Új téma  Új hozzászólás

Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció
  előző téma   következő téma
»  gondola Fórum   » Kultúra   » Költészet. (16. oldal)

 
A téma oldalai: 1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  28  29  30  31  32 
 
Fórumunkon a regisztráció szünetel
Téma: Költészet.
SenKyse
  Válasz | 2008. november 15. 22:32 | Sorszám: 418
jav.:
code:

készenlét
.
.
a karmesternek: lassú, teljes csendre
.
.
.
.
hőség válla sötét
karcsú támla az ég
lefogja haldokló tekintetét
vörösből vergődve kivérző éj
és partszakasz
partszakasz
sötét

SenKyse
  Válasz | 2008. november 15. 22:29 | Sorszám: 417
code:

készenlét


a karmesternek: lassú, teljes csendre

hőség válla sötét
karcsú támla az ég
lefogja haldokló tekintetét
vörösből vergődve kivérző éj
és partszakasz
partszakasz
sötét


*

nereus
  Válasz | 2008. november 15. 13:19 | Sorszám: 416
Botár Attila:

ÉN?

Sár volt. Mélységes
sár örjöngött homlokomban.
Megsüllyedt emlékezetem.

Én éltem akkor?
Én kiáltoztam
kőből kilépő
világgá támolygó Krisztus-kölyök:
s az száj is
enyém volt az utolsó
citromcsepp mosollyal?

Már nem emlékszem.

Már nem emlékszem. Vissza
szavak! fákba, kalászba,
nyarakba, a szél
hangszálaiba
vissza!

Én éltem akkor?

Sáridőben, a lelátók
betonmedrében ezt az inas,
botokkal és virággal megdobált
kifacsart férfit
én értem meg? Én?
Már nem emlékszem.
A mély álmú sárban
elmerült emlékezetem
néhai fehér ing.

Helyemre látok:
eldózerolt tanyákig,
vonító vasak mögé,
egy munkás-ebédig:
magamig
a harmadik napon,
magamig,
a föltámadó porban.

(Új Írás, 1979/4. szám--> a költő a felszabadulás évfordulóját ünnepelte Nem Romániában, itt. )

nereus
  Válasz | 2008. november 15. 13:08 | Sorszám: 415
Botár Attila:

ÉN?

Sár volt. Mélységes
sár örjöngött homlokomban.
Megsüllyedt emlékezetem.

Én éltem akkor?
Én kiáltoztam
kőből kilépő
világgá támolygó Krisztus-kölyök?
s az száj is
enyém volt az utolsó
citromcsepp mosollyal?

Már nem emlékszem.

Már nem emlékszem. Vissza
szavak! fákba, kalászba,
nyarakba, a szél
hangszálaiba
vissza!

Én éltem akkor?

Sáridőben, a lelátók
betonmedrében ezt az inas,
botokkal és virággal megdobált
kifacsart férfit
én értem meg? Én?
Már nem emlékszem.
A mély álmú sárban
elmerült emlékezetem
néhai fehér ing.

Helyemre látok:
eldózerolt tanyákig,
vonító vasak mögé,
egy munkás-ebédig:
magamig
a harmadik napon,
magamig,
a föltámadó porban.

SenKyse
  Válasz | 2008. november 11. 19:30 | Sorszám: 414
a karmesternek:
2hangra,kékcsendre,sensibilmente
*
Hazaérő

Félénken bolygunk vágyunk tündér erdején át,
tövises umbra ágbogak között madárszárny,
ijesztő róka, vöröslő. Minden emlékünk
éhengző ordas falta, semmink sincs igazán.
De a pillanatot szakadatlan alkotjuk,
lázas lélekzetünk virágzó illatával.
Csak a hit van: hűs, fénylő forrást rejt e vadon.
Majd a fojtogató indák közt váratlanul
hazatévedünk, égőn fonódó testünknek
végtelenül szépséges mőbius ösvényén.

