Téma: A közvagyon sorsa
|
kutato |
Válasz | 2010. október 16. 18:56 | Sorszám: 425 |
FŐVÁROSI GIGABOTRÁNYOK - SZEMÉLYI ÁTFEDÉSEK I. Az Eclipse-Zömök-cégcsoport ügyletei Gyanú: tízmilliárd forintos pénzmosás, hárommilliárdos adócsalás, illetve hűtlen kezelés Nyomozó szerv: a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya Az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. első felügyelőbizottságában (2003 júliusa és 2005 novembere között) tagságot vállalt az Andreas Neocleous & Co. ciprusi ügyvédi iroda magyarországi képviselőjeként is jegyzett Tuller András és Veréb Balázs. A Zömök Biztonságtechnikai és Kereskedelmi Kft. cégjogi ügyeit az elmúlt években - több ízben - Tuller András intézte. II. A Budapest Airport körüli visszaélések Gyanú: bűnszövetségben elkövetett vesztegetés Nyomozó szerv: Repülőtéri Rendőr Igazgatóság A Budapest Airport volt jogi igazgatója, a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Rényi-Vámos Krisztina egy ideig Veréb Balázs élettársa volt. Rényi-Vámos, illetve egykori helyettese, a szintén előzetesét töltő Sziebert György ellenszolgáltatás fejében információkat juttatott ki például a Zömök Kft.-nek és annak a Zóna-Service Zrt.-nek, melynek alapító okiratát Veréb édesanyja készítette el - miközben a cégbírósági eljárást Tuller András irodája menedzselte. A reptértől kapott ügyvédi munkákat a rendőrség gyanúja szerint visszacsorgatott pénzzel honoráló Molnár Tamás szintén az Eclipse Zrt. felügyelőbizottsági tagja volt. III. A BKV Zrt. korrupciógyanús esetei Gyanú: csalás, hűtlen kezelés több tucat tanácsadói, szolgáltatási szerződés kapcsán Nyomozó szerv: a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya A Zömök Kft.-t a reptérre bebetonozó Sziebert György 2008-tól a BKV jogi igazgatójaként folytatta karrierjét. A közlekedési vállalat Sziebert regnálásakor határozatlan idejű, havi húszórányi munkavégzés esetén 650 ezer forinttal - efölött 35 ezres óradíjjal - járó szerződést kötött Tuller András ügyvédi irodájával (adószabályokkal kapcsolatos jogértelmezési feladatok ellátása címén). Híreink szerint e megállapodás körülményeit is vizsgálják a BRFK nyomozói. IV. A Rác fürdő magántulajdonba "csempészése" Gyanú: hűtlen kezelés Nyomozó szerv: a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya A fővárosi Fidesz tavaly ősszel kezdeményezett ügyészi vizsgálatot a Rác fürdő felújításával kapcsolatos vagyonvesztés miatt. A fürdőfejlesztést végző Rác Nosztalgia Beruházó és Szolgáltató Kft. egyik közvetett tulajdonosa az a Prekuta Bálint, aki Tuller András irodájában kezdett ügyvédkedni. A cégben (2005 júliusa és 2006 februárja között) felügyelőbizottsági tag volt Veréb Balázs.
