1919. június 24. kedd

A kormányzótanács délelőtti és kora délutáni ülésén heves vita után elfogadták Kun Béla álláspontját a Clemenceau-nak küldendő válasz ügyében.

Ezt az álláspontot tartalmazza a távirat, amelyet a kormányzótanácsi ülés befejeztével azonnal továbbítottak Párizsba:

"Clemenceau úrnak, a békekonferencia elnökének,
Párizs

Hivatkozással június hó 22-én kelt táviratára, tisztelettel közlöm a Pellé tábornok úrnak, a csehszlovák haderők főparancsnokának táviratára Böhm Vilmos hadsereg-főparancsnok úr által küldött választ.

Erre a válaszra a mai nap folyamán Pellé tábornok úr elrendelte a hadműveletek megszüntetését, de a garanciákra vonatkozólag nem nyilatkozott, hanem jelezte, hogy az ebbéli kérdéseket elnök úrhoz terjeszti fel.

A Magyarországi Tanácsköztársaság kormánya véget vetendő a felesleges vérontásnak, respektálva a szövetséges kormányok óhajtását, megállította csapatait.

Aggodalmasnak tartja azonban a jelenleg elfoglalt vonalról való visszavonulást mindaddig, míg nem lát garanciát arra, hogy a román királyi csapatok az elnök úrnak június 15-í szikratáviratában közölt területeket valóban ki is fogják üríteni, és a szövetséges kormányok parancsának valóban engedelmeskedni is fognak.

Erre az aggodalomra joggal szolgáltat okot az a körülmény, hogy mind a román királyi, mind a csehszlovák köztársasági csapatok az ellenségeskedést és előnyomulást megkezdték, és a csehszlovákok folytatták annak utána is, hogy a szövetséges kormányok a hadműveletek megszüntetését parancsolták.

Az a körülmény, hogy a Tisza-hidakat felrobbantották a román csapatok, hogy ezáltal megakadályozzák azt, hogy csapataink az általuk kiürítendő területet megszállják, [NEM FELSZABADÍTJÁK?] valamint az egész román sajtó magatartása, mely nyíltan állást foglal a szövetséges kormányok parancsának teljesítése ellen, joggal kelti a Magyarországi Tanácsköztársaság kormányában azt az aggodalmat, hogy a román királyi kormány a szövetséges államok parancsait ismét nem fogja teljesíteni.

Ugyancsak aggodalmat kelt a Magyarországi Tanácsköztársaság népében, és joggal kelt aggodalmat az a körülmény, hogy Magyarország déli határai elnök úr egyik szikratáviratában sincsenek precizírozva.
Mind e tekintetben, mind Magyarországnak a békekonferencia elé való meghívásának időpontja tekintetében a legteljesebb bizonytalanság uralkodik.

Arra kérjük elnök urat, színeskedjék mind a román királyi csapatok által nyújtandó garanciát, mind Magyarország déli határai és a békekonferencia elé való meghívásának ügyében sürgősen intézkedni, hogy csapatainknak a határainkra [MILYEN HATÁRAINKRA??] való visszavonulása iránt az intézkedéseket megtehessük.

Kun"

1919. június 24. kedd

Budapesten, a Markó utcai főreáliskola tornatermében reggel öt és hat óra között agyonlőtték Herczeg Géza bankhivatalnokot.

Herczeg Géza a Szent István-bazilikában tartott vasárnapi szentmisén a tanácsköztársaság ellen izgató röpcédulákat osztogatott. A hívők között térdepelt a túlzóan ájtatosnak mutatkozó Féder Márk vörös politikai nyomozó. Miután átvette a röpcédulát, letartóztatta a bankhivatalnokot és a Markó utcában lévő budapesti forradalmi törvényszékre kísérte.

Hétfőn ítélkeztek Herczeg Géza fölött. Bírái voltak: Schreier Lajos szakács, Rózsa-Rosenfeld Izidor asztalossegéd, Szirmai István törvényszéki jegyző és dr. Trattner Árpád ügyvédjelölt.

Golyó által végrehajtandó halálos ítéletet hoztak. Herczeg Gézát a közeli Falk Miksa utcai tengerészlaktanyából átrendelt terroristák kedden lőtték agyon.

***

A Kalocsa környéki ellenforradalmi megmozdulások hírére Pakson is fellázadt a lakosság a kommunista vezetők ellen. Szekszárdra menekült az egész direktórium és a vörösőr-parancsnok.

