Lélekharangok

A hegyeken túl dübörögnek a tankok,
agyunkban gép diktál parancsot,
s a lelkünkben zúgnak a harangok!
Sírnak özvegyek, anyák,
sírnak városok, tanyák!
S mit se tudnak az unokák!
Csak titokban őket féltve,
szorulnak végkimerültségbe
remegő szívek…

A hegyeken túl dübörögnek a tankok,
agyunkban gép diktál parancsot,
s a lelkünkben zúgnak a harangok!
Hazugok lopják a holnapot!
S zúgnak, zúgnak a harangok…
Lelkünk őrzi a tisztaságot
és senkit soha semmiért sose bántott,
de vérzik az égben az a kard,
melyet Isten kitakart…

A hegyeken túl dübörögnek a tankok,
agyunkban gép diktál parancsot,
s a lelkünkben zúgnak a harangok!
Az igazság égi hangja, kongatja
a lélek zászlaját. Emberek talpra!
Talpra álljon a világ! Fejetetejére
állt az élet, kihalt az igazság,
s harcok ártatlan halottját
siratják az anyukák…

A hegyeken túl dübörögnek a tankok,
agyunkban gép diktál parancsot,
s a lelkünkben zúgnak a harangok!
Az igazság hazug támadói,
mind, mind harcra szólítanak:
Háborút üzent ember-mammon,
háborút üzent a társadalom,
hallj meg gyorsan árva egyén
a háború egén!

A hegyeken túl dübörögnek a tankok,
agyunkban gép diktál parancsot,
s a lelkünkben zúgnak a harangok!
Hallj meg testvér, mert kevés a kenyér!
Kevés a föld, a ház, a kényelem…
Kevés igaz fájó sírás öleli át a szíveket.
A hegyeken túl dübörögnek a tankok,
agyunkban gép diktál parancsot,
s a lelkünkben zúgnak a harangok!

Szent kartusod köt már sok ezer éve
Hű magyarjaidhoz ékes talizmán.
Hiába tört éj, balsors, nemzetünkre,
Nélküled, bitorló, nem lett itt Király.

Benned ég még az ősi hit visszfénye,
Mély titok zár körül és száz legenda.
Mikor, hol készült szerencsénk edénye?
Hő-, glóriás vágyak attribútuma.

Ész, szív, virtus, képzelet, ős Napkelet
Költészete, szépsége jött el veled,
Bő örökséggel, távoli Szkítia.

Ahol megszületett szittya nemzeted,
S lettél immár magyarok híres fia,
Levédi Magna-Hungária ura...

Atilla, Buda, - Szent Arimatia
Szellemi delejét őrzi még a pánt,
Hát gyógyítsuk végre rontott Korpuszát!

most vége
munka vége
most változik
most mit is tehetünk végre
Istenem mit is
tüdőm bíbor varázshegyi közt
deltaté időre csak
a lázas Nap meg-megáll néha
az alkony tűnődő pillanata
lüktetett eleget

valaki hátba ver na mi lesz
nincs megállás könyörület
a metró szemközti ülésén hatan
kezükben a tizenkettőben mind
hazug lapok hazug eledelek
velük kell együtt velük
hát rohanunk a forradal
mi lázas alagútba
a jövőből a múltba
ments meg Isten
ments meg
minket

code:

---

Hallgassátok az esték zümjét

							„Hallgassátok az esték zümjét
							S friss sóhaját a reggeleknek:
							Budapest futós utcáin
							S falvak csöndjén, dühök remegnek.”
							
(Ady: Rohanunk a forradalomba)
napelmente	
most vége
munka vége 
most változik
most mit is tehetünk végre
Istenem mit is
tüdőm bíbor varázshegyi közt
deltaté időre csak
a lázas Nap meg-megáll néha
az alkony tűnődő pillanata
lüktetett eleget
valaki hátba ver na mi lesz
nincs megállás könyörület
a metró szemközti ülésén hatan
kezükben a tizenkettőben mind
hazug lapok hazug eledelek
velük kell együtt velük
hát rohanunk a forradal
mi lázas alagútba
a jövőből a múltba
ments meg Isten 
ments meg
minket

---

Gyenge gyávák

A gyenge gyáváknak föld kell,
pénz, gyár, bank, vár, magyar lélek!
A gyenge gyáváknak semmi,
semmi sem drága, isteni
birtokot, tudást kívánnak,
csak maguknak, csak maguknak!
Senki másra nem gondolnak,
csak sátán mammon urukra,
csak a mára, csak a mára
perc elmúló jutalmára,
jár az agya, hozományra,
csak magára, csak a mára.

Remegnek, - Istennek hála! -,
remegnek tükörben állva,
saját szemükben félelem,
félelem rab a kényelem.
A gyenge gyávák gyűjtenek,
maguk köré lágy férgeket,
hatalom-törvény hegyeket,
hogy biztonságban éljenek.
Mert a lelkükben nincs Isten,
nincs örökre írva vérrel
az emberszívet dobogtató
testvér-érzés, a Mindenható!

Nincs lelkükben tűz, se fűszál,
nincs szerető árnyék, madár,
csak maguknak, csak maguknak
őrzött félelem, a halál.
Nem tudnak mit adni tovább,
csak lelkükben őrzött kopár,
kihalt bankszámlán a nullát,
csak a halált, csak a halált!
Csak maguknak, csak maguknak
gyűjtenek a gyenge gyávák,
hatalom-törvény hegyeket,
a lelkük helyén érveket!

