Már megbocsáss, de te nem a dalmáciai Cattaro vagy, csak egy hamísított, hazug nicktolvaj a kúrcsány bandájából.

Ezt azért kell leszögeznem nagyon nyomatékosan, mert a zindexen én is használtam a cattaroi nicket.

Kérlek, hogy szünj meg ezen a néven, válassz valami jó komcsi nevet!

Nem szeretném, ha bárki összetévesztene veled!

De ha már ilyen sokat foglalkozol azzal, hogy ki hol dolgozott azelőtt, mivel mentegeted a haverjaidat, akik azelőtt a világ proletárjainak egyesülésén dolgoztak, most meg a világ tőkései egyesüljetek projekten dolgoznak és a proletárokat rabszolgasorsra szorítják?

1919. május 16.

Létrehozzák a Vörös Őrséget

1919. április 22. kedd

Ellenforradalmi szervezkedés ügyében folytatott tárgyalást a budapesti forradalmi törvényszék. Cserny József és két ítélő társa, Gombos Ferenc negyvenhárom éves és Horváth Károly huszonhét éves csepeli fémmunkások a következő személyekre mondtak halált:

Nikolényi Dezsőre, dr. Stenczel Jánosra, Sághy Tiborra, Sághy Lászlóra, Szalkay Ferencre, Papp Zoltánra, Wisinger Győzőre, Móricz Sándorra.

Ennyi embert azonban nem mertek kivégezni a kormányzótanács véleménye nélkül, s időközben Romanellei olasz ezredes, az antant budapesti megbízottja is tiltakozott Kun Bélánál a forradalmi törvényszék halálos ítéletei miatt.

Kun Béla visszautasította ugyan Romanellei tiltatkozását, de a kormányzótanács enyhített az ítéleten. Nikolényi Dezső rendőrfogalmazó és dr. Stenczel János halálbüntetését jóváhagyta, a többit súlyos börtönbüntetésre változtatta.

1919. április 22. kedd

„JEGYZŐKÖNYV
mely felvétetett 1919. évi április hó 22-én a népruházati bizottság által kiutaltatott és a főiskolai hallgatók között kiosztásra kerülő ruhák tárgyában.
A szocialista diákok megbízottai bemutatnak 9 listát, éspedig egyet az orvosi fakultásról, egyet a műegyetemi, egyet a bányász, egyet az állatorvosi, egyet a gyógyszerészi, egyet az ipariskolai, egyet a képzőművészeti, egyet a közgazdasági fakultásról, újpesti szervezetből egyet.
A listákon felvett igénylők száma: 659. De tekintettel arra, hogy a jelentkezők közül mindazokat, akiknek egynél több ruhájuk volt , a kiküldött bizottság kizárta az első kiosztásból.
Így tehát kiutaltatott az orvostanhallgatóknak 250, a műegyetemi hallgatóknak 100, a bányászoknak 3, az állatorvostan-hallgatóknak 13, az újpesti diákszervezetnek 10, a gyógyszerésztan-hallgatóknak 6, az ipariskoláknak 118 rend férfiruha.
K.m.f. A diákszociális ü.o. részéről
Berkovits Oszkár
A Szocialista Diákszervezet részéről
(Olvashatatlan aláírás)"

***

Egy trafikban megtalálták ifjú Dobsa Miklós igazolványos irattárcáját és késedelem nélkül eljuttatták a család címére. Még abban a percben rohant az édesanya a vörösőrségre, a Szovjetházba, a Zrínyi utcai főkapitányságra. Sehol semmilyen útbaigazítást nem kapott. Mindenütt azt mondták neki, hogy soha nem hallottak ilyen nevű fiatalemberről, fogalmuk sincs, hol tartózkodhat.

És ez igaz is volt. Mert akik hivatalból meghallgatták az anyát, azok vagy nem tartoztak a politikai nyomozócsoporthoz és a különleges karhatalomhoz, vagy szolgálaton kívül töltötték a húsvéti ünnepeket.

1919. április 20. Húsvétvasárnap

A Nagyváradot harc nélkül feladó áruló vöröscsapatok nyomán a csendőrök is hátráltak, akiknek tartaniok kellett mind az előrenyomuló románoktól, mind a menekülő vörösöktől.

Egy ilyen erdélyi csendőralakulat érkezett vonaton a püspökladányi állomásra, ahol a vörösök lefegyverezték az érkezőket. A tisztek és tiszthelyettesek egy részét forradalmi törvényszék elé állították.

Gábor Mózes huszonöt éves, joghallgatóból lett dandárparancsnok vádbiztosként halálbüntetést indítványozott Pongrácz Aladár csendőr százados, Ferencz András, Jakabos Pál és Tóth Ferenc csendőr őrmesterek ellen, mert ők négyen lefegyverezték Berettyóújfaluban a vörösőrséget.

A kihallgatás alatt követelték Pongrácz Aladártól, hogy elvtársnak szólítsa kérdezőit, mire ő így válaszolt:

„Nem voltam, nem vagyok, és nem is leszek elvtárs! Úr voltam, és akként halok meg!"

Halálra is ítélték, a három őrmesterrel együtt.

A kivégzés helyszínéül Berettyóújfalu kopjafás, azaz református temetőjét választották.

A végrehajtók pedig a front mögötti megtorlásokra szervezett terrorcsoport tagjai voltak; Gerlei Géza és Kerekes Árpád irányításával Kánián József, Mann József, Thuránszky Ödön, Babual Engelbert, Horváth Győző, Horváth Márton, Farkas László, Jónás Gyula leninfiúk.

Hóhéri teendőjüket Sturz Károly biztosította géppuskával.

