-------------------------------------------
*Aztán válogasson az ember. Jajmáraligváromhogyjólmegsértődjekvalamin...
-------------------------------------------------

Dehát ki kérte rá? Én aztán aligha.

Leaena

Mikor mosolygunk tompán, üdvözülten

egy nő-oroszlán jár-kel életünkben,

szemén a szomj foszfora gyúl s kilobban

víz vagy nyirok hűsét kutatja hosszan,

alaktalan kővé törődne értünk,

ha volna pont, szilárd, amit ígértünk,

egy fűcsomó: szájába kapva kölykét

kis jelenéhez hely, hogy visszaszökjék,

vagy apja csillagképéig, vajúdva

remél jelet, de nem visz égbe útja,

s míg terjedünk okosan vagy kajánul,

Csak nehogy abba az utcába tévedjünk, kedves Zoltán Bátyám, hogy személyes/családi sértettségek okán le- és mellé értékeléseknek nyissunk utat.

- Előzőleg felsoroltam néhány magyar költőt,mondván,
hogy a műveiket ma már sokan idejétmúltnak,elavultnak tekintik. Ezek voltak Petőfi,Arany,Ady,József Attila,- és
hozzátettem azt is, hogy - több más neves hazai költő műveit is.
A művek nagy részének a sorsa, hogy elavul. (Ki emlékszik Vas István Teleki-versére például?) Az irodalom a fennálló kritikája, mondja Hamvas, de ennél tovább lehet menni: a javítás vagy a bírálat mindig belülről irányul belülre, az irodalom önálló problematikája, belső fejlődése követelményei felől és szerint, tehát nem a társadalom, nem a nép, nem a nemzet, nem is a „Weltliterature” a „megrendelő”. Inkább Isten, hogy kevésbé legyek homályos.
Nálunk azért lassabban évülnek a művek.
Mindez nem jelenti azt,hogy én a későbbi és a mai költők
műveit nem ismerem.
Valószínűleg téves volt a címzés, kedves Zoltán Bátyám! Ezért megkövetem.

Tévedett kedves Neurus,mert nem csak olvasom a verseiket,hanem kozülük többjüket személyesen is ismerem,sőt mondhatom azt is,hogy Tornai Jóskához és Csoórihoz baráti kapcsolat is fűz. Nagy Lászlóval és feleségével Szécsi Margittal édesapámnál többször is találkoztam, végig hallgattam a költészettel és a napi politikával kapcsolatos vitáikat, sőt őrzök egy rajzot amit Nagy László édesapámról készített.

Ilyes ismeretségekkel dicsekedni valóm, ha van is, nem kapkodok a nevek után, Kedves Zoltán Bátyám! A verseiket elégségesnek gondoltam ismerni; szerencsésen kikerültem a „irodalmi életet”, amely nem minden esetben bizonyult az élet, főleg a magyar élet irodalmának. Pest és Pest.
Sok, nagyon sok ártalom érte az irodalmat (s ha csak azt… a németektől átvett, wotanizmusnak keresztelhető álnemzeti mákonytól. Lett aztán nekünk saját, még a németekénél is nekivadultabb, wotanizmusunk, amolyan Magyarok Istene nevű helyi mitologéma. Ez aztán minden önismereti kényszer alól, pedig volt rá képességünk, felmentett. Nem kell tanulni; zseninek kell lenni, aztán elég ha magyar az ember. Meg némi fajtisztaság, fura módon és egyedülállóan - kereszténységgel összegyeztethetően. Tiszta vér. Mintha az ember a fajlovak közül emelkedne ki, és nem Isten képéhez hasonlatos vonásokkal jött volna világra. Ez volna mifelénk a kereszténység csúcsa? Hogy a költők egyik fele megmondja, hogy ki idegen, ki magyar? A másik fele megmondja, hogy kit mérünk világirodalmi mércével és kit nem?
Nekem a hazám a nyelvemben van, semmivel több jogom nincs ehhez a földhöz, mint azoknak, akiktől elvették eleim, akiktől elfoglalták, akikkel elvegyültek, akiket asszimiláltak. Nem a Jordán, nem a Rajna csobogását hallom, de ehelyütt sem tagadhatom le, hogy az igazság nem három, ahogy azt mi magyarok mondjuk, hanem csupán egy. És ez a Golgota igazsága.

