1919. július 11. péntek

Kun Béla két nagy reményt is fűzött ahhoz, hogy - engedelmeskedve Clemenceau követelésének - visszavonultatta az északi fronton a demarkációs vonalak mögé a Vörös Hadsereget:

1. meghívják a párizsi békekonferenciára és ezzel de facto elismerik;
2. kiürítik a románok a Tiszántúlt.

E napokban mindkét reményében csalódnia kellett.

Este negyed tízkor továbbították Budapestről az alábbi táviratot:

„Clemenceau úrnak, a békekonferencia elnökének, Párizs.

Elnök úr, június 13-iki táviratában Ön biztosított engem arról, hogy amint a mi csapataink kiürítik a cseh-szlovák köztársaságnak szánt területeket és amint visszavonulnak a magyar szövetséges szocialista tanácsköztársaság részére kijelölt határok mögé, a román csapatok ugyanily kiürítő mozdulatokat végeznek és szintén visszavonulnak azon határok mögé, melyeknek vonala részletesen jelezve volt az Ön említett jegyzékében.

Úgy akkori válaszomban, mint később küldött táviratomban kijelentettem, hogy a magyar szövetséges szocialista tanácsköztársaság ki akarja mutatni, hogy ellenez minden hiábavaló vérontást és eleget tesz az Ön kívánságának, mégpedig, mint az események bizonyítják, kielégítő mádon. Én megtartottam a szavamat.

Ugyanakkor bátor voltam kérni Önt, elnök úr, hogy adja meg nekünk a szükséges biztosítékokat arra, hogy a román királyi csapatok teljesíteni fogják a szövetséges és társult hatalmak rendelkezéseit, annál is inkább, mert magamévá tettem Önnek azt a nézetét, hogy a fegyveres erővel szerzett határokat nem lehet megtartani. Mivel nem kaptam tárgyi biztosítékokat, utolsó táviratomban kijelentettem, hogy szubjektív biztosíték gyanánt elfogadom az Ön szavát, mert Ön biztosított engem, hogy a romás királyi csapatok ki fogják üríteni a Tiszától keletre fekvő, teljesen kifosztott és elpusztított területeket.

Elnök úr, megbízottai bizonyára értesítették Ónt, hogy csapataink abbahagyták a cseh-szlovák köztársaság elleni harcot, melyet reánk kényszerítettek. Június 24-én arra a frontra vonultak, mely a Pellé tábornok úr segítségével megállapított semleges zónát határolja. A román királyi csapatoknak tehát alkalmazkodniuk kellett volna a szövetséges és társult hatalmak azon, rendelkezéseihez és parancsaihoz, amelyeket Ön június 13-iki táviratában, közölt és vissza kellett volna vonulniuk a részükre kijelölt határok mögé, hogy ezzel kézzelfogható bizonyítékát szolgáltassák békeszeretetüknek és azon akaratuknak, hogy alkalmazkodnak az Ön véleményéhez a fegyveres erővel megszerzett határok tekintetében.

Az Ön ígéretével és parancsával ellentétben a román királyi csapatok nemcsak hogy meg sem kísérelték a kiürítést, de már június 24-én több ponton, egyebek között Tiszalúcnál átkeltek a folyón, és dühös támadásokat intéztek, amelyeket természetesen véresen visszavertek a Vörös Hadsereg egységei. Bármennyire sajnáljuk is a vérontást, az Ön szava által is reánk hárított kötelességünknek tartottuk, hogy megakadályozzuk a román csapatokat abban, hogy nagyobb arányú csatákat kezdjenek, a szövetséges és társult hatalmak formális parancsaival ellentétben.

Nem akarjuk hosszabban fejtegetni azokat a gonosztetteket, amelyeket a román királyi, csapatok naponként elkövetnek; elég, ha annyit mondunk, hogy azok a pusztítások, amelyeket Hindenburg Franciaország megszállt északi részeiben elkövetett, zöld oázisok ahhoz a helyzethez képest, melyet a román csapatok barbársága a gazdasági életben létrehozott az általuk elfoglalt területen.

Engedje elnök úr, megkérdeznem, hogy az Ön szava, s a szövetséges és társult hatalmak szava elég-e ahhoz, hogy a román királyi csapatok visszavonuljanak ama határok mögé, amelyeket Ón június 13-iki táviratában, kijelölt? Mi azt hisszük, hogy Önnek volnának kényszereszközei, melyekkel megakadályozhatná a felesleges vérontást, annál inkább, mert parancsát azokhoz intézné, akiknek békevágya nem nyilatkozott meg oly fényesen, mint a magyar szövetséges szocialista tanácsköztársaságé, mely a győztes csaták egész sorozata után beleegyezett abba, hogy a cseh-szlovák köztársasággal szemben abbahagyja a hiábavaló vérontást.

