"Russell felfedezése alapjaiban rengette meg a matematikát. Egyszerűen bebizonyítható ugyanis, hogy egy olyan matematikai elméletben, melyben a hagyományos matematikai logika eszközeivel egy ellentmondást le lehet vezetni (tehát legalább egy tétel és annak tagadása is levezethető), minden levezethető tétel tagadása is levezethető, így az elmélet nem ér túl sokat. Azaz „bármi és egyúttal bárminek az ellenkezője is bizonyítható”."

Szemléltetés:

"Tegyük fel, hogy valakik elkészítik a világon lévő összes könyv összes lehetséges szempont szerinti katalógusait. A katalógusok is könyvek, így maguk is katalogizálhatóak. Egy részük tartalmazza önmagát, úgy értve, hogy a katalógus címe szerepel magában a katalógusban (pl. „A száz betűnél nem hosszabb című könyvek” katalógusába be kell hogy kerüljön maga ez a katalógus is, minthogy olyan könyv, melynek címe száz betűnél nem hosszabb). Megjegyezzük: a katalógusokról nem kell feltennünk, hogy kész, befejezett művek, gondolhatunk például folyamatosan fejlesztett adatbázisokra; melyeket egy-egy csoport állandóan fejleszt; és ha megjelenik egy új könyv, akkor minden fejlesztőcsoport eldönti, hogy szerepelnie kell-e a katalógusban, és ha igen, beleírják (különben russelli értelemben tipizált katalógusokhoz jutnánk, melyek körében az antinómia nem lép fel).

Mármost mit tegyen az a szerkesztőbrigád, amelyik az összes, önmagát nem tartalmazó katalógust listázza, vagyis „Az önmagukat nem tartalmazó katalógusok katalógusát”? Nevezzük ezt a katalógust A-nak. Előbb-utóbb a csoportnak el kell döntenie, magát az A-t beleírja-e az A katalógusba. Ha beleírják, akkor a katalógus tartalmazni fogja önmagát, tehát nem lesz „önmagát nem tartalmazó”, és így törölni kell az A-ból. Ha viszont nem írják bele, a katalógus önmagát nem fogja tartalmazni. Ekkor viszont (mivel minden önmagát nem tartalmazó katalógusnak be kell kerülnie e katalógusba) mégis bele kell írni a katalógusba, és így ott vagyunk, ahol az előbb.

Ez a szabálykönyv pedig a XIX. sz. első felében készült. Tulképpen nekem kevés kifogásom lehet az elkészült művel, hiszen anno Kazinczyék körének dominanciája folytán zömmel a tiszántúli nyelvjárást képezte le (1-2 kivétellel: ld. alant ).

Berzsenyi annakidején hálás volt Széchenyinek, amiért - a dunántuli kiejtést követve - "Lovakrul" címmel nyomatott könyvet ...

Akkor én meg azt mondom, hogy bolsevik csökevényről és pártállami diktátumról van szó, mert a helyesírásunk kb. 50-es évekbeli állapotokat tartott meg és akkor lett ilyen erőltetett.

De pl. itt olvashatsz a rövidített írásmódról, aminek egészen eredetiek a szabálai, az alapnak persze ma az akadémiait tartjuk. http://x3.hu/freeweb/frameset.x3?user=/magyar_rovasiras&page=/szabaly.html

Szerintem a liberalizálás egyébként nem gond.
http://dragon.klte.hu/~tkis/felreertesek.doc

Egy vígasztaljon: nem kötelező betartani.
Az MTA nyelvi szabályai semmivel sem többek mint az előbb általam használt pszeudoszabályok. Van is egy teljes fonetikus írási elv is pl. a rovásírásban. Vannak tehát alternatívák. Egyáltalán nincs diktatúra. A köznyelv csak egy standard nyelv, de nem kötelező használni. Rengeteg a tájnyelvi stb. jelenség, lehetőség.