Gábor Mózes dandárparancsnok végignézte a kivégzéseket vádbiztosi minőségében. Gyakorlatuk szerint elkobozták az áldozatokon, vagy áldozatoknál lévő érték- és használati tárgyakat, így vették birtokba többek között Pongrácz Aladár százados aranyóráját és aranygyűrűjét.

Eltemették vele viszont a kis imakönyvét, mondván: - „Ezt most már használhatja!"

1919. április 20. Húsvétvasárnap

Húsvét lévén, ünnepi sétálgatással töltötte a délutánt a pesti Duna-korzón apa és fia: a két Dobsa Miklós.

Az ifjabbik még csak tizenkilenc éves volt, de már zászlósi rang állt mögötte. Méghozzá huszárzászlósi. Büszke lehetett erre, mert civilben is egyenruhát viselt, noha mindenféle katonai jelzés nélkül, közönséges gombokkal. A fényes csizma és az úrias lovaglópálca megint csak arról vallott, hogy ifjú Dobsa Miklósnak imponál a tiszti mivolt.

Külseje feltűnt a Hungária Szálló, azaz a Szovjetház közelében cirkáló kerékpáros vörös járőröknek. A két járőr megállította a két Dobsát, de csak a fiatalt igazoltatták. Ekkor derült ki, hogy a huszár zászlós elvesztette valahol személyi okmányait. A járőrök nyomatékkal intették: ne nagyon járkáljon az utcán igazolványok nélkül, mert abból komoly baja származhat. Magára maradva a két Dobsa, ajánlotta az apa: menjenek haza mielőbb. De mert útba esett nekik a Szovjetház, ifjú Dobsa afelől érdeklődött a kapuban posztoló vörös karhatalmistától, miként lehetne pótolni elvesztett okmányait. A karhatalmista bekísérte az épületbe, ahonnan rövidesen visszatérve, a fiatalember közölte apjával: új igazolványt a Zrínyi utcai főkapitányságon állítanak ki számára, kis kerülővel útba ejti, és megy haza.
Gyanútlanul elváltak.

A zászlóst távolról követte egy vörös karhatalmista a Szovjetház őrségéből, amíg az a közeli főkapitányságra tartott. Amikor odaért, egyenesen Schön Gábor elé vezették, aki nem volt más, mint a fővárosi politikai nyomozók főnöke, közvetlenül Korvin Ottónak alárendelve. Huszonhárom éves, joghallgató, két évnél hosszabb háborús katonai szolgálattal a háta mögött. Mindjárt a kihallgatás kezdetén felháborította a fiatal zászlós viselkedése, aki válaszolgatás közben lovaglópálcával ütögette csizmája szárát. Amikor pedig Schön Gábor gazembernek nevezte, gúnyosan elmosolyodott.

Ezzel betelt a pohár: Schön a telefonért nyúlt és hívta a Teréz körúti Batthyány-palotát, ahol Cserny József, a különleges karhatalmi alakulat (a leninfiúk) parancsnoka vette fel a kagylót:

„Cserny elvtárs, küldök önnek egy hetyke legényt, intézzék el angolosan" -mondta a politikai nyomozófőnök és erős fedezettel átkísértette Dobsát a Batthyány-palotába.

Cserny nem volt Schön alárendeltje. Annyira nem, hogy ügyeivel egyenesen és kizárólag Kun Bélának tartozott elszámolni. Egyébként huszonhét éves, eredeti szakmája bőröndkészítő, a katonaságnál tengerész; az orosz harctérre kerülve fogságba esett, megismerkedett Kun Bélával, aki a bolsevik hatalomátvétel után forradalmár iskolába küldte. A tanácsköztársaság kinyilvánításakor haladéktalanul megbízta egy csak neki felelős, személyi biztonságára is vigyázó különleges karhatalmi alakulat szervezésével és vezetésével. Ez elé a Cserny József elé vezették a fiatal zászlóst.

Nem látta okát, hogy kivégeztesse csupán egy kurta telefonbeszélgetés alapján. Visszakísértette hát. Schön Gábor erre írásban ismételte meg, hogy mi legyen a sorsa ifjú Dobsa Miklósnak. S a biztonság kedvéért újra beszélt telefonon Csernyvel.

Cserny megunva már a Schön Gábor által erőltetett huzavonát, szólt a helyettesének, amikor megint eléje állították a zászlóst: „Intézzétek el."

A helyettes Groó Géza. Harminchárom éves, tíz évig volt tengerész, onnan kötötte baráti ismeretség főnökéhez. Zord, kíméletlen ember. Akárcsak Nyakas Nagy János, akit maga mellé parancsolt Groó Géza.

Ők ketten terelték le a pincébe a tizenkilenc éves zászlóst. Ráförmedtek, ásson magának gödröt a szénhalomba.

Akaratukat megtagadta. Erre rávetették magukat, leteperték, rúgták, ütötték. Most már hajlandó lett volna megfogni a lapátot a fiatalember, de nem tudta, mert a karcsontjai eltörtek, miként az állkapcsa is. Azzal ért véget az egyoldalú dulakodás, hogy mind Groó Géza, mind Nyakas Nagy János közvetlen közelről, forgópisztolyból két-két golyót lőtt a zászlós fejébe.

Húsvéthétfőre virradó éjszaka szállították el teherautón a Batthyány-palotából a holttestet és a Dunába dobták. Groó Géza pedig ezzel az üzenettel adta Schőn Gábor tudtára a kivégzést:

„Már nem mosolyog a fiú."

1919. június 17. kedd

Somogyi Munkás:

„Hurokra került - ismét egy kötélre érett jómadár, aki a maga piszkos érdekeivel akarta beszennyezni a proletárdiktatúra munkáját. A múlt vasárnap délelőtt azzal állított be a böhönyei Munkástanács hivatalos helyiségébe Sarducz Péter, a dávodpusztai termelési szövetkezet magtárosa, hogy telefonálni akar Terebesre. A Munkástanács jelen volt tagjai készséggel megadták rá az engedélyt, mert Sarducz bizalmi embere volt a dávodpusztai földmunkásoknak. Az ünnepre való tekintettel azonban nem kapcsolta a központ a telefont.