Kérjük Önt, elnök úr, hogy érvényesítse az akaratát a román királyi csapatok ellenséges magatartásával szemben, éppen úgy, mint ahogy a magyar szocialista tanácsköztársaság érvényesítette a maga akaratát, amikor beleegyezett, hogy abbahagyja a cseh-szlovák köztársaság elleni harcot, melyet reá kényszerítenek és amelyet győzelmesen folytatott.

Kérjük, szíveskedjék megismételni június 13-iki parancsait, hogy a szövetséges és társult hatalmak akaratát tiszteletben tartsák.

A magyar szocialista szövetséges tanácsköztársaság csakis ily módon igazolhatja bírái előtt azt az engedékenységét, hogy elfogadta biztosíték gyanánt az Ön fentebb említett nyilatkozatát. Remélem, hogy a szövetséges és társult hatalmak tiszteletben fogják tartatni akaratukat és tekintélyüket a román királyi csapatok által.

Budapest, 1919. július 11.

Kun Béla külügyi népbiztos."

1919. július 11. péntek

Prohászka Ottokár e napra dátumozott följegyzései közül valók az alábbiak:

„Az ideális csak az ember összes tehetségének harmonikus kiképzése lehet.
De ezt csak a valósággal való sokoldalú érintkezés által, nem tudomány által, nem csak sportolás, lovaglás által, hanem munka által lehet csak.
A fizikai munkát mindenkinek gyakorolnia kellene.

Nem kellenek szobatudósok, sem úrilovasok, nem lehet ész-kultúra, hanem egész embernek kultúrája!

Élni akarni, tenni, tapasztalni.

A ferde alakulásoktól szenved a morál is.
Nem lehet erős, természetes érzésű, ítéletű, akit csak szóval, csak ideálokkal, kontemplációval nevelnek; nem lehet szociális, ha a munkát, a gondot, a fáradalmakat nem ismeri.

Nem tudja értékelni a kézi munkát, s az azzal párosuló érzelmi világot, ha maga nem dolgozik. S hogyan neveljünk a munka szeretetére, ha nem a belátás által, hogy az ember ideáljához a munkaszeretet éppen oly nélkülözhetetlen vonás, mint az értelmi műveltség.

A szocialista irányzat jól teszi, ha a kettőt egyesíteni akarja: legyen ideje a munkás embernek a többi tehetségek kiművelésére is; csak vigyázni kell, hogy ebből ne ily elvet faragjanak: „csak minél kevesebbet dolgozni!”

Nem 10 órát, nem is 8-at! hanem? Nem 60 évig, nem is ötvenig! hanem?

Ez megint munkaiszony, ott leszünk, ahol voltunk az intellektualista, helytelen eszmény-kitűzéssel.
Az igazság ez: mértékkel, de mindent szeretettel s nagyrabecsüléssel!”

„Nem szeretem a nemzetek elnemzetlenedését; a nemzeti öntudat kiherélését. Ha ez sikerül, akkor a nációk, mint az eunuchok fáradt, pléh-bádog arcokkal járnak, mind sárgák lesznek!
Hol a nemzeti egységes kultúra?”

*

„Bolondéria az úrnapi himnusz-éneklés?

A forradalmi hóbortos törvényszék Balog-Balek elnöklete alatt meghívta a gvárdiánt, H.-t, hogy vegyék tudomásul, hogy a tanácsköztársaság helyteleníti a himnuszéneklést.

N. cisztercita remekül megfelelt nekik, lévén citálva: „a himnuszt ezentúl is énekelni s dirigálni fogom - ha tanár leszek; mert „Isten áldd meg a magyart”, ezt mindenki énekelheti; még az akasztófa alatt is énekelem!”

A guardián is kivágta a rezet, hogy így meg úgy, ő is magyar ember és szégyen-gyalázat, hogy a himnuszt megtiltják.

Balog-Balek kihúzta a brúgós regisztert, de aztán fuvolázott, s aláírták, hogy tudomásul veszik.”