Néhány száz éve – költőink minden nagysága ellenére – az országunk a lejtőn csúszkál. Hogyan lehet, hogy – noha ugyanazokat a szerzőket olvassuk – az ország mindjobban és visszafordíthatatlanabbul megy a szakadékba? Talán nem is az irodalom, nem is a kultúra teszi egy nemzet, ország, állam egyenlőségét más nemzetével, országéval, államéval, népével? Hiába volt Petőfi minden lelkesedése, ha 1849-ben a románok több mint egy milliós lélekszámmal éltek (és álltak) a Habsburg-hű erdélyi szászság mellett(300 ezer). Nem vádolom őket. A lélekszám nagyságának a titka pontosan a magyar nagybirtokosok gazdasági „rátermettségének” (nevezzem kapzsiságának?) a következménye. Tessék röpke pillantást vetni Koszovora, aztán - már nem szándékozom megérni - néhány évtizede van a keresztyén Németországnak, a ma még katolikus Franciaországnak. Befogadó? Kibocsájtó? Mit segített a Fényes Portán, a Római Birodalmon a kulturális-vallási türelme? Teszem azt, komolyan gondolta Szent István, amit Intelmeiben olvashatunk. Mi történt ebben a dologban, azon kívül, hogy minden más nemzetiséget, ha olcsóbb volt (igénytelenebb?) a munkaereje, a miénkénél nagyobb a harci kedve – letelepítettünk. Talán különbül jártunk el, mint az ország későbbi urai, pl. Habsburgok?
- Hozzá teszem még,Hogy Nagy Gáspár, Tornai és én hoztuk annak idején létre a Sinka István Alapítványt is,amely Magyarországon
tanuló erdélyi fiatalokat anyagilag támogatott. Tornaival sokszor együtt szerepeltem irodalmi rendezvényeken is.
Gondolom hát, hogy a munkájukat,a verseiket is ismerem némileg.

Biztosan. Nem is azon akadtam fenn.

Kedves Neurus!Írásának az utólsó előtti bekezdésében van egy mondata,ami elgondolkoztatott,amire itt most csak röviden válaszolok.
Fiatal koromban a Népi Ifjúsági Mozgalomban dolgoztam,
annak a radikálisabb szárnyához tartoztam, ezért bizony meghívást is kaptam az ÁVÓ börtönébe.Édesapám mindíg csitítgatott,mondhatnám azt is,hogy erősen korholt.Mikor
az említett eset történt hazakerűltem a következőket mondta:Fiam,jegyezd jól meg, hogy mi magyarok mindíg is befogadó nemzet voltunk.Jöhetett hozánk,országunkban letelepedhetett bármilyen náció.Mondhatjuk azt,hogy itt szabadon gyakorolhatta anyanyelvét,vallását,szokásait.
Ápolhatta kulturáját,hagyományait stb. Mi magyarok mindíg is tudomásul vettük, hogy a jött magyarok között sokan vannak akiknek a szívét- bár már évszázadok óta itt élnek - még mindíg a Rajna, vagy a Jordán vizének csobogása dobogtatja meg.Ez nem baj - mondta édesapám -
bizonyos szempontból helyes is.Ám ha a magyar föld áldásait eszik és isszák is, amikor arra szükség van
hallják meg, értsék meg a Duna,Tisza,Körözsök és a Kárpátok zúgásait is....stb.Édesapám szavai sokszor a
fülembe csengenek, különösen így van ez napjainkban.Ám ismerem a nagy magyar gondolkodó írását is:
- Szent István a vegyes nemzetiségű országot mondotta erősnek.Aligha van tizenkét éven felüli gyermek akinek
a fejébe ezt a tételt ne kalapálták volna be.Líra: akik terjesztik más országból jöttek.S azt akarják bizonyítani,hogy milyen jól járt velük a magyar nemzet.
Egy középkori és egy modern ország viszonyait azonban így összelírizálni dúrva hamisítás.A középkori állam nemzetiségeinek ugyanis külön alkotmányuk,külön elhatárolt létük volt,külön kockák voltak egy mozaikban,
a magyarságba a hazafi színe alatt nem lophatták be magukat.Csoport érdekeiket és ellenséges lírájukat rá nem erőszakolhatták.Mernénk mi azt a világos helyzetet követelni ami Szent István vegyes fajú államában volt!
Nos ezt sem felejtem el.
/Kelet Népe 1939 dec.15. Főszerkesztő:Móricz Zsigmond,-
a cikk írója pedig Németh László./
- Valóban a vers bennem is különös , elgondolkoztató,
lesújtó, vagy felemelő érzéseket tud támasztani. Ez a
költészet szent célja.

Példaként hozom íme Nagy Imre versét:
..".Úgy jott haza holtdermedten,
csak a két bús szeme mosolygott,
s virág helyett kötőjében
egy kis halott pacsírtát hozott."
Óh,mennyivel másabb ez a vers a NEONCSÖND-nél!

