|
Téma: 56 versben (ÖTVENHATVERS)
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. október 12. 09:30 | Sorszám: 390 |
|
Fekete Gyula KÉSŐSZÜLÖTT TÖRTÉNELEM
(Részlet) Történelmi időkel élünk, gondoltam vagy mondtam is, én bizonyosan éreztem. de csak úgy általában. Vajon melyik volt az a pillanat, amelyre már úgy éreztem rá: az unokáink unokái is meg fogják emlegetni?
Igazában október 23-án sem éreztem ezt, késő estig. Vonultam a Bem térre a felvonulókkal, majd innen a Parlament elé. Csitítottam a kórust, amely kiabálta: , „Le a vörös csillaggal!” Tisztán emlékszem, dühös voltam rájuk. Bevallom, én tartottam a forradalomtól. Hónapok óta ágáltam: megint el fogjuk tolni! Egyszerre nagy divat lett a bátorság, licitálnak egymásra a viszketeges önmutogatók.
Köztük derék emberek is, akik egy hősszerepért a rivaldafényben az életüket készek odadobni, miközben a fejükben meg sem fordul: mivel használhatnak, mivel árthatnak az ÜGY-nek.
Nem így kellene ezt, nem kiállni a fegyverek elé: Ide lőj! Mert odalő. Írni csak enyhe célzásokkal, de szólni elég nyersen szóltam, háborogtam a Petőfi-kör ellen is: Marhák! Ez öngerjesztés... hát legyünk már egyszer észnél!...
A Parlamenttől a New York-házba, a Művelt Nép szerkesztőségébe mentem. Jó néhányan ott ragadtunk éjszakára. Az első emeleti erkélyről hallgattuk a géppisztolysorozatokat. Eleinte meglehetősen távolról (rádió), később közelebbről is (Szabad Nép székház) hallatszott lövöldözés. Majd pedig félelmes, csattogó zengés, kongás, mennydörgés közeledett valahonnan, az ablakok belereszkettek.
Egy vontató- vagy teherkocsi a Sztálin-szobrot húzta nyakán drótkőtéllel. (A Nemzetinél ravatalozták fel a szobrot, s utána napokig hallgathatta a környék éjjel-nappal a kopácsolást. Sorállás után bárki hozzájuthatott kalapácshoz, és a nagy Sztálin szobrából kiüthetett magának emlékül egy darabkát.)
Megéheztünk közben. Éjféltájban Dékány Károly, a Hollandiából újra hazatelepült költő leszaladt az éjjel-nappal nyitva tartó közértbe, amely zavartalanul üzemelt. Nagy forgalma volt, sorba kellett állni a pénztárnál. Megéheztek a Szabad Nép székházát ostromló felkelők is, beálltak a sorba, zsemléért - karjukon a géppisztollyal -, fizettek, és sietve mentek vissza a székházat ostromolni.
Nos, ezekben az órákban éreztem én rá - a puskaropogást, a Sztálin-szobor döndüléseit hallva -, hogy ez már visszavonhatatlanul történelem.
Nem sokat aludtunk azon az éjszakán. Virradatkor a Gerő arrogáns hangját ismételgette a rádió - "fasiszta bandák" -, és meghirdette a kijárási tilalmat.
Soha ennyi ember az utcán.
Nem közlekedett sem villamos, sem busz, gyalogosan igyekeztek az emberek munkába, a Nagykörút teljes szélességében.
Egyszerre csak megbolydult a tömeg, csákányok kerültek elő valahonnan, kezdték a kockaköveket felszedni. Már épült a barikád, mikor feltűnlek az első tankok a Nyugati felöl. A vezértank eltaposta a hirtelen hányt torlaszt, ágyújával kétszer-háromszor a levegőbe lőtt, és megállás nélkül haladt tovább, a Nemzeti felé.
Nem az történt a riasztólövésekre, amit józan ésszel várni lehetett. Az utcát már teljesen elöntő tömeg megmozdult ugyan, de nem menekült a tankoktól, épp ellenkezőleg: gyalogosan, futva, csupasz kézzel minden irányból neki a tankoknak!...
Ezt a pillanatot soha nem lehet elfelejteni.
Megállt a vezértank erre a rohamra, megálltak a többiek is. Tele mindegyik már felkapaszkodott civilekkel, az ágyúk csövén ketten-hárman is lovagoltak - közben megint riasztólövések a levegőbe, - ordítozva magyaráztak a civilek a hozzáférhető réseken át; orosz szavak röpködtek, magyar káromkodások.
Egy perc múlva indult tovább a vezértank, nyomában a többi, a második tank tartályát csákánnyal kivágta egy civil, sugárban lövellt belőle az üzemanyag.
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. október 12. 09:29 | Sorszám: 389 |
|
INDRO MONTANELLI Az olasz, s európai újságírás egyik legnagyobb alakja, aki 1956 októberében, novemberében a Corriere della Sera (a legnagyobb példányszámban megjelenő olasz napilap) budapesti tudósítója volt.
Valami van
(részlet)
1956. Róma, december 5. Délelőtt.
Tegnap volt egy hónapja, hogy hét páncélos hadosztály bevonult Budapestre és ott is maradt. Ágyúik árnyékában olyan kormány alakult, melynek csupán egyetlen tagja, Münnich Ferenc öt miniszteri széket foglal el.
Ezzel a kormánnyal nem áll szóba senki. Megjelentet egy újságot, amit senki sem olvas, felhívásokat tesz közzé, amelyeket senki sem hallgat meg, és összehívja a munkástömegek képviselőit, akik csak azért jelennek meg, hogy a kormány lemondását követeljék. A kormány letartoztatja és deportálja őket, de ezzel csak azt éri el, hogy mások jönnek helyettük ugyanazzal a követeléssel. Nem tud és nem cselekedhet másként. És a hét páncélos hadosztály azért maradt Budapesten, hogy legalább ezt a rendőri feladatot elláthassa. Hírek érkeznek arról, hogy cserélik az embereket, amire a dezertálástól való félelem miatt kerül sor, de számuk nem csökken. Már nem vonulnak ki. Ágyútűzzel foglalták el Budapestet, s most ott ragadtak, a legyőzött ellenség hullájához láncolva.
Magyarország nem rendelkezett hadosztályokkal, amikor a szovjet páncélosok megszorították a hurkot a nyaka körül. A két hadosztályt, amelyek szerény fegyveres erejét alkották, tisztjeik még a harcok előtt feloszlatták. Grubennyik harckocsijai tehát nem hadosztályok ellen harcoltak. És éppen ezért van, hogy egy hónap után még mindig nem sikerült győzniük.
Végül már mi magunk sem hittünk benne: korunkban, a technika, a gépesített és iparszerű háború korában, amikor szinte mindent le lehet írni a nyersanyagok, a gazdasági lehetőségek, a tartalékok, vagyis az „anyag” mennyiségi fogalmaival.
S lám Magyarország bizonyította, hogy - amint Thorton Wilder mondta - „Valami van”. Hogy mi, azt nem tudom. Ezer néven nevezhetném, és mi vérmérsékletünknél fogva, ódzkodunk a nagy szavaktól. De hogy mi van, amit nem lehet tonnákban mérni, azt az a hét orosz hadosztály mutatja, amelyek dühödten keresik ezt a valamit, hogy börtönbe csukják, hogy deportálják és megöljék, és nem vonulhatnak vissza többé, mert nem találják. Azt hitték, hogy Maléter az, aztán hogy Nagy Imre, majd Dudás, és lezárt vagonokban a keleti határokon túlra vitték őket. De az a „valami” ott maradt: És a tankok nem tehetnek semmit.