Ez annyira kihozta a sodrából Sarduczot, hogy szidalmazni kezdte a Tanácsköztársaságot. Magánkívül ordította, hogy ő majd elvégzi a szocialisták dolgát. Nem papírra való kiszólásait végre leállították a tanácstagok, akik azonnal letartóztatták a jeles firmát, s jegyzőkönyvet vettek föl az esetről. Egyben utána jártak a dolognak. Ekkor kitudódott, hogy a nevezetes firma fölhasználva a vezetőségtől ravaszul kiváltott bizalmat, suba alatt arra bujtogatta a pusztabelieket, hogy a budapestieknek ne adjanak élelmet.

Hát ezzel a gazemberrel le kell számolni. Ez a hitvány róka a bűnök legnagyobbikát követte el. Ez a nyomorult le akarta beszélni, hogy a jószívű pusztalakók élelmiszert küldjenek a fővárosi proletároknak, azoknak a proletároknak, akik világot rendítő hőstettekkel tolják előre a proletárok élethalál harcmezején a küzdelem rajvonalait.

Ilyen gazembertől sajnálni kell a golyót is.
Kötelet a nyakára, s föl kell húzni mindenki szeme láttára.
Csak az történik meg tele, amit a proletártestvéreknek ő kívánt.

Sarducz a Forradalmi törvényszék börtönében várja az ítéletet.
De várják a proletárok is!"

1919. június 17. kedd

Somogyi Munkás:

„Hurokra került - ismét egy kötélre érett jómadár, aki a maga piszkos érdekeivel akarta beszennyezni a proletárdiktatúra munkáját. A múlt vasárnap délelőtt azzal állított be a böhönyei Munkástanács hivatalos helyiségébe Sarducz Péter, a dávodpusztai termelési szövetkezet magtárosa, hogy telefonálni akar Terebesre. A Munkástanács jelen volt tagjai készséggel megadták rá az engedélyt, mert Sarducz bizalmi embere volt a dávodpusztai földmunkásoknak. Az ünnepre való tekintettel azonban nem kapcsolta a központ a telefont.

Ez annyira kihozta a sodrából Sarduczot, hogy szidalmazni kezdte a Tanácsköztársaságot. Magánkívül ordította, hogy ő majd elvégzi a szocialisták dolgát. Nem papírra való kiszólásait végre leállították a tanácstagok, akik azonnal letartóztatták a jeles firmát, s jegyzőkönyvet vettek föl az esetről. Egyben utána jártak a dolognak. Ekkor kitudódott, hogy a nevezetes firma fölhasználva a vezetőségtől ravaszul kiváltott bizalmat, suba alatt arra bujtogatta a pusztabelieket, hogy a budapestieknek ne adjanak élelmet.

Hát ezzel a gazemberrel le kell számolni. Ez a hitvány róka a bűnök legnagyobbikát követte el. Ez a nyomorult le akarta beszélni, hogy a jószívű pusztalakók élelmiszert küldjenek a fővárosi proletároknak, azoknak a proletároknak, akik világot rendítő hőstettekkel tolják előre a proletárok élethalál harcmezején a küzdelem rajvonalait.

Ilyen gazembertől sajnálni kell a golyót is.
Kötelet a nyakára, s föl kell húzni mindenki szeme láttára.
Csak az történik meg tele, amit a proletártestvéreknek ő kívánt.
[/b]Sarducz a Forradalmi törvényszék börtönében várja az ítéletet.
De várják a proletárok is!"[/b]

A magyaroknak volt képük a Nagy Cucilista Virágforradalomban körmenetet tartani 1919-ben!!!, sőt a nacionalista Himnuszt énekelni! Magyarkodtak!

Megérdemelték a verést!

Ezek a haladók már akkor is demográcia és reformok útjára akarták verni a népet.

Szomorú, hogy ez a fasiszta nép még ma is inkább vereti magát, mintsem behódolna!

1919. június 19. csütörtök

Mivel elvben vallásszabadságot hirdetett a tanácsköztársaság, hivatalosan nem tagadhatta meg a katolikusok úrnapi körmenetét.

A budai hívők is több körmenetben vitték utcára az oltáriszentséget. Szertartásukat botrányba fullasztották mind a Várban, mind a Krisztinavárosban.

1. Fenn a Várban egy Preisz Leó nevezetű vallásgyűlölő a körmenet közepébe rontott és leköpdöste az ornátusos pap kezében tartott oltáriszentséget. A jelenet kizökkentette ájtatosságából a híveket.

Preisz Leót ugyan meg tudták védelmezni a vörösőrök a lincseléstől, de a házakat borító kommunista dekorációkat, vörös lobogókat nem. Ezeket leszaggatták, darabokra tépték.

Válaszul a kommunisták pártján lévő állítólagos járókelők verni kezdték a híveket, egy templomi lobogót megkaparintottak és elégettek. Végül a vörösőrség állította helyre a rendet.

2. Súlyosabb következményekkel járt a krisztinavárosi körmenet botrányba fullasztása. Rendben, vallásos éneket zengve vonult a Krisztina körúton a szentségkísérők sokasága.

Valaki váratlanul a magyar nemzeti himnuszt kezdte énekelni. A példát azon nyomban követte az egész körmenet. Mintha csak erre vártak volna a járda szélén hosszan sort álló vörösőrök. A menet közé rontottak, ütéssel, fenyegetéssel, taszigálással akarták elhallgattatni a hívőket.