Igaz. Másabb. Csupán másabb. Olvasásban, szövegértelmezésben jártas emberek vagyunk.

„Maga rég nem lesz a világon // mikor én még mindig imádom…” - dudorászik a kocsmai zongorista.

És Petőfi megírja a Szeptember végén-t, amelyben a síron túli szerelem, szeretés szintén szóba kerül. Tisztesség ne essék szólván, kedves Zoltán Bátyám, mégsem ajánlgatjuk az előbbit az utóbbi helyett. (A Neoncsönd csupán kísérleti állat, sehol nem jelentettem meg, nem is szándékozom.)

Mennyivel felemelőbb érzést támaszt az emberben.

Én ezt babonának tartom, kedves Zoltán Bátyám, hogy a költészet „fel kell emeljen”. Ady Endre Enyhe Újévi átok című verse jut eszembe azonnal, amelyet én a leggyönyörűbb magyar káromkodásnak tartok, nem mellesleg abszolút versnek, mégsem érzem úgy, hogy „fölemelne”...

Úgyhogy a költészettel kapcsolatban fenntartom az előzőleg már leírt véleményemet.
Köszönöm, megtiszteltetésnek veszem, hogy mindezt megosztotta.

Szertettel:Bojtár

Csak nehogy abba az utcába tévedjünk, kedves Zoltán Bátyám, hogy személyes/családi sértettségek okán le- és mellé értékeléseknek nyissunk utat.

- Előzőleg felsoroltam néhány magyar költőt,mondván,
hogy a műveiket ma már sokan idejétmúltnak,elavultnak tekintik. Ezek voltak Petőfi,Arany,Ady,József Attila,- és
hozzátettem azt is, hogy - több más neves hazai költő műveit is.
A művek nagy részének a sorsa, hogy elavul. (Ki emlékszik Vas István Teleki-versére például?) Az irodalom a fennálló kritikája, mondja Hamvas, de ennél tovább lehet menni: a javítás vagy a bírálat mindig belülről irányul belülre, az irodalom önálló problematikája, belső fejlődése követelményei felől és szerint, tehát nem a társadalom, nem a nép, nem a nemzet, nem is a „Weltliterature” a „megrendelő”. Inkább Isten, hogy kevésbé legyek homályos.
Nálunk azért lassabban évülnek a művek.
Mindez nem jelenti azt,hogy én a későbbi és a mai költők
műveit nem ismerem.
Valószínűleg téves volt a címzés, kedves Zoltán Bátyám! Ezért megkövetem.
Tévedett kedves Neurus,mert nem csak olvasom a verseiket,hanem kozülük többjüket személyesen is ismerem,sőt mondhatom azt is,hogy Tornai Jóskához és Csoórihoz baráti kapcsolat is fűz. Nagy Lászlóval és feleségével Szécsi Margittal édesapámnál többször is találkoztam, végig hallgattam a költészettel és a napi politikával kapcsolatos vitáikat, sőt őrzök egy rajzot amit Nagy László édesapámról készített.
Ilyes ismeretségekkel dicsekedni valóm, ha van is, nem kapkodok a nevek után, Kedves Zoltán Bátyám! A verseiket elégségesnek gondoltam ismerni; szerencsésen kikerültem a „irodalmi életet”, amely nem minden esetben bizonyult az élet, főleg a magyar élet irodalmának. Pest és Pest.
Sok, nagyon sok ártalom érte az irodalmat (s ha csak azt… a németektől átvett, wotanizmusnak keresztelhető álnemzeti mákonytól. Lett aztán nekünk saját, még a németekénél is nekivadultabb, wotanizmusunk, amolyan Magyarok Istene nevű helyi mitologéma. Ez aztán minden önismereti kényszer alól, pedig volt rá képességünk, felmentett. Nem kell tanulni; zseninek kell lenni, aztán elég ha magyar az ember. Meg némi fajtisztaság, fura módon és egyedülállóan - kereszténységgel összegyeztethetően. Tiszta vér. Mintha az ember a fajlovak közül emelkedne ki, és nem Isten képéhez hasonlatos vonásokkal jött volna világra. Ez a kereszténység csúcsa? Hogy a költők egyik fele megmondja, hogy ki idegen, ki magyar? A másik fele megmondja, hogy kit mérünk világirodalmi mércével és kit nem?
Nekem a hazám a nyelvemben van, semmivel több jogom nincs ehhez a földhöz, mint azoknak, akiktől elvették eleim, akiktől elfoglalták, akikkel elvegyültek, akiket asszimiláltak. Nem a Jordán, nem a Rajna csobogását hallom, de ehelyütt sem tagadhatom le, hogy az igazság nem három, ahogy azt mi magyarok mondjuk, hanem csupán egy. És ez a Golgota igazsága.