|
|
|
kutato |
Válasz | 2010. október 16. 18:56 | Sorszám: 424 |
Politikai leágazások Ugyancsak az Eclipse mély beágyazottságára utal, hogy a Deák-Hagymási-Püski-cégek egyikében 2001 és 2007 között résztulajdont szerzett Hevesi Tóth Ferenc; róla NBH-s berkekben mindenki tudja, hogy anno, mint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat első embere, ő szignálta a Horn-ciklus Nádor-ügyeként elhíresült - titkosszolgálati eszközök beszerzésére irányuló - tranzakciót. Lapunk már a 2005-ös reptéri privatizáció előtt megírta, hogy a Budapest Airport pénzeire is ácsingózó Eclipse-csoportot felügyelőbizottsági tagként és ügyvédként segítette az a Tuller András, aki az 1990-es években tagja volt egy Speciális Rendőrklub nevű zártkörű egyesületnek - amelybe praktikusan a rendszerváltozás előtti rendőri-titkosszolgálati elit tömörült. http://hetivalasz.hu/itthon/kem-over-28290
|
|
|
|
kutato |
Válasz | 2010. október 16. 18:53 | Sorszám: 422 |
A vámnyomozók ebben a ciklusban kétszer is gyanúba kevertek titkosszolgálati hátterű társaságokat; az Egymásért nevű csempészalapítvány után nemrég az Eclipse-Zömök cégháló pénzmosodáját leplezték le. Utóbbi csapat - orosz-ukrán kötődése ellenére - évekig matathatott a magyar állam legérzékenyebb adatai között, s belefolyt a BKV, a reptér és a Rác fürdő körüli korrupciós ügyletekbe. http://hetivalasz.hu/itthon/kem-over-28290
|
|
|
kutato |
Válasz | 2010. október 16. 10:47 | Sorszám: 421 |
Nyugdíjasok Magánbiztosítójának Üdülőjeként – MaBi – néven volt ismert Balatonlelle Köztársaság u. 36-38. szám alatti az az ingatlan, mely a negyvenes években SZOT tulajdonba került, majd Giuseppe de Victorio néven volt ismert. 1995. március 15-től kezdődően HOTEL GIUSEPPE Kft. néven folytatta az üdülő a működését, majd 1998. április 6-án a cég a HUNGUEST Zrt-hez került. 2005-ben tervezték a szálloda eladását előbb 1 milliárd forintért, majd 500 millió forintért, de mindösszesen 70 millió forintért Tornóczki Anita és Tornóczki János – Dr. Medgyessy Péter feleségének gyermekei - szerezték meg. Vételt követően nyomban kiirtották az ingatlanon lévő több száz db. öreg fenyőt, majd olyan építkezésbe kezdtek, melyre tekintettel a környék lakói a következő oldalon látható – aláírásokat kitakartam – kérelemmel fordultak 2006. július 14-én a Középdunántuli Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség felé. http://www.helikonportal.net/blog/voros-iszap-katasztrofaja-kapcsan
|
|
|
Békáscity |
Válasz | 2010. október 11. 20:41 | Sorszám: 419 |
NE! építsék újjá az elöntött falvakat - új helyen újat kell építeni...
|
|
|
alma |
Válasz | 2010. október 11. 20:23 | Sorszám: 418 |
Csak legyen ereje végigvinni Orbánnak... El kell kobozni minden vagyonuk. Gyermekeik, feleségeik és minden retyerutyájukat is beleértve, ahová azt átmenthetik. Az így összegyűlt javak értékéből építsék újjá az elöntött falvakat és semlegesítsék a tárolókban lévő iszapot. A többi tároló tuljdonosait pedig rendelettel utasítani erre.
|
|
|
karakan |
Válasz | 2010. október 11. 19:58 | Sorszám: 417 |
Remek: Rendeletben az állam felügyelete alá vonható a jövőben a gazdálkodó szervezetek működése, az állam nevében az államháztartásért felelős miniszter vagy kormánybiztos jár el. A parlament egy nap alatt, nagy többséggel – 336 igen szavazattal, egy nem ellenében és 13 tartózkodás mellett – fogadta el a honvédelemről szóló törvény módosítását. Nemmel egyedüliként a kereszténydemokrata Rubovszky György szavazott, az LMP képviselői tartózkodtak, míg a másik két ellenzéki párt támogatta a kormány javaslatát. Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a törvényjavaslat sürgős kihirdetését kéri a köztársasági elnöktől. Orbán Viktor miniszterelnök hétfői napirend előtti felszólalásában jelentette be, hogy a vörösiszap-katasztrófát okozó vállalatot, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t állami irányítás és állami vagyonzár alá kell vonni. A kormányfő emellett kezdeményezte, hogy az Országgyűlés hozza létre a katasztrófavédelmi biztos intézményét. Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgatót nevezték ki katasztrófavédelmi biztosnak. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ezt azután jelentette be hétfő este, hogy a parlament elfogadta azt a törvénymódosítást, amely szerint rendeletben az állam felügyelete alá vonható a jövőben a gazdálkodó szervezetek működése, az állam nevében pedig az államháztartásért felelős miniszter vagy kormánybiztos jár el. (MTI)
|
|
|
huszárló |
Válasz | 2010. október 11. 16:31 | Sorszám: 416 |
Ennél több is van, még legalább 3 ilyen kapacitású lelőhelyen. A MOL ezeket már 25 éve is ismerte. De az 5-6 km-es mélység kissé sok, ott már pokoli hőség és nyomás van, amihez nem akármilyen technikai cuccok köllenek. A közet kb. üveg keménységű, a gáz viszont nem túl jó minőségű, sok benne a CO2, ami feljön és további feldolgozás kellene hozzá, hogy a csövekbe nyomathassák. Vagy egy-két jókora, kissé vékonyabb gázzal is működtethető erőmű, amiből az áram már vezethető akárhova. Mani,mani,mani...