*

alexander
  Válasz | 2008. november 03. 08:45 | Sorszám: 413
ELMÚLÁS

Én vagyok - aki
Volt, van és eljövendő -
Soha halandó

Nem érinthette hamvas
Halovány fátyolomat –

Altató csókom
Csendesen megérint majd
És nem bánt a fény –

Ha világtalan éjjel
Elveszem, ami enyém -

jbatky
  Válasz | 2008. október 27. 12:49 | Sorszám: 412
1914 (94 éve történt) Megszületett Dylan Thomas walesi költő (Child's Christmas in Wales).
SenKyse
  Válasz | 2008. október 25. 17:32 | Sorszám: 411
.
ki érzi és mégsem
code:
.
júliusi este
.
a karmesternek: meg nem született zenére,
tünékenyen
.
.
.
szívedről a bánatot letörölném
adva kenyeret rajzot verset lényegem
csak pazarolj lökj el van neked túl sok
.
hiszed
.
felhőből egy szálat legombolyítok
körülfonom véle álmodott tested
megvéd ezentúl fehér puha páncél
.
hiszem


.
.
.
SenKyse
  Válasz | 2008. október 21. 09:27 | Sorszám: 410
code:
Júliusi reggel
.
.
.
HOL

Ha a meglendülő fényben
Ott – ürességtől lépésre
Lecsúszna vállaimról
Volt-e súlyos súly igazán?
Az éter lenne új hazám
Gyógyultan

VAGY

Te mezők éke virág
Tenyerembe bújt világ
Te napsütött-illatos
illan
Ó



*

jbatky
  Válasz | 2008. október 16. 11:20 | Sorszám: 409
József Attila: Az árnyékok...

Az árnyékok kinyúlanak,
a csillagok kigyúlanak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,
mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod.

Mint tenger, reng az éjszaka,
növényi szenvedély szaga
fojtja szoruló mellem.
Végy ki e mélyből engemet,
fogd ki a kéjt, meritsd szemed
hálóját mélyre bennem.

1937. jún.

lámpás
  Válasz | 2008. október 15. 20:25 | Sorszám: 408
Ezek saját költemények? Nagyon tetszenek!
Üdv: lámpás
lámpás
  Válasz | 2008. október 14. 20:01 | Sorszám: 407
Robert Burns:
Ha mennél hideg szélben
(O, Wert Thou in the Cauld Blast)

Ha mennél hideg szélben
a réten át, a réten át,
rád adnám kockás takaróm,
öleljen át, öleljen át!

S ha körülzúgna sors-vihar
rémségesen, rémségesen:
szivemben volna házad,
oszd meg velem, oszd meg velem!

Volna köröttem zord vadon,
sötét, veszett, sötét, veszett:
mennyország volna nékem az
együtt veled, együtt veled!

S ha volnék minden föld ura
az ég alatt, az ég alatt:
koronám legszebb ékköve
volnál magad, volnál magad!

1796
(Fordította: Weöres Sándor)

bojtár
  Válasz | 2008. október 14. 11:56 | Sorszám: 406
Bogdán József

ANYÁM MAGYARORSZÁG

Nem kértem én, anyám, se pénzt, se kenyeret,
Csak egy csöppnyi mosolyt, egy kis szeretetet.
Csak azt kértem tőled, mit a gyermek kérhet.
Holt csillaggá lettél,nem ontod a fényed

Holt csillaggá lettél, nem látom az orcád,
Olyan idegen vagy, anyám, Magyarország.
Lehúztad a redőnyt, mikor hozzád mentem,
Én is fiad vagyok, mért tagadsz meg engem?

Mint fészkét a madár, kezed úgy kerestem,
A mostoha sorsba belekeseredtem.
Nyolcvan esztendeje, fekete palástban,
Itt a Délvidéken, apátlan, anyátlan.