Perceken belül a helyszínen termett Cserny József egy csapat leninfiú élén. A teherautókról egyenesen a tömegbe ugráltak. Sűrű lövöldözéssel kergették szét a hívőket. Sokan megsebesültek a zűrzavarban, dr. Dénes Arthur ügyvéd halálos lövést kapott.

Soha nem derült ki, provokációból kezdték-e énekelni a himnuszt, avagy jóhiszemű ötletből. Tény, hogy a tettest nem keresték, noha letartóztattak tizenhat vallásos személyt, köztük Krizsán plébánost is.

Őrizetbe vették az oltáriszentséget meggyalázó Preisz Leót. Hatheti felfüggesztett fogházbüntetéstkapott.
Nem a vallásos érzelmek súlyos megsértéséért, hanem közbotrány okozásért.
Enyhítő körülménynek tudta be a forradalmi törvényszék, hogy Preisz Leó túlfűtött világnézeti indulatában követte el tettét.

1919 április 13. – vasárnap

Lukács György cikke az Ifjú Proletárban (részletek)

„ Az osztályharc filozófiája nem ismerte az érzelgést; nem csinált soha vértanúkat elesettjeiből. Mint egyszerű magától értetődő kötelességet követelte meg minden harcosától a végső önfeláldozást.

A marxizmusnak ez a teljes függetlensége a cselekvések erkölcsi oldalaitól még jobban kiélesedik a proletárdiktatúra idején. Az osztályharc kíméletlensége még csak fokozódik. Mert most a végső győzelemről: a burzsoá osztály megsemmisítéséről van szó. Azért élesebben nyilvánul meg a meztelen, irgalmat nem ismerő osztályharc, mint az elnyomatás idején.

Akkor önvédelem volt az osztályharc egy erősebb ellenféllel szemben. Most támadó jelleget öltött; most arról van szó, hogy a legyőzött ellenfél végleg megsemmisíttessék.

Ebben az utolsó harcban nem szabad félúton megállni. Nem szabad, mert a proletariátus egész harcának eredménye van kockára téve a legkisebb ingadozás estén. Úgy látszik tehát, mintha ilyen módon az erkölcsi mozgatóerőknek szerepe a proletariátus cselekvéséből egészen kikapcsolódnék: a rideg osztályharc marad meg, mint a cselekvések egyedüli szabályozója.

Ámde felmerül a kérdés: mi lesz az új társadalomnak az összetartó eleme? Lehet-e már ma az új társadalmat valamiképpen előkészíteni?... - - arról azonban, hogy milyen legyen az új társadalom, arról majd csak azok fognak gondolkodni és gondoskodni, akik eljövetelét megérik.

Ezen a ponton merül fel az erkölcsi kérdés. Ha végérvényesen győzött a kommunizmus, ha ezáltal kikapcsolódik a társadalom életéből és vele az emberek öntudatából minden osztálykülönbség, ha a gazdasági élet és vele a megélhetés gondja megszűnik szerepet játszani az emberek életének felépítésében — akkor felmerül a kérdés: mi fogja ezt az új társadalmat fenntartani és összetartani, mi lesz a benne élők életének legfontosabb tartalma?

Erre a kérdésre csak az erkölcs oldaláról kaphatunk választ. Csak akkor volt értelme az osztálykülönbségek gyökeres kiirtásának, ha vele minden kiveszett az emberek egymás közötti életéből, ami őket egymástól elválasztotta: minden harag és minden gyűlölet, minden irigység és minden gőg. Egyszóval: ha az osztály nélküli társadalom a kölcsönös szeretet és megértés társadalma lesz. Egy ilyen társadalomnak azonban a társadalom és gazdasági élet átalakulásai csak alapjait rakhatják le, csak lehetőségeit teremthetik meg; hogy igazán megvalósuljon, ahhoz maguknak az embereknek is át kell alakulniuk.

...csak a kíméletlen osztályharc lehet a proletariátus csekevésének zsinórmértéke.

Kérlelhetetlen osztályharc a burzsoázia ellen, egészen addig, amíg meg nem semmisült.

Teljes egyenlőség a nevelés terén. Gyerekekkel szemben nincs osztályharc, mert minden gyermekben az eljövendő, az osztálykülönbséget nem ismerő társadalom kezdő tagját kell látni; mert ha ugyanakkorra semmisül meg a burzsoázia, amikorra egy így nevelt nemzedék felnő,

akkor meglesz egy új társadalomnak a gazdasága mellett az erkölcsi létalapja is: minden embernek kölcsönös szeretete és szolidaritása."

***

Hellernéni és az szdsz most kb. ezen a szinten van.

Heller csak egy lukácsepigon, egy odakozmált marxista.
Tőkei Ferenc folyton őt emlegette az egyetemen, folyton könyvbelábadt tőle a szeme.

Helleranyó valószinüleg már lukácsgyuri kommandójában is ott volt 1919-ben, amikor a fidesznáci székelyhadosztályt kellett demogratizálni.

1919. június 16. hétfő

Csaknem három napig fontolgatták Kun Béláék, hogy mit válaszoljanak Clemenceau 13-i táviratára, amelyben a Vörös Hadsereg által elfoglalt területek kiürítését és a demarkációs vonal mögé való visszavonulást követelte a francia miniszterelnök.

A terjengős válasz sokkal inkább hasonlított agitátori szónoklatra, semmint diplomáciai fogalmazványra.

Délután három órakor kezdte kopogtatni a csepeli rádiótávírász az alábbi szöveget:

„Igen sürgős, soron kívül továbbítandó Clemenceau úrnak, a békekonferencia elnökének,
Paris

Elnök úr!

