„Máskor is volt tél, máskor is elmaradt a postakocsi, a nagy havakban hetekig élte a maga elgondolkozó, tűnődő életét a falusi magyar, amikor Bibliát vagy Horatiust olvasott. Ez a tél talán hosszabb lesz, mint a régi telek, De egyszer felszáll a köd a fehér nádasok felett, a lápokon kinyílik a sokszínű flóra, a kanyargó országúton, a feszület mellett peregve elhajt egy könnyű szekér, amelyről kis gubás ember ugrik le a hírrel: megint csak Magyarosrzág vagyunk... Talán mire a fecsegő nyírfák ezüst pecsétviszakot ütnek üvegzöld leveleikre, talán mikor búskomor, vén, emberképű fűzfák a folyók partján hosszú ujjaikra finom csipkét szednek, mire az áradó vizek elviszik az emberek rossz indulatait... a keresztútra napraforgót ültetnek, mert ő mutatja a vegyes nyelvű vidékeken a magyar falvakat. Az emberek megdörzsölik a szemüket:
– Milyen rosszat álmodtunk!"

Ilona tovább folytatta a kosárfonást, s elgondolta, hogy a cigány-hercegkisasszony dolga se fenékig tejföl. Bizonyosan ő is megkapja a magáét, ha rossz fát tesz a tűzre.

No de nézzünk egy igazi nyelvmestert, Kosztolányit:

Piac

Hadd mondjalak el, te piac,
piac te, kit megvet az ünnepi szónok
s a nyavalyás költő,
mily szép vagy a fényben, milyen diadalmas.
Lüktetve zsibongasz. Az élet ütemére
pezsgesz előttem,
roppant-teli szaggal, a túró, a tejföl
savanykás szagával, a sajtok kövérlő,
sárga illatával,
vanília ízzel, bűzzel és szeméttel,
gyermeki forgók papír-viharával,
vartyogva a vidám
kofák kacajától.

S végül de nem utolsósorban mit is ír a Hogyishívják

MTA: A magyar helyesírás szabályai (1994)

De itten van a helesírási tanácsokat adó szótár (2000.):
tejföl v. tejfel
tejfölös, tejfölösen; tejfölösszájú; tejfölös túró
tejfölös lángos
tejfölös-túrós kenyér.

Az első dinnyék:

A pincér álma:

"- Hagyjuk a régi szerelmeseket - mond a vendég, tréfásan savanyú arcot vágván a citromos, tejfeles, majoránnás léhez, amelyet a nyúlpecsenye alól kanalával merítgetett ki."

Akit minden kocsmából kidobtak:

"Én példáúl most kezdem szeretni a tejfeles sóska-mártást, amikor annyi mindent tapasztaltam, részint hivatali állásomnál, részint tapasztalataimnál fogva."

Szindbád:

"- Azt tessék figyelembe venni - mond Szindbád belemelegedve -, hogy ebben az országban még a savanyú malacot, ezt az egyházatyák által is megdicsért, böjtös ételt is, úgy készítik, hogy az embernek okvetlenül jól kell lakni, meg kell hízni tőle, pedig éppen böjtölni szándékozott aznap. Tojás és tejfel, forró zsír, babérlevél, bors, reszelt citrom, tárkony, grízes liszt - mind hozzájárul ahhoz, hogy a savanykás malacot az ember lehetőleg az utolsó falatig elfogyassza, még böjtben is."