Virág rondó

Virág nélkül semmi lészen,
Sors kerekét jóra bírja,,.
Ők nekünk az élet sója
Halhatatlan láng- szórója

A hajnali pillanatban
Nappal félelmeit oltja
Virág nélkül semmi sincsen
Életünk tűnő valója..

Amint bánat ülne melléd
Forgatag..
Nap ruhádat öltsed gyorsan
Boldogság szivárvány foltja,
Százalakú szirmát bontja,
Virág nélkül semmi lelkünk
Hervatag…

Malom rondó

Halk imák és mágus nóták
Forgatják a csend lapátját
Mint flóták és alaóták
Az elhagyott vizek malmát.

Veretezett keservünket
Tűnő hajnalok ellopják,
Halk imák és mágus csendek
Megbékélést őrlő malmát..

Penész örökzöld virága
Öltözteti néma karját
De az alvó vizek felett,
Tiszta imák szárnyra lelnek..

(Alex. Macedonsky)

Malom rondó

Halk imák és mágus nóták
Forgatják a csend lapátját
Mint flóták és alaóták
Az elhagyott vizek malmát.

Veretezett keservünket
Tűnő hajnalok ellopják,
Halk imák és mágus csendek
Megbékélést őrlő malmát..

Soptiri si cantece vrajite
O-mpaciuire torc sub plute,
Ca flaute si alaute
La scocul morii parasite.

Amaraciunile traite
In stinse zari raman pierdute.
Soptiri si cantece vrajite
O-mpaciuire torc sub plute.

The brain is wider than the sky,
For, put them side by side,
The one the other will include
With ease, and you beside.

The brain is deeper than the sea,
For, hold them, blue to blue,
The one the other will absorb,
As sponges, buckets do.

The brain is just the weight of God,
For, lift them, pound for pound,
And they will differ, if they do,
As syllable from sound.

mily lágyan őrzöm a verssorokat
emlékező lelkem lapjai közt
imakönyvből hirtelen repülő
áttetsző régi sziromlevelek

száll könnyen olvadó hópihe mind
lehullva újra emlékbe haló
a múltból fehér fénylő bevonat
dermedt tájon mit befuttat a vers

A POÉTÁKHOZ

Papiroson ugró rendek koholói,
Addig nem lehettek nemzet tanítói,
Miglen egy vagy más láb nyűgözvén versetek,
Fülnek tetsző hangtól üres éneketek.
Hát a szív hol vagyon? Szökéssel nem nyerik,
Ámbár a battutát sorok-ütve verik.
Ha a képzelődés ragyogó tükörét
Félre-tesszük s a hang hódító műszerét;
Apolló kórusát hijában dicsérjük,
S Parnasszus tetejét hasztalan mérjük,
Mert a természetben ami erőltetett,
Kivált ember előtt, kedvet nem nyerhetett.

vagyok fészekből kihullt madár
fenyőzúgásban csontjatörötten
tárt szárnyaim betakarnak
könnyű színes szárnytollaim
kéklő jégtűk közé fagyottan
megrezdülnek a derengő fényben

szabadságról!
- mit meg nem tanulhattam -
arról álmodom végezetül
szárnyalásról az éteren át
és a hajdani fészek puha melegéről

de szúr a rideg jégvilág-kristály
szívem forró bíbor patakja
némán rajzol a jeges avarra

*

Ünnep után,
Együtt látom az elhagyott gulág barakkjait,
És a gettóváros bádog-kalyiba erdeit –
Körbenyalogat a kígyó nyelve,
Azt súgja: Jól van így –
Csak a mérhetetlen égi szegénység ingerli népeit,
De Isten nem jár erre,
Ünnepi éhséget önteni a szívbe –
Hol vagy Isten?
Hol hallgatod a gyászharang híreket?
A becsapottak vétkeit –
Mert ők így üdvözülnek – balgán

Eteti szívüket a vágy, ugye felveszed lelküket,
Mit 30ezüstökért elkótyavetyélnek –

Hol vagy Isten?
Ugye még ránk nézel a születés és halál
Ablakain át?
Amikor a kétségbeesettek önmagukat áldozzák –
Kuvik nyikorog –
A gyűlölet oltárán őrölnek a hétköznapok -
Poklok malmain – Sír a hold –
Ártatlan vért sajtolnak az utcakövek –
Könny és vér szenteli meg az ünnepet -
Fölnyitom a bánat, haláljárta könyvét,
Ahol zsoltáros vádak verse áll:
Lábbal tapossák a törvényt
Csillagos hadak Astória kapuinál.

Fölbontom a szövetség rejtett bugyrait,
Amiről Dániel eddig hallgatott,
Forog a tér, látom a foltos holdon át,
Amint elér az októberi véres valóság -
Minden baljós, komor pusztulás!
Kürtöm recseg az éjszakában,
Olvasztom havam -
A télöklű jégvilág abalakai alatt,
Ünnepem ma könny és csupa bánat -
Harag szedi rímbe szavaimat –

aranymetszése
madárvonulásnak és nap sugarának
aranyszöge madár két szárnyának
hazataláló arany madárnak
tenger hullámának ég harangjának
kilégző mellkasa szabadulásának
lehunyt szemű arany álma
világ világának

A MAGYAROKHOZ

Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv a magyar.
Révület fog el, ha rágondolok is.
Ne hagyd hát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, melyből származott
E nemes-szép alakzat… Rossz idők futottak el feletted,
Megbontott a téli gond és romlásodat hozta, megtapodtak,
Megbolygatták hitedet, az eszed megzavarták, szavak áradatával ellepték,
Áradás szennyével borították be kertjeid, vad vízi szörnyek ették virágaid , — majd a vad burjánzás
Mindent ellepett utána, — oly termés volt ez a térségeken emberek!
Hogy üszökké vált minden, aminek sudárrá kelle szöknie…