Nevezzék, ahogy akarják, nincs jelentősége. Csak az a fontos, hogy még a legszkeptikusabbaknak is tapasztalniuk kellett, hogy létezik. A magyarok „hasztalan” hősiessége egy hónap múltán is megfellebbezhetetlenül bizonyította számunkra, hogy „valami van”.
Montanelli cikkei is kordokumentumok. Talán a mai magyar olvasónak is fontos lehet az, hogy miként látta a történteket az az olasz, akinek tudósításait százezrek olvasták Itáliában, akinek tudósításaira ma is nagyon jól emlékeznek az olasz olvasók.
És még valami Idro Montanellinek köszönhető, hogy Itália a —tudomásom szerint — egyetlen nyugat-európai ország, ahol tereket, utcákat neveztek el az 1956-ban elesettek emlékére.
Köszönet érte.
Itáliában található utcák és terek
Abano Terme, via martiri d Ungheria
Binasco, via martiri d Ungheria
Bolzano, una grande stele:ai martiri dell Ungheria
Capri, via martiri d Ungheria
Casalpusterlengo, via martiri d Ungheria
Faenza, via martiri d Ungheria
Forli, piazzale martiri d Ungheria
Nuoro, via dei martiri d Ungheria
Padova, via dei martiri d Ungheria
Pontoglio, via martiri d Ungheria
Rapallo, via martiri d Ungheria
Rimini, via martiri d Ungheria
S. Dona di Piave, via Ungheria libera
Trapani, piazza dei martiri d Ungheria
Udine, Viale Ungheria (ottobre-novembre 1956)
Urbania. via martiri d Ungheria
Valguarnera, viale dei martiri d Ungheria
Viterbo, piazza dei martiri d Ungheria Ezek a terek és utcák mind a történelmi városközpontokban találhatók. Nevüket 1957-ben kapták.
|
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. október 12. 09:27 | Sorszám: 388 |
|
Yves de Daruvar - daruvári Kacskovics Imre EMLÉKEZZÜNK 1956. OKTÓBER 23.
(részletek) Tanúi voltunk az 1956-os magyar felkelés tragikus napjainak...Emlékezzünk vissza ezekre a lélegzetelállító napokra, melyek visszhangja Budapestről jött felénk és szinte hihetetlennek tűnt. Ott, Budapesten hirtelen és önként egymásra találtak akkor a szellemi dolgozók, a diákok, a katonák, hogy testvérként egyesült erővel döntsék meg azt a megutált rendszert, melyet a szovjet megszállók erőltettek rá a magyar népre a második világháború után.
A szabadságra és függetlenségre sóvárgó magyar nép követelése az első pillanattól kezdve félreérthetetlenül ez volt: vonuljanak ki a szovjet csapatok, rendezzenek szabad
Választásokat, adjanak sztrájkjogot, töröljék el a munkanormákat a munkásság részére, legyen kulturális, vallás- és sajtószabadság, szüntessék meg az orosz nyelv kötelező oktatását s állítsák vissza az ősi magyar címert a vörös csillagos helyett, mely, teljesen idegen volt a magyar lélek és a magyar hagyományok számára.
Nem kívánom ismét részletezni azt a csodát, amit azóta szemérmesen már csak mint a „magyar eseményeket” szoktak emlegetni, csupán azt kívánom kihangsúlyozni, hogy a szovjet csapatok első bevetése robbantotta ki valójában a forradalmat október 24-én hajnalban, majd abból pár órán belül nemzeti felkelés lett, mely az egész országot lángba borította. Majd (ötnapos ádáz utcai csaták után megtörtént az, amiben senki sem mert hinni:1956. Október 29-én, hétfőn, a bevetett szovjet haderők, pontosabban két gépesített hadosztály, hirtelen elhagyta Budapestet, maga mögött hagyva nagyszámú, a felkelők, sokszor gyermekek által elpusztított harckocsit és egyéb páncélos járműveket, amiket javarészt ott, helyben összeeszkábált Molotov-koktélok és más egyszerű eszközök lőttek ki... Ujjongás és büszkeség töltötte el akkor Magyarországot és a szemeinek hinni nem akaró világ dicsőítette a magyar vitézséget. Az egész szabad világ sajtója a budapesti eseményeket dicsérte, melyekben a rab népek felszabadulásának kezdetét látta, s bámulattal figyelte a magyarok vakmerőségét, vagy inkább csodának beillő diadalát.
Így történt, hogy a világ csodálkozó meglepetésére a hősies magyar nép megnyerte az első fordulót, mégpedig minden előkészület nélkül, csaknem fegyvertelenül, minden külsősegítség nélkül. De sajnos arra is emlékeznünk kell - elszorult szívvel-, hogy 1956. november 4-nek tragikus hajnalán a szovjet csapatok elkezdték második brutális, támadásukat, a tököli aljas csapda után, ahol az éjszaka folyamán tőrbe csalták és letartóztatták Maléter tábornokot és vezérkarát. E második szovjet intervenció csak nehezen, öt napos kegyetlen bombázás és utcai harcok árán, több mint ezer orosz páncélos bevetésével (ma már tudjuk, hogy az előző napok során 19 hadosztály, köztük 15 páncélos hadosztály, vagyis 5-6000 harckocsi szinte hihetetlen mennyiségben hatolt be Magyarországra) tudta leverni a Magyar Forradalmat, szörnyű vérfürdőt rendezve, 30.000 halottal, majd a Nyugatra menekülő mintegy 200.000 menekülttel. S mindez a méltatlankodó, megrémült de sajnos tétlen és béna úgynevezett Szabad Világ szeme láttára ment végbe...
1956-ban nem volt ugyanis semmiféle hatékony „légi híd”, hogy fegyvert és hadianyagot szállítson a szegény, szerencsétlen magyar felkelők támogatására, de még csak a "kéksisakos katonákat sem küldték el hozzájuk - kik pár nappal később már Szuezben voltak -, pedig azok jelenléte talán elegendő lett volna a szovjet hatalom megfélemlítésére, mely akkor - ma márt ezt biztosan, tudjuk - sokáig habozott, mielőtt beavatkozott a magyar eseményekbe, mivel - ok nélkül - az Egyesült Államok és a Szabad Világ katonai visszahatásától tartott. Pedig 1956-ban a magyarok nem kértek katonai segítséget, csupán diplomáciai támogatást, hogy megőrizhessék szabadságukat és függetlenségüket, mit egyedül, saját maguk csikartak ki a Szovjetuniótól. Emlékezzünk csak vissza ezzel kapcsolatban a magyar felkelők patetikus felhívására: „Adjatok több fegyvert és lőszert és kevesebb jó szót!”.
De azt sem szabad elfelejteni, hogy a vérbefojtott magyar felkelést általános sztrájk követte, ami hosszú heteken keresztül kényszerítette Kádár és a szovjet erőket, hogy a forradalom során megalakult Munkástanácsokkal tárgyaljanak mindaddig, míg azokat 1957 elején fel nem oszlatták.