Nem tudva még a paksiak, hogy a Duna túloldalán már leverték a fehéreket és Szamuelyék rémes bosszúval felelnek a zendülésre, hozzáláttak a mezőváros rendfenntartó polgárőrségének megszervezéséhez. Bakonyi András negyvenöt éves csendőr őrmester, járási főfelügyelő és helyettese, Csala Bálint harminckét éves csendőr őrmester válogatta össze a fegyverfogásra alkalmas férfiakat.

ELŐSZÓ

Az emberek hamar felejtenek.

Pedig ami velünk a proletárdiktatúra alatt történt, nem könnyű elfelejteni.

Azt a szégyenfoltot, hogy ebben az országban a közhatalmat 133 napon át néhány sehonnai bitorolta, a magyar történelemből kitörölni nem lehet. Ezeréves alkotmányunk és nemzeti önérzetünk gyalázata ez, melyre lehetetlen szégyenkezés nélkül gondolnunk. Nagyon mélyre kellett süllyednünk, hogy ez velünk megeshetett.

Hivatalos jelentések és bírói ítéletek alapján összeállítottam azok névsorát, kik e véres uralomnak áldozatul estek. Ezen összeállítás szerint a négy és félhónapos rémuralom alatt 590 egyént gyilkoltak le nagyobb részt teljesen ártatlanul.

Egymaga Szamuely Tibor száznál több ártatlan polgárt gyilkolt le.

Ez a szám és névsor azonban nem teljes. Hiányzanak az adatok azokról a területekről, amelyeket időközben Trianon elszakított.

Nincsenek benne azok sem, akik kétségbeesésükben öngyilkosok lettek, vagy a szenvedett bántalmazás és fogvatartás folytán utóbb elhaltak. Végre nem volt megállapítható azoknak a szerencsétleneknek száma sem, kiket egyes vörös parancsnokok a harctéren a vörös hadsereg kebelében kivégeztettek, vagy akiket ellenforradalmi harcokban, a forradalmárok öltek meg. Valószínűleg ezeknek száma is kitesz még pár százat.

Az egyes eseteknél előadott tényállás a hivatalos jelentésekből és bírói ítéletekből van véve. Rövid, száraz adatok, melyek legtöbbjét azonban lehetetlen megindulás nélkül olvasnunk.

Hosszú sorozata ártatlan vértanúknak, halálos vergődése a felbomlott államhatalom által védtelenül magára hagyott polgároknak.

Hazafias föllángolások, halálmegvető, bátor megnyilatkozások, melyek büszkeséggel tölthetnek el bennünket. A gyilkosok uralma mégsem volt teljesen zavartalan...

Csatoltam a népbiztosok teljes névsorát is. Lássuk együtt, kik parancsoltak négy és fél hónapon át az ezeréves történelmi Magyarországnak s kik a felelősek azért, hogy az emberek százait legyilkolták, ezreit börtönbe vetették s százezreit kirabolták.

Aki ezt az időt átszenvedte, természetesnek találja, hogy a megtorlás nem maradhatott el. Végtére is büntetlenül gyilkolni és rabolni talán még sem lehet!

Parisban 1871-ben a kommün kéthónapos uralma után 17 000 embert lőttek agyon, ötvenezret tartóztattak le. Ebből az ötvenezer emberből 14 000 embert ítéltek el, kétezret fölmentettek, s harmincnégyezret bizonyítékok híjján ideiglenesen szabadon bocsátottak. A megtorlás elől 1 000 000 ember szökött külföldre.

Nálunk, bár a bűnvádi eljárás mintegy 70 ezer ember ellen indult, s körülbelül 15 000 ember került előzetes letartóztatásba, bíróságaink mindössze 6 000 embert ítéltek el, 2500-at fölmentettek, a többi ellen pedig, részben kegyelem folytán a bűnvádi eljárás megszűnt.

Ha még hozzátesszük, hogy a 6 000 elítéltből mintegy 2 500 ember kegyelmet kapott s háromszáznál többet az oroszoknak kellett kiadnunk, s hogy a bírói ítéletek alapján kivégzettek száma alig haladja meg az ötvenet, és ma már csak 400 kommunista elítélt ül letartóztatásban intézeteinkben, megállapíthatjuk, hogy a bűnvádi üldözés az átélt borzalmakkal szemben mértéket tartott.

