Még kér a nép, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

S a nép hajdan csak eledelt kivánt,
Mivelhogy akkor még állat vala;
De az állatból végre ember lett,
S emberhez illik, hogy legyen joga.
Jogot tehát, emberjogot a népnek!
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, s ki rásüti:
isten kezét el nem kerűlheti.

S miért vagytok ti kiváltságosok?
Miért a jog csupán tinálatok?
Apáitok megszerzék a hazát,
De rája a nép-izzadás csorog.
Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg föltűnik az arany ere...
S e kéznek nincsen semmi érdeme?

S ti, kik valljátok olyan gőgösen:
Mienk a haza és mienk a jog!
Hazátokkal mit tennétek vajon,
Ha az ellenség ütne rajtatok?...
De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
Majd elfeledtem győri vitézségtek.
Mikor emeltek már emlékszobort
A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

Jogot a népnek, az emberiség
Nagy szent nevében, adjatok jogot,
S a hon nevében egyszersmind, amely
Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.
Az alkotmány rózsája a tiétek,
Tövíseit a nép közé vetétek;
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét!

Még kér a nép, most adjatok neki;
Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz... ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

Ha az útkereszten május alkonyatkor
én, a csavargó egy percre megállok:
akkor halkan megkérdem önmagamtól,
hogy Thaisz vagy Heléna merre jár most?
Hol van Sabina, a szőke császárné,
aki előtt fél Róma térdepelt,
s hol a nimfa, ki a tó vizéből
fehér testének választ énekelt?
Hova lettek a csókok és a vágyak,
az alkonyattól piros szénaágyak,
a pásztorórák, a szerelmi szó?
De hova lett a tavalyi hó?

És aztán, napszálltakor, újra kérdem,
hogy szőke volt, vagy barna volt a lány,
kinek fehér válláért minden éjjel
felsírt a ciszternából Johanán?
Hol van a melle, mely kígyózva táncolt,
hol van az öle, melyen aranylánc volt,
és hol van teste, mely olyan halvány volt,
mint ezüsttükörben a liliom?
Hova lettek a csókok és a vágyak,
az alkonyattól narancs szénaágyak,
a pásztorórák, a szerelmi szó?
De hova lett a tavalyi hó?

Hol vannak a tébai királylányok,
s mellbimbóikról hova lett a rúzs,
s ámbrától még illatos múmiájuk
fehér csontjáról hova lett a hús?
S a szír nők, kik görög hajósok ölében
feküdtek tarka bambuszágyakon,
s a hetérák, kik kis mellüket nézve
álltak a korinthusi várfalon?
Hova lettek a csókok és a vágyak,
az alkonyattól sárga szénaágyak,
a pásztorórák, a szerelmi szó?
De hova lett a tavalyi hó?

Hol van Heloise, kiért a szarkofágban
Abelard szíve még most is dobog,
s hol van a szűz, akit Rouen várában
égettek meg nemrég az angolok?
Odaadnám érte fél életem:
ha a kezét kezembe tudnám venni,
s csak egyszer tudnék vele végigmenni
az alkonyattól lila réteken...
De nyomukat hiába kutatom,
mert hol van a fekete ugaron
a pásztoróra, a szerelmi szó?
De hova lett a tavalyi hó?

TANULSÁGOS UTÓIRAT

Ky Se: Cosinus hiperbolicus x
-vagy:
Cosinus hiperbolicus x : Ky Se

- de, mint az feltárul, a kettő ugyanaz,
mert a mondó a mondás, a mondás a mondó,
lehet ez, mert mindkettő: üresség

*

Láncon rab életem, élem oly vígan én
Nem semmi mondhatni, sokat ám mégsem ér,
Hintázik kezemben, egy nyitott aranylánc.
Szemei: tetteim, mint akrobata tánc,
kapcsolja össze mind, törvény, rend, a világ,
eltűnik egekben, a másik titkos ág.
Ama láthatatlan - hordozza utamat,
a parabolákban – a felnyíló tudat
Játéknak olykor jó, lánc és lánc eszterlánc
Majd szakad könnyektől, égeti gyötrő láz,
tengerbe tűzbe ránt, sziklához csapja szél,
függök holt fáradtan, felhőég borít véd.
Elég lesz! eltűnik, és többé soha nincs,
arany ív - cosinus hiperbolicus x

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

1.ábra:
láncgörbe

2.ábra:
gördülő parabola láthatatlan fókusza láncgörbét rajzol

ŐRIZEM A SZEMED

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

M.-nek

-ky-
Nárdusolaj

code:

---

.
               „Fél lelkünk maradt, úgy összeforrtunk”
				               (Goethe)
       „s mert egyetértésben töltöttük az életet együtt,
        egy legyen elhívó óránk, sose lássam a sírját”
				              (Ovidius)
.

---

Kedvesem, elhiszed-e végre, mennyire szeretlek,
annyi év után, hűségem millió perce nyíló szilvavirág,
szirmai hullnak csendesen ránk
örökmécses házas rejtett tanyán.
Híven - szabadon dobogna szívem szüntelen,
bilincseid nélkül is, nincs különös ebben.
Hogy nem környékezi unalom félálom búja? nem tudom.
Mert oly soká vártalak – félénk, néma lány - hittem
könnyeim – könyveim mélyébe rejtezve, senki nem láthat!
Mily lassan érkeztél titkos utadon,
már a képzelet szárnyaszegetten bújt önmaga elől,
míg megleltél, lassan oldozva félelmem kötelékeit,
hogy karodban érezzem - vagyok
csendes holdfényes tó, szelíd boldogon,
mert tépő vihara héjanásznak tőled is idegen.
Majd zártál féltékeny börtönödbe,
hol sebesültem gördített köveidben,
de a fészekaljnyi fényből- érkezett
kérve menedéket, boldog dalra zendített minket!
Ó, fehér madár! Ó, aranykori ragyogás -
fényében utunk, míg lassan hajolunk
Philemon és Baucis örökzöld ölelő ágaihoz.
De miért a rablánc, eressz! Szeretlek hát,szabadon!
S ha nem érted, térdeim fehér hegyei közé
vetlek rabságba, hol nyugszol a völgyben,
míg őrködöm én.

