IN MEMORIAM SZ. L.

Mint álmomban, ha síneken
játszódtam és jött a vonat,
dermedten állok, engedem,
hogy elgázoljanak.

Sikoltanék.
De csak hangtalan ráng a szám:
látom a fejem legurúlni
a töltés oldalán.

EGY JOG-SZERZŐ POLGÁR PANASZA A PÓRHOZ

Tiborc, megállj!Ő- minden meránit
színre visz. Itt és most enyém a panasz,
hát megállj!A színpadot tekintsed:
ki ágál ott? meddig? mivel? mikortól?
Lézengő ritter. Szellemi léhütő.
Mely nóta koncát nem dobná hamarabb
csaplárlegénynek, mint szellem és szív
tiszta rózsáit szűz lelkek közé?
Még anyaszóid monostorát is
ledöntené,mit évezred emelt!
Galambfiókát emlegetsz... nekem
asztalfiókból - pokolpalackból -
nem tud kitörni szellemem, s ha te
szálló, fecske lovaikat panaszolod -
én karvalyt siratok, mely zászlónkról
lehull. Porba sülyed minden szárnyaló.
Megállj, Tiborc! Zsebedből rongy garast
nem az lop, ki ajkadról szent igéd
nyeveddel együtt lemetszené? Megállj!
Te korábban kapsz baromfiudvart
tőle, mint én - kegyéből - színpadot!
Én nem mászhatok világ s idő
deszkáira, míg fenn ő trónol s lenn
a sugó-zugolyban fakó szolgái mind.
Mert mind meráni, agyafúrt, hazug
nézz körűl e tájon. Ott! Körös-körúl-
cselt sző a les, a bamba acsarog.
Aprítják-osztják még a mákszemet
is. Kicsinységből semennyi sem elég.
Megállj, Tiborc. Míg nekik jut tág mező -
nekem világ deszkája asztalfiók.
S hogy - beütve oldalát - kihúzza-e
egyszer - fényre - Isten: ő tudja csupán.
Hát csitt, ne buzogj. Jer ide, jó öreg.
Tiborc, ne sírj! Hogy tevéled én se.

PÁLFORDULÁSOK KORÁT ÉLJÜK

"Más költők - mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig"/J.A,/

Pálfordulások korát éljük.
Volt
besugó papok fohászkodnak.
Rendőrök lopnak, bírák korruptak.
S a jognak asztalánál
népatyák köpik szembe egymást -
A béke nevében bombák hullnak,
s újabb és újabb szörnyűségek
vágnak léket
a jó
hajóján.
S Tordán
a Hasadék jobban tátong -
és nyilt utcán nappal rádront
a géppisztolyos
rablógyilkos -
És nem tudod a perc mit hoz.
S volt kitüntetett
vörös csillagos költők írnak
Isten-fohászos verseket;
s volt vérebek
nyalják a talpad -
és a hatalmat
szent kufárok
lövészárkaik őrzik -
Hej, ezek az igazi betyárok!
"Én túllépek e mai kocsmán",
Pogány létemet föl nem adom,
legyen inkább terem a vadon,
de tisztább és szebb a nevem -
hogy fekete a kenyerem...
Ne legyen nekem más bajom.

MEGFEHÉREDETT VILÁG

...
de valaki mégis csak piros volt -
(noha ma mindenki át van festve)
valakik csak tartották a gyeplőt -
és tolták a vörös szovjet szekeret.

Ismert mondás; sz..nak, kárnak nincs gazdája.
Nagy Imre nyakára ki tett kötelet?...
Mindíg elébb gyilkol a gyáva -
de a gyilkosokat ne keresd...

Mit jelent ma is magyart ölni -
egyet, tizet vagy százezret..
Nem kiválasztott nép vagyunk. -
Seb? Nemzeti?... Majd behegged...

Bún? Az ember természete ilyen
undorító - mióta közösségben él.-
Ha piros volt, hát egye fene,
És egye fene, ha fehér...

Már jó sokat mentek, Ádám, a szerelemtől is megcsömörlötten , fáradtan, éhesen , fázva ráförmed Évára :
"Na ezt jól megcsináltad, most mindörökre elvesztettük az Édent !"
Éva akkor vigasztalni kezdte őt:
"Mikor jöttünk, elloptam egy kicsit belőle, Neked adom. "
"Hogyan hoztál volna valamit is onnan, ruha sincs rajtad, zsebed sincs, kezedben sincs semmi. "
Mire Éva:
"Hát itt van a szívemben, testemben, lelkemben !"

Hitte is, meg nem is Ádám akkor....

De évek múltán egyszer megszólalt:
"Miért nem mondtad, hogy az egészet elhoztad?"
Mire Éva, huncutul:

sóváran s mindenektől elhagyatva,
lopva kölcsönfényt a gyertyalángtól,
örök remények bilincsébe fonva,
hű szívünk mélyén a Múlt világol -

oly régen vége már a szép napoknak,
elvágtatott a fényes napvonat,
de itt maradt az árnya mindazoknak,
mi élet volt, remény és akarat -

élünk elfeledve Krisztus menhelyen,
de nyílik már a sugárszemű ablak,
ne mondd hát - cél nélkül és reménytelen -

Hogy rólunk szólt.