Bíróságaink a tömegbűncselekményekre tekintettel a gyorsított bűnvádi eljárás szabályai szerint ugyan, de öt tagból álló tanácsokban és a büntetőtörvénykönyv alapján ítélkeztek.

A kommunista bűnügyek beható ismerete kapcsán nem hallgathatok el egy-két megjegyzést.

Az októberi fölfordulás nélkül nálunk nem lehetett volna kommunista uralom.

A proletárdiktatúra föltételeit az 1918. október 31-iki fölfordulás teremtette meg.
Iszonyú felelősség terheli azokat, kik a magyar katona kezéből a fegyvert kiverték. Aki a rendet fölborítja, számolni tartozik azzal, hogy a megindult áradatot föltartóztatni nem bírja.

Másrészt kétségtelen, hogy a vörös uralom abban a formában, ahogy nálunk dühöngött, erőszakra és gyűlöletre nevelt munkás tömegek nélkül nem lett volna megvalósítható. Pár száz kommunista a szervezett munkások százezreit nem terrorizálhatta. A munkás vezéreknek tehát szakítaniok kell az osztályharc, osztálygyűlölet, erőszak és forradalom jelszavaival.

Egy tanulságot a hatalom birtokosai is levonhatnak a történtekből:
Több erélyt a hatalom gyakorlásában, több kitartást a hatalom megtartásában, s több megértést a munkáskérdésekkel szemben.

Ezt a nemzetet csak eréllyel és szeretettel lehet kormányozni.

Budapest, 1922. december hó 1-én

1919. június 23. hétfő

Landler Jenő hadtestparancsnok az alábbi táviratot küldte Gödöllőre a hadsereg-főparancsnokságra:

"Nem zárkózhatom el jelenteni, hogy a jelen pillanatban a nemzeti érzés fölkeltése nélkülözhetetlenül szükséges.
A Sátoraljaújhely környékén toborzott egyének a nemzeti szalag viselését követelik. Hasonló jelenségek a harcoló csapatoknál is előfordultak.

Amennyiben rövidesen radikális irányzat nem nyilvánulna a kormányzótanács részérül, úgy a frontbomlás elkerülhetetlen lesz"

***

Dunaföldváron a szekszárdi vörösök álltak bosszút az elfojtott ellenforradalmi zendülés résztvevőin.

Aranyos György kormányzótanácsi biztos és Tánczos Vendel statáriális vádbiztos nyilvánították magukat forradalmi törvényszéknek.

Kötél általi halált mondtak Miskolczy István hatvanéves kisgazdára, Hambalkó János harmincéves fuvarosra, Gál Mihály huszonegy éves földművesre és Holmár Imrére.

Itt is rettenetesen megverték a kivégzendőket a tengerészruhát viselő terroristák. Legkegyetlenebb közöttük Rogászka István és Gubicza József. Ők akasztották fel a megkínzott elítélteket.

A fiatal Gál Mihály nyakán már rajta volt a hurok és abban a pillanatban, amikor kirúgták alóla a széket, zsebéből nemzeti színű szalagot rántott elő.
Ökölbe zárt ujjai közül holta után cibálták ki a szalagot a terroristák.

Holmár Imre kétszer is leszakadt a kötélről.
Kegyelemért könyörögtek a kivégzéshez kényszerrel összeterelt dunaföldváriak, de Rogászka István harmadszorra kioltotta az áldozat életét.

1919. június 23. hétfő

Miközben Szamuely Tibor Hartán és Dunapatajon végeztette ki elítéltjeit, Kiskőrösön Braun Mór elnökletével működött a vészbíróság.

A huszonhárom éves Braun Mór mellett Gábor Károly, Lévai Oszkár és Mikula György vett részt a statáriális ítélkezésben. Karhatalmi fedezetként a Petzkay-féle terrorzászlóalj egy különítménye tartotta megszállva Kiskőröst.

Hét embert ítéltek halálra minden vizsgálat nélkül, de hat kivégzést későbbre halasztottak. Az azonnali végrehajtást Spang József főhadnagynak kellett elszenvednie; ő volt Kiskőrös városparancsnoka az ellenforradalom alatt.

Mikula György különítményesei félholtra verték Spang József főhadnagyot, mielőtt felakasztották.
Egy terrorista a nyakába ült, amikor már a fán függött, hogy minél feszesebbre szoruljon a hurok.