A szövetséges és társult hatalmak nevében küldött táviratát megkaptuk. A magyarországi tanácsköztársaság kormánya ismételten őszinte örömét fejezi ki afölött, hogy a szövetséges és társult hatalmak elhatározták, hagy véget vetnek mindenféle céltalan ellenségeskedésnek. Ünnepélyesen kijelentjük, hogy eme szándékuk végrehajtásában kormányunk önöket minden erejével segíteni fogja.

A magyarországi tanácsköztársaság, amelynek népe történelmének legnagyobb forradalmát úgyszólván vér nélkül hajtotta végre, amint nem volt, úgy nem is lesz sohasem fölösleges vérontás okozója. Nem katonai hódításokra, nem más nemzetek elnyomására rendezkedett be a magyarországi tanácsköztársaság, amelynek célja mindennemű elnyomás és kizsákmányolás megszüntetése.

Erős bennünk a meggyőződés, hogy nem a katonai hódítás pillanatnyi esetlegességei, hanem az emberiség nagy érdekei fogják eldönteni az új államok határait addig is, amíg ledőlnek a népeket elválasztó falak. Semmi sem áll távolabb tőlünk, akik az egész világ dolgozóinak testvéri szolidaritására fektettük le sorsunkat, mint a háború borzalmainak meghosszabbítására való törekvés. A béke és az igazságosság érdekében megtett minden intézkedés szilárd támaszra talál a dolgozók magyarországi köztársaságában.

Habozás nélkül, a legteljesebb őszinteséggel és nyíltsággal jelenti ki a magyarországi tanácsköztársaság kormánya, hogy a szövetséges és társult hatalmak kormányai által hozzánk intézett ama felszólításnak, hogy az ellenséges kedésnek haladéktalanul vessünk véget, nemcsak hogy eleget teszünk, de máris a legteljesebb mértékben eleget tettünk.

Nem rajtunk múlt a további vérontás, hanem a cseh-szlovák köztársaság csapatain, amelyek kihasználva azt, hogy a szövetséges és társult kormányok felszólítására azonnal megszüntettük a hadműveleteket, támadásba mentek át, amelyeket újból csupán ellentámadásainkkal sikerült visszavernünk úgy, hogy a további előnyomulásaikat lehetetlenné tehessük. Hogy nem rajtunk múlt a vérontás, mutatja az a tény, a románok által megszállott területen egyetlen lépést sem haladtunk előre, sőt még ily irányú kísérletet sem tettünk, mert a román hadsereg nem kezdett új támadásba.

Megállapítjuk azonban, hogy a cseh-szlovák front mai helyzete mellett sem a parancsadás lehetősége, sem a végrehajtás eszközlésének szempontjából csapataink visszavonása és a jelzett területek kiürítése nem hajtható végre abban az időben, amelyet a távirat végső határként megjelöl. Annál kevésbé tehetjük ezt, mert a táviratot annak ellenére, hogy különösen sürgősnek volt jelezve, csupán június 15-én a déli órákban vettük kézhez.

A csapatok visszavonásának vér nélkül való végrehajtása, a területeknek az általunk, mint a románok által vér és erőszakosságok nélkül való kiürítése céljából a mai napon megkerestük úgy a cseh-szlovák köztársaság, mint a román királyság kormányait, illetőleg hadsereg-főparancsnokságait, hogy főhadiszállásunkra megfelelő meghatalmazásokkal ellátott katonai személyeket küldjenek parlamenterekül, akik hívatva lesznek, hogy hadsereg-főparancsnokságunkkal egyetértően, megállapítsák a kiürítés módozatait.

Sajnálattal kell azonban emellett megállapítanunk, hogy a szövetséges és társult kormányok mind ez ideig nem adtak módot arra, hogy a tanácsköztársaság életbe vágó politikai és gazdasági kívánságai közvetlenül meghallgattassanak, sőt még a határok is csupán részben közöltettek velünk.

Eleve megállapítjuk, hogy az így közölt határok ellentétben a szövetséges és társult kormányok ama kijelentésével, mely szerint a katonai hódítás nem lehet alapja az új államok határainak, úgy tűnnek fel, mint a kard jogán megállapított határok. E határokon belül normális gazdasági életet teremteni, termelni egyáltalán lehetetlen, aminthogy lehetetlen a világgazdaság mai állapota, a nemzetközi forgalom mai állapota mellett ezen határok közé foglalt lakosság puszta fizikai létének biztosítása is. Várjuk az alkalmat, hogy ezt az állításunkat a békekonferencia előtt adatokkal is bizonyíthassuk.

Egyben újra felhívjuk szíves figyelmét múlt jegyzékünkben közölt ama kérésünkre, hogy a volt Osztrák-Magyar Monarchia népeinek kormányait értekezletre hívják egybe, amelyen a Monarchia likvidálását megbeszélhessük.

Nem állván a területi integritás álláspontján, nem is beszélve arról, hogy tisztán magyarok által lakott területek tanácsköztársaságunktól a közölt határmegállapítás folytán elszakíttatnának, csupán azt szögezzük le, hogy ilyen feltételek mellett még oly szilárd hatalmon alapuló kormányzati rendszer is, mint amilyen a miénk, alig lehet képes megakadályozni, hogy a létért való küzdelem e határokon belül ne fajulhasson el mindenkinek mindenki ellen való háborújává.

Amikor ismételten kijelentjük, hogy a magunk részéről nemcsak minden támadó hadműveletet megszüntettünk, hanem megtesszük az intézkedéseket arra, hogy csapatainknak megparancsoljuk, hogy a felhívás értelmében járjanak el, s a felhívás végrehajtására a technikai előkészületeket tegyék meg, kérjük, szíveskedjék odahatni, hogy a cseh-szlovák köztársaság és a román királyság kormányaihoz ez irányban intézett megkereséseink teljesíttessenek.