Ma már persze hiábavaló lenne újra írni a Történelmet találgatásokkal. De mégis megfontolás tárgyává tehetjük, hogy az 1956-os októberi napokban, amikor a sors habozni látszott, a Szabad Világ számára egyedülálló, nagyszerű és utolsó alkalom kínálkozott arra, hogy a szovjet hatalmat visszaszorítsa és kikergesse Közép-Európából azzal, hogy megsegíti Magyarországot, mely a világ bámulatára egyedül, sajátmaga szabadította fel magát, kinyilatkoztatta függetlenségét és semlegességét, majd az Egyesült Nemzetek védelmét kéne. - Sajnos, a világ semmit sem mert tenni érte és így a Szovjetunió a legnagyobb nyugalommal készíthette elő november 4-i újabb gaztettét, napokon át Magyarországra irányítva harckocsioszlopait. Pedig mindaddig a gyászos és tragikus november 4-ig még talán volt rá lehetőség, hogy a Szovjetuniót Magyarország elhagyására kényszerítsék, miután Budapestről már úgyis kivonultak, vagy legalább arra, hogy ne támadják meg a magyarokat másodszor is. S ez esetben Magyarország, ha nem is tudott volna teljesen kiválni a szovjet érdekövezetből, mint pár évvel korábban Tito Jugoszláviája, de legalább kíméletesebb bánásmódban részesült volna, mint ugyanakkor Gomulka Lengyelországa.
Ehhez azonban elengedhetetlen feltétel lett volna a nyugati világ egysége, szolidaritása és elhatározottsága: ismételjük, ha akkor Budapestre küldtek volna egy „kéksisakos” katonákból álló kisszámú, jelképes alakulatot, ez valószínűleg megmenthette volna a helyzetet, mert a Magyarországról és Moszkvából kiszivárgó hírek szerint a szovjet vezetőség tanácstalan volt és habozott. Tehát akkor még nem volt minden elveszve. De mién nem küldték el Magyarországra az Egyesült Nemzetek nemzetközi alakulatát, amikor ugyanazt pár nappal később Szuezbe irányították? Miért maradt holt betű az Egyesült Nemzetek félénk határozata, hogy legalább vizsgáló bizottságot küldjenek Magyarországra? 27 évvel az események után még mindig nyitva állnak e kérdések. Persze tekintetbe kell venni az ugyanakkor lejátszódó ügyetlen és szerencsétlen szuezi akciót is, ami nélkül az Egyesült Államok és a szabad világ könnyebben találhatott volna ellensúlyt a Szovjetunió magyarországi beavatkozására, s talán sikerült volna Magyarország semlegességét is biztosítani, többé-kevésbé. Finnország vagy Ausztria mintájára. Sajnos, éppen Szuez miatt nem tudta Nagy Imre és Tito egyik blokkot a másik ellen kijátszani.
Ennek ellenére úgy véljük, hogy 1956 októberében Európa sorsának és jövőjének megváltoztatása lehetséges volt a Nyugat számára, ha a demokratikus országok, nevezetesen az Egyesült Államok, komoly határozottságot mutat a Szovjetunió felé. Gondoljunk csak a szovjet visszahőkölésére Berlinben és Kubában! Ezt egyébként megállapította Andrej Amalrik szovjet történész is, egyik 5 évvel ezelőtt Párizsban megtartott előadásán: „Ha az amerikaiak 1956-ban ultimátumot intéztek volna a Szovjetunióhoz és ellenezték volna Magyarország megtámadását, a támadás nem történt volna meg.”
Ugyancsak öt éve a „Nouvel Observateur” című párizsi folyóirat közölte Kádár egyik elképesztőnek tűnő bizalmas nyilatkozatát, ami egy szociáldemokrata vezérnek tett: „1956-ban csak egy jelzést vártam az amerikaiaktól, hogy folytassam az ellenállást. Ez a jelzés meg is érkezett, de azt tanácsolta kifejezetten, hogy hagyjak abba minden ellenállást...”
De ki tudná megmondani azt is, hogy ha a magyar forradalmat idejében támogatták volna Nyugatról, ha nem is katonailag, de diplomáciailag, ez esetben a Baltikumtól a Fekete-tengerig terjedő szovjet igába hajtott nemzetek, mintegy 120 millió európai ember, beleértve magának a Szovjetuniónak egyes népeit is, kiket Jaltában a szovjetnek ajándékoztak, nem követték volna-e Magyarország példáját? Ha igen, ez gyökeresen és véglegesen megoldotta volna a kommunizmus és a szovjet imperializmus kérdését az egész világon.
„ A magyar fiúk helyreigazították volna a történelem irányát, ha a nyugatiak nem lettek volna áldozatai a sajátmaguk által felállított -orosz mítosz- nak” - írta helyesen az 1956. október-novemberi drámai napok egyik magyarázója, majd hozzáfűzte: „A nyugati kormányok túlzott mértékben latolgatták a kockázatot, minthogy ugyanabban az időben robbant ki a szerencsétlen szuezi kaland.” E kalandról öt évvel ezelőtt jelent meg egy mű „1956 – Szuez” címmel, Chrisztian Pineau, akkori francia külügyminiszter tollából, aki megállapította, hogy bár az oroszok rakétákkal fenyegetőztek, mégsem volt komoly szándékukban, hogy Szueznél katonailag is fellépjenek, s idézi magát Hruscsovot, aki neki valamivel azután cinikusan bevallotta: „Nem is sejtettük, hogy maguk a mi fenyegetéseinket készpénznek veszik. Úgy viselkedtek maguk, mint a gyerekek.” Ezek szerint a nyugatiak ismét beleestek a csapdába, itt is, mint pár nappal korábban Magyarországon, elszalasztva egy remek alkalmat. Így tehát végeredményben két kitűnő alkalomtól estek el egymásután, aminek következtében a szabad világ ma védekező helyzetbe szorult a kommunizmussal szemben, a világnak csaknem minden táján, sőt ijesztő mértékben és állandóan növekszik a Szovjetunió hadereje, mely nemcsak a kis maradék Európát fenyegeti, hanem a Nyugat legfontosabb közlekedési útvonalait is az összes tengereken és óceánokon.
A hátrálás csúcspontját azonban Helsinkiben érte el a Nyugat, amikor minden ellenszolgáltatás nélkül elismerte az 1975-ös megállapodásban a szovjet terjeszkedést Közép- és Kelet-Európában. A közelmúltban pedig a NATO azzal tetézte be gerinctelenségét, hogy közölte az oroszokkal, hogy nem fog „katonai reakciót” alkalmazni Lengyelország ellen…
Pedig valójában a Szovjetunió „agyaglábú óriás” még ma is, minden területi hódítás dacára, mert ha állig fel is van fegyverkezve, el van erősen maradva a technológia terén, nem tudja élelmezni saját lakosságát és élelmiszer ellátásban a Nyugatra szorul teljesen, így sokkal könnyebben sebezhető, mint ahogy általában gondolják. Valójában a Nyugat gyöngeségének köszönheti hatalmát. Szerencsére azonban a nyugati világ még sok ütőkártyával rendelkezik, és elegendő lenne, hogy a szabad országok végre felébredjenek álmukból, hogy a világ helyzete alapvetőien megváltozzék. Egyébként úgy tűnik manapság, hogy ez az ébredés meg is kezdődött az Egyesült Államokban, ahol a bátor új elnök Reagan, Truman példája nyomán megértette, hogy a szovjet vezetőkkel csak hatalmi helyzetből kiindulva lehet eredményesen tárgyalni.