Kihez menjek, mondd hát, ki fogad be engem,
Ki segít, ha nem Te, a sok elesetten?
Akik felnéztek rád, mint édesanyára,
Megvert magyar népünk ölelésed várja!

Nem kértem én, anyám, se pénzt,se kenyeret,
Csak egy csöppnyi mosolyt, egy kis szeretetet.
Csak azt kértem tőled, mit a gyermek kérhet:
Ragyogtasd fel újra ezeréves fényed!

Erdélyi Napló..2005

nereus
  Válasz | 2008. október 14. 11:34 | Sorszám: 405
Botár Attila:

A JÁTÉKHOZ

(Atthisz fiának dúdol)


Játék, fogd a kezünk, ne félj! –
Hintázunk, csupasz ág hajladozik felénk.
Felhők színe szerint vagyunk
már egyszerre sötét mén s patyolat-király.

Istennők maszatos kezét
megkértük s a miénk vélük e tartomány.
Érces fű-muzsikánk süvölt:
négy szél most ragad el! szállj szilajon, szekér!

Pitypang pelyhe a táj: kifér
egy tű tompa fokán, hegyre alátekint.
Játék, fogd a kezünk, ne félj:
kölykök támasza vagy, míg a világ világ.

bojtár
  Válasz | 2008. október 13. 08:12 | Sorszám: 404
Nagy István

MAGYAROKNAK VALÓ ÉNEK
Sinkovics Imre temetése után

Szívünknek Naphoz szóló imája,
Teljessége megint tavaszunknak.
Lobogó nyár azon az októberi napon,
S aztán harminc év kegyetlen tél a lelkekben.

Hősök nyughelye titkolt dögtemető.
Szabadság körözőlevelén megint a magyar!
Hogy miként, s mennyire? Oly egyszerű,
Hazaszeretet kérdése csak.

Élni? Élni! Mikor a siralomházban
Maga az Isten virrasztott?
Embert hurcoltak helyette bitó alá.
Romlásunk, mint akikre üzenetet bíztak,
Elrejthetetlen immár.

De ne csüggedjetek!
El fogtok felejteni mindent,
A magyarok Istenét, az esküt,
Amikor mi még midig tudjuk,
Miért adatott meg a túlélés,
Megölt testvéreink vádirataként!

Ezért szerettek minket.
Istent látjuk a szemeitekben.
Megmutattam mindent színről- színre!
Nézem színjátékotok: én a színész,
De nem tapsolok.

Boldog voltam, hogy magyar
Lehettem köztetek halálig.
Sírom fölött virágok, zászlók,
Pásztázó kamerák.

Mózesként szól a hangom,
Oly erővel éltem én, mint Madách
A levert forradalom után. Ember voltam,
Ember a magyar tragédiában!

Tiétek voltam egészen: Dobó István,
S a hétpróbás Tizedes. Értitek, barátaim?
Én voltam ti.Nem holmi szélhámos,
Kufár, semmirevaló kalandor!
Én voltam a színész, színetek előtt.

Magyarnak lenni oly nehéz,
Mint bitó alatt állni egy életen át,
S nem tudni, miért. Várni, hogy eljön
A szabadulás, vagy halál!

Gyöngék helyett is méltósággal viselni
A bánatot, amit most hagyok rátok
Magyar testvéreim, kik lehettek
Zsidók, tótok vagy svábok.

Fölöttem, alattam
Magyar rög mindörökre.
A test porlik pihen.
De lelkem a Himnusz emeli fel:
Isten áldd meg a magyart!
Lelkem a Himnusz emeli fel.