Kérjük, utasítsa nevezett kormányokat, hogy az önök parancsának végrehajtása végett velünk a jelzett módon közvetlenül érintkezésbe lépjenek, mindenekelőtt pedig, hogy ők is szüntessenek be minden fölösleges vérontást, hagyják abba támadásaikat, amelyekkel csak meghosszabbítják a háború borzalmait.

Kun Béla s.k.
a magyarországi tanácsköztársaság külügyi népbiztosa."

***

Megállapítható a távirat stílusából, hogy az s.k. ellenére Kun Bélán kívül mások is részt vettek annak megszövegezésében. Számos mondatból kiérződik Kunfa Zsigmond, Böhm Vilmos, Ágoston Péter szóhasználata. Ami pedig a gondolatfűzést illeti, szembetűnő az a módszer, hogy az igazságnak teljesen megfelelő elemeket kevernek vakmerően valótlan állításokkal.

Az időzítés sem véletlen: Kun Béla megvárta, mi lesz a kimenetele az általa irányított bécsi hatalomátvételi kísérletnek. Siker esetén egészen másféle táviratot küld Clemenceau-nak, ha egyáltalán fontosnak tartotta volna a választ.

1919. június 16. hétfő

Csaknem három napig fontolgatták Kun Béláék, hogy mit válaszoljanak Clemenceau 13-i táviratára, amelyben a Vörös Hadsereg által elfoglalt területek kiürítését és a demarkációs vonal mögé való visszavonulást követelte a francia miniszterelnök.

A terjengős válasz sokkal inkább hasonlított agitátori szónoklatra, semmint diplomáciai fogalmazványra.

Délután három órakor kezdte kopogtatni a csepeli rádiótávírász az alábbi szöveget:

[i]„Igen sürgős, soron kívül továbbítandó Clemenceau úrnak, a békekonferencia elnökének,
Paris

Elnök úr!

A szövetséges és társult hatalmak nevében küldött táviratát megkaptuk. A magyarországi tanácsköztársaság kormánya ismételten őszinte örömét fejezi ki afölött, hogy a szövetséges és társult hatalmak elhatározták, hagy véget vetnek mindenféle céltalan ellenségeskedésnek. Ünnepélyesen kijelentjük, hogy eme szándékuk végrehajtásában kormányunk önöket minden erejével segíteni fogja.

A magyarországi tanácsköztársaság, amelynek népe történelmének legnagyobb forradalmát úgyszólván vér nélkül hajtotta végre, amint nem volt, úgy nem is lesz sohasem fölösleges vérontás okozója. Nem katonai hódításokra, nem más nemzetek elnyomására rendezkedett be a magyarországi tanácsköztársaság, amelynek célja mindennemű elnyomás és kizsákmányolás megszüntetése.

Erős bennünk a meggyőződés, hogy nem a katonai hódítás pillanatnyi esetlegességei, hanem az emberiség nagy érdekei fogják eldönteni az új államok határait addig is, amíg ledőlnek a népeket elválasztó falak. Semmi sem áll távolabb tőlünk, akik az egész világ dolgozóinak testvéri szolidaritására fektettük le sorsunkat, mint a háború borzalmainak meghosszabbítására való törekvés. A béke és az igazságosság érdekében megtett minden intézkedés szilárd támaszra talál a dolgozók magyarországi köztársaságában.

Habozás nélkül, a legteljesebb őszinteséggel és nyíltsággal jelenti ki a magyarországi tanácsköztársaság kormánya, hogy a szövetséges és társult hatalmak kormányai által hozzánk intézett ama felszólításnak, hogy az ellenséges kedésnek haladéktalanul vessünk véget, nemcsak hogy eleget teszünk, de máris a legteljesebb mértékben eleget tettünk.

Nem rajtunk múlt a további vérontás, hanem a cseh-szlovák köztársaság csapatain, amelyek kihasználva azt, hogy a szövetséges és társult kormányok felszólítására azonnal megszüntettük a hadműveleteket, támadásba mentek át, amelyeket újból csupán ellentámadásainkkal sikerült visszavernünk úgy, hogy a további előnyomulásaikat lehetetlenné tehessük. Hogy nem rajtunk múlt a vérontás, mutatja az a tény, a románok által megszállott területen egyetlen lépést sem haladtunk előre, sőt még ily irányú kísérletet sem tettünk, mert a román hadsereg nem kezdett új támadásba.

Megállapítjuk azonban, hogy a cseh-szlovák front mai helyzete mellett sem a parancsadás lehetősége, sem a végrehajtás eszközlésének szempontjából csapataink visszavonása és a jelzett területek kiürítése nem hajtható végre abban az időben, amelyet a távirat végső határként megjelöl. Annál kevésbé tehetjük ezt, mert a táviratot annak ellenére, hogy különösen sürgősnek volt jelezve, csupán június 15-én a déli órákban vettük kézhez.

A csapatok visszavonásának vér nélkül való végrehajtása, a területeknek az általunk, mint a románok által vér és erőszakosságok nélkül való kiürítése céljából a mai napon megkerestük úgy a cseh-szlovák köztársaság, mint a román királyság kormányait, illetőleg hadsereg-főparancsnokságait, hogy főhadiszállásunkra megfelelő meghatalmazásokkal ellátott katonai személyeket küldjenek parlamenterekül, akik hívatva lesznek, hogy hadsereg-főparancsnokságunkkal egyetértően, megállapítsák a kiürítés módozatait.

Sajnálattal kell azonban emellett megállapítanunk, hogy a szövetséges és társult kormányok mind ez ideig nem adtak módot arra, hogy a tanácsköztársaság életbe vágó politikai és gazdasági kívánságai közvetlenül meghallgattassanak, sőt még a határok is csupán részben közöltettek velünk.