A szerencsétlen magyarság pedig – akár nyugati száműzetésben, akár hazai szolgaságban élnek fiai - most is tudatában van annak, amit 1956-ban Európáért és az egész emberiségért tett, amikor leleplezte a kommunizmus társadalmi és erkölcsi szélhámosságát és az egész civilizációt fenyegető mivoltát. Azt is jól tudják, hogy 1956 október-novemberében ismét betöltötték évezredes hivatásukat - egy nagy pápa szavai szerint-, mint a kereszténység „élő védőbástyája, a nyugati műveltség őre. De azt is jól tudják- saját vigasztalásukra és a miénkre -, hogy forradalmuk, bár leverték az orosz tankok, végülis győzelem volt, az igazság fényes győzelme a hazugság fölött, s hogy cselekedetük értelme és üzenete örök érvényű és halhatatlan. Egy megtért kommunista, Milovan Gyilasz írta e sorokat: „Sohasem fog begyógyulni az a seb, amit a Magyar Forradalom ejtett a kommunizmuson”. S valójában a Szovjetunió sosem heverte ki tel ezt a számára szörnyű morális és politikai megpróbáltatást.
S ma már szintén teljesen világos, hogy a magyar felkelés, főleg az azóta Csehszlovákiában, majd napjainkban Lengyelországban lejátszódó események után, csírája lett annak a megállíthatatlan fejlődésnek, mely 1956 óta tart megszakítás nélkül Európa középső és keleti részein, s hogy a budapesti hősi halottak olyan fáklyát gyújtottak mely ma is hevesen lobog a „vasfüggöny” mögött és soha nem fog kialudni, bármit tesz a szovjetunió és cimborái. Maga Kádár kénytelen volt engedni a kezdeti megtorlás után, s amit ma „Iiberalizálás” néven szoktak emlegetni Magyarországon, az elsősorban és minden kétséget kizárólag az 1956-os szabadságharcosok munkájának köszönhető
Paradoxonként hat, de igaz, hogy az eltiport forradalom az évek múlásával félgyőzelemnek bizonyult a magyarság számára, hiszen a Szovjetunió, okulva a felkelés erején és hevességén, végülis sokkal több belpolitikai szabadságot enged Magyarországnak, mint bármely más csatlósának.
A magyar forradalom továbbá döntő befolyást gyakorolt az 1956 óta a többi kelet-európai országban bekövetkezett fejlődésre is, nevezetesen arra, hogy ezekben az államokban egyre több a nem-hivatalos irodalmi mű és a tiltakozó megmozdulás, beleértve a Szovjetuniót is. E téren ki kell emelnünk, hogy az 1956-os fiatal magyar szabadságharcosok mindenekelőtt „idealisták” voltak és éppúgy elvetették a nyugati dekadens materializmust, mint a kommunista rendszer ateista és dialektikus materializmusát. Éppenséggel e kettős elutasítás, e szimmetrikus elvetés adott a magyar forradalomnak egyetemes jelleget, s futótűzként terjedt el a vasfüggönyön innen és túl, életre keltve a disszidensek és kontestálók dús vetését, kik a magyarok nemes eszméiből nyertek tápot és ihletet. Ma már nyugodtan állíthatjuk, hogy Szolzsenyicin, Bukovszky és társaik, akik támadják a Szovjetuniót, de ugyanakkor erősen bírálják a nyugati dekadens erkölcsöket is, saját bevallásuk szerint is ahhoz az új emberekből álló családhoz tartoznak, melyet az 1956-os hősies magyar forradalom alapított.
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. október 12. 09:25 | Sorszám: 387 |
|
Örkény István FOHÁSZ BUDAPESTÉRT Ki itt születtem mégis ócsároltalak, ki szerettelek és mégsem ismertelek, bocsáss meg tévelygő fiadnak, dicső városom Budapest!
Hogy is hihettem rólad, szülővárosomról, hogy olyan vagy mint a többi, egy város a városok között. Jártam köveiden és elhittem, hogy a kövezet közlekedésre való. Ültem a villamosokon és azt hittem, hogy a villamos utazásra szolgál. Számos házadban megfordultam és azt hittem, hogy e falak közt élni, enni, inni, lakni lehet csak… Nem tudtam, hogy ezek a falak lőrések, e villamosokból darrikádokat lehet rakni, s ezeken az utcákon rohamra indulni, harcolni és győzni lehet!
A kerek világon minden térképen és glóbuszon, ma átírják nevedet, Budapest. Ez a szó már egy várost jelöl. Budapest ma annyit tesz, hogy hősiesség. Budapest, minden nyelvén a világnak azt jelenti; hűség, önfeláldozás, nemzeti becsület. Minden ember, aki szereti szülővárosát, azt kívánja: légy te is olyan, mint Budapest.
Kívánom és is: légy mindörökké, olyan, amilyen ma vagy, Budapest. Büszke és bátor emberek tanyája, magyarok jó útra vezérlője, az emberi fajta csillagfénye, Budapest. Légy vendéglátója a világ minden nemzetének, de ne tűrj meg többé megszálló hordákat, idegen zászlókat e megszentelt falak között. Légy mindig olyan, mint Budapest, Budapest; és tedd, hogy mi, méltatlan fiaid, méltók lehessünk hozzád és egymáshoz. Élj örökké, munkában és dicsőségben, Szabadság fővárosa, Budapest!
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. október 12. 09:22 | Sorszám: 386 |
Krassó György
BARÁTOMHOZ
Barátom, aki útnak indulsz
Börtönnel, tankkal szembeszállsz,
Embervadász, ha elhibázott,
Őr, tornyán hasztalan vigyázott,
S mögötted immár a határ, Tekintsél vissza még e földre,
Egekbe síró fáira,
S állíts egy táblát ott a földbe:
„Idáig tart Európa földje
És itt kezdődik Ázsia.”
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. október 12. 09:20 | Sorszám: 385 |
Krassó György
EGY IGAZ KORMÁNYRA
(„Igazat szólunk” Idézet Kádár 1956. XI. 11-i beszédéből)
Magyar forradalmi Munkás-Paraszt Kormány:
Kádárt és Münnichet hívják ilyenformán.
Ez az elnevezés meggyőzően mutatja:
Téved, ki nálunk az ámítást kutatja. Magyar ez a kormány: magyarul beszélnek,
S magyar a nevük is, vajon nem elég ez? S forradalmi, hiszen forradalom szülte
Néphatalmat fojtott könnybe, vérbe, tűzbe. S Munkás-Paraszt! Igen! E kormányra szárad,
Vére harmincezer parasztnak, munkásnak! Végül: ha nem lenne kormány ez a kormány,
Hogy oszlathatná fel a törvényes kormányt?
Kormány tehát nyilván! De ki a kormányos?
Moszkvai gazdáid, bitang Kádár János!
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. október 12. 09:18 | Sorszám: 384 |
Lakatos István
FORRADALOM
Élesítsd a szavad kardok pengéin. Az eszme
mint a szurony, csillanjék, jéghidegen fenyegetve.
Metsszen amit mondasz, szúrjon-vágjon, sebet osszon,
őrizd gyűlöleted jól, mint méhében az asszony
magzatát; ápold, növeld és percre se hallgass,
és fogad közé szorítsd, mint koncot a farkas.
Tartsd erősen igazságod. Harapj, legyen egyszer
pajzs, megoltalmazzon - másszor ártani fegyver.
Nyelved alatt bombák, kezedben tör: hadirendben
álljon, rőt zászlóval a lázadás a szívedben.
Gyenge minden szó, ha nem fenyeget, ki ne mondd, ha
van köztük, amelyért nem jár a golyó s a bitófa.