Petzkay zászlóaljparancsnok felesége, Telek Ilona Márta orvosnő eközben végig fogta a haldokló csuklóját, hagy megállapítsa, meddig pulzál a verőér. Amikor tapasztalta, hogy Spang Józsefben igen szívós az életerő, csodálkozásának adott kifejezést és úgy döntött, hogy huzamosabb ideig függeni kell hagyni az elítéltet.

1919. június 23. hétfő

Harta határában a fehérek és a vörösök közti ütközetben elesett nyolc hajósi és hat hartai ellenforradalmár, valamennyien földművesek.

Az ütközetet követően Soltról Dunapatajra menet megállt Hartán Szamuely és bőrruhás kísérete.

Hazafelé menekültében elfogták a Hartára való Szeidl János fiatal parasztlegényt. Fegyver volt nála. Kerekes Árpád megkérdezte Szamuelyt, mi legyen a legény sorsa. Szamuely csak bólintott, aminek a jelentését már értette Kerekes.

Szeidl Jánost elrettentésül a falu közepén akasztották fel.

Kivégzője, Kerekes Árpád gúnyos udvariassággal kérdezte a fiatalembert, hogy melyik fán lógna a legszívesebben?
Amikor a székre állították és a hurkot a nyakára szorították, Kerekes pofozással sürgette:

"Iparkodj, sietünk! Rugd már el azt a széket!"

S miközben haláltusáját vívta az áldozat, Kerekes Árpád csúfolódó elégedettséggel dicsérte:

"Jól van, jól van. Csak megjavulsz a végére. Egészen szépen vörösödsz."

Amikor kiszenvedett Szeidl János, egy bőrruhás arcul köpte, majd folytatta útját Dunapatajra a Szamuely vezette terrorcsapat.

1919. június 23. hétfő

Budapesten a Városi Színházban befejeződött a tanácsok országos gyűlése, amely százötven tagú szövetséges központi intézőbizottságot választott.

Ennek feladatául szánták, hogy a törvényhozás, tehát az országgyűlés jogkörét gyakorolja. Székhelye az Országház lett, ahol még aznap össze is ült.
Tagjai sorába került valamennyi közismert kommunista és szociáldemokrata vezető, köztük Szamuely Tibor.

Az Országházban tartott első ülésén kinevezte az új kormányzótanácsot a szövetséges központi intézőbizottság. Szamuely Tibor kimaradt a népbiztosok testületéből, aki ezzel a pártvezetőségbeli tagsága után a kormánytagságát is elvesztette. De ez egyelőre nem kisebbítette tényleges hatalmát.

Samuely változatlanul a front mögötti különleges bizottságok elnöke maradt, - vagyis a rögtönbíráskodás korlátlan uraként döntött élet és halál felett.

Épp a Kalocsa-környéki ellenforradalom foglyul ejtett résztvevőit végeztette ki az új kormányzótanács megalakításának óráiban.

1919. június 23. hétfő

Kecel községet ellepték a fehér zendülést megtörő vörösök.

Különösen Sós István, Tápiószeléről való huszonnégy éves terrorista engedte szabadjára bosszúálló kedvét.
Még be sem tette a lábát Kecelre, máris agyonlőtt egy földművest.
Fleisz Mihály és Árvai András gazdálkodó a község szélén, a kiskunhalasi úton várták a közeledő vörösöket, akiktől kíméletet akartak kérni. Sós István terrorista megállt a különítményesek élén és odaszólt Árvai Andrásnak:
"Gyere ide bátran komám, hiszen mi is, meg te is fehérek vagyunk!"

Árvai András köszönésre nyújtott kézzel ment Sós Istvánhoz, aki ötször belelőtt a mit sem gyanító emberbe.

A megtorlást irányító Sós Istvánt már várták a községházán a visszatért helybéli kommunista vezetők. Ezek azt mondták Sósnak, hogy elsősorban a papok felelősek a keceli ellenforradalomért.

Sós István rögtön a plébániára indult néhány emberével. Szó nélkül lelőtte Vajay László huszonnyolc éves káplánt.
A dörrenés hallatán futva menekült Kurucz Adolf plébános, akire kétszer rálőtt Sós, de nem találta el. A plébános testvére, Kurucz Erzsébet tanítónő szintén a parókián tartózkodott. Fivére példájára ő is futásban keresett menedéket. Sós István kézigránátot dobott utána. A kézigránát felrobbant, de nem tett kárt a menekülőkben.