Eleve megállapítjuk, hogy az így közölt határok ellentétben a szövetséges és társult kormányok ama kijelentésével, mely szerint a katonai hódítás nem lehet alapja az új államok határainak, úgy tűnnek fel, mint a kard jogán megállapított határok. E határokon belül normális gazdasági életet teremteni, termelni egyáltalán lehetetlen, aminthogy lehetetlen a világgazdaság mai állapota, a nemzetközi forgalom mai állapota mellett ezen határok közé foglalt lakosság puszta fizikai létének biztosítása is. Várjuk az alkalmat, hogy ezt az állításunkat a békekonferencia előtt adatokkal is bizonyíthassuk.

Egyben újra felhívjuk szíves figyelmét múlt jegyzékünkben közölt ama kérésünkre, hogy a volt Osztrák-Magyar Monarchia népeinek kormányait értekezletre hívják egybe, amelyen a Monarchia likvidálását megbeszélhessük.

Nem állván a területi integritás álláspontján, nem is beszélve arról, hogy tisztán magyarok által lakott területek tanácsköztársaságunktól a közölt határmegállapítás folytán elszakíttatnának, csupán azt szögezzük le, hogy ilyen feltételek mellett még oly szilárd hatalmon alapuló kormányzati rendszer is, mint amilyen a miénk, alig lehet képes megakadályozni, hogy a létért való küzdelem e határokon belül ne fajulhasson el mindenkinek mindenki ellen való háborújává.

Amikor ismételten kijelentjük, hogy a magunk részéről nemcsak minden támadó hadműveletet megszüntettünk, hanem megtesszük az intézkedéseket arra, hogy csapatainknak megparancsoljuk, hogy a felhívás értelmében járjanak el, s a felhívás végrehajtására a technikai előkészületeket tegyék meg, kérjük, szíveskedjék odahatni, hogy a cseh-szlovák köztársaság és a román királyság kormányaihoz ez irányban intézett megkereséseink teljesíttessenek.

Kérjük, utasítsa nevezett kormányokat, hogy az önök parancsának végrehajtása végett velünk a jelzett módon közvetlenül érintkezésbe lépjenek, mindenekelőtt pedig, hogy ők is szüntessenek be minden fölösleges vérontást, hagyják abba támadásaikat, amelyekkel csak meghosszabbítják a háború borzalmait.

Kun Béla s.k.
a magyarországi tanácsköztársaság külügyi népbiztosa."[i]

***

Megállapítható a távirat stílusából, hogy az s.k. ellenére Kun Bélán kívül mások is részt vettek annak megszövegezésében. Számos mondatból kiérződik Kunfa Zsigmond, Böhm Vilmos, Ágoston Péter szóhasználata. Ami pedig a gondolatfűzést illeti, szembetűnő az a módszer, hogy az igazságnak teljesen megfelelő elemeket kevernek vakmerően valótlan állításokkal.

Az időzítés sem véletlen: Kun Béla megvárta, mi lesz a kimenetele az általa irányított bécsi hatalomátvételi kísérletnek. Siker esetén egészen másféle táviratot küld Clemenceau-nak, ha egyáltalán fontosnak tartotta volna a választ.

Budapest, 1919. június 16.

A szovjetkongresszus ülésének színhelyét ma áttették a volt képviselőházba. Ismét látjuk a díszes termet, oly sok végzet és elhatározás színhelyét, a padsorokat és az órát az elnöki emelvény felett, amely oly példátlan lassúsággal mutatta az időt, hogy állandóan több száz esztendővel el volt maradva. Minden a helyén van és a változás, melyen az egész épület átment, mégis kápráztató és egész nagyságában és egész mélységében alig átfogható.

Ragyogó napfényben a proletárok hosszú sorai vonulnak a kongresszusi épület felé, proletárok, akiknek előbb oly kevés közük volt ide, mert innen még nevüknek említése is el volt tiltva.

A karzatok korábbi ledér közönsége: a főrangú hölgyek, gavallérjaik társaságában nincsenek itt, de tömött sorokban foglalja el a karzatokat a főváros munkássága: férfiak és lelkes proletárasszonyok.

Bent az ülésteremben van némi változás a díszítésben. A falakról lekerültek a hazug magyar történetírás illusztrációi és helyükre olyan festmények léptek, melyek a munka győzelmét allegorizálják.

Pl. Marx Károly emlékének szentelt márványtáblát lepleztek le a róla elnevezett laktanyában parádés katonaünnep keretében.

Szántó Béla hadügyi népbiztos volt a főszónok. Fogadta a zeneszóra előtte elvonuló századok díszelgését. Élvonalbeli színészek adtak matinéműsort és ünnepi ebédet kapott az egész alakulat.

A Marx-relieffel díszített nagyméretű márványtáblára ezt az aranybetűs szöveget vésték:

„Vagy elpusztulunk az utolsó szálig,
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik."

1919. június 16. hétfő

„RENDELET

Azon rendeletemmel, hogy az utcán való csoportosulást és tömeges sétálást megengedtem, sok visszaélés történt. Ezért a mai naptól kezdődőleg a további intézkedésig az utcai csoportosulásokat és a tömeges sétálást megtiltom.

Eger, 1919. június 16.
Jackworth Ede kormányzótanácsi biztos."

***

Ágoston Péter népbiztos naplójából:

„Június 16.
A nagy ügyek mellett a kormányzótanácsot a pesti iskolaügyek foglalkoztatják, mert a gyermekek nemi felvilágosítása kapcsán sok ostobaságot beszélnek nekik a tanítónők."

Ágoston Péter népbiztos naplójából:

„Június 15.

