Vagy:

Engem ez a hőség nagyon,de nagyon megvisel,ezért egy kissé késtem a válasszal.
- Nincs nekem Weörös költészetével különösebb gondom.
Mint ahogyan minden költőnek,úgy neki is vannak jó,sőt
kiemelkedő művei, de bizony vannak szép számmal gyengén sikerűltek is.Ezt mondom még édesapám esetében is.
Bár vele kaocsolatban nekem is, de főleg édesapámnak nagyon szomorú személyes tapasztalata van. No, de mindent
a maga helyén!
- Előzőleg felsoroltam néhány magyar költőt,mondván,
hogy a műveiket ma már sokan idejétmúltnak,elavultnak tekintik.Ezek voltak Petőfi,Arany,Ady,József Attila,-és
hozzátettem azt is, hogy-több más neves hazai költő műveit is.
Midez nem jelenti azt,hogy én a későbbi és a mai költők
műveit nem ismerem.Tévedett kedves Neurus,mert nem csak
olvasom a verseiket,hanem kozülük többjüket személyesen is ismerem,sőt mondhatom azt is,hogy Tornai Jóskához és
Csoórihoz baráti kapcsolat is fűz.Nagy Lászlóval és feleségével Szécsi Margittal édesapámnál többször is találkoztam, végig hallgattam a költészettel és a napi politikával kapcsolatos vitáikat, sőt őrzök egy rajzot
amit Nagy László édesapámról készített.Hozzá teszem még,Hogy Nagy Gáspár, Tornai és én hoztuk annak idején létre a Sinka István Alapítványt is,amely Magyarországon
tanuló erdélyi fitalokat anyagilag támogatott.Tornaival
sokszor együtt szerepeltem irodalmi rendezvényeken is.
Gondolom hát, hogy a munkájukat,a verseiket is ismerem némileg.
- Kedves Neurus!Írásának az utólsó előtti bekezdésében van egy mondata,ami elgondolkoztatott,amire itt most csak
röviden válaszolok.
Fiatal koromban a Népi Ifjúsági Mozgalomban dolgoztam,
annak a radikálisabb szárnyához tartoztam, ezért bizony meghívást is kaptam az ÁVÓ börtönébe.Édesapám mindíg csitítgatott,mondhatnám azt is,hogy erősen korholt.Mikor
az említett eset történt hazakerűltem a következőket mondta:Fiam,jegyezd jól meg, hogy mi magyarok mindíg is
befogadó nemzet voltunk.Jöhetett hozánk,országunkban letelepedhetett bármilyen náció.Mondhatjuk azt,hogy itt
szabadon gyakorolhatta anyanyelvét,vallását,szokásait.
Ápolhatta kulturáját,hagyományait stb. Mi magyarok mindíg is tudomásul vettük, hogy a jött magyarok között
sokan vannak akiknek a szívét- bár már évszázadok óta itt élnek - még mindíg a Rajna, vagy a Jordán vizének csobogása dobogtatja meg.Ez nem baj - mondta édesapám -
bizonyos szempontból helyes is.Ám ha a magyar föld áldásait eszik és isszák is, amikor arra szükség van
hallják meg, értsék meg a Duna,Tisza,Körözsök és a Kárpátok zúgásait is....stb.Édesapám szavai sokszor a
fülembe csengenek, különösen így van ez napjainkban.Ám ismerem a nagy magyar gondolkodó írását is:
- Szebt István a vegyes nemzetiségű országot mondotta erősnek.Aligha van tizenkét éven felüli gyermek akinek
a fejébe ezt a tételt ne kalapálták volna be.Líra: akik terjesztik más országból jöttek.S azt akarják bizonyítani,hogy milyen jól járt velük a magyar nemzet.
Egy középkori és egy modern ország viszonyait azonban így összelírizálni dúrva hamisítás.A középkori állam nemzetiségeinek ugyanis külön alkotmányuk,külön elhatárolt létük volt,külön kockák voltak egy mozaikban,
a magyarságba a hazafi színe alatt nem lophatták be magukat.Csoport érdekeiket és ellenséges lírájukat rá nem erőszakolhatták.Mernénk mi azt a világos helyzetet követelni ami Szent István vegyes fajú államában volt!
Nos ezt sem felejtem el.
/Kelet Népe 1939 dec.15. Főszerkesztő:Móricz Zsigmond,-
a cikk írója pedig Németh László./
- Valóban a vers bennem is különös , elgondolkoztató,
lesújtó, vagy felemelő érzéseket tud támasztani. Ez a
költészet szent célja.
Példaként hozom íme Nagy Imre versét:

..".Úgy jott haza holtdermedten,
csak a két bús szeme mosolygott,
s virág helyett kötőjében
egy kis halott pacsírtát hozott."

Óh,mennyivel másabb ez a vers a NEONCSÖND-nél!Mennyivel felemelőbb érzést támaszt az emberben.
Úgyhogy a költészettel kapcsolatban fenntartom az előzőleg már leírt véleményemet.

