hová vezet az állami önfeladás liberális üzleti energiapolitikája.

Bizonyítható.

A történet mögött mindenütt Medgyessy áll.

Nem érdekes???

Tudom , hogy Pántya csak a kirakatban van.

Torkos Matild
Medgyessy Péter hivatalban lévő pénzügyminiszterként, Kiss Elemér a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjeként azt a törvényt szegte meg, amelyet az MSZP– SZDSZ-koalíció szavazott meg a parlamentben – tudtuk meg. A két politikus összeférhetetlen módon tisztséget vállalt a magántulajdonban lévő Gratis ’92 Biztosítási Alkusz Rt. felügyelőbizottságában.

Torkos Matild
Pántya György, a hajdúszoboszlói egykori pártbizottsági első titkár cége, a Thermal-Piramis Kft. 1997-ben úgy vásárolhatott meg két volt szakszervezeti üdülőingatlant, hogy csak az egyikre volt elővásárlási joga. (Magyar Nemzet, 2002. március 26.) Az ingatlanokat az 1997. október 27-i versenytárgyaláson adta el a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány megbízásából a Hunguest Portfólió Rt. Pántya György jó baráti viszonyt ápol Medgyessy Péterrel, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjével – állítják hajdúszoboszlói vállalkozók. Az ingatlanügy miatt a rendőrségen korábban bejelentést tett Tóth Géza, aki Pántya elővásárlási joga miatt annak ellenére nem vehette meg az üdülőket, hogy megnyerte a tendert. Tóth Géza jogi képviselője, Budai Gyula ügyvéd tegnap különös telefonhívást kapott egy szocialista képviselőtől.

A mélyen gyökerező mozgalmi barátságtól a ma is gyümölcsöző üzleti kapcsolatig – Pántya György és Medgyessy Péter 1989-ben egy hajdúszoboszlói MSZMP-rendezvényen
Fotó: VHS videofelvétel

Keller László, a MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese Budai állítása szerint a következőket mondta a telefonba: tudja, hogy Szabó Csaba és ő áll a Magyar Nemzet tegnap megjelent cikke mögött. Keller László azt is tudni vélte, hogy Budai és Szabó 50 millió forintot fizettek a hajdúszoboszlói ingatlanügylettel kapcsolatos információkért. Közölte az ügyvéddel: jobb, ha távol marad ettől az ügytől, mert ha nem, a választások után megnézheti magát, egyébként meg a folytatástól teszik függővé, miként reagálnak.
A szocialista honatya közölte Tóth Géza jogi képviselőjével, hogy információja szerint Budai többször járt Hajdúszoboszlón, és a kérdéses ingatlan felől érdeklődött.
Az ügyvéd ezt lapunknak határozottan cáfolta, és érthetetlennek tartja, hogy miért őt hívta fel a szocialista képviselő egy Magyar Nemzetben megjelent cikk miatt, ráadásul miért állított valótlanságokat.
Keller László a Magyar Nemzet megkeresésére elismerte, hogy telefonon beszélt Budai Gyulával, ám azt tagadta, hogy megfenyegette volna. Azt viszont megerősítette a szocialista képviselő, hogy telefonbeszélgetésük alkalmával szóba került a hajdúszoboszlói ingatlanügy.
(A Magyar Nemzet két munkatársa valóban járt a Hajdú-Bihar Megyei Földhivatalban, és az ingatlanügyről gyűjtött adatokat. Keller László informátorai vélhetően munkatársunkat hihette a pesti ügyvédnek – a szerk.)
Mint arról tegnap beszámoltunk, a hajdúszoboszlói székhelyű családi vállalkozást, a Thermal-Piramis Kft.-t 1996 februárjában alapította a Pántya család egymillió forintos törzstőkével. A cég megalakulásában részt vett még egy hajdúszoboszlói vállalkozó, Mezei János László is, ám három hónap elteltével kiszállt az üzletből, mert mint lapunknak elmondta, más üzleti céljai voltak, mint Pántyának.
Mint azt tegnapi írásunkban részletesen ismertettük, a Thermal-Piramis Kft. bérleti jogot szerzett a Hotel Mikro üdülőre, amely azután elővásárlási jogot eredményezett a cég számára az ingatlan értékesítésekor. Csakhogy az 1997. október 27-i versenytárgyaláson még egy ingatlant tettek az elővásárlási joggal terhelt üdülő mellé, amelyet az eredeti szándék szerint nyílt eljárásban értékesítettek volna. Tóth Gézát eredetileg csak ez a tiszta jogviszonyú, lényegesen olcsóbb ingatlan érdekelte.
Pántya cége, a Thermal-Piramis Kft. elővásárlási jogának köszönhetően a Hotel Mikrót áfa nélkül 56 millió 580 ezer forintért, a Hőforrás „A” szállót áfa nélkül 25 millió 200 ezer forintért szerezhette meg. Az adásvételi szerződést 1997. október 30-án írták alá, a vételár kifizetésére a cég tizenöt napot kapott.
Egy magát megnevezni nem kívánó hajdúszoboszlói volt Hunguest-alkalmazott Pántya György elővásárlási jogának eredetéről, a bérleti joga keletkezésének körülményeiről elmondta: 1996 végén a Béke Hotel üzemeltette a Kis Békének is hívott Hotel Mikrót. A Hunguest-központból ekkortájt jött az utasítás, hogy bérleti jogot senkivel nem köthetnek. Vélhetően ezt a döntést az üdülők értékesítési szándéka miatt hozták. Így december 20-án derült égből villámcsapásként érte a Béke Hotel vezetőit, hogy Pántya György visszamenő hatállyal, december 1-jével bérleti jogot szerzett a Hotel Mikróra. Forrásunk elmondta azt is, hogy az üdülőt leltár felvétele nélkül adták át a bérlőnek.
Mint említettük, Pántya György a két szoboszlói üdülőingatlanra 1997. október 30-án kötötte meg az adásvételi szerződést. Ugyanezen a napon, tehát október 30-án más is történt a Thermal-Piramis Kft. cégtörténetében. A Magyar Fejlesztési Bank tulajdonában lévő, békéscsabai székhelyű, 730 millió forint jegyzett tőkéjű Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Rt. üzletrész-tulajdonos lett a Pántya-féle kft.-ben.