***

Gara Arnold alkalmi tollforgató eredeti ötlettel megírta a Kommunista Kiáltvány 1919-es, tanácsköztársaságra alkalmazott változatát, de az Írói Direktórium inkább csak az igyekezetet, semmint a teljesítményt jutalmazta a 300 koronás honoráriummal.

Ellenben ennek az összegnek tízszeresét, 3000 koronát utaltak egy festőművésznek, Glattner Ármin nevére, -
egy Lenint ábrázoló festményt értékelt ennyire a direktórium.

***

Rövid karcolat a Debreczeni Újság e napi számában

„A Steinhardt mulatóban, a következő eset történt:

Steinhardt Géza a rivalda előtt megállt s hosszasan nézett a földre maga elé.
Rott Sándor odament hozzá s kérdezte:
- Mit nézel, Géza?
- Nézem - felelte Steinhardt Géza neki - az én Kun Béla komám arcképét.
- Hát akkor - kiáltott rá Rott - miért hagyod a földön, s miért nem akasztod fel? Akaszd fel, úgy nézd!

Ezért letartóztatták a két ismert komikust.”

Nem akarom elhinni, hogy létezik ilyen írástudó vélemény, hogy "a Tanácsköztársaság védte az ország integritását".
meg hogy "a kommunisták voltak az egyetlen komoly nemzetközi erő, amely elítélte a párizsi "rablóbékét".

A részigazságok igazságként történő beállítása ugyanúgy hazugság, mint az, hogy "Kádár idején ingyenes volt az oktatás meg olcsóbb volt a tej".

1919. július 10. csütörtök

„A FORRADALMI KORMÁNYZÖTANÁCS 127. SZÁMÚ RENDELETE

1. A rögtönítélő bíróságok halálos ítéletét azonnal végre kell hajtani. Ha azonban az ítéletet a kihirdetéstől számított 48 órán belül végre nem hajtják, a halálbüntetést többé nem szabad végrehajtani. Ilyen esetben, az ítélet életfogytig tartó kényszermunkára változtatandó át.
2. A rendelet kihirdetése napján lép életbe.

Budapest, 1919. július 10.
A Forradalmi Kormányzótanács.”

*

Apróhirdetés a Somogyi Munkás e napi számában:

„Eltűnt 8-án a piacon 18 pár használt harisnya egy szegény stoppoló nőtől. A szíves nyomravezető illő jutalomban részesül. Cím: Lócainger Lina, Füredi u. 5.”

*

Két közlemény a Komáromi Újság e napi számából:

„Felkérjük a város és vármegye nemes szívű lakosságát, hogy az internáltak részére pénzbeli adományokat és romlás nélkül szállítható élelmiszereket küldeni szíveskedjenek.

Adományokat lapunk szerkesztősége is készséggel elfogad és rendeltetési helyére juttat. A szeretetadományok ügyét különben a Segítő Akció (Komáromi Nőegyletek) intézi s szolgál felvilágosítással az érdeklődőknek.
A Therezinébe irányított szállítmányokat rendőri és katonai fedezet kíséri.”

*

„Nemrég még csak a cseh katonai parancsnokságtól nyert engedéllyel lehetett az Erzsébet-szigetre menni.

A parancsnokság azonban a szigeten lakók és a szigeti kerttulajdonosok nagy örömére belátással volt és ezt az engedélyhez való kikötést elejtette és most szabadon lehet járni a szigeten. Sokan azonban. arra használják fel, hogy a szigetről átkiabálnak, átintegetnek a Duna újvárosi oldalára, hogy így elszakadt hozzátartozóikról hírt halljanak.

A katonai parancsnokság hirdetményében figyelmeztet mindenkit, hogy az átkiabálás, integetés tilos és az illetők annak a kellemetlenségnek teszik ki magukat, hogy bekísérik, letartóztatják őket, s végül pedig az egész szigetet el fogják teljesen zárni a forgalomtól.

Tartózkodjék tehát mindenki az átkiabálástól, várjon türelemmel, ez az izolált állapot nem tart örökké és ha a forgalom megnyílik, majd hallhat övéiről.”

1919. július 10. csütörtök

Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök följegyzése:

„Igazán az entente-akcióról való hírek csak kacsák, - s hogy a Kun-kormány leköszön, az már oly kopott, oly zsíros fogású, mint egy ősrégi misekönyv vagy szemináriumi breviárium!
De isten ments, ha megint az »urak« jönnek, s ha nem lesz új világ!
Isten ments! És segíts, hogy jók legyünk, szegényesen bár, de evangéliumosan!