Először lázadj! Ah, álljon a példa előtted:
mégis-győztes forradalom. A világ ma merő seb,
mégse kíméld, gyújtsd újjá, vágd bele körmödet, aztán
harsonázd a szót fülébe, előremutatván.
1956. november 5.
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. október 12. 09:17 | Sorszám: 383 |
Kiss Dénes
OKTÓBER DRÁGA VÉRADÓ
Szörényi Leventének
Október drága véradó
a szélben ma is fegyverzaj
ahogy elvérző levelek
hull alá annyi fiatal szállott alá még előbb
elsuhant fénylőn fölfelé
és égbe ütve szép fejét
esett sebzetten földre le zuhantak haló-halványan
de testük szívünk fogja fül
s ringatja mindörökre már
akár országnyi anyaöl ringatja édes fiait
hogy tisztelegjen a világ
meghajló gyászos lobogok
a tépett októberi fák október drága véradó
a szélben fegyver zakatol
ifjú arcokra hull a hó
a szívekből a vér kiforr a szívekből a vér kiforr
mintha nyakunkra hullna hó
szenteld meg áldozataink
október drága véradó
1993. október
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. október 12. 09:16 | Sorszám: 382 |
András Sándor
NAGY IMRE
Utolsó kívánsága az akasztás előtt
Hogy fenntarthassa a szemüvegét.
Amikor összerándult a teste
és előrezökkent a halálba
a fémkeretes könnyű üveg
betonra hullott és megrepedt.
Ha látni akarsz vedd föl,
tedd föl és tekints
a repedt világba.
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. október 12. 09:14 | Sorszám: 381 |
Fónay Jenő
1958. június 16. (Reggel 1/2 6)
TITOKBAN SZÓLJATOK HARANGOK!
(részlet)
Mielőtt kivitték Ö is válaszolt
Szólt az értelmetlenségnek.
Talán néhány szót üzent...
A jövőnek? „Eljön majd a nap - jól tudom -
tíz körmötökkel kaparnátok elő.
Sosem gondolkoztok...
Akkor meg már késő.
Az ítéletet visszautasítom!
- emelte fel hangját -
én vagyok a törvényes vezető...
És mit mond majd a világ? Isten Veletek, Éljen Magyarország!" Ezután csend lett, hosszú... percekig...
felment a Golgotára
Öt is felszegelték a fára.
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. október 12. 09:10 | Sorszám: 380 |
Végvári Vazul
AZ ÖREG *Kései beszélgetés Nagy Imrével a Vértanúk terén
- 2001. november 4. A Kossuth tér sarkától
híd vezet a vértanúkra emlékező térre.
Átellenében a honatyák kupolás csarnoka,
Báthory útja és nádorok nevére koppanó kövek,
Kossuth és Széchenyi... Neveikkel büszkélkedő környék
akiket becézett, a sokak és sok mindent látott kerület
neked itt adott helyet, olyan ívek fémjén,
hogy megállhass, de le nem ültetnének,
kalapod se kérik udvariasan el,
csak figyeli Aulich, Perczel és Kiss János
utad merre veszed; vagy vársz még egy kevéssé
- valakit? Még jöhet az időben, talán
a hidakon, budai hegyen át
tán nyugatról? Ide, mifelénk?
Kalapodról mintha novemberi köd peregne
drótkeretjén át a szemedre. Homályba borító üveg. Ó, Öreg! Te mit is képzeltél?
Ennek az országnak csarnokaiba, erre, még
valaki jöhet? Látod, a hidat csak később verték alád
s a bilincseket elhurcolt kulákok
paraszt gyerekei hozták a kezedre; lesöpört padlásról
hullatott magvak a földükbe rohadtak -
Moszkvától idáig láthattad, mind az
útjelet, hogy a nép igaza útján, ami
eljövendő, ebben a hazában
t e még megteremtheted. Ó, Öreg, kábított hiszékeny
te paraszt becsület!
Most aztán várhatsz itt - meg mi is veled. Október... november: ez az az idő;
(a kövek a vért már rég levedlették)
Lám, magad kezét szorítja a korlát. Húzd a kalapot mélyen a szemedre. Még valaki jöhet. Az 1956-os forradalom miniszterelnökét fiatalabb hívei
- egymás között -"az Öreg"-nek nevezték.
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. október 12. 09:08 | Sorszám: 379 |
Parcz Ferenc
SOUVENIR: AMI MARADT
Nem a gyilkolásról van szó. Megvolt.
A lehetőségek, ami ő lehetne, a föld alatt.
Itt a temetőben, ahova beleszületett, élnie kell:
a koporsó-városban,
ami fölött Szabadság-szobor a kereszt
úgy akar élni, mint a növények,
hogy végre megnyugtassam ezt a földet,
hazáját visszavigye a nagy karácsonyfaerdőbe,
mely ápolja őt és eltakarja,
hogy rátaláljon a nyugalom,
hogy rátaláljon a szerelem.
1980. január
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. szeptember 08. 20:40 | Sorszám: 378 |
|
1956 - Szeleczky Zita üzenete magyar nyelven Üzenet az Argentin Nőkhöz
és a Világ Asszonyaihoz Már több mint három hete, hogy az én szeretett hazám, Magyarország, egy kegyetlen ellenség ellen harcol: az orosz megszállás ellen. Egy kicsiny nép, fegyverek nélkül, a Szovjetunió hatalmas katonai ereje ellen. Egy nép példa nélküli hősiessége, melynek vannak eszméi, és képes ezekért meghalni. A lobogó magyar zászló ebben a pillanatban a világ minden országa számára a szabadság szimbóluma. Ez alatt a hosszú huszonnégy nap alatt hányszor érkezetek a hírek, hogy a magyar hazafiak ellenállását elnyomták. Sohasem volt igaz. És most sem az. Magyarország folytatja kétségbeesett küzdelmét, mert nem tud tovább élni az embertelen körülmények között, amit az orosz megszállás, a kommunista kormányzat és ügynökei, a titkosrendőrség tagjai, a magyar nép legkegyetlenebb kínzói rákényszeríttettek. Az ellenállás elnyomásáról szóló hírek hazugságok, hogy ilyen módon győzzék meg a Nyugatot és az ENSZ-t, hogy a magyar nép elvesztette ügyét, és már nem érdemes katonai segítséget küldeni neki. Mialatt pedig a magyar hazafiak harcolnak és reménykednek... reménykednek a szabad országok segítségében... Jönnek a kétségbeesett kiáltások: "Segítsetek, küldjetek nekünk muníciót, már nem bírjuk tovább, harcolnak asszonyaink, gyerekeink. Segítség, segítség; segítsetek!". . . És a Nyugat hallgat. Az egész tisztességes világ szeretne Magyarország segítségére sietni, de semelyik sem képes lépni. Megbénítja őket az ENSZ! Eközben, huszonnégy napon át folyamatosan ömlött a magyar vér. Oly bőségesen ömlött, amennyire itt el sem tudjuk képzelni. Akik nem halnak meg a harcban, agyon fogják lőni. A gyilkos Kádár bíróságokat hoz létre, ahol titkos perben tanúk nélkül tudják elítélni a vádlottakat, és a kivégzéseket huszonnégy órán belül végrehajtják. Bizony elég lesz, ha valaki így szól: "Ez az ember a kommunista rendszer ellen harcolt", hogy meghaljon. És ezt fogják mondani minden népek, mert éppen ki nem kelt fel a kommunista rendszer ellen Magyarországon, ez annyira csodálatos volt, hogy az egész nép összefogott, teljesen egységesen, a halálig: a munkások, a bányászok, a hadsereg, a középosztály, a magyar nemesség, férfiak, nők és gyerekek... Egy teljes nép! Bátorságával és erőfeszítésével, halálával bizonyítékát adta a kommunizmus kegyetlenségének...