A két üdülő vételárának kifizetése ezek után feltehetően nem okozott gondot a Thermal-Piramis Kft.-nek.
A kft.-nek éppen 1997. október 30-án, amikor a Dél-alföldi Regionális Rt. tulajdonosként belépett a társaságba, 20,5 millió forinttal megemelték a törzstőkéjét. A Thermal-Piramis Kft. ügyvezetője, Pántya György határidőre ki is fizette a két hajdúszoboszlói üdülőingatlan árát a Hunguest Portfólió Rt.-nek.
A Pántyáék által megszerzett ingatlanra – a tulajdoni lap tanúsága szerint – a Magyar Fejlesztési Bank leánybankja, a Konzumbank 1997. november 27-én 61,5 millió forint hitel erejéig jegyzett be jelzálogjogot. Ez azt jelenti, hogy a Medgyessy Péter által irányított Pénzügyminisztérium tulajdonosi felügyeletével működő MFB leánybankja lett a Thermal-Piramis Kft. fő hitelezője. 1998. február 23-án újabb 61,5 millió forintos hitel jelzálogjogáról ad tanúságot a tulajdoni lap. Az előző, megegyező összegű hitel jelzálogjogát mindössze három nappal korábban törölték. Az utóbbi új, ugyancsak a Konzumbank által nyújtott hitelt 1998. július 6. előtt fizethette vissza a cég a földhivatali bejegyzés szerint, de még ugyanezen a napon, július 6-án újabb százmillió forint erejéig jegyzett be jelzálogjogot a Konzumbank. Vagyis igen nagyvonalú volt a Medgyessy felügyelte, Huszty András igazgatta Magyar Fejlesztési Bank a Thermal-Piramis Kft.-vel.
(Érdemes megjegyezni, hogy az 1998. májusi választások ekkorra már lezajlottak, ám az új kormány még nem alakult meg. A Thermal-Piramis Kft. lázas igyekezettel való kistafírungozása a kormányváltás idején zajlott.)
A Thermal-Piramis fejlesztése – úgy tűnik – már-már nemzetgazdasági érdek volt, hiszen a vállalkozás egy ugyancsak 1998. július 3-i szerződés szerint 43 millió 136 ezer forintos kamattámogatást is kapott az ugyancsak szocialista párti vezetésű Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztériumtól.
A vállalkozás minden bizonynyal igen kedvező eredménnyel kecsegtetett, hiszen 1998. március 26-án a Thermal-Piramis Kft. bérbeadta a Hotel Mikrót a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévő Közlönykiadó Kft.-nek, amely ugyanakkor üzemeltetési szerződést kötött a hotelre a Thermal-Piramis Kft-vel. A Miniszterelnöki Hivatal cége, a Közlönykiadó Kft. egyúttal 125 millió forintot is átutalt a szükséges felújítás költségeire. Ezért az év meghatározott időszakában hat éven keresztül használhatja a volt kormányüdülőt a MeH. Ezt a szerződést egyébként 2001 januárjában módosították, immár a Közlönykiadó Kft.-ből kivált jogutód céggel, a Humán Jövő Kht.-val. A közhasznú társaság használati joga 2006 januárjában jár le.