|
|
|
Istenostora |
Válasz | 2010. október 11. 12:11 | Sorszám: 415 |
És az oroszok majd eladják nekünk a mostani szibériai gázár duplájáért. (Merthogy gyanúsan közel ehhez a mezőhöz épül az az állítólagos "európai gáztároló", melybe lehet, hogy nem is az oroszoktól jön majd a gáz - hanem alulról - de fizetünk érte még az orosznak is??? - olvasónktól)Makói gázfosztás! Tudjon róla minden Magyar! Magyarország földjének mélyén, Makó közelében olyan gázkincsre bukkantak hivatásos külföldi kincsvadászok, amely negyven éven át képes volna biztosítani Magyarország gázellátását, vagy a mostani ínséges időkben egy intenzív, húsz évre rövidített kitermelést véve alapul, akkora bevételhez juttathatná a magyar államkasszát, amely rövid idő, mondjuk öt-tíz év alatt a magyar életszínvonalat körülbelül az ausztriaira emelné, és húsz év múltán a magyar gazdaság csak e gázkincsnek köszönhetően felzárkózhatna a gazdag Európához. Mindebben nincs semmi túlzás. Minden érdeklődő ember tudta, hogy az Alföld mélyén többféle kincs lapul - olaj, gáz, termálvíz -, csak meg kell találni, de az sem nehéz, csupán fúró és némi türelem kell hozzá. Körülbelül olyan feladat ez, mint gombostűt találni a tűpárnában. A Falcon Oil, ez a kanadai központú multi cég képes volt - saját állítása szerint - egy éven át keresni, amíg telibe találta a gombostűt, vagyis a 600 milliárd köbméteres gáztartályt, lent, hat kilométer mélyen a föld alatt. A cég - nem tudni hogyan és mennyiért - kizárólagos jogot kapott 35 évre a magyar államtól a gázkutatásra, és ami elképesztő, a gáz kitermelésére és eladására is. A magyar állam szerényen csak 12 százalék bányajáradékot kér cserébe, vagyis odaajándékozta a Falcon Oil-nak e páratlanul értékes gázkincs 88 százalékát. Hogy mennyi pénzről van szó? Ebből a gázkincsből az utolsó fillérig ki lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot, ami egyúttal a magyar gazdaság elképesztő felerősödését eredményezné. Avagy fel lehetne függeszteni a megszorításokat, sőt emelni lehetne a nyugdíjakat és a béreket, és a gazdaságot serkentő intézkedéseket lehetne indítani. Felfoghatatlanul sok pénz, ami a jelek szerint majdnem mind a másé lesz. Nem kell, hogy így legyen. A magyar jog ismeri a feltűnően aránytalan szerződés fogalmát. Az ilyen szerződést meg lehet támadni, és amíg jogállami volt Magyarországon, addig a bíróság az ilyen szerződéseket meg is semmisítette. Íme, itt a nagy történelmi pillanat a nagy közös cél, amelynek mentén közös nevezőt találhatnának az ország egymással szembenálló erői. Senki nem vitatja el a külföldi befektető jogát a tisztes haszonhoz, de senki sem fogadhatja el a tisztességtelen haszon érvényesítését. Tudtuk, hogy Magyarország földjének mélyén kincsek lapulnak, örömmel vettük a kalandos kedvű vállalkozók jelentkezését, azonban az államnak jól felfogott érdeke, hogy az ország földjében