Ilyenképpen elvekkel és eszközökkel meg fogják gyilkolni az egész magyar népet. Ellenkezőleg, a kommunista internacionálénak nem számít a magyar vér. Egy nép, mely képes meghalni Istenért, a Szabadságért és Igazságért, mindig is gyűlölt lesz a szovjet internacionalizmusnak. "A magyarkérdés szállítás kérdése", mondta Sztálin, és ha a világ nem lép közbe, népünket nyilvánvalóan Oroszországba fogják deportálni, ahol élelem nélkül és borzalmas körülmények között kell majd dolgozni, míg meg nem halnak. Minden magyar család siratja a szeretett embereket; jön a kemény tél, a nép már tizenkét éve rosszul van táplálva, szűkölködik ruhákban - harcok, agyonlövések, éhség, hideg, deportálások, kínzások, szűkölködés és reménytelenség, és egy keserű kiábrándulás: mialatt ők az egész világért harcolnak, a szabad népek, bár fel vannak fegyverkezve, hagyják őket segítség nélkül meghalni; hagyják hogy legyilkolják őket... És a Nyugat, az Egyesült Nemzetek és a NATO hadserege Nyugat-Európában képesek hidegvérrel nézni, hogy egy nemzet a halál felé vezető útra lép. Egy nemzet, mely magától feláldozta magát, hogy megmutassa az egész világnak, milyen is a "kommunista paradicsom" a valóságban. Az lenne a minimum, hogy az egész világ fegyveresen megsegítse Magyarországot. Legalább! És még legyen hálás, hogy a háború a világ legkegyetlenebb ellenségével nem a saját országaikban zajlik, hanem magyar földön, melyet történelme során annyi alkalommal öntözött a "magyar" vér!
És mit csinál az ENSZ? Magyarország érdekében nem egyesültek olyan sürgősen, mint a közel-keleti konfliktus miatt. Mindazonáltal ott különböző, erősen felfegyverzett nemzetek harcoltak. Miattuk azonnal elhatározták magukat, és ENSZ-rendfenntartó csapatokat küldtek. Magyarországra miért nem? Számunkra csupán bájos szavaik vannak, mialatt mi teljesen elvérzünk! Vagy azért van ez, mert a mi vérünk nem olyan értékes, mint az olaj? A magyar vér nem az egész világ vére? A mi könnyeink nem az emberiség könnyei? Miért nem kapunk katonai segítséget? A mi vérünket használta fel Anglia, hogy fellépjen Egyiptomban, és a hős magyar hazafiak harca és éhsége kiváló választási propagandául szolgált az USA-ban! Magyarországot feláldozták, hidegen mérlegelték, odavetették külföldi érdekek miatt.
Ha az ENSZ nem lenne, Magyarország ebben a percben már szabad lenne, mert az egész világ tisztességes és nemes érzésű országai már a segítségére siettek volna. Milyen célból létezik az ENSZ, ha nem tudja elfogadtatni határozatát? Az ENSZ határozata az volt, hogy a szovjet csapatoknak haza kell térniük Magyarországról. Ha az ENSZ-nek nincs erkölcsi ereje a SZU-val szemben, akkor végül is milyen oka van a létezésének? Kellene, hogy legyen bátorsága azt mondani: "Kudarcot vallottunk, feloszlunk; hogy az országok, melyek meg szeretnék segíteni Magyarországot, legyenek szabadok, úgy cselekedhessenek, ahogy akarnak." Miért létezik az ENSZ, ha meg tudja magát védeni egy ország, melyet saját véleménye és határozata szerint is meg kell védeni? Ha nem tudja megakadályozni Oroszországot, hogy önkénteseket küldjön a Közel-Keletre, milyen joggal akadályozzák más országok önkénteseit, melyek a magyarok megsegítésére mennek? Úgy tűnik, hogy az ENSZ egyedül csak arra szolgál, hogy biztosítsa a Szovjetuniót, mely nyugodtan folytathatja kegyetlen politikáját Magyarországon, mivel az ENSZ megbénítja az összes országot. Ez az igazság? És hogyan tárgyalhat az ENSZ a bábelnökkel, a gyilkos Kádárral, mikor ezt a gyilkost maga a magyar nép - ezer és ezer tanktól elnyomva, legyilkolva, éhezve, szenvedve a hidegtől, haldokolva - nem fogadja el? És az ENSZ a szabad világban elfogadja?
Mi történt az ENSZ-szel? Néhány nappal ezelőtt egy túlnyomó többség úgy döntött, hogy az oroszoknak haza kell térniük Magyarországról. És ma egy bábbal tárgyalnak, mely tömegesen gyilkolja le a magyar népet.
A magyar népen elkövetett tömeggyilkosság miatti felelősség egyformán hárul az ENSZ-re és Moszkvára. Mindketten egyformán gyilkosok - a különbség egyedül a gyilkosság elkövetésének formájában létezik.
Én nem hiszem, hogy nem tud segíteni Magyarországon, hacsak nem is akar segíteni neki. És ebben az esetben nincs joga létezni!
Én tiltakozom az ENSZ gyengesége és tehetetlensége ellen. Tiltakozásul éhségsztrájkba kezdek, és kérem az összes magyar nőt a világon, hogy csatlakozzanak hozzám ezen cél érdekében. Meglátjuk majd, hogy az ENSZ és a világ lelkiismerete minket is hagy-e meghalni, ahogy hagyták meghalni a magyarokat Magyarországon. Folytassuk a sztrájkot, amíg el nem érjük a következő pontokat: 1. Ha az ENSZ nem tudja megakadályozni Oroszországot, hogy önkénteseit a Közel-Keletre küldje, ne akadályozza a többi országot sem, hogy önkénteseiket Magyarország megsegítésére küldjék. 2. Követeljük a rendfenntartó erők azonnali küldését hazánkba, hogy megakadályozzák népünk lemészárlását és deportálását. 3. Egy nemzetközi küldöttséget, mely ellenőrzi, hogy a magyar népnek küldött segítség ténylegesen az éhező és szükséget szenvedő néphez érkezik. 4. Ne fogadják el, és ne folytassanak tárgyalásokat a gyilkos Kádárral, kit a magyar nép sohasem fog elismerni. 5. A deportáltak azonnali visszaküldését. Argentin asszonyok és az egész világ asszonyai, akik akkora jóakarattal jöttek a segítségünkre, az önök segítségét kérjük. Annyi alkalommal kérdeztek minket, milyen formában tudnának segíteni. Most van itt Magyarország megmentésének pillanata! Fel fogom olvasni önöknek a röplap szövegét mely a harc huszonkettedik napján terjed Budapest utcáin:
"Magyarok: ne dolgozzatok az ország megszállóinak uralma alatt! Osszuk be készleteinket és segítsük egymást. Mutassuk meg, hogy a nehéz órákban egységesek vagyunk. A mi szabadságunk, a mi tisztességünk forog kockán. A világ szemei rajtunk vannak. Nem fogunk visszavonulni." A magyar ifjúság folytatja a harcot.