olaja nárdusnak – nárdusolaj -
illó dal illata - olaja - zenéje leng ˘
kerengő daloló illatos dallama ˘
illalla ˘ -

alvó szép arcod pártus hercegi,
szemhéjad nap fényét rejti bársonyon,
hozzád seszőke nefelejcs színemmel félve,
de ambrózia leszek tenéked,
táplálékul, indáitól meg ne szökj!

mert csak te voltál, csak te vagy,
testem - lelkem egén
örökké ragyogó.

2009. március 6.

TE MEG A FÖLD

tavasznak szólítom majd
bőröd elsőfű illatát
estének
szemed árnyék-nehezékét
s e tűzön járás-kelést
életemnek

csak el ne pusztulj
mert meghalok
s ne szeress nagyon
félek
egybesöpör a tűz
minden száműzetést
minden fogságot
minden szökést
föltakart arcú halottakat

csak el ne pusztulj
csak el ne hagyj

folyók
kitérített medrek
ide vonatok nem érkeznek
csak kivilágítatlan napok
égések
szőlőkarók
s szerszámok gyökerei:
vállak

előbb a földet szerettem meg
föld ösvenyét hogy eltévedjek
moháit hogy hazataláljak
decemberi erkélynek dőltél
dőltél és öklödet ráztad
istennek
vagy a tüdődben ugató
kutyáknak

előbb a földet szerettem meg
s csak azután későre téged

Botár Attila:

A MÁRCIUSI MÁRIA

1

Négy lábra is
nehéz ez a szív
kettőre elviselhetetlen.
A cipők hamar vásnak,
sarkukra
nyomom az ajtót vendégeimnek:
tűnjenek
meghalok
Mária-napot tartok,
csak március van
de máris fogytán
a cigarettám az oxigénem,
csak március van
kést hordok reggel óta
s eltitkolom.

2

A Nagyon Hallgató Fiú
magnóján fogy a szalag.
Győztesen kikerülni
minden rendetlenségből
bor dobverő legenda kevés,
nevemben már a gép is néma
tranzisztor se recseg.
Kint Európában egy ciklon:
eldobott égő gyufa
lobbantja ránk a telet.

ÚTTALAN

code:

---

.
							                 This is the way the world ends 
                         Not with a bang but a whimper.*
                         ~     ~     ~  
							                 In this last of meeting places
                         We grope together
                         And avoid speech
                         Gathered on this beach of the tumid river**
				(T.S. Eliot )

---

˘

Rajzoljuk egyre a jeleket viasztáblánkra
irónunk bemélyed utakat keresve ezer és ezer réteg fölött már
- a világot Ezsdrásék tojták - szól Nikolaus mester
és felindul a Szírius és Aldebaran közti szögfelezőn
fekete kabátja jó fényszögekkel vitorla a lengedező szélben
de nem tudni miért hogy Szabóék mégis új hűtőládát vettek
és Vargáék mérgesen a másodikon miattuk áznak
mennyükön csillagképtorzók vízrajztérképek miért
mikor már ezer és ezer réteg irtóztató katakombában
halottak szívéből kirakott a pincemélyi padlómintázat.

Talán a túlpartra vágyódtunk indultunk tétován
a gondoláról keskenyen ingó hídra kapaszkodva azután
de két kos négy tulok tizenhat őstulok és így tovább
egymással összeakaszkodván nem jutottunk sehova
mindig a viadal miatt maradt el a diadal
s mindenki hullva hullt a vízbe
becsapódva csurom veszetten
néztük egymást vízüveg szemekkel
s az ablak spalettaszemek
mérgesen csapódtak csukódni
látni se bírva minket.

A parton ázott mivoltunk szárogatva
néztünk az útjukat tudó vándormadarak után
mi ez mi történik ki látja még mi ez
- a sebesség leírhatatlanná vált -
összekuporodva kétségbeesetten keressük
tekintetünk folytatását a másik tekintetében
de reményt vesztve koppan a betonon
nem nézünk mi egymásra se már.

Sírni régóta csak angyalaink tudnak
újra meg újra átáztatva ingünk ujját
és az elvadult hullámzásban
a gépek jelek tomboló mágnes zivatarában
megkövülten nézzük
mit oly régóta elfelejtettünk keresni

mi egyetlen igazként biztosan vár

hogy emlékezéssel átitatott hittel
tudomásunktól vezérelve
merre hova hogyan miként induljon

szívünk sugara.

˘

code:

---

.
             az Eliot versrészletek- Vas I. fordításában:
   							
               * A világ így ér véget,
    		 Nem bumm-al, csak nyüszítéssel.
             * * Ez a végső találkozóhely
     		 Egymás felé tapogatózunk
    		 És kerüljük a szót
     		 Összegyűlve a megdagadt folyó e partján

---

˘

.

A wiki szerint:

Jacob Grimm (Hanau, 1785. január 4. – Berlin, 1863. szeptember 20.)

és láttam még egészen gyerek kororomban egy filmet....

1863. Szeptember 20. (146 éve történt) Meghalt Jacob Grimm német meseíró és mesegyűjtő.

egyetlen szem só,
végül megértetheti
mi történt velünk.