SINKA ISTEN-MÁMORBAN

Vörösmartynál a Délszigetben valakinek négy árnyéka volt. Nem valami noprmális, sőt hátborzongató ez a négyárnyékúság, de mit tehetünk? Főleg, ha egy Vörösmarty ír ilyesmit. S lám-lám: Weöres Sándor meg olyan tanácsot ad Takács Gyulának: „Szép, ha a költő szíve az elnyomottakért dobog; csak ne a karkötőóra helyén dobogjon. Amilyen kitartóan véreztek Ábrányi Emilék és Kozma Andorok a honért, éppolyan kitartóan véreznek ma egyesek a nincstelenekért; nagyszívűségük és szent önfeláldozásuk olyan kötelező magatartássá kezd válni, mint amilyen kötelező volt a hazafias lelkesedés a millenium idején…”. (1938 I. 7-én datálta idézett levelét Csöngén.) Vannak egyéb kijelentései is, de most hagyjuk, csak annyit, hogy a líra egyoldalúan nemzeti, egyoldalúan szociális, egyoldalúan individuális, egyoldalúan szenzitív, netán intellektuális, egyoldalúan modernkedő-kísérletező túlhajtottságától igyekszik óvni – barátját?..., saját magát?

A költő nem más, mint a Kozmosz fia, tehát nem különbözik (ne is különbözzék) akármelyikünktől.
S azt hiszem, a továbbiakban nem is annyira a költővel, mint azzal, amit hagy maga után, kell nekem is foglalkoznom. Alapjában a vers olyan világokat nyit meg bennem, amelyek – enyhén szólva – kiforgatnak magamból. Legyen az egyszavas (ilyen nincs, igazából több nyelvtani fejlemény eredményeként jelennek meg, koruk jóval a posztmodern előttre tehető, ha érdemes így korszakolni), legyen egysoros vagy legyen a Szigetek könyve, vagy az Isteni Színjáték.

„Este van, este van, ki-ki nyugalomba’ „ (Arany János)

NEONCSÖND – írja valaki városlakó, szétnézve az üres városi utcán, ahol egy szál neonon kívül semmi orientáló fény. Én azt gondolom, hogy mindkettő költészet. S ha kicsit el is járt fölöttük az idő, nem tagadható meg tőlük bizonyos plaszticitás, sűrítettség, zene. Némi nyugtalanság sem. S valamely bizarrság az utóbbi esetben, hiszen generált alakról, két szó fúziójáról van szó (amely elég „németes” eljárás, de ez legyen az utolsó, amit germanizmusokat illetően mi magyarok átveszünk...).

A másként nem mondható konkrét jelentés vidékén tartok akár ezt az idézetet, akár amazt nézem. Művészet. Jelen esetben: vers, illetve a lírai élmény.

Arra fel kell hívnom Zoltán Bátyám figyelmét, hogy ahogy létezik egyféle "művészet a művészetért" (látom, még mindig elmarasztaló) elv, létezik ugyanitt a nemzeti öncélúság elve is, amely mellőzi a művészet belső és éppen időszerű problémáit, és vizslatja és számon kéri a "nemzetit" akkor is, ha az ott az orra előtt, csak éppen ellenségesen idegenszerű ahhoz képest, amiben felnőtt.

Tehát lehet szeretni, mást ne mondjak: Wass Albertet, szabad ízlés és döntés dolga, de kár hallgatni, vagy mondjuk: bizonyos tájékozódási energiát kellene szentelni Nagy Gáspárnak, Nagy Lászlónak, Csoóri Sándornak, Weöres Sándornak, Kányádi Sándornak, Király Lászlónak, a Lászlóffy-testvérekről, Tornai Józsefről - és a sort folytathatnám - nem is beszélve. Nem biztos, hogy a magyar irodalom megállt Petőfinél, Adynál, Józsefnél, legfeljebb az ízlésünk feledkezett ott.