Három hét után; éhezve, szenvedve a hidegtől, így képesek beszélni. Csodálatos nép! Szeretett népem! Csodállak... szeretlek... kétségbeesetten szeretlek egészen a halálomig. Az életemet adnám, csak képes lennék megmenteni téged. Magyar vagyok és nem tudom elfelejteni a népemet, nem tudom. Nem akarom azt mondani, hogy minden elveszett. Mikor a férfiak azt mondják, hogy elérkezett a vég, nekünk, asszonyoknak kell tartani az erőt a cselekvésre. Működjenek együtt velem. Ha szimpatizálnak a harcunkkal, küldjék leveleiket és távirataikat (egyénileg vagy egyesületeiken keresztül) az ENSZ-hez, New Yorkba, az Argentin Köztársaság képviselőjéhez, Sr. Aníbal Olivieri altengernagyhoz, aki oly csodálatosan védelmezte Magyarország ügyét az ENSZ ülésein (vagy saját hazájuk képviselőjéhez), követelve Magyarország számara ugyanazokat a pontokat, melyeket magunknak kitűztünk.
Sírva kérem önöket: Segítsenek megmenteni Magyarországot! Ne, ne hagyják a levelet holnapra: ragadjanak papírt és ceruzát most. Ne mondják, hogy leveleiknek nem lesz ereje, hogy nem tudják majd befolyásolni az ENSZ-t, vagy megváltoztatni a végzetet. Nem létezik "nem"; nem létezik "talán"; nem létezik "már késő van". Csak hit és cselekvés létezik. Isten és Krisztus csodálják önöket és várják az önök levelét. Legyen meg a hite, hogy éppen az ÖN levele lesz az, ami megakadályozza, hogy emberek százezreit deportálják, hogy az asszonyok férjük nélkül maradjanak, fiuk nélkül, és az árvák halott apáikat sirassák. Az ön levelén keresztül Isten egy nép szerencsétlenségét boldogsággá változtathatja, és a könnyeit mosollyá. És Isten viszonozni fogja önnek, amit áldással tesz. ARGENTIN ASSZONYOK: ÍRJANAK! SEGÍTSENEK MEGMENTENI MAGYARORSZÁGOT! MAGYARORSZÁG SOHASEM FOGJA ELFELEJTENI SEGÍTSÉGÜKET! SZELECZKY ZITA
a Magyar Nemzeti Színház volt első színésznője, Budapesten
Ezt a szöveget rádión és televízión adták le 1956. november 14-én.
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. szeptember 01. 23:36 | Sorszám: 377 |
|
Szabó László Dezső Boldog Újévet! Viharos, kemény esztendő volt,
Arcunkról folyt a vér, s veríték,
Átkos fejek, gonosz kezek
Rabszolgaláncunk, fonták, verték.
Boldog Újévet hát azoknak,
Akik tépték a rozsdás láncot,
Akik mellükből építettek
A tankok elé élő sáncot!
Mert folyt a vér az utcasarkon,
Drága nedű, az ifjú élet…
Ezernyi angyalszárnyon röppent
Isten elé száz bátor lélek...
Boldog Újévet mindazoknak,
Akiket ölel a drága hant,
Vérükből átok és igazság röppen,
Vérükből a szabadság fogant!
Átok-esztendőt mindazoknak,
Akik tagadnak szent erőt,
Akik tagadnak ezer jaj szót,
Gyermeket, testvért - temetőt!
Akik gyáván, megbújva lesnek,
Táncolnak, ahogy a szél fittyül...
Utálva, ha rájuk tekintünk,
Szájunkban nyálunk összegyűl... 1956. 12.26
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. szeptember 01. 23:19 | Sorszám: 376 |
|
Szabó László Dezső Egy orosz katonához Itt haltál meg, ingyen, semmiért,
és átkot kiáltott rád száz magyar.
Hiába szólít a sztyeppe szele,
Beföd a zordon hó, s avar.
Véres eszméket ültettek fejedbe,
Hogy jöttöd várják nagy örömmel –
Most itt a véged, hulla tettél,
Számodra átkos földet vájsz
körömmel.
Szánnak és gyűlölnek ezren, ezren,
S kik élnek még, sorsoddal egyek:
Tankkal nem lehet eltiporni
Szabadságvágyát szíveinknek!
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. szeptember 01. 23:09 | Sorszám: 375 |
|
Szabó László Dezső Éjszaka Téli, havas éjszakában
Kopognak az ablakon:
Jégcsap lett a szívek helyén... „
Te csak pihenj, angyalom!”
’Öltözzön fel! Búcsúzkodjon,
aztán jöjjön énvelem!’
„Édes uram! Édesapám!”
Csak bátorság, kedvesem!
„Hová viszik apukámat?
Meg fog fázni éjszaka!
Azt a labdát megígérted,
Holnap este hozd haza!”
Könny pereg a férfiarcon,
Háta mögött fegyverek,
Ágyban, mosolygó szemekkel
Angyalarcú kisgyerek.
’Elég legyen! Sok a dolgunk!
Vár még sok ház éjszaka!’
Felberreg egy teherautó;
Sír a téli éjszaka... 1956. november 26
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. szeptember 01. 23:07 | Sorszám: 374 |
A siralomházból 1957-58
Obersovszky Gyula falra karcolt börtönversei Én meghalok, de mi mégis élünk,
fáklyaként az éjszakában égünk. Hitemet a föld sava se marja,
hitemet a sarjadó fű vallja Virágot is növel majd a kedvem,
szellő szórja szirmait felettem
És mert dalom bennszorult szívemben,
daloljatok emberek helyettem.
(Közvetlenül a halálos ítélet után)
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. szeptember 01. 23:07 | Sorszám: 373 |
|
Kassák Lajos: Az áruló Te is a testvérem vagy
de olyan, akitől félek.
Te is a testvérem vagy
de olyan, akit utálok.
Akire ránézel
megremeg.
Aki rádnéz
lelövöd.
Ó, hogy egyszerre mindkettőnket
elbír a föld!
Miért nem nyílik meg alattad,
miért nem dőlnek rád a hegyek,
a vizek miért nem mosnak el?
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. szeptember 01. 23:06 | Sorszám: 372 |
|
Szabó László Dezső Október 23. Egy bomba robbant a szívemben:
Tüntetés lesz, testvér, tüntetünk!
Forró szívvel, és mit se várva
Egy eszme indult el velünk.
Az idő ősködéből pattant,
És telt vele a csillogó este:
Ezrek és ezrek az utcákon,
Nem lehet ráismerni Pestre.
Az égen száz csillag hunyorgott,
Lenézett egy-két vörös fényre;
Csattant, kiáltott a jelszó:
A rabságnak már legyen vége!
Egy autó oldalán fityegtem,
És alig hittem a szememnek:
Rendőr sehol, s házak tövéből
Asszonyok, lányok integetnek.
„Ruszkik haza!” - dörren az orkán,
„Sztálint ledöntjük!” dübörögtek;
ömlött a nép, torok kiáltott,
a jelszavak meg mennydörögtek
Százfejű szörnyek mesévé váltak,
A provokátort meg kikacagták.
A szobor előtt a nagy téren
Régi világuk megtagadták.
Kemény csapás volt mindazokra,
Akik előtt tapsoltak egykor!
Álltak és néztek várakozva,
Ezer és ezer, százezer sor.
Diadal szállt végig a téren,
S mint tűzvész, orkán ült a tájra:
A magasságban zúgni kezdett
Hegesztőpisztoly kékes lángja.
Motorok zúgtak, erőlködtek,
Megingott végre a Gyalázat:
„Ledöntöttük a Sztálin szobrot!”