Néhány száz éve – költőink minden nagysága ellenére – az országunk a lejtőn csúszkál. Hogyan lehet, hogy – noha ugyanazokat a szerzőket olvassuk – az ország mindjobban és visszafordíthatatlanabbul megy a szakadékba? Talán nem is az irodalom, nem is a kultúra teszi egy nemzet, ország, állam egyenlőségét más nemzetével, országéval, államéval, népével? Hiába volt Petőfi minden lelkesedése, ha 1849-ben a románok több mint egy milliós lélekszámmal éltek (és álltak) a Habsburg-hű erdélyi szászság mellett(300 ezer). Nem vádolom őket. A lélekszám nagyságának a titka pontosan a magyar nagybirtokosok gazdasági „rátermettségének” (nevezzem kapzsiságának?) a következménye. Tessék röpke pillantást vetni Koszovora, aztán - már nem szándékozom megérni - néhány évtizede van a keresztyén Németországnak, a ma még katolikus Franciaországnak. Befogadó? Kibocsájtó? Mit segített a Fényes Portán, a Római Birodalmon a kulturális-vallási türelme? Teszem azt, komolyan gondolta Szent István, amit Intelmeiben olvashatunk. Mi történt ebben a dologban, azon kívül, hogy minden más nemzetiséget, ha olcsóbb volt (igénytelenebb?) a munkaereje, a miénkénél nagyobb a harci kedve – letelepítettünk. Talán különbül jártunk el, mint az ország későbbi urai, pl. Habsburgok?[/b]
- Hozzá teszem még,Hogy Nagy Gáspár, Tornai és én hoztuk annak idején létre a Sinka István Alapítványt is,amely Magyarországon
tanuló erdélyi fiatalokat anyagilag támogatott. Tornaival sokszor együtt szerepeltem irodalmi rendezvényeken is.
Gondolom hát, hogy a munkájukat,a verseiket is ismerem némileg.

Biztosan. Nem is azon akadtam fenn.

Kedves Neurus!Írásának az utólsó előtti bekezdésében van egy mondata,ami elgondolkoztatott,amire itt most csak röviden válaszolok.
Fiatal koromban a Népi Ifjúsági Mozgalomban dolgoztam,
annak a radikálisabb szárnyához tartoztam, ezért bizony meghívást is kaptam az ÁVÓ börtönébe.Édesapám mindíg csitítgatott,mondhatnám azt is,hogy erősen korholt.Mikor
az említett eset történt hazakerűltem a következőket mondta:Fiam,jegyezd jól meg, hogy mi magyarok mindíg is befogadó nemzet voltunk.Jöhetett hozánk,országunkban letelepedhetett bármilyen náció.Mondhatjuk azt,hogy itt szabadon gyakorolhatta anyanyelvét,vallását,szokásait.
Ápolhatta kulturáját,hagyományait stb. Mi magyarok mindíg is tudomásul vettük, hogy a jött magyarok között sokan vannak akiknek a szívét- bár már évszázadok óta itt élnek - még mindíg a Rajna, vagy a Jordán vizének csobogása dobogtatja meg.Ez nem baj - mondta édesapám -
bizonyos szempontból helyes is.Ám ha a magyar föld áldásait eszik és isszák is, amikor arra szükség van
hallják meg, értsék meg a Duna,Tisza,Körözsök és a Kárpátok zúgásait is....stb.Édesapám szavai sokszor a
fülembe csengenek, különösen így van ez napjainkban.Ám ismerem a nagy magyar gondolkodó írását is:
- Szent István a vegyes nemzetiségű országot mondotta erősnek.Aligha van tizenkét éven felüli gyermek akinek
a fejébe ezt a tételt ne kalapálták volna be.Líra: akik terjesztik más országból jöttek.S azt akarják bizonyítani,hogy milyen jól járt velük a magyar nemzet.
Egy középkori és egy modern ország viszonyait azonban így összelírizálni dúrva hamisítás.A középkori állam nemzetiségeinek ugyanis külön alkotmányuk,külön elhatárolt létük volt,külön kockák voltak egy mozaikban,
a magyarságba a hazafi színe alatt nem lophatták be magukat.Csoport érdekeiket és ellenséges lírájukat rá nem erőszakolhatták.Mernénk mi azt a világos helyzetet követelni ami Szent István vegyes fajú államában volt!
Nos ezt sem felejtem el.
/Kelet Népe 1939 dec.15. Főszerkesztő:Móricz Zsigmond,-
a cikk írója pedig Németh László./
- Valóban a vers bennem is különös , elgondolkoztató,
lesújtó, vagy felemelő érzéseket tud támasztani. Ez a
költészet szent célja.