SenKyse
  Válasz | 2008. október 12. 21:57 | Sorszám: 403
in memoriam


mert szerettem és szeretek
iszonyatos szívembe ez
egyirányú bemenet
nem felejthetek
tökéletesen fölöslegesen
in memoriamon megnyíló
keze nyoma a képeken

napok óta nem ettem
itt szőlő és bor és bor
in memoriam jöttem el
vagy menekültem

arany kupola kék ég
és fény és fény és fény
megrészegedtem meglehet
körülbolyong a szédülés
(mi lesz mi lesz veletek)

a kövek tánca ez
a függőlegesé
szememen megtörik a fény
a létrehozott visszaér
vissza a cseppkövek felé
körülveszem vérerekkel
veressé változik a tény
ami volt millió színben
most szakadék zuhogás
szívemmel lüktet tovább
tüdőm a kettéhasadás
helyet ád szívemnek
és benne néked
néma kiállítás de nem
nem fogja senki fel

a kőtömböt
lélekzetem emeli fel
(mi ez mi ez
ki hiszi van egyéb)
milyen fénytelen harc feszíti szét
csontjaim összetartó erejét
vér szökik torkomba vége végre

felhő

felhő felhő sorozat
légy anyám dúdoló
ringató gondolám
az ÚR mosolyog itt vagy
remélem én
kezedbe helyezem létem
a világnak
e szöges szögletén

úgy van a máj a test
nem bírja mérgeit
vége lesz (tudod)
dől a szó tollamból
tintasugaras némán
(mindegy már nem lesz már
semmi más)
egyedül tüntetek

hazaérek hazaér
belém az értelem
maradtam ki hiszi el nekem
mentem volna oly elszánt szívesen
végezetül és végérvényesen
eldőlök mi ez a forró patakzás
arcomon szívemen
mi van veled semmi zökkenek
hökkenek kifelé
mi lenne mi lenne mégis

opál gyöngysorfüzér
homlokom egén

*

alexander
  Válasz | 2008. szeptember 16. 21:35 | Sorszám: 402
AZ EMBERNEK JÓ...

Elmondhatom
Mondhat bárki bármit
Jól tudom
Az embernek
Az emberek közt
Nincs oltalom –

Forradalom
Mondhat bárki bármit
Vér dalol
Az embernek
A barrikádon
Nincs irgalom

Elmondhatom
Mondhat bárki bármit
Kést reszel
S az embernek
Torkában dobog
A félelem

Börtön nevel
Mondhat bárki bármit
Élni kell -
És kést reszel
Ki szíve mélyén
Lázadni mer

S ha pénzre lel?
Mondhat bárki bármit
Féktelen
És képtelen
Az emberek közt
Rejtőzni el -

Elmondhatom
Adhat bárki annyit
Még több kell
És pénz nevel:
Az ember lelke
És vére kell

Elmondhatom
Mondhat bárki bármit
Jól tudom
A jóság kincse nélkül élni
Csak harc, harag és fájdalom
S kamattal nő a szánalom...

alexander
  Válasz | 2008. szeptember 16. 07:13 | Sorszám: 401
HONNAN HOVÁ?

A mutáció örök -
hallgatom mit dünnyög
Witti hangján az ördög –
A nyelv korlátai –
a kultúr-metélt
szöveg-világ
bibliai határai –

Nem azért vagyunk ITT
mondja az istei WITT
hogy jólérezzük magunkat -
dobd tűzre a múltat –
ócska idézet, kacat –
a legkisebb bölcselet is/becstelen is...
büntetlenül megidéztet, kikacaghat...

Jeges szélként éget az Igazság
árvák a pásztor nélküli pogány órák
(körös-körül ősqumráni pártus puszták)
özönvíz-ár károsultak -
tőröl metszett telomerák
kutatták az élet titkát -
de elvesztek az igaz utak,
s az igazságot újra írták
kíméletlen pszichopaták...

Csak a koponyák hegye felett
világít egy fekete feszület –
örök mementó!
Megváltó kereszt-jel!
a Tanító lélekkel és vízzel keresztel -
vigasztaló Igaz szavakat hirdet –
lángoló hittel és szeretettel –
reményt igér az évezred küszöbén –

Aki értünk élt – megölték
De újjászületett a lélek gyermekeiért
Átlépve az elmúlás néma éjjelén –
Feltámad tavaszunk sátoros ünnepén...