Verték, döngették a vázat.
„
2 A Rádióhoz, stúdióba!”
„Vesszen Gerő, a gaz áruló!”
A forró éjszakában indult
Véres útjára száz golyó.
Én is rohantam, és jött Csepel,
Katonák, lányok, asszonyok,
Rendőrök, munkások, ezren, ezren,
Igaz és bátor magyarok.
És sztrájk is indult. Árva népünk
Kezébe vette végre sorsát.
Másnap már vérben fürdött minden,
De feltámadott Magyarország!
Aranybetűkkel, vérrel írva,
Új, nagy fejezetet nyitottunk
Ország-világ történetében:
Szabadságunkat marokra fogtuk!
Új eszme ragyog fenn az égen,
Dátum született a világon,
Mely tűzbe hoz ma minden szívet:
Szabad október 23! 1956. október 27
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. szeptember 01. 22:39 | Sorszám: 371 |
|
Faludy György: Exodus Vagy ötvenen lehettünk, tán még
többen. Hegykőnél jöttünk át,
s az öregek miatt oly lassan,
mint hogyha csak az éjszakát akartuk volna megkerülni.
Szemerkélt. Balról könnyű köd.
Jobbkéz felől, a csapás mellett
magasra hányt, vizes rögök, akárcsak egy frissen kiásott
tömegsírnál. Zsuzsa kezét
fogtam. Négyszáz forintot hoztunk
magunkkal, meg két fogkefét. Így mentünk északnak. Mögöttünk
nagymessziről géppuska szólt,
aztán zöld rakéta jelezte:
szabad az út. Olyik dúdolt, más felsóhajtott, hogy hazáját
cipőtalpán nem viszi el,
más meg, hogy szabad költözési
jogát senki nem veszi el mi hallgatunk. Két térdkalácsom
alatt ólom és mintha csak
előre görbedő tarkómon
cipeltem volna magamat. Ne félj! Ma jeges még az emlék.
Idővel egyre édesebb.
És forróbb. Ez a határok.
Ugorj! Az ugrás végleges. Ugorj! A fájdalom veled jön,
sohasem szabad elmúlnia.
Mint zseblámpa, melyet letettek:
világol túlnan Ausztria
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. szeptember 01. 22:29 | Sorszám: 370 |
|
Tóth Bálint: Vigyázzatok az éjszakára Vigyázzatok az éjszakára!
öldöklő karddal jár az angyal,
s jaj a háznak, mit megjelöltek
véres sávval, véres csillaggal! Jaj, akinek ma szíve néma,
s nem koldul fájón fel a vészre,
kiben a perc lármája él csak,
nem századok harangverése. Jaj, ki kaján örömben gázol,
fegyvert fogva önvére ellen,
s hahotás szájjal lakomázik
az országot rejtő tetemben. S ezerszer jaj vezéreinknek,
villám ver rájuk bosszuló fényt,
viharban zajduló falkájuk
tépi szét őket farkasokként. S elmúlnak, mint tábortűz füstje,
mint őszi lombok vörössége,
elszélednek, ponyváról pelyva,
a szétmarkoló nyári szélben.
Vigyázzatok! Nagy öldöklés lesz!
Nem én teszem és nem a másik.
A bosszúálló angyal kardja
Űzi őket a pusztulásig.
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. szeptember 01. 22:18 | Sorszám: 369 |
|
Kovácsy József: Zsuppok! Óh, Nemzetem – ki népek átka vagy
s meggyalázottja millióknak –
Kik kést tartanak néma torkodon,
hogy feláldozzanak oltárodon?
Kelj fel, kínod akármilyen nagy! Kelj fel, új lázárjaként e kornak
míg ez a haza áldott, szent Neked,
mert nem lehet azt földig alázni
és isteni hitéből kirázni,
ki ura volt egy dicső múltnak! Minket nem lehet itt eltiporni,
bár sorsunk ma újra átkos hozzánk –
ha fondorlattal le is győztetek,
az Isten verjen érte bennetek –
de nem fogunk mi megalkudni! Minket nem tör meg hittelen csorda,
minden vércseppünk bosszúnk élezi –
minden cselszövés és ármányosság
történelmünket – csaló hazugság,
mi hazánkat szétdarabolta! Mi tiltakozunk tűzzel és vassal
az ellen, aki életünkre tört,
még ha megszakad is szívünk, lelkünk
erőszaknak akkor se engedünk,
ha megindulunk majd haraggal!…
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. szeptember 01. 22:17 | Sorszám: 368 |
|
Wass Albert: A láthatatlan lobogó Konok hűséggel hordozom
az úttalan bozótokon. Seb a vállam és seb a markom,
de fogom, viszem és megtartom. S fogcsikorgatva hirdetem.
Nem ért véget a küzdelem! Mert valami még megmaradt.
Görcs zsibbasztja a markomat, de markomban még itt a Szó:
a láthatatlan lobogó! Ereklyém. Kincsem. Fegyverem.
Magosra tartom s lengetem! És védem, foggal és körömmel!
Vad dühvel és Őrült örömmel! És mentem, mindeneken által,
íntépő, végső akarással! Dúlt otthonom rég összedőlt.
Kifordult alólam a föld. Társaimat ár elsodorta.
Mögöttem ég a poklok pokla. Előttem vad sziklák merednek.
De nekivágok a meredeknek! Mert élek még! Ha törten is,
ha vérben is, ha görcsben is, még ha utolsó vagyok
Kit az özönvíz meghagyott, de harcom végigharcolom
s a lobogót megmarkolom! Megmarkolom és nem hagyom,
ha le is szakad a két karom, ha két lábam térdig kopik:
de feljutok a csúcsokig! S utolsó jussomat, a Szót,
ezt a szent, tépett lobogót kitűzöm fent az ormokon
s a csillagoknak meglobogtatom!
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. szeptember 01. 22:09 | Sorszám: 367 |
|
Pesti József: Forradalom Maradt erőnk,
Még fellobog vérünk,
követelünk, nem sírva kérünk. Felvonulunk,
béklyózva is kiállunk,
MI, félelmesen vallunk: kiáltunk. A mi célunk,
nem az odavetett morzsák,
amik a vörösöket hófehérre mosnák. A mi utunk
a vég – s meghitt csillagok,
biztos lépéseinken az ég felragyog. Maradt erőnk,
még fellobog vérünk,
követelünk, nem sírva kérünk.
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2007. szeptember 01. 21:58 | Sorszám: 366 |
|
a teljes: Kunszery Gyula: Bálványdöntés
„Ne csinálj magadnak faragott képet!”
Mi nem csináltunk, de csináltak mások…
Ám jöttek az ifjú óriások,
hiába volt a ferde balság,
jött a robosztus fiatalság,
jött úgy, mint kegyetlen bosszús
vad förgeteg: – s az érckolosszus
a porba dőlt… Mely évekig, gránit kockákon állván
dölyfösködött, ledőlt a nagy sztálini bálvány! Üdv a bálvány ledöntőjének,
üdv, dicséret és hálaének
tenéked, magyar Fiatalság,
ki voltál most a bátrak bátra!... De egy nagy végzés van még hátra:
tünjenek el a bálvány-romok,
s hogy megbocsátassék a régi vétek,
ti, kik a bálványt döntöttétek:
építsetek! S építsétek fel – szívetekben is – a Templomot!
Új Ember, 1956. nov. 4. 3. p.= 1956 sajtója: Tudósítások ’56-ból.
|
|
|