Mindezek figyelembevételével meglepő döntést hozott a Dél-alföldi Regionális Rt. 1999 májusában: kilépett a nagy reményekkel kecsegtető vállalkozásból. Egy 1999. május 17-én kötött szerződésből az derül ki, hogy a több mint 700 milliós tőkeerejű részvénytársaság mindössze kétmillió forint névértékű üzletrész tulajdonosa lett a 21,5 millió forint törzstőkéjű cégben, amikor az éppen a két hajdúszoboszlói üdülőingatlant 1997. október végén megvásárolta.
Pántya György nagyvonalúnak bizonyult, hiszen az adásvételi szerződés szerint 2,225 millió forintért vette meg a Dél-alföldi Regionális Rt. Thermal-Piramis-beli üzletrészét.
Térjünk még egyszer vissza 1998. július 6-ra. E napon, mint azt korábban említettük, 100 millió forint erejéig jegyzett be jelzálogjogot az MFB-leány, a Konzumbank a Pántya György többségi tulajdonában lévő Thermal-Piramis Kft. ingatlanára. Nem elhanyagolható körülmény, hogy éppen ezen a napon lépett hivatalba az Orbán-kormány.
A kormányváltás időszakában a Thermal-Piramis Kft. hitellel való ellátása mellett Pántya György figyelme egy másik cég megalakítására is kiterjedt. 1998. június 10-én az ugyancsak Pántya-érdekeltségű, ötmillió forintos törzstőkéjű Gratis ’92 Biztosítási Bróker Kft.-ből átalakulással létrehozzák a Gratis ’92 Biztosítási Alkusz Rt.-t.
A Kerszöv céginformációs adatai szerint egyedüli tulajdonosként Pántya György neve szerepel. A felügyelőbizottság tagjai között azonban igen illusztris személyeket találunk. 1998. június 10-től egészen 2000. május 10-ig a társaságot felügyelte Medgyessy Péter volt pénzügyminiszter, Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatal volt vezetője, valamint Sándor László, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, szocialista országgyűlési képviselő. Medgyessy Péter és Kiss Elemér aközben töltötte be a pénzügyminiszteri, illetve a politikai államtitkári pozíciót egy hónapon keresztül, miközben egy olyan magántulajdonú cég felügyelőbizottsági tagjai voltak, amely cégbe ez idő alatt ömlöttek az állami milliók.
(Folytatjuk)

Torkos Matild
Újabb gyanús ingatlaneladásra derült fény a volt szakszervezeti üdülővagyont kezelő Hunguest Rt. ügyében. Értesülésünk szerint az elmúlt hetekben a hajdúszoboszlói Hotel Mikro és a Hőforrás szálloda értékesítése miatt kezdett vizsgálódásba a rendőrség. A Hunguest Rt. három vezetőjét több mint egymilliárd forintra elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A nyomozók látókörébe került hajdúszoboszlói üdülőket a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) a Hunguest-csoporthoz tartozó Hunguest Portfólió Rt. közreműködésével adta el Hajdúszoboszló volt pártbizottsági titkárának.

