Áprily Lajos: A kertbe ment

Uram, én nem tudom, milyen a kerted,
a virágod és a pázsitod,
Én nem tudom, virágok ültetését,
ágyásaidban hogy igazítód.

Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve
júniusi vasárnap hajnalán,
beteg lábával és beteg szívével
bánatosan kertbe ment anyám.

Uram, tele volt immár félelemmel,
sokszor riasztó árnyék lepte meg,
de szigony-eres, érdes két kezével
még gyomlálgatta volna kertemet.

A kicsi teste csupa nyugtalanság,
s most elgondolni nem tudom, hogy ül.
Virágosodban könyörülj meg rajta,
hogy szegény ne szenvedjen tétlenül.

Mezőiden ne csak virágmagot vess,
virágaid közé vegyíts gyomot,
hogy anyám keze gyomlálhassa kerted:
asphodelosod és liliomod

Sinka István: Szalontán egy ajtó muzsikál

Este tájon, lenn Biharban
rozsot darál az én anyám,
a haja kibomlik s leng a szélben,
szemébe belesír a mező,
kicsi malmát körbe forgatja
s úgy dalolnak: ő meg a kő.
Az udvaron a lomb árnyéka lassan
nő, a nap ellobog
s illatok közt ül a szénaboglya.
Aszú a nyár... Anyám elzokogja,
hogy a zab és a tengeri kiégett.
Magában ő csak ezt siratja,
aztán indul, karján a szakajtó.
S ahogy belép a pitarba,
utána lágyan muzsikál az ajtó.

Mécs László: A királyfi három bánata

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy siró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot keritett,
aranyos palástot vállamra teritett,
fejem fölé égszin mosolygást deritett.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szive ment előttem előre követnek.

Amig ő van, vigan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

Áprily Lajos: A kertbe ment

Uram, én nem tudom, milyen a kerted,
a virágod és a pázsitod,
Én nem tudom, virágok ültetését,
ágyásaidban hogy igazítód.

Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve
júniusi vasárnap hajnalán,
beteg lábával és beteg szívével
bánatosan kertbe ment anyám.

Uram, tele volt immár félelemmel,
sokszor riasztó árnyék lepte meg,
de szigony-eres, érdes két kezével
még gyomlálgatta volna kertemet.

A kicsi teste csupa nyugtalanság,
s most elgondolni nem tudom, hogy ül.
Virágosodban könyörülj meg rajta,
hogy szegény ne szenvedjen tétlenül.

Mezőiden ne csak virágmagot vess,
virágaid közé vegyíts gyomot,
hogy anyám keze gyomlálhassa kerted:
asphodelosod és liliomod

Sinka István: Szalontán egy ajtó muzsikál

Este tájon, lenn Biharban
rozsot darál az én anyám,
a haja kibomlik s leng a szélben,
szemébe belesír a mező,
kicsi malmát körbe forgatja
s úgy dalolnak: ő meg a kő.
Az udvaron a lomb árnyéka lassan
nő, a nap ellobog
s illatok közt ül a szénaboglya.
Aszú a nyár... Anyám elzokogja,
hogy a zab és a tengeri kiégett.
Magában ő csak ezt siratja,
aztán indul, karján a szakajtó.
S ahogy belép a pitarba,
utána lágyan muzsikál az ajtó.

Mécs László: A királyfi három bánata

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy siró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot keritett,
aranyos palástot vállamra teritett,
fejem fölé égszin mosolygást deritett.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szive ment előttem előre követnek.

Amig ő van, vigan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

IGEN BUDAPESTEN ÉS VIDÉKEN

Budapesten: Vidéken:
Bertának hívnak? - Igen. - Annak.
A Varga lánya vagy? - Igen. - Csakis.
Jársz iskolába? - Igen. - Járok.
Tán éppen te vagy az első? - Igen. - Én.
Balogh úr a tanítód? - Igen. - Ő.
Itt lakol ebben a házban? - Igen. - Itt.
Van-e testvéred? - Igen. - Van.
Tán hat is? - Igen. - Éppen.
Te vagy a legfiatalabb? - Igen. - Ki vóna más.
Tudsz-e már magad fésülködni? - Igen. - Rendesen.
Hát főzni tudsz-e? - Igen. - Tudok ám.
Játszol-e bábuval? - Igen. - Bizony.
Most a ligetbe mégy? - Igen. - Hát.
Anyádat várod? - Igen. - Őt.
Az állatkertbe mentek? - Igen. - Oda.
De ugye, félsz majd az oroszlántól? - Igen. - Cseppet.

Hát, mondok, az nem jó, még annyira sem jó, mint a "komcsi" !

Merthogy ugyanúgy becézgető, és ráadásul "duplahazug" van benne:

- Mert igaz ugyan, hogy a komcsik csak hazudták a kommunizmust,

- Viszont a szocik már a szocializmust is csak hazudják (hiszen "valójában" komcsik !)

Aszem, igaza van. De nem mondta, hogy mit használjunk helyette ...