Sós István később fenyegető portyázással járta emberei élén Kecel utcáit. Sötétedéskor kissé kapatosan jött velük szembe az Öregcsertőre való Vén (Csicske) János.

Rákiáltottak: „Állj, ki vagy!” - a jókedvű ember tréfálkozva válaszolt: „Ki más lennék, hát fehér vagyok!” Erre több lövéssel leterítették.

Sós Istvánnak ennyi sem volt elég. Durva káromkodás kíséretében felpofozta a halott Vén (Csicske) Jánost.

Root!

Kérlek, hogy ne takarítgasd tovább a topikokat (sajnos már ebből is sok mocskot kitakarítottál), hadd maradjon meg a nyoma a kúrcsányista provokátorok terrortámadásának.

Kellenek ezek a történelmi dokumentumok a SÖPREDÉK 2008 ténykedéséről.

Hadd tudják az utódaink feldolgozni 2008 KÚRCSÁNYIZMUSÁT, ahogy mi a 1919-es kónbélás SÖPREDÉKET!

1919. június 23. hétfő

Kecel község határában a 4. vörös századnak próbálták útját állni a felkelők.

Rossz fegyverekkel, hevenyészett fedezékekből semmi esélyük nem volt a sikeres védekezésre a rájuk támadókkal szemben.

Tíz keceli lakost: Borbély Jánost, Tusori Ferencet, Dán Istvánt, Laváti Jánost, Beck Andrást, Szanter Mihályt, Lajkó Józsefet, Sebestyén Pált, Simon Mihályt és Wullman Ferencet lőtték le a csatárláncban támadó vörösök.

Amikor a Kecel határában lévő Szarkástelepre értek, három jászsági vöröskatona: Csordás István, Makai István, Rafael Farkas kivált a csatárláncból, hogy átkutassa az intézői lakot. Gyanútlanul fogadta őket az ellenforradalmi megmozdulásban teljesen vétlen uradalmi intéző, a negyvenöt éves Benediczki Pál; hét gyermek apja, karján a legkisebb, egy kétéves leányka.

Csordás István felszólítására agyonlőtték az intézőt, aki elejtette a gyermeket zuhantában.

Mit sem törődve a házban támadt borzadályos riadalommal, a három vöröskatona feltörte a borospincét és jókedvű ivászatba kezdett.

1919. június 23. hétfő

Pusztaszentimrén -ma Soltszentimre- szívósan védekeztek az ellenforradalomban résztvevő férfiak.

Viszonozták a tüzelést, amikor le akarták fegyverezni őket a helybéli vöröskatonák. Ez utóbbiak segítséget kértek, és Kiskőrös felől egy órán belül megérkezett a zászlóalj erősségű Petzkay-különítmény.

Bekerítették a községet, utcáról utcára, házról házra haladva elfojtottak minden ellenállást.

Razziájuk során letartóztatták Gelencsér Mihályt, Gelencsér Jánost, Almási Józsefet, Kovács Sándort és Szendi Imrét. A különítmény vezetői vésztörvényszéknek nyilvánították magukat és ítélkezni kezdtek. Halált mondtak a huszonnyolc éves Gelencsér Mihály gazdálkodóra és a hatvan éves Almási József kocsmárosra.

Mindkettőjüket agyonlőtték a helyszínen.

***

Soltvadkerten is eleinte a helyi vörösök próbálkoztak az ellenforradalmi megmozdulás letörésével, de a zendülők bizonyultak erősebbnek.

Kiskunhalasról jövet százhúsz vörös karhatalmista zúdult rá a községre és rémületkeltő célzattal szakadatlan lövöldözésbe kezdtek. Puskákból, pisztolyokból, gépfegyverekből ontották a golyózáport, ahol végigszáguldottak.

Nem kérdeztek senkit, nem tárgyaltak senkivel, még a helyi vörösökkel sem, amíg végig nem robogtak egész Soltvadkerten.

Vad lövöldözésükkel megölték Juhász György hatvankét éves, Kesztl Gáspár negyvenéves, Lehoczky Ádám huszonkét éves, Schneider Henrik harmincnégy éves, Szentgyörgyi János harmincéves, Erittmann György ötvenkét éves, Schuller Henrik hetvennyolc éves, Mátyási János ötvenkét éves, Haász Ferenc tizenkilenc éves helyi lakost.