Csak nagyobb bajok ne legyenek!
Korpás őrmester Zichy Gyula püspökről mondja, hogy veszélyben van az esetben, ha a pécsváradi bányászok Pécsre törnek, mert akkor mint ellenforradalmárt felakasztják!

Tegnap írt Csernoch János, megköszönte a gratulációt, panaszkodik, hogy a bazilikától a várba 600 K-t kért Tőle a fiákeres, s azt a hívek fizették.
Utolsó magyar kardinálisnak mondja magát.”

***

Ülést tartott a forradalmi kormányzótanács.
Egyik napirendje a magyarországi vörös diktatúra bécsi követségének ügye volt.
Új vezető kellett Ágoston Péter ideiglenes követ helyett. Böhm Vilmos szívesen vállalkozott erre.

Noha igen büszke volt hadsereg-főparancsnoki rangjára és ájtatos, beképzelt hadvezetési viselkedése miatt Böhm apónak nevezte a pesti humor, immár minél gyorsabban menekülni akart a züllésnek indult Vörös Hadsereg éléről.

Vita nélkül egyöntetű helyesléssel, előzetes megállapodás alapján elfogadták lemondását és rábízták a bécsi követség vezetését.

Hadsereg-főparancsnoknak Landler Jenőt nevezték ki. A szociáldemokratából kommunistává vedlett ügyvéd ezzel már három központi kulcspozíciót birtokolt: Kézben tartatta a belügyi népbiztosságot, teljhatalommal rendelkezett a közlekedésben, mindenekelőtt a vasút irányításában, s most a legfőbb katonai parancsnokságot is ráruházták.

Köszönöm a hozzászólásod. Egyetértek vele.

Jól ismerem a libkóbolsi goebbelsek propagandamódszereit, finnyás vernyákolását, hogy nekik mi minden nem-kóser!

Sejtheted, hogy mit adok rájuk.

Ez szimpla propagandamódszer részleteiről az előző postomban említett szerzők műveiben olvashatsz. Esetleg még a szadeszes John Emese diplomamunkája is értékes irodalom lehet - nemtom nem olvastam - de Göbbelsről írta

Ilyenkor ne a "témában" próbálj érvelni, a módszert szedd ízekre, vagy keress az ő "szentjeik" közül néhányat - fogsz találni antiszemita/rasszista kijelentéseket...

Ezzel az okádék módszerrel, melyet ezek alkalmnak, egy ember életművéből - jelen esetben olyanéból aki pl rongyos cipőben járt, mert mindenét odaadta a szegényeknek - kiragadva pár mondatot a kor a környezet figyelembevétele nélkül és ebből bizonyítani, hogy a tag antiszemita, gyak. bárkiről lassan mondom, hogy tompa agyú is felfogja bár-ki-ről bebizonyítható ez.

Nincs jelentősebb embert - 45 előtt meg főleg, aki ne mondott/írt volna ilyesmit. Beleértve amerikai elnökök sorát, tudósokat, filozófusokat, papokat, lelkészeket, művészeket, köztük wááá hány, de hány zsidót! Ki hányta össze ezt a szerencsétlenséget?

Egyenesen viccesnek tartottam amikor egy efféle - állatságokat firkáló - itteni nick állandóan Kossuthot ajnározta. Hülyécske ugylátszik nem tudta tudta, hogy mééég Kossuth is! Miazhogynagyonis!

Mielőtt ordítani kezdenek "ezek" nem a zsidók, hanem az idézetet összehányó tanulatlan és végtelenül ostoba megélhetési antiszemitázók csoportja. Persze a megélhetési antiszemitázók közöt legalább annyi antiszemta van - mint azok között akikre köpködnek, szal söprögetni odahaza kéne nekik először. Nem más ez náluk mint egy a piti politikai (és anyagi) haszonszerző módszerek közül (akárcsak Hitlernél - aki az oroszoktól kölcsönözte). Ezeket, meg ugye nehány zsidótól tudjuk. in Finkelstein: Good business is shoah business és B. Goldberg: Bias.

Prohászka nem volt antiszemita.

Tényleg?

1919. július 9. szerda

Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök följegyzése:

„Most a barátokat akarják kilakoltatni e nyomorfickók.
[Az 1198-ban alapított zirci apátság cisztercita szerzeteseiről van szó. -A szerk.]