....

Az írek, sokszorosan nehezebb időket vészeltek át és megőrizték hagyományaikat, kultúrájukat, pedig egy világhatalom olvasztótégelyében ez roppant nehéz lehetett.
Tanuljunk belőle!
A bonyolultnak látszó vershez Wittgenstein kultúrpanellje és a bibliai közelkelet egykori, népi szőttese ad keretet...

paraszt
  Válasz | 2008. szeptember 09. 19:03 | Sorszám: 400
Gavallér János


A mi világunk

Nem vagyok kíváncsi a világra!
- Vajon mit gondol? Mi haszna?-
Hisz kivájta a szív jogát! S hazát
Formál magának mindahány!
S közöny-úr pénz-vánkosán heverész!
Itt-ott szúr a béleletlen…,
Ritmus-lelkes vénszívem, lüktetne,
Mint rég, szegény szerencsétlen…
S nyakán ülnek… minden lélegzetnek,
Minden sóhaj… gyón fülüknek.
A szív joga után vágyón eseng
Mind, levegővételenként!
Fajtám ez mind, birka-szamártürelmű!

Miért lennék kíváncsi más bajára?
Van bőven… Jut holtomiglan.
Szívem helyén gazszavak halmaza,
És a kanóc, és a szikra…
Vezényszavukra kap lángra nyomban.
Születésem a szív joga,
Ősök szerelemtűz lobbanása
Volt, s ma szégyen vagyok, maga
a rongy megalkuvás, test, érzés nélkül.
Mint gazdagok, lelketlenül,
S mint az állatok, türelmetlenül
Felfalom moslék-abrakom…
Fajtám ez mind, kinek csak könny, könny jutott!

Hőzöngők szabad korcs világa
Bilincset rakott a mára!
Nem siratja anyját, apját lelkünk,
Mégis, mégis mindig sírunk…
Senkit ölel a kezünk… Istenem!
Senki lett a szerelmünk…
Ez itt a Minden: Nem kell szerelemmel
Szeretni senkit, ölelni
Lehet mindenkit… Senkit! Mindenkit!
Másképp fogad el a világ,
Ha szívedben nem lakik egy virág,
Csak a tenger, s nincsen hazád!
Fajtám ez mind, eleven holt, szív-hazás!

Nem vagyok kíváncsi a világra!
Kinek mi jutott, nem zavar.
Csak senki ne akarjon gondolni,
Helyettem mindent tudni,
S megszabni: Most lehet levegőt venni!
Most meg már meg kell halni!
Lehet a világ csodái mind másé,
Az érzés csak magamé…
S nem osztozok vele, a haszonnal!
Most azonnal, itt az áldás,
Istent teremt a mi belső világunk!
Mindig befelé látunk…
Fajtám ez mind, Istent látunk, ez a mi világunk!

2008.09.09.

gajo
  Válasz | 2008. szeptember 08. 21:15 | Sorszám: 399
Miénk a múlt? Csak hiszed! Kiszedik alólunk...
alexander
  Válasz | 2008. szeptember 08. 09:11 | Sorszám: 398
MIÉNK A MÚLT
(.)
A székely megtűrt vendégmunkás ma Ó-Budán,
de új élet születik a - - Hargitán...
alexander
  Válasz | 2008. szeptember 07. 19:22 | Sorszám: 397
MIT REJT A MÚLT

Mint régi freskók ősi templomok falán,
Lappangva mészben, leomló törmelékben,
Tanuink a hold s a nap, még minket áldanak,
Ha glóriák közt fényünk néha feldereng.

Kővévált mosolyban és mészben arcaink,
Mintha stigma volna, néz reánk a foltja,
Idegen tájon porlik hítünk csonka tornya -
Csak Isten tudja, kiért sír a szél harangja.