A halottakon kívül sokan súlyos sebesülést szenvedtek.
Mind az elhunytak, mind a sebesültek kivétel nélkül földműves emberek voltak.

1919. június 23. hétfő

[b]Számos helység vállalt részességet a Kalocsa környéki ellenforradalomban.

A két városon, Kalocsán és Kiskőrösön kívül a falvak egész sora, többek között Solt, Pusztaszentimre, Tass, Harta, Akasztó, Hajós, Soltvadkert, Csengőd, Uszód, Bogyiszló, Császártöltés, Dunapataj.

Dunapataj határában szabályos harctéri ütközetet vívtak a vörösök az ellenforradalmárokkal.
Ez utóbbiaknak még alkalmi kézifegyverük sem volt elegendő, ezért a parasztok ősi harceszközeivel, ásóval, kaszával, vasvillával bocsátkoztak küzdelembe.

Az ellenük vonuló budapesti vörös vasasezred kiváló fölszereléssel rendelkezett. Nemcsak fölös számú gépfegyvert, de tüzérséget is használtak a zendülőkkel szemben.

Vérfürdővé fajult a rövid harc, amelyben negyvennyolc fehér vesztette életét a helyszínen.

Nevük az agnoszkálás sorrendjében maradt fenn:

Horváth Mihály, Vajda G. István, Tessényi István, Takács István, Iván Gergely, Papp István, Bán S. Imre, Keserű István., Bán János, Bérd Sándor, Dutka Sándor, Herczeg József, Sulyok József, Gyöngyösi János, Vendég József, Vörös János, Sárközy Kálmán, Vitális János, Biacsi Sámuel, Faddi János, id. Herczeg Imre, ifj. Faragó Gy. István, Bogárdi Sándor, Polacsek Sándor, Klein Vilmos, Balla Lajos, Szajcz József, Széll Sándor, Vas Imre, Széll Gy. István, Nagy István, Grósz Vilmos, Katus István, Kákonyi Imre, Bán Sándor, Gábori István, Berecz Sándor, Váczi Sándor, Papp Mihály, Koller István, Siroki Richárd, Dudás Antal, Nagy Gyula, Szűcs Sándor, Farkas Sándor, Berte József, Bíró Sándor, Schwarz József.

1919. június 23. hétfő

Kecskeméten rögtönítélő bíráskodást folytatott a III. tengerész-zászlóalj forradalmi törvényszéke.

Erre Szamuely adott utasítást, amelyet Berkes Ferenc huszonhat éves újságíró, kormányzótanácsi megbízott közvetített Kecskemétre a Soltnál tartózkodó különvonatról.

Huszonöt vádlottat hurcoltak ítéletre.

Valamennyiüket a Kalocsa környéki falvakban ejtették foglyul, vagy tartóztatták le. Köztük voltak azok a solti férfiak is, akikre kötél általi halált mondott Szamuely, de kivégzésüket elhalasztotta, amikor Jászfalusy Károlyné ájultan zuhant felakasztott férje lábaihoz.

Kivétel nélkül minden vádlottat a felismerhetetlenségig összevertek kísérőik.
Ütötték, rúgták őket, míg Kecskemétre nem értek és még a forradalmi törvényszéknek mondott ítélethozók előtt is folytatták a kíméletlen bántalmazásokat.

Ezt nemcsak eltűrte, de helyeselte Tóth Pál harmincöt éves betűszedő, a rögtönbíráskodás elnöke, Baneth István huszonöt éves pincér, a vádbiztos, illetve a szavazóbírák: Kónya Sándor és egy Dittrich nevezetű huszonnégy éves vasmunkás.

Öt személyt ítéltek golyó általi halálra, köztük mind a négy solti vádlottat: Horváth József harminchárom éves földművest, Szabó István huszonhárom éves napszámost, Hus Lajos huszonhét éves napszámost, Tar János huszonhét éves kisgazdát. Az ötödik Kugelmann Péter huszonöt éves hartai földműves volt.

Az ítélet kimondása után azonnal agyonlőtték őket.

Tíz és húsz év közötti időtartamra szóló kényszermunka-büntetést mondtak a többi 20 vádlottra.