Példaként hozom íme Nagy Imre versét:
..".Úgy jott haza holtdermedten,
csak a két bús szeme mosolygott,
s virág helyett kötőjében
egy kis halott pacsírtát hozott."
Óh,mennyivel másabb ez a vers a NEONCSÖND-nél!

Igaz. Másabb. Csupán másabb. Olvasásban, szövegértelmezésben jártas emberek vagyunk.

„Maga rég nem lesz a világon // mikor én még mindig imádom…” - dudorászik a kocsmai zongorista.

És Petőfi megírja a Szeptember végén-t, amelyben a síron túli szerelem, szeretés szintén szóba kerül. Tisztesség ne essék szólván, kedves Zoltán Bátyám, mégsem ajánlgatjuk az előbbit az utóbbi helyett. (A Neoncsönd csupán kísérleti állat, sehol nem jelentettem meg, nem is szándékozom.)

Mennyivel felemelőbb érzést támaszt az emberben.

Én ezt babonának tartom, kedves Zoltán Bátyám, hogy a költészet „fel kell emeljen”. Ady Endre Enyhe Újévi átok című verse jut eszembe azonnal, amelyet én a leggyönyörűbb magyar káromkodásnak tartok, nem mellesleg abszolút versnek, mégsem érzem úgy, hogy „fölemelne”...

Úgyhogy a költészettel kapcsolatban fenntartom az előzőleg már leírt véleményemet.
Köszönöm, megtiszteltetésnek veszem, hogy mindezt megosztotta.
Szertettel:Bojtár

A MAGYAR IFJÚSÁGHOZ

Serkenj fel,magyar ifjúság! ím,nemzeti nyelved,
Egy szép nemzetnek bélyege,veszni siet.
Fogj tollat;kezdj íráshoz;kezdj szóba vegyülni
Lantos Apollóval nemzeted ajka szerént.
Nincs s nem is lesz ennél tehetősebb eszköz: ezen kap
Minden eszesb ánglus,francia,német,olasz.
S mely szép versekkel telnek sajtói naponként!
Mint hordják hozzád!...mely ragadozva veszed...
Mint telik a külsőd szédítő kéncsivel honnod!
Mint pusztul Árpád hajdani nyelve,neme!
Serkenj fel mély álmodból,és szánd meg hazádnak
Nyelvét,mely ha kihal,tudd meg,örökre kihalsz.

1777

Batsányi János (1763-1845)

A MAGYAR ÍRÓ

"Mint az égő fáklya,mely setétben lángol,
S magát megemésztve másoknak világol."
Míg az értetlenek nagy- bátran ítélik,
S gyáva rab lelkek gúnyolhatni vélik:
Míg a bölcs örömmel szemléli,csudálja,
Mint oszlik az elmék éjjeli homálya:
Ő (noha van máris,ki szívből dícséri,
S hogy jót akart és tett,nyilván megisméri)
Saját érdemében lelvén fő jutalmát,
Népe jobb részében veti bizodalmát,
S reményli,hogy Árpád igaz maradéki
Hív fáradozásit megköszönik néki.

egy horvát virágének nótájára

1

Jelentem versben mesémet,

De elrejtem értelmemet;

Kérem édes szeretőmet,

Fejtse meg nékem ezeket:

2

Minap én úton jártomban,

Láték két hattyút egy tóban,

Hogy volna csendes úszásban

Együtt lassú ballagásban.

3

Gyakran egymásra tekintnek,

Kiről kitetszik szerelmek,

Egymáshoz való jó kedvek;

Hasonlók, mindketten szépek.

4

Hogy így együtt szerelmesen,

Ők úsznának szép csendesen,

Azonközben nagy sebesen

Egy keselő csalárdképpen

5

Rájok menvén, az egyikét,

Körme között az szebbikét

Elkapá, foggatá szegént,

Mint szeretőt, kedve szerént.

6

Látván társa, bánatjában

Rív keserves kiáltásban,

Széllyel ballagván az tóban,

Nem tud, medgyen nagy bújában,

7

Mert látja társától váltát,

Látja maga özvegy voltát,

Bújában elszánta magát,

Óhajtja már csak halálát.

BETŰK GYÁSZŐRSÉGE

Betűk gyászőrsége