Bánát, Lőcse, Pozsony új népek sorskohója -
A székely, megtűrt vendégmunkás a jó Budán,
Ám betölti mérlegét a csillagóra –
És új élet születik a vergődő hazán.

Táncol a nemzet, ünnepről szól a nóta,
Ha felteszi Szent koronánkat Nimród király...

SenKyse
  Válasz | 2008. szeptember 07. 00:55 | Sorszám: 396
A szirti galamb beköltözött a városba.
*
*
*

code:
Galamb

A karmesternek : „A messzi fák galambja” kezdetű ének dallamára


Hajléktalan parkban ültem én,
a nagyváros forrólihegésű nyarán,
galamb tipege - billege felém
oly szürkeárnyalatos talány,
koravén, fakuló füvek közt,
oly multi, oly érdekelt,
oly globál, oly sivár.

Ó, te galamb!

Emlékszel-e? a szirteken!
hol szilaj hullámok csapódnak
szikrázva robbanva lábad elé?
hol égharang hajlik a végtelen
tenger fölé? hol messzi fény,
hol zúgó, szabadszárnyú szél
ékesre fényezi szemed színét?
Emlékszel? emlékszel-e még



*
*
*
SenKyse
  Válasz | 2008. szeptember 04. 00:02 | Sorszám: 395
*
nézem
a kupolát,
a tornyot, házakat,
a késő délután
aranyfüstjén át
zengő harangszó rezget,
s a szökőkút csobogás
csendesen szitáló

ez csak egy ámulat,
és nincs is tán tovább

de dobban szívembe
a harang emléke,
őshangra rezonál,
aranyfüst ködön át,
hallani, megtalált

*

paraszt
  Válasz | 2008. szeptember 02. 09:22 | Sorszám: 394
Gavallér János


Lélekharangok

A hegyeken túl dübörögnek a tankok,
agyunkban gép diktál parancsot,
s a lelkünkben zúgnak a harangok!
Sírnak özvegyek, anyák,
sírnak városok, tanyák!
S mit se tudnak az unokák!
Csak titokban őket féltve,
szorulnak végkimerültségbe
remegő szívek…

A hegyeken túl dübörögnek a tankok,
agyunkban gép diktál parancsot,
s a lelkünkben zúgnak a harangok!
Hazugok lopják a holnapot!
S zúgnak, zúgnak a harangok…
Lelkünk őrzi a tisztaságot
és senkit soha semmiért sose bántott,
de vérzik az égben az a kard,
melyet Isten kitakart…

A hegyeken túl dübörögnek a tankok,
agyunkban gép diktál parancsot,
s a lelkünkben zúgnak a harangok!
Az igazság égi hangja, kongatja
a lélek zászlaját. Emberek talpra!
Talpra álljon a világ! Fejetetejére
állt az élet, kihalt az igazság,
s harcok ártatlan halottját
siratják az anyukák…

A hegyeken túl dübörögnek a tankok,
agyunkban gép diktál parancsot,
s a lelkünkben zúgnak a harangok!
Az igazság hazug támadói,
mind, mind harcra szólítanak:
Háborút üzent ember-mammon,
háborút üzent a társadalom,
hallj meg gyorsan árva egyén
a háború egén!

A hegyeken túl dübörögnek a tankok,
agyunkban gép diktál parancsot,
s a lelkünkben zúgnak a harangok!
Hallj meg testvér, mert kevés a kenyér!
Kevés a föld, a ház, a kényelem…
Kevés igaz fájó sírás öleli át a szíveket.
A hegyeken túl dübörögnek a tankok,
agyunkban gép diktál parancsot,
s a lelkünkben zúgnak a harangok!

2008.08.29.

Időzóna: CET
A téma oldalai: 1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  28  29  30  31  32 
 

Új téma  Új hozzászólás       előző téma   következő téma
Ugrás:

Email a webmesternek | Gondola