A Hunguest Nemzeti Üdültetési és Vagyonkezelési Rt.-t a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány hozta létre 1992-ben. Az Antall-kormány és hat szakszervezet ennek az alapítványnak a tulajdonába adott át 365 állami tulajdonú üdülőingatlant. A könyv szerinti értéken mindössze ötmilliárd forintra taksált ingatlanvagyon nagy részét az elmúlt évek alatt eladták, a legértékesebb 23 szálloda használati jogát pedig hosszú időre az Arago-csoport többségi tulajdonában lévő Hunguest Hotels Rt.-be apportálták. A hűtlen kezeléssel gyanúsított Hunguest-vezetőknek éppen e tranzakciót kell most gyanúsítottként megmagyarázniuk.
Az MNÜA alapítóinak közös célja eredetileg az volt, hogy az alapítvány a tulajdonába került vagyonból biztosítsa a munkavállalók kedvezményes üdültetését és gyógyszanatóriumi ellátását. Az alapítványé lett tehát 1992-ben a hajdúszoboszlói Hotel Mikro és a Hőforrás szálloda is, amely akár el is adhatta azokat.
Az alapító okirat szerint ugyanis az alapítvány a kuratórium tagjainak kétharmados egyetértésével akár értékesítheti is az ingatlanvagyont.
Semmilyen jogszabály nem tiltotta azt sem, hogy az alapítvány a nagy értékű ingatlanportfólióval való gazdálkodásra társaságokat hozzon létre. Az első ilyen cég az 1992-ben alapított Üdültetési Rt. volt, amelynek nevét később Hunguest Nemzeti Üdültetési és Vagyonkezelési Rt.-re változtatták. A társaságba 23 szálloda használati jogát vitték be mint „mellékszolgáltatást”, ötvenmillió forintos készpénzapporttal megfejelve. Az alapítvány 1993-ban 104 ingatlant, majd 1994-ben további 171 ingatlant vitt be – immár értékbecslés alapján – a társaságba 3,1 milliárd forint értékben. 1995 őszén az értékes balatoni szállodákat is a cég vagyonává tették.
A Hunguest Rt. 1994-ig harminckét ingatlant adott el 389 millió forintért. 1995-től 1998 októberéig további 190 ingatlan talált új gazdára 3,6 milliárd forint bevételt eredményezve az alapítványnak.
Az értékesítéseket a Hunguest Rt. által alapított Hunguest Portfólió Rt. végezte, az alapítvány megbízása alapján.
Mint ismert, 1994 és 1998 között, a Horn-kormány idején a parlamenti széksorokban helyet kaptak az egykori szakszervezeti vezetők is, immár szocialista politikusként is védve a munkavállalói érdekeket.
Az MNÜA kuratóriumának – alapító okirat szerinti – összetétele a Horn-kormány alatt szinte lehetetlenné tette az ellenzéknek a gazdálkodás ellenőrzését a volt szakszervezeti üdülővagyon felett.
Az alapító okirat legalább 12 tagú kuratórium felállítását írta elő, amelynek elnöke a mindenkori népjóléti miniszter, tagjainak felét a kormány delegálja, a másik felét pedig az alapítvány létrehozásában részt vevő hat szakszervezet.
Több mint 200 alapítványba bevitt üdülőingatlan 1994–1998 közötti eladásáról tehát a Kökény Mihály vezette Horn-kormány-párti kuratórium döntött.
Kökény Mihály írta alá jóváhagyólag 1997. július 28-án azt a 13 üdülőingatlan értékesítéséről szóló dokumentumot, amely a Hotel Mikro és a volt kormányüdülő, a Hőforrás szálló értékésítéséről és eladási limitáráról szólt.
Az alapítvány által megbízott Hunguest Porfólió Rt. 1997. szeptember elején hirdette meg nyilvánosan a pályázatot a két szoboszlói ingatlan értékesítésére. Korábban a hirdetés úgy szólt, hogy külön-külön is megvásárolhatók az üdülőingatlanok – tudtuk meg Tóth Gézától, az 1997. október 27-re kitűzött versenytárgyaláson megjelent egyetlen pályázó cég, a Gerbar Kft. ügyvezető igazgatójától. Tóth Géza elmondta: a versenytárgyalás előtt telefonon felhívták a Hunguest Portfólió cégtől és az iránt érdeklődtek, hogy a két ingatlan együtt is érdekli-e, mert együtt kívánják értékesíteni. Tóth Géza – más választása nem lévén – azt válaszolta, hogy jó, akkor mindkét ingatlanra vevő.
Nem volt egyszerű bejutnunk a versenytárgyalásra – emlékezik vissza a licitre szép reményekkel érkező vevőjelölt.