1919. június 22. vasárnap

Clemenceau francia miniszterelnök táviratilag parancsolta meg a párizsi békekonferencia nevében mind a magyar, mind a csehszlovák hadseregnek, hogy haladéktalanul szüntessék be az ellenségeskedéseket az egész északi arcvonalon.

Berele Kohn egyoldalúan engedelmeskedett a parancsnak, - a Vörös Hadsereg megszakította előnyomulását és csak önvédelemre szorítkozott a támadásokat folytató csehszlovák hadsereggel szemben.

Clemenceau követelését, hogy a Vörös Hadsereg vonuljon vissza a demarkációs vonal mögé, egyelőre még nem teljesítette a budapesti kommunista kormány.

1919. június 21. szombat

Bírósági hír az Esztergomi Népszavában:

„Az esztergomi forradalmi törvényszék Machouich Gyula esztergomi kanonokot és egyházmegyei tanfelügyelőt a tanácsköztársaság rendeletének be nem tartása miatt a vád és a védelem meghallgatása után háromhavi elzárásra és 10.000 korona pénzbüntetésre ítélte. A törvényszék azonban, a vádlott büntetlen előéletére, valamint a tárgyalás során tanúsított teljes megbánó viselkedésére való tekintettel az elzárásra vonatkozó ítéletét egy évre felfüggesztette."

***

Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében, a Duna-Tisza közén tömegesen vállalkoztak a parasztok a tanácshatalom megdöntésére.

Különösen a Duna bal partján, Dömsöd és Kalocsa között nyúltak sokan fegyverhez. Teljes hírzárlat mellett a budapesti vörös vasasezredet küldték az ellenforradalmi zendülés leverésére. Az ezred parancsnoka Fehér Imre ezredes, hivatásos katona volt. Szabályos ütközetben kellett megtörni az elszántan védekező paraszti szabadcsapatok ellenállását.

Szamuely különvonata az előnyomuló vörös vasasezred nyomában haladt. (ezért távozott a vörös Budapestről)

Soltig jutott el, ahol megállásra kényszerült a különvonat, mivel az ellenforradalmárok fölszedték a síneket. Szamuely addig sem akart tétlenkedni, amíg megjavítják a pályatestet. Leguríttatta a szerelvényről az olajzöld királyi gépkocsit és testőreinek kíséretében visszaautózott Tass községbe. Itt már a felülkerekedett vörösök őrizték az elfogott zendülő parasztokat.

Kettőt közülük, -Vörös István és Kovács István szalkszentmártoni földműveseket- kötél általi halálra ítélte Szamuely.

Az ítéletet a Lenin-fiúk egyik felettese, Kerekes Árpád hajtotta végre. Segítségére volt a hóhérlásban Szamuely egyik testőre, a bivalyerős Somogyi János.

Kerekes Árpád magasra erősítette a hurkos kötelet, mire Somogyi János beledöfte a szuronyt Kovács István oldalába, így emelte meg, hogy Kerekes felakaszthassa.

1919. június 21. szombat

E napi sajtóközlemény:

„A Balaton vízszintjének megállapítására vonatkozó munkálatokat folyamatba tették. Kibővítik a Sió medrét és átépítik a zsilipeit. E munkálatok még ez évben befejezést nyernek és nem lesz több olyan árvíz a Balaton mellett, mint 1913-ban és azt megelőző években volt. Azután hajózhatóvá teszik a Siót és átépítik a Balaton összes kikötőit. E szabályozási munkálatok folyamán egy körülbelül 600 lóerejű vízi energiát is nyerünk, aminek óriási a jelentősége gazdasági és különösen világítás szempontjából."

[A BOLSIKNAK MÁR AKKOR IS VILÁG- ÉS BALATONFORGATÓ TERVEIK VOLTAK, AMIBŐL ÉPP ANNYI LETT, MINT KÚRCSÁNY PROGRAMJAIBÓL]

***

Sorok az e napi Népszavából:

„Elvtársaink több oldalról panasszal fordulnak hozzánk, hogy a Margitszigeten nem tudnak egy pohár ivóvízhez hozzájutni. A proletár gyermekeivel kimegy a szigetre, hogy egy kis levegőhöz jusson., a gyermek szomjas lesz, megéhezik és ha nem juthat hozzá sem. ivóvízhez, sem ennivalóhoz, akkor a kirándulás inkább gyötrelem, mint fölüdülés."