Óvást emeltem ez ellen!
M. kanonok elmondta, hogy több úrnak szólt, akik a zircieknél tanultak, hogy menjenek el legalább megköszönni a zirciek százéves munkáját.

Nem, mert félnek ezek a proletár közönség minden szusszanásától.
No, de Treszka néni, a kofa, az kiállt a barátok mellett, s nem enged.

S a támadást mind, egy ilyen dervis, amilyen ez a szamár Velinszky, a volt katolikus tanító, aztán városi tanító csinálja. Most jött valaki, s mondja, hogy a Katona- és Munkástanács, - ez a megközelíthetetlen és láthatatlan társaság az én óvásomat nem fogadta el, mert hogy az ügy kizárólag Velinszky őfölöslegességéhez tartozik, tehát autokrata, megfellebezhetetlen elintézésére van bízva.”

***

Bodrogi Zsigmond mozgalmi tollnok megállás nélkül írta a vörös diktatúrát dicsőítő rigmusait, amelyekért bőségesen honorálta az Írói Direktórium. Ezen a napon kerek tízezer koronát fizetett ki neki a direktórium pénztára három utalványra. Nyolc darab lelkesítő dalért 500 koronát kapott, további húsz proletárdalát 4000 koronával honorálták, s 5500 korona előleggel ösztönözték az újabb „Proletárdalok” megírására.

***

Szamuely Tibort imigyen lelkendezve nyilatkoztatja a budapesti Népszava:

„Bécsből táviratozták: a Neues Wiener Tagblatt jelenti:
Az Express Korrespondenz Budapestre kiküldött tudósítója beszélgetést folytatott Szamuely Tibor elvtárssal, aki többek között a következőket mondotta:

„A valóságban én éppolyan kevéssé vagyok vérszomjas, mint a többiek.

Az ellenforradalmárok közül, akiket a Kalocsán és Dunapatajon lefolyt harcokban elfogtunk, csak a főcinkosokat ítéltettem halálra.

Határozottan a diktatúra szigorúbb alakjának vagyok a barátja, mert az kevesebb véráldozatot kíván, tehát a burzsoázia érdekében is van, mert az ellenkezője azt a hiedelmet keltheti bennük, hogy csupán múló jelenséggel állnak szemben, és ez megnehezíti nekik azt, hogy az új rendbe beilleszkedjenek.

Azokat, akik engem csak az újságokból ismernek, az, amit itt én önnek elmondottam, valószínűleg nem fogja kielégíteni.

Sajnos, nem mutathatom meg önnek az ellenforradalmárok skalpjait, sőt az összehajtható akasztófát sem, amely nélkül, amint tudni vélik, én sohasem indulok útnak.”

A MÁV közleménye:

„Budapestről, a Déli vasúti pályaudvarról reggel 6 óra 20 perckor induló, valamint az este 10 óra 47 perckor érkező személyvonathoz egy-egy harmadosztályú kocsit csatolnak a Balaton mellé üdülésre utalt proletárok kényelmére.

Erre a kocsikra csak azok szállhatnak föl, akik a Munkaügyi és Népjóléti Népbiztosság Fürdőügyi Csoportja igazolványával rendelkeznek."

***

Rendelet az iskolai bizalmi rendszer megszüntetéséről

„A szocialista-kommunista társadalom alapja a munkafegyelem.

Már az iskolában rendszeres és fegyelmezett kötelességteljesítésre kell nevelni az ifjúságot. Az iskolákban a bizalmi fiú- és bizalmi leányrendszer igen. sok helyen fegyelmezetlenséget és komoly, tanítást akadályozó zavart okozott.

A népbiztosság elrendeli tehát, hogy az iskolákban a tanulók között a bizalmi rendszer szűnjék meg.
A Közoktatásügyi Népbiztosság valamennyi iskola élére szocialista-kommunista vezetőt rendelt ki, ez elég biztosíték arra, hogy a tanulók nevelésében és jóléti ügyeiben egyformán kötelességtudás és szeretet érvényesül.

Budapest, 1919. július 9.

Közoktatásügyi Néphiztosság.”

Ausztria sorsát ekkor két "rózsaszín" szociáldemokrata vezér, az ausztromarxistának nevezett Friedrich Adler és Otto Bauer irányította.

Mindketten alig leplezett rokonszenvet tanúsítottak a budapesti bolsevik diktatúra iránt.

De amikor tapasztalták, hogy Kun Béla és Szamuely Tibor a bécsi kommunista hatalomátvétel mindenáron való erőszakolásával őket is félre akarják állítani, áttértek az óvatosabb távolságtartásra.