– A versenytárgyalás 13 órára volt kitűzve egy Bartók Béla úti ház ötödik emeletére, ám a lenti bejárati ajtó egyszerűen nem nyílt, a kaputelefon pedig nem működött. Így aztán a társam megunta a várakozást és egyszerűen „benyomta” az ajtót. Az ötödiken a Hunguest Portfólió irodájában meg is lepődtek megjelenésünkön – idézi fel sikertelen pályázatának történéseit Tóth Géza. Hangsúlyozta, hogy ők a Hőforrás „A” üdülőt akarták megvenni, és azt állítja, hogy a versenytárgyalást is csak erre az ingatlanra hirdették meg.
A versenytárgyalás közjegyző jelenlétében zajlott, és arról jegyzőkönyv is készült. A licitet vezető Nagy József, a Hunguest Portfólió Rt. vezérigazgatója felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy „jóllehet a Hőforrás „A” üdülőt és a Hotel Mikrót külön-külön hirdettük meg, mégis több ajánlat érkezett a kettő együttes megvásárlására. Tekintettel arra, hogy az együttes megvásárlás megkönnyíti a Hőforrás „A” üdülőnél szükséges telekmegosztást, ezért az együttes értékesítést előnyben részesítjük, különös tekintettel arra, hogy az együttes ajánlatok nem maradnak el vételár tekintetében az 1-1 ingatlanra tett ajánlattól. A nagy érdeklődésre való tekintettel társaságunk úgy döntött, hogy azon pályázóinkat, akik a két ingatlant egyben kívánják megvásárolni, előnyben szeretnénk részesíteni”.
Ezután megkezdődött a licit Nagy József vezérigazgató vezetésével, az egyetlen résztvevővel, a Gerbar Kft.-vel, amely áfa nélkül 82 millió forintot ajánlott az ingatlanért. A versenytárgyaláson azonban kiderült, a két ingatlan közül az egyikre, a Hotel Mikróra a Thermal-Piramis Kft.-nek elővásárlási joga van, és élni is kíván vele. Ezt a Thermal-Piramis Kft. ügyvezető igazgatója, Pántya György jelentette be ott, a szeptember 27-i versenytárgyaláson. És ő lett a vevő. A Thermal-Piramis Kft. elővásárlási jogát a Hotel Mikro szállodára annak köszönhette, hogy bérleti joga volt az ingatlanra.
Csakhogy a pályázaton részt vevő, ámde a versenytárgyalásról elkésett másik hajdúszoboszlói vállalkozótól, Sárossy Lajostól megtudtuk, hogy a bérleti jog megszerzése is különös körülmények között zajlott.
Ugyanis Sárossy korábban, még mielőtt Pántya György cége kibérelte volna a Hotel Mikrót, maga is kereste a lehetőséget a Hunguest Rt.-nél a szálloda bérbe vételére, ám az ő érdeklődését elhárították.
Pántya Györgynek viszont sikerült elintéznie a bérleti jogot és az elővásárlási jogot is. A fürdővárosban élők többsége ezt egyértelműen a szocialista párt néhány vezetőjéhez fűződő gyümölcsöző kapcsolatának tudja be.
Pántya György a rendszerváltozás előtt az MSZMP hajdúszoboszlói pártbizottságának első titkára volt. A városban gyakran látták együtt az MSZMP volt vezető politikusával, Medgyessy Péterrel. Medgyessyt több forrásunk is Pántya barátjaként ismeri. Míg Medgyessy – a rendszerváltozást követően – az 1996-os pénzügyminiszteri megbízatása előtt nem játszott politikai szerepet, addig Pántya a Pozsgay vezette Nemzeti Demokrata Szövetségben próbált szerencsét. Medgyessy kötődését a hajdúsági üdülőparadicsomhoz és Pántyához jelzi, hogy gyakori vendég volt itt, sőt, egy idő után nyaralót is vett magának a városban.
Információnk szerint Pántya körülbelül egy évvel az ingatlanok meghirdetése előtt szerezte meg a bérleti jogot, amely határozott időre szólt. A bérleti szerződés részleteit azonban, úgy tűnik, örök homály fedi, mert a Hunguest Portfólió Rt. időközben beolvadt a Hunguest Vagyonkezelő Rt.-be, és a cég vezetői már nem dolgoznak a vagyonkezelő szervezetnél.
Mint azt korábban említettük, a Hunguest Portfólió vezérigazgatója a versenytárgyaláson azzal indokolta a Hőforrás „A” szálló és a Hotel Mikro együttes értékesítését, hogy az megkönnyíti a Hőforrás üdülőnél a szükséges telekmegosztást. Csakhogy a földhivatali iratokból az derült ki utólag, hogy a telekmegosztás érdekében már korábban intézkedtek a Hunguestnél, és a telekmegosztás ügyében a szükséges intézkedések a hajdúszoboszlói polgármesteri hivatalban és a földhivatalban már folyamatban voltak.
(Az ügy további fejleményeiről holnapi számunkban olvashatnak.)