A költészettel kapcsolatos felfogásomat (valamikor hasonló témából írtam az egyetemi szakdolgozatomat is)
adott esetben pedig az egszavasokról véleményt alkotni
a fórum adta szűk lehetőségek között bizony nagyon nehéz.
Talán ez volt az oka annak is,hogy a közölt szavakról,ami
állítólag vers is,indok nélkül, a fórum adta lehetőséget
kihasználva írtam meg a véleményemet.
Az említettek miatt is igyekszem a témát a lehető legrövidebbre fogni.
Előljáróban megemlítem,hogy az ember a bírálatba hiába
adja bele minden, a témába beleérző képességét,igazából sohasem értheti meg a bíráltat,így az egyszavasok íróit
sem, mert minden ember, az író is szuverén lélek; de nem
csak a megbírált az, hanem a bíráló is,az is csak a saját
lelkén keresztül ábrázol és ítél is.Tökéletes és értő
bírálat hát sohasem volt és sohasem lesz.
Nos hát rövidre fogva,szinte slágfortokban;ezek a versnek mondott szavak szerintem nem mások, mint az új,
a posztmodern és dekonstrukcionista iskola egy újabb
kísérleti magyar példányai.Ez az irányzat a magyar
hagyományostól eltérő másfajta ízlés és értékvilágot helyez előtérbe./Weörös is kísérletezett ezzel,mondván,
hogy a magyar lírának is haladni kell az idővel/
E témában érdemes elolvasni Németh Lászlónak 1939-ben
megjelent "Kiforgatnak a múltunkból" című cikkét.
Szerintem a Magyarországon megjelent egyszavasok nem
mások,mint példája az idegenlelkületű modernkedést /ám
csak álmodern/ fitogtató kedvteléseknek.És ha jól nézem
ezek szerzőinek aligha van közük a nemzetismerethez, a
magyar néphez, a legmélyebb értelembe vett magyar kulturához.
Lám,lám az idegenlelkűletű kritikai,irodalomelméleti
irányzatok és azok követői elérték azt,hogy Magyarországon, elsősorban az értelmiség körében ma már
sokan idejétmúltnak,elavultnak tekintik Petőfi, Arany,
Ady,József Attila és más neves hazai költők műveit, és
természetesen azok követőit is.Hogyan lehetséges ez?:

Míg hazám magyarjai
tanakodnak az őszi must
ízéről:ím éneklem én,
én a magyar Parnasszust -
hisz múzsám örök panaszai
azt a hírt sírják felőle,
hogy megcsúfolták e szent helyet
s ma barmok kövér legelője.
Mert bizony a parnasszi táj
szabad puszta, ó szabad.
Megszállták hát füvét az ökrök
s meg a kiabáló szamarak.

Azonban az igazi költő mellett aki a saját korát, a
dolgokat,népe bánatát és örömeit is érthetően és nem
talányokban szólaltatja meg,amellett sohasem húz el a
történelem,mert ő maga is történelem lesz.
Ezek után röviden arról is szólanék,hogy milyen művet
tartok én költészetnek.
Ezzel kapcsolatban megemlítem Móricz Zsigmond jelenlétemben mondott véleményét is."Verset jót, vagy rosszat,érthetőt,vagy akár érthetetlent is, minden átlag-
múveltségű ember is tud írni,de az,hogy költő legyen valaki, az csak igen keveseknek adatik meg."
A továbbiakban azzal folytatnám,hogy mindenek előtt
a forma, a tartalom,versmérték,izmusok,stílusok előtt van
szerintem a költő egyénisége,az eredeti teremtő egyéniség
Az, hogy átvett formában szól,vagy egészen új formát teremt,teljesen mindegy;lényeg a kifejezés érvényessége:
ami nem más, mint a költői varázslat!Nos, van ilyen az
egyszavasokban? Számomra egyértelmű, hogy nincs ilyen
varázslat.És gondolom azoknak a versszerető embereknek sincs kiknek a vers nem játék a szavakkal,betűkkel,képekkel,hangzókkal,a vers nem találós kérdés stb.,hanem kifejezése valami mélynek,eleminek,valami nagy közös ügynek és valami soha
eddig nem hallottnak.
Az egyéniséggel kezdtem,most hadd folytassam a minden
művészet alapjával, - az élménnyel - azzal, hogy a verset
író mit ad, milyen élményét nyujtja át a versszeretőknek.
Az élménynek ahogy én is látom és talán élem is,
sorrendi fokozatai vannak:

- Vannak valóságos,testileg-lelkileg személyesen megélt
megszenvedett élmények. Az egyszavasokba ilyesmit még
utólag belemagyarázni sem lehet.
- Vannak sajátos egyéni lelki élmények, minden embernél
mások.Az egyszavasokban ezt sem találom.
- Vannak végül kifejezetten szellemi élmények is.
Az első,a legelső,a legfontosabb mindíg,mindenhol és
mindenkinél a valóságban megélt élet. Csak aztán jön az
impresszió, a külső látásélmény,a szemlélés,megfigyelés.
a rácsodálkozás lelki élménye.Az egyszavasokban ezeket sem találom.
Ezek közül ritkán van meg bármelyik is tiszta formában,
hiszen a legtöbb ember szintétikus lény, így az író is.
- Ám a szemályes élményt is lehet rosszúl megírni,hiszen
ha nem így volna,mindenki költő lehetne.De csak az igazi
a hivatott költők élik mélyen a személyes élményeket,a
lelki szenvedést is csak ők tudják általános érvénnyel
kifejezni és a szépség fátyolával azt beborítani.
Egy igaz költő nem kívánhat szebbet és jobbat,mint azt
hogy versében a valóságos élményeit lélekkel,szellemmel
és szépséggel tudja telíteni!
Szerintem ez a költészet,költőtől az olvasója többet nem is követelhet. De kevesebbet sem! Ez a mérték! Majd ha az egyszavasokat lehet így mérni,akkor mondhatjuk rá,hogy
azok jó, vagy rossz versek.

(Weöres Sándor: Egysoros versek. Kiem. tőlem - nereus )