Mikor tüzzel vassal (értsd tüzzel vassal, sámánjaink kivégzésével ) kényszerítették ránk a "jobb" újhítet

S ELVETTÉK Gyöngyeinket!

S Hogy rólunk szól ma is.

Mikor tüzzel vassal (értsd csillógó üveg és műkütyükkel) csábítanak az új hitünk globalizáció felé

Hiszen, amióta világ, a világ, a hatalmak minden istenképe hamis, de a legképmutatóbb a legfejlettebb civilizáció, a naív ősvallások óta.

Kis csemege a tudomány házatájáról -
Ahogy a Gall, Ireneaus püspök ortodoxiája meghamisította Jézus eredeti tanait előidézvén ezzel a kereszténység metamorfózisát, a hungyűlölő gót ortodox püspök - akit mindmáig “A MEGBÍZHATÓ” történelmi forrásként könyvelnek el - könnyed eleganciával folytathatta ortodox elődei által kezdett hamisítás-folyamatot. Függetlenül a ténytől, hogy a gót nyelvű “Miatyánk” hun szóval kezdődik: “Atta unsar thu in himinam...”(Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben). A szent Inkvizició alapvetését köszönhetjük a jeles egyházfinak.

Egész világ volt kis szobája,
Mesésen szűzi kártyavár -
Alig múlt még tizenhat éves,
Hogy várt reá egy kisleány -

Ketten voltak a szűz mezőn,
És minden új volt szédítőn;
Ifjú létük dac-világa,
Szétlőtt idő ifjúsága,
Egyre csak hív, sírva, szánva,
Kétséges sír mélybe zárva -

Igen, már lassan égig ér,
Igen, már mindent elborít -
Gyermekként - Óh Istenem!
Sosem állt a napkerék –

És zene hangja súgott halkan,
Siró panasz a vad viharban -
„Maori vagyok, hazátlan bennszülött,
Jöttek hajók és elvették földjeinket,
Idegen hitről meg hóról meséltek,
És keresték a sárga fémet, gyöngyeinket...”

Vannak halált hozó szavak,
Szívünket lopják- gyűlölni akarnak;
A kereszten függve Istenük,
Szent és igaz húsvétra várva;
De kívül-belül a lényük egy:
Csak csillogás a pénz világa;

Igen, Igen, már lassan végig ér,
Igen, igen most mindent elborít,
Igen, igen, a neve: félelem –
Megcsalnak neveddel Istenem!

Vannak halált hozó szavak,
Szívünkbe vágyva, szeretni akarnak!

Most virágmező kisszobája
Az elme roppant kártyavár,
Alig múlt még tizenhat éves,
Hogy lelőtték egy délután -
Ketten voltak a zöld mezőn,
És minden elmúlt szédítőn,
Fegyverek tüzében járva -
Letűnt a Létük másvilága,
Szétlőtt időben – jaj de kár!
Nem jönnek vissza soha már!

Maori vagyok, hazátlan bennszülött,
Jöttek hajók és elvették életünket -
Az idegenek jogról és szabadságról beszéltek,
De ellopták a kincseinket –

Keresztre szegezve istenünk,
Szép és igaz húsvétra várva,
Most kívül, belül a lényeg egy;
Csillagok fénye hull és könny,
Kis népünk véres homlokára –

Az apám bérkocsis volt,
Kenyérsütő az anyám.
Magam egy különös rom,
Se istenem, se hazám.

József Attila

VOYELLES

A noir, E blanc, I rouge, U vert, O bleu : voyelles,
Je dirai quelque jour vos naissances latentes :
A, noir corset velu des mouches éclatantes
Qui bombinent autour des puanteurs cruelles,

Golfes d'ombre ; E, candeur des vapeurs et des tentes,
Lances des glaciers fiers, rois blancs, frissons d'ombelles ;
I, pourpres, sang craché, rire des lèvres belles
Dans la colère ou les ivresses pénitentes ;

U, cycles, vibrements divins des mers virides,
Paix des pâtis semés d'animaux, paix des rides
Que l'alchimie imprime aux grands fronts studieux ;

O, suprême Clairon plein des strideurs étranges,
Silence traversés des Mondes et des Anges :
- O l'Oméga, rayon violet de Ses Yeux ! -

VOWELS

A Black, E white, I red, U green, O blue : vowels,
I shall tell, one day, of your mysterious origins:
A, black velvety jacket of brilliant flies
Which buzz around cruel smells,

Gulfs of shadow; E, whiteness of vapours and of tents,
Lances of proud glaciers, white kings, shivers of cow-parsley;
I, purples, spat blood, smile of beautiful lips
In anger or in the raptures of penitence;

U, waves, divine shudderings of viridian seas,
The peace of pastures dotted with animals, the peace of the furrows
Which alchemy prints on broad studious foreheads;