rejtőző kincs kiaknázása az ország népének érdekeit szem előtt tartva történjék. Magyarország nem Rhodesia, és ez nem a XIX. század!!! A (volt) Gyurcsány-kormány hallgatott a szerződés tartalmáról. Van azonban egy pont, ahol már meg kell állítani a dolgok menetét. A makói gázkincs kitermelése nem történhet meg a mostani feltételek között. Az ország népe nem nézheti ölbe tett kézzel saját kifosztását. A történelmi hanyatlásnak és a kollektív hülyeségnek egy ponton véget kell vetni Azért, mert lelkiismeretlen bűnözők a maguk pitiáner hasznára, olcsó jutalékokért kiárusítják apránként és nagyban az ország kincseit, még nem kell feladni mindent, még érdemes harcolni mindazért, ami megmenthető. A magyar nagytőkének sem áll érdekében az ország kifosztása. Talán vegyünk példát a horvátokról Ők nem adták oda koncesszióba sem 35 évre, sem rövidebb időre, sem a Falcon Oil-nak, sem másnak az Adriát. Inkább maguk építettek autóutat, hogy a turisták kényelmesebben odaérjenek. Nota bene: az ügyes kanadaiak a horvátoktól bérelték azt a fúrótornyot, amivel Makónál gázt találtak. Küldd tovább mindenkinek! Tudjon róla minden Magyar! Juhász Ágnes Katalin FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. 1117 Budapest; Budafoki út. 54. Tel: +36 20 778 0350
|
|
|
mpd |
Válasz | 2010. október 11. 10:31 | Sorszám: 414 |
Tovább?! Nem arról van szó. Ki akar már privatizálni? remélem senki. Itt a már megtörtént dolgokról van szó. Arról, hogy néhány tucat ember meggazdagodott, mégpedig mérhetetlen mértékben, a köz rovására. Rendben, legyen. DE! De a szolidaritás alapkövetelmény!!Az agyonfikázott oroszoknál ez úgy megy, hogy nesze itt a vagyon működtesd, gazdagodj, DE!!!!! ha Rogyina Matty kéri, akkor szó nélkül pengeted a zsozsót! És lám, nem is felejtik el, kitől kapták a vagyont. A mieink meg? Az első az, hogy külföldön nyitnak számlát és itthon egy fitying adót se akarnak fizetni.
|
|
|
Auróra |
Válasz | 2010. október 11. 10:30 | Sorszám: 413 |
A konkrét ügy szvsz rendezhető,de általánosságban az összes lopás nem...
|
|
|
Medi |
Válasz | 2010. október 11. 10:25 | Sorszám: 412 |
Ha nem lesz rendezve, az nagy baj. Akkor lesz ám nagy balhé! Mert ez a történet precedens értékű, ráhúzható minden eddigi disznóság. Határkő, hogy eddig és nem tovább! Mert ha nem, akkor ennek a kormánynak is vége. Meg nekünk is. Azt meg talán mégsem akarjuk.
|
|
|
Auróra |
Válasz | 2010. október 11. 10:13 | Sorszám: 411 |
Mondjuk 3 évet lesittelhetnek 16 milliárdért,bevenné a lelkem,de,hogy 9 ember meghaljon miattam azt sosem!Őket pedig ez hidegen hagyja.....
|
|
|
Auróra |
Válasz | 2010. október 11. 10:01 | Sorszám: 410 |
Márpedig nem lesz rendezve....
|
|
|
mpd |
Válasz | 2010. október 11. 09:58 | Sorszám: 409 |
Nem is lesz ebből az országból soha semmi, míg ezek az ügyek nincsenek rendezve. Ilyen alapokon sosem lálalunk ki az amorális mocsárból.