SZIGETEK KÖNYVE
részlet az eposzból

Nagy lelkek a földről, kik régen tovatüntek,
az anyag éjéből szabadulván,
át-át ragyognak itt, mint fényjelek:
angyalai ők a kardnak és a betűnek
s élnek örökké. Ringatja őket ősi hullám,
az ég, s éveknek és időknek zengése
úgy,hogy a törpe világ belé remeg.

Bosszús a sors mindig azokra,
kik átakarnak a földön vándorolni
vendégként csak, mint látogató
távoli rokonságból.
De, hogy nem találnak lángoló gondolatra
sehol, nem kedvesek,
mert lelküket nem hagyják kirabolni,
hanem od'adják a földnek ama dallamot
ingyen. Ez a sziget. Ki csillag is lehetne,
siessen oda a sárból.

Mert van erő legyőzni a földet,
mint a nagy tengert a vándormadarak.
Csak kemény lélek kell hozzá és gyors szív,
s olyan vándor, akit az idők megjelölnek;
akinek nem fáj az élet, hogy mihamar elszalad,
s így a föld határán mindig ő a vesztes;
csak hátrál, föl a magosba, és csillagok között vív.

Körülötte a menny titkos csendje,
s a csendből oroszlán, a némaság ásít;
vívni vele úgy kell, hogy mosolyogva
is sír a száj, s hinni úgy,mintha az ember még
gyermek lenne,
hinni azt, hogy hite sokkal több a többinél, mert az övé
egészen más hit.
Miért bánkódsz, ember, s miért bámulsz úgy rám? Van, aki
midig csak áldozatra megyen emberek bánatáért önmagát
tűzre dobva.

Igen: itt a földön tónak vize kéklik,
igen: földi tájon nagy folyók sietnek;
igen: folyók között hazád egy ország;
légy hozzá hű:a sors ostora hajt rajta végig.
Még jó, ha csak ostort kapsz. Bolond szívednek
az is annyira óriási - hisz hazád e föld,
bölcsőd és temetőd - hogy megszépül tőle megcsúfított
orcád.

De hallga csak: az országevők nevetnek
a sírok között is. Im, arannyal telt szegények,
s eltelhetetlenül boldog kis bolondok,
ujjonganak, hogy új saruba mehetnek
pár ölnyire. Nem érzik a csodákat és nem látják a
messzeségek vízióját.
Gyertek közelebb hozzám szánandóak,
hadd szórjak öreg, nagy ujjaimmal rátok is lombot.

Boldogok a boldogtalanságban.
Nagy szőke rablóknak kezük alá játszók.
Hogy mernek a szívükhöz nyúlni
s esküdözni, hogy más szív - az más: halott.
S hogyhogy itt születtek hazai ágyban,
hazai udvaron kívül állók?
Bizarr szarvatlan lelkes-állatok.
Van sorsuk is: enni és jászolba bámulni.

Övék a síp: nem tudnak sípolni.
Övék a tó: halászni sem tudnak.
Vadászok is. De emberek után járván
csak ölnek; s elbámulnak:hogy mer a folyó folyni?
s. hogy nélkülük is bugyog s vize van a kútnak?
Csudálkoznak, hogy anyja tőgye alá
engedelmük nélkül térdel a kisbárány.

Soros Káinoknak!

Lökj a tűzre vén keserv,
had lássák a fényt, a füstöt,
had lássák bűnvezérek,
új patkány-reményt szülők:
Még él a nép! Van Haza.

Lökj a tűzre vén keserv,
had lássák a fényt, a füstöt,
az első menekültnek
gőg-gyermekei, rühös,
dics-emigrációban!

De ti mind, mind árulók,
ne gyertek haza! Hald meg
értelmiség, patkányok,
mentsétek az irhátok!
Még él a nép! Van Haza.

Bús, hazug szerelemmel
sírjátok: A legszebb föld
áruló értelmisége
egzisztencia fogja
dics-emigrációban.

Álmaikat őrző kéz
itt tett és tesz naponta,
értük, nekik s ontja vérét,
lelkét tépdeli, de ti mind
árulók, ne gyertek haza!

Apát ölőknek meglett
Soros sorsuk pecsétje;
bolygó hollandi ott mind,
s csak evez, evez, evez
a végtelen tengeren.

Ne hald a jajt! Ne hald meg!
Testvéred halál dalát:
Fuss Káin, fuss világgá!
Testvéred halni készül,
sújts le rá, öld hát te meg!

De onnan is, a világ
végéről is, látni fogod,
látni a fényt, a füstöt,
a lelkedből kiált:
Még él a nép! Van Haza.

kicsike
nénike jött mellém,
betegsége miatt arányos, de méternél is kisebb a termete.
Mosolyog, csillogó tekintete hálás, mintha aranypalotát adtam volna neki, nem egy kis tenyérnyi helyet,
beljebb húzódva a templom padjában.
"Istenem, fogj meleg szádba, hogy ne legyek olyan árva"
Szívemben helyet kér.
Egyszerre angyal, anyám, gyermekem és magam is tán,
édes, édes. Az ő tekintete az én tekintetem
egyetlen áramlásban.
A tekintet onnan érkezik és halad tova,
ahol minden titokzatos módon egymásba csendül.