Tegnap nagyszabású ünnepség keretében megnyitottuk a tanácsok országos kongresszusát. Csupa városi elem közt csak 8-10 falusi volt, akiket a mai ülésen már nem láttunk, mert apprehendáltak állítólag azért, mert az operai előadásra csak a harmadik előadásra kaptak jegyet.

Jellemző a párttitkárságra, hogy akkor, amikor nekem tizedmagammal adnak egy páholyban helyet, akkor a kongresszus tagjai részére a harmadik emeleten adnak helyet, viszont egész tömege az embereknek volt ott, akiknek semmi köze a tanácskongresszushoz."

Sem a bécsújhelyi kísérlet kudarca, sem az osztrák főváros kommunistáinak tömeges letartóztatása nem térítette el Kun Bélát a bécsi fegyveres hatalomátvétel tervétől.

Megbízottjának, Bettelheim Ernőnek parancsszerű követelésére mozgósították a szabadlábon maradt vörös vezetők a legelszántabb munkásokat. Ezrek és ezrek vonultak a bécsi rendőrfőkapitányság fogdái felé, hogy kiszabadítsák az őrizetben lévő kommunistákat.

Ez a megmozdulás lett volna a fegyveres felkelés, a vörös hatalomátvétel nyitánya. De éppen az a Volkswehr, -amelynek a feloszlatása körüli huzavona szolgált ürügyül Kun puccstervéhez,- a tömegbe lőtt. A tüntetés szétverése után húsz halott és nyolcvan sebesült maradt az utca kövezetén.

1919. június 15. vasárnapđ

Tudósítások a budapesti Vörös Újság e napi számából:

„A forradalmi katonai törvényszék vörösőrök elleni ügyekben a következő ítéleteket hozta: Sefcsik Bélát és Knaller Ernőt együttesen elkövetett fosztogatásért és súlyos testi sértésért halálra, Keller Istvánt kétszeri lopásért és szesztilalom kihágásért 8 évi fegyházra, Tóth Elemért hatalommal való visszaélésért 6 évi fegyházra, Sterner Károlyt ugyanezért 4 évi fegyházra, Dunkel Lászlót csalás miatt 3 évi fegyházra, Ladányi Aladárt ékszer- és pénz elsajátításért 6 évi fegyházra, Junger Gyulát ugyanezért 5 évi fegyházra, Werner Imrét erőszakoskodásért és életveszélyes fenyegetésért 2 évi börtönre ítélte."

***

Lapjelentés Sümegről:

„Vasárnap Sümegen népgyűlés volt, amelyen a párt központi kiküldöttje beszélt. A hallgatók közül többen ellenforradalmi megjegyzéssel illették a szónokot, ami kisebb zendülésre vezetett.

A sümegi direktórium telefonon rögtön segítséget kért Tapolcáról, ahonnét különvonattal 24 vörösőr utazott át Sümegre.

Székely hírlapíró elvtárs, a különítmény parancsnoka az ellenforradalom vezetőit -szám szerint tizenkettőt - letartóztatta, ami által sikerült gyökerében megakadályozni az ellenforradalmi kísérletet.

A letartóztatott ellenforradalmárokat Zalaegerszegre kísérték, ahol a vizsgálat lefolytatása után a forradalmi törvényszék fog ítélkezni."

1919. június 15. vasárnap

Tudósítás a Népszava e napi számában:

„A cseh imperializmus elnyomása alól fölszabadult kassai munkásság tanújelét kívánván adni a budapesti proletariátussal való testvéri együttérzésének, nagyobb mennyiségű élelmiszert ajánlott föl.

A kassai munkástanács minapi ülésén elhatározta, hogy a budapesti munkásságnak 18 vagon savanyított káposztát, 3 vagon szárított sárgarépát, 2 vagon szárított hagymát, fél vagon szárított almát, 1,5 vagon burgonyalisztet, 30 vagon Franek-kávét, 4 vagon sót, 30 vagon tűzifát, 64 mázsa sózott túrót, 13 mázsa szárított spenótot, 3 mázsa szárított gombát, 19,5 mázsa sózott szalonnát, 80 kiló juhsajtot, 728 darab sózott sonkát, 113 darab füstölthúst (körülbelül 10 mázsa) és 228 darab élő sertést küld.

Ezeket az élelmiszereket a hadseregfőparancsnokság élelmezési anyaggyűjtő bizottsága szállítja Budapestre és gondoskodik arról is, hogy a felvidéki túrógyárak a jövőben rendszeresen szállítsanak Budapestre."

*

Riport a Soproni Vörös Újság e napi számában:

„A széfek és zárt letétek kinyitását Sopronban egy hattagú bizottság végzi, amelynek tagjai ez idáig több mint harmincmillió korona értékű értéktárgyakat vettek ki, amelyeket a tanácsköztársaság rendeleteiben megjelölt helyekre fognak szállítani.

Legértékesebbek Széchenyi István relikviái voltak, amelyeket két hatalmas ládában zárt letétként helyeztek el. A nagyobbik láda bámulatos ötvösmunkákat tartalmaz, remek angol műtárgyakat, masszív arany és ezüst serlegeket és egyéb nyereménytárgyakat. A kisebb ládában értékes ezüst evőeszközök és egyéb ezüsttárgyak vannak. A két láda nemesfém-értéke több százezer koronára tehető, műértéke pedig óriási.

A Széchenyi relikviákat a polgári bíróság zár alá helyezte, mert a család fiaága kihalt és nem volt megállapítva, hogy a hitbizományt ki örökölje. Ezután ezek a műkincsek a dolgozók művelődését fogják szolgálni."

A Soproni Vörös Ujság fenti riportja valószínűsíti, hogy a Szamuelyné Szilágyi Jolán által matatott kincsek vagy részben, vagy egészben a soproni bankok széfjeiből, páncélszobáiból kerültek Szamuely különvonatára.