|
|
|
|
kutato |
Válasz | 2010. október 11. 08:43 | Sorszám: 407 |
A közvagyon elherdálásának és újkapitalisták] általi működtetésének az mementója: [img)http://www.magyarhirlap.hu/images/ups/69/69983.jpg[/img] Erős rés a még mindig létező szocializmus falán Kolontáron. Egyelőre nem tudni, támad-e még az VÖRÖSiszap
|
|
|
|
|
kutato |
Válasz | 2010. október 10. 13:10 | Sorszám: 404 |
Vajon, ezek az ingatlanok anno a Hungalu tulajdonában voltak?, Része volt a 10 milliós árnak?? Idézet: Ingatlanértékesítés A MAL Zrt. értékesíti az alábbi tehermentes ingatlanjait: * Balatonalmádi, hrsz: 2629, Szigeti József u. 19-21., üdülő Épület: 227 m2, telek: 1087 m2 Irányár: 33.800.000,-Ft * Balatonalmádi, hrsz: 2678, Balatonfüredi u. 5., üdülő Épület: 91,4 m2, telek: 2000 m2 Irányár: 33.800.000,-Ft * Balatonalmádi, hrsz: 2627, Szigeti József u. 19-21., hétvégi ház Épület: 101 m2, telek: 1052 m2 Irányár: 25.000.000,-Ft * Zánka, hrsz: 681, Belterület 681 hrsz (Balatoni u. 6.), horgásztanya Épület: 80 m2, melléképület: 52,59 m2, telek: 1023 m2 Irányár: 12.500.000,-Ft
|
|
|
kutato |
Válasz | 2010. október 08. 10:19 | Sorszám: 403 |
Arcpirítóan olcsón, tízmillió forintért privatizálták a hétfői vörösiszap-tragédiát okozó ajkai timföldgyárat Horn Gyula kormányzásának idején – derül ki Csiha Judit volt szocialista miniszter lapunk birtokába jutott belső jelentéséből. A gyár értékét 1997-ben 1,7 milliárd forintra becsülték, s azért engedték el a pénz nagy részét, mert az azóta lényegében változatlan tulajdonosi kör hárommilliárd forintos környezetvédelmi korszerűsítést ígért a gyárban. A Csiha-jelentésből való a mellékelt táblázat is, amelyen jól látható, hogy a magyar alumíniumipar szinte teljes egészét „bagóért” adták magánkézbe. http://www.magyarhirlap.hu/hatter/zsebbol_kifizethetnek_a_karokat.html /De, magyarok vették meg és nem külföldieknek herdálták el a kommunisták..Igaz igy is felszámolták pl a mosonmagyaróvári, 1934ben alapított, nagyhírű timföldgyárat
|
|
|
kutato |
Válasz | 2010. október 08. 10:17 | Sorszám: 402 |
Bakonyi Árpád, Bakonyi Zoltán, Tolnay Lajos (Fotók: MTI/MH) Hatalmas magánvagyonukból is fedezhetnék a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. tulajdonosai, Tolnay Lajos, Petrusz Béla, Bakonyi Árpád és fia, Bakonyi Zoltán az iszapömlés okozta károkat. Ha a cég nyolcmilliárd forintos tőkéje nem fedezné ezt, akkor is lesz mit lefoglalniuk a hatóságoknak. A három tulajdonos ugyanis a magyar milliárdosok top 100-as listájának helyezettje. A Napi Gazdaság Tolnay Lajost 23 milliárd forintos vagyonnal a 21. helyen, míg Bakonyi Árpádot és Petrusz Bélát egyaránt 16,5 milliárd forintos vagyonnal a 28. helyen tartja nyilván.
|
|
|
kutato |
Válasz | 2010. október 07. 21:45 | Sorszám: 401 |
A felrobbantott timföldgyár Becsület és dicsőség dolga – hirdette a felirat az elkótyavetyélt almásfüzitői üzemben 2006. március 9. 01:00 http://www.mno.hu/portal/341486
|
|
kutato |
Válasz | 2010. október 07. 19:28 | Sorszám: 400 |
Béta Roll KFt, Bábonymegyer Ennek tárgya pedig egy, a Taurus-csoporthoz tartozó somogyi leányvállalat, az 1990-től Béta Roll Kft. névre hallgató bábonymegyeri társaság volt. Az ottani menedzsmentből alakult Tab-Roll Kft.-vel karöltve a GTSZ megszerezte az üzemet, amely a nyomdáktól kezdve a bányákig számos ipari cég kizárólagos gumihenger-szállítója.