Erre kézenfekvő indokokat kínált a Bécsben működő antantmissziók ismétlődő követelése, hogy az osztrák kormány egyértelműen határolja el magát a vörös Budapesttől. Mindenekelőtt a Bécsben végzett kommunista felforgató tevékenység irányítójának, Czóbel Ernőnek, Kun Béla ausztriai követének eltávolítását sürgették.

Otto Bauer, az osztrák külügyek irányítója kénytelen volt megtáviratozni Kun Bélának, hogy Czóbel Ernőt Bécsben persona non grátának, nemkívánatos személynek tekintik.

Czóbel Ernőt visszarendelték Budapestre és ideiglenesen Ágoston Péter külügyi népbiztos, Kun Béla helyettese vette át a bécsi magyar követség vezetését.

***

Prohászka Ottokár e napi keltezésű két följegyzése:

„Tegnap vettem a tinnyeiek adományát Prohászka püspök javadalmazására. Ez oly megindító, mint Tóth János dr. 50 forintja felszentelésem alkalmából azzal, hogy a székesfehérvári püspök szegény!”

„Jó! Döntsék a gőg, igazságtalanság, egyenlőtlenség, kapitalizmus, rendi világ, úrhatnámság, diplomácia, korrupció falait; de ne az individuális erők, tehetségek, különbségek, a nemzeti egyediségek falait!

Nincsenek-e emlékeink, otthonaink, történelmünk?
Hevülünk-e Heidenstamm svéd eposzáért, Reymont „Polnische Bauern” mithoszi eposzáért, a svéd, a lengyel néplélekért?

Hát az, hogy valami a mienk, a mi házunk, a mi nemzetünk, mégis csak hatalom!
Nincs-e a népeknek is lelkük, mithoszuk, eposzuk?

De hát hol a (bolsevik) programban az ethosz? A materializmus tán?

S ki teszi e csürhét emberségessé? Ki teszi nemesekké, jókká? igényesekké, munka-szeretőkké? Ki nevelje fegyelemre, szeretetre, tiszteletre, jóindulatra?

Hát ezek az új emberek?
Ezek a bestiális népek, kik az új eszmék komédiás kosztümjét vetik panyókára? Hiszen ezek régiek, csak új, rajtuk fityegő ruhákban! Ne legyünk komédiások.

Sokan nem tudunk beleidegződni ebbe az újba. Maradjunk őszinte régieknek, és ne röstelljük, hogy elfeledve kell meghalnunk. Az nem baj; s aki erre kész, a nagy Istent imádja!

Furcsán állana a díszmagyar Steiner Jákón, de furcsán a frígiai sapka is Károly Józsefen!”

Köszönöm.

Érdekes, hogy se az indexen, se a barikádon nem tűrték el.
Mindkét helyen spammel és személyeskedő kötölőzködésekkel árasztották el, majd töröltek, hogy ne folytathassam.

Úgy látszik mindkét helyen ugyanaz az alpári, cenzoros kommunista banda uralja a fórumot.

1919. július 8. kedd

Barta Lajos azon írók közé tartozott, akik harcos helyesléssel, fenntartás nélkül támogatták a vörös diktatúrát. Ezen a napon 11.250 koronát fizettek ki neki az Irók Direktóriuma pénztáránál „Az élet arca” című, műfajilag meghatározhatatlan munkájáért.

***

Hirdetmény a budapesti Népszava e napi számában:

„Az az elvtárs, akinék három vagy négy héttel ezelőtt Vácon vásárolt kecskéje másnap eltűnt, tudakozódjon Üteg utca 23. szám alatt (Angyalföld) Hirschl vörösőrnél, akitől kecskéjét átveheti.”

***

Felszólítás a Soproni Vörös Újság e napi számában:

„Azok az elvtársak, akik az ellenforradalom leverése alkalmából kabátot és derékszíjat kaptak, felkéretnek, hogy azokat haladéktalanul a pártirodában adják le.

***

Közlemény a ceglédi Népakarat e napi számában:

„Oszkár bácsi mesélni jön Ceglédre e hó 13-án vasárnap.
A proletárgyermekek százaihoz eljön Oszkár bácsi a gyermekek kedvence, hogy beszéljen a mesék világáról sok szépet, kedveset a czeglédi proli-fiúcskáknak és kisleányoknak.

Kis proletárok, jöjjetek el mindannyian!”