vásárló: Hazelbrook Consultancy SA (Luxemburg) cim Igazgató (többek között) Gyurcsány Ferenc Cím: MEH Kossuth Lajos tér 4 ??? Szilas Ádám Cím: MEH Kossuth Lajos tér 4 ??? René Faltz Könyvvizsgáló: Molnár Attila A tranzakcióban még egy vevő szerepelt: az a luxemburgi illetőségű, Hazelbrook Consultancy SA. névre keresztelt, 1993. november 30-án 1,25 millió luxemburgi frank tőkével alakult társaság, amelyről – bár tulajdonosairól semmit – két fontos információt azért tudni lehet. Az egyik, hogy hivatalosan bejegyzett igazgatói között – lakhelyeként a Kossuth Lajos tér 4-et, a Meh székházát megjelölő – Gyurcsány Ferenc és Szilas Ádám is megtalálható, miközben könyvvizsgálója Molnár Attila, a másik, hogy a harmadik igazgató az a René Faltz, aki ugyanezt a státust tölti be az ugyanazon a székhelyen 1991. november végén bejegyzett és az azonos nevű magyarországi részvénytársaság külföldi tulajdonosaként nyilvántartott Geoholding SA.-ban. A magyar Geoholding egyik igazgatója Szilas Ádám. A több lépcsőben született Béta-Roll Hengergumizó Rt. és a Tab-Roll Kft. közötti tulajdonosi viszonyt nem volt nehéz megszüntetni. A Tab-Rollt azután az a három mosonmagyaróvári illetőségű magánszemély vette meg, akik történetesen a privatizáció előtt álló Motim Kft. menedzsmentjének a tagjai, és akiknek a vezetéknév-kezdőbetűiből a Tab-Roll nevet GPS Kft.-re változtatták. Ezzel a „csapattal” közösen nevezett be az Altus a Motim Kft. megvételére, és vette sikerrel az újabb akadályt. A három szaktekintély között még olyan is akad, aki a bakonyi Bauxit Kft. egyik felügyelőbizottsági tagja, miközben az Altus-GPS konzorcium a privatizációs pályázaton vállalta: hazai, méghozzá bakonyi bauxitból dolgozik a jövőben is. Több szakértő egybehangzó állítása szerint a Motim a valamikori Magyar Alumíniumipari Trösztnek (a mai Hungalu elődjének) a már korábban az Alcoa tulajdonába került székesfehérvári könnyűfémmű mellett a második fő ékessége volt. A francia Saint-Gobain, amely 1991-ben már létrehozott egy közös vállalatot a Motimmal Motim-Kerlane Kerámiaszál Kft. néven, szintén szemet vetett a társaságra, de végül is – mint hírlik – elsősorban a magyarokra kiírt szempontok miatt nem pályázott. A 705 milliós vásárláshoz persze banki hitelre volt szükség, és ennek folyósítóját – mivel a CIB az utolsó pillanatban visszalépett – végül is, Gyurcsány Ferenc tájékoztatása szerint, a Magyar Hitel Bankban (MHB) találták meg, melynek igazgatósági elnökéhez, Apró Piroskához őt szinte családi kapcsolatok fűzik. Az akvizíciót követően a szálakat a Motimmal még szorosabbra vonták: tavaly december 30-án az Altus alaptőkéjét 345 millió forintra emelték, s a tulajdonosi körbe magát a Motim Kft.-t is bevették. Az Altus Rt. befektetői-vállalkozási tevékenységének felgyorsulása, illetve nagyfokú diverzifikálódása eszerint feltehetően azzal is együtt jár, hogy Gyurcsány Ferencnek az eddigi vállalkozó- és segítőtársak mellé újakat is be kell fogadnia, akár még az eddigi tulajdonosi struktúra feláldozása árán is. Amit talán megkönnyít, hogy Tatai Ilona, értesüléseink szerint, már a visszavonulás gondolatával foglalkozik. Jagiellowicznét viszont, úgy látszik, még izgatják az újabb szakmai kihívások: legalábbis erre utal, hogy ő lett a Fortus Rt. elnök-vezérigazgatója. LIPOVECZ IVÁN, SZÁNTÓ ANIKÓ
|
|
|
|