Idézet:

---

Fogyjon a gyökér hazánkban!

---

Szatmárcseke Kölcsey Ferencnek, a Himnusz költőjének szülőfaluja. Itt is halt meg, itt van eltemetve.

Amikor Talpas Ferenc huszonhat éves asztalossegéd, Szatmárról ide kiküldött szocialista-kommunista párttitkár betoppant a jegyzőségre, éppen telefonbeszélgetés folyt Szatmárcseke és a járási székhely, Fehérgyarmat között. Arról értesítette a járási főszolgabíró a jegyzőséget, hogy megszűnt a vörös uralom, visszaállt a régi rend. A párttitkár egy szót sem hitt el az egészből és követelte, szervezzék meg a másnapra esedékes népgyűlést, amelyen a társaságában lévő budapesti agitátor, Zsedei Károly fog szónokolni.

Jelen volt a községházán Papp József tiszai folyambiztos és Körmendy Elek csendőr őrsparancsnok is. Ők vetettek véget a vitának azzal, hogy mind a szatmári asztalossegédet, mind a budapesti agitátort letartóztatták és csendőrökkel a járási székhelyre, Fehérgyarmatra kísértették őket. Itt azonban ugyanaz a főszolgabíró, aki a rendszerváltás hírét megtelefonálta Szatmárcsekére, udvariasan szabadon bocsátotta a két kommunistát.

Talpas Ferenc párttitkár érintkezésbe lépett a beregszászi direktóriummal, karhatalmi segítséget sürgetett a szatmárcsekei ellenforradalmárok ártalmatlanná tételére.

Délután a helyszínre érkezett az erősen felfegyverzett különítmény és megtámadta a csendőrőrsöt. A csendőrök nem adták meg magukat, viszonozták a tüzelést. De amikor egy kézigránát vágódott az eltorlaszolt helyiségbe, mindannyian súlyosan megsebesültek. Le akarták tenni a fegyvert.

Ám amikor Körmendy Elek őrsparancsnok fehér zsebkendővel az ablakhoz lépett, a beregszászi terroristák nyomban lelőtték. Borbély Károly az ajtón próbált menekülni, de alig lépett ki, szuronnyal halálra döfték. Szőke Mihálynak sikerült egérutat nyernie a sűrű golyózáporban. A negyedik csendőrt, Rákosi Simont puskatussal ütötték le. Foglyul ejtették, akárcsak Papp József tiszai folyambiztost.

Mindkettőjüket Beregszászra, a vármegyeházára kísérték. Itt már várt rájuk a sátoraljaújhelyi forradalmi törvényszék két vezetője: Knoll Ede és Láng István vádbiztos.

***

A Nagyváradot harc nélkül feladó, áruló vöröscsapatok nyomán a csendőrök is hátráltak, akiknek tartaniuk kellett mind az előrenyomuló románoktól, mind a menekülő vörösöktől.

Egy ilyen erdélyi csendőralakulat érkezett vonaton a püspökladányi állomásra, ahol a vörösök lefegyverezték az érkezőket. A tisztek és tiszthelyettesek egy részét forradalmi törvényszék elé állították.

Gábor Mózes huszonöt éves, joghallgatóból lett dandárparancsnok vádbiztosként halálbüntetést indítványozott Pongrácz Aladár csendőr százados, Ferencz András, Jakabos Pál és Tóth Ferenc csendőr őrmesterek ellen, mert ők négyen fegyverezték le Berettyóújfaluban a vörösőrséget.

A kihallgatás alatt követelték Pongrácz Aladártól, hogy elvtársnak szólítsa kérdezőit, mire ő így válaszolt:

„Nem voltam, nem vagyok, s nem is leszek elvtárs! Úr voltam, és akként halok meg!"

Halálra is ítélték, a három őrmesterrel együtt.

A kivégzés helyszínéül Berettyóújfalu kopjafás, azaz református temetőjét választották.

A végrehajtók pedig a front mögötti megtorlásokra szervezett terrorcsoport tagjai voltak; Gerlei Géza és Kerekes Árpád irányításával Kánián József, Mann József, Thuránszky Ödön, Babual Engelbert, Horváth Győző, Horváth Márton, Farkas László, Jónás Gyula. Hóhéri teendőjüket Sturz Károly biztosította géppuskával.

Gábor Mózes dandárparancsnok végignézte a kivégzéseket vádbiztosi minőségében. Gyakorlatuk szerint elkobozták az áldozatokon, vagy áldozatoknál lévő érték- és használati tárgyakat, így vették birtokba többek között Pongrácz Aladár százados aranyóráját és aranygyűrűjét.

Eltemették vele a kis imakönyvét, mondván:
- „Ezt most már használhatja!”

1919. április 20. Húsvétvasárnap

Szamuely beszéde Győrött a húsvéti népgyűlésen:

„A hatalom a kezünkben van...
A hatalmat ki kell használnunk. ...

Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. ...
Az ilyennek bele kell harapnia torkába. ...

A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különös áldozatokba.

Most azonban szükség lesz arra, hogy vér omoljon. A vértől nem kell félni. A vér acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér.

A vér lesz az, amely az igazi kommünvilághoz elvezet minket.

Lehet, hogy pillanatnyilag győzhetnek felettünk ellenségeink, de ez olyan drága győzelem lesz, ezért olyan sok vérrel fognak megfizetni, hogy ők maguk bánják meg. Aki öklöt emel fel a proletariátusra, az aláírta a saját halálos ítéletét. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát...

El fogjuk venni a burzsoázia minden javát, és a romok alá fogjuk temetni őket. Ha meg kell halni, haljon meg előbb a burzsoá; ha vérnek kell folyni, folyjon előbb a burzsoá vére!”

1919. április 20. Húsvétvasárnap

Húsvét lévén, ünnepi sétálgatással töltötte a délutánt a pesti Duna-korzón apa és fia: a két Dobsa Miklós.

Az ifjabbik még csak tizenkilenc éves volt, de már zászlósi rang állt mögötte. Méghozzá huszárzászlósi. Büszke lehetett erre, mert civilben is egyenruhát viselt, noha mindenféle katonai jelzés nélkül, közönséges gombokkal. A fényes csizma és az úrias lovaglópálca megint csak arról vallott, hogy ifjú Dobsa Miklósnak imponál a tiszti mivolt.

Külseje feltűnt a Hungária Szálló, azaz a Szovjetház közelében cirkáló kerékpáros vörös járőröknek. A két járőr megállította a két Dobsát, de csak a fiatalt igazoltatták. Ekkor derült ki, hogy a huszár zászlós elvesztette valahol személyi okmányait. A járőrök nyomatékkal intették: ne nagyon járkáljon az utcán igazolványok nélkül, mert abból komoly baja származhat. Magára maradva a két Dobsa, ajánlotta az apa: menjenek haza mielőbb. De mert útba esett nekik a Szovjetház, ifjú Dobsa afelől érdeklődött a kapuban posztoló vörös karhatalmistától, miként lehetne pótolni elvesztett okmányait. A karhatalmista bekísérte az épületbe, ahonnan rövidesen visszatérve, a fiatalember közölte apjával: új igazolványt a Zrínyi utcai főkapitányságon állítanak ki számára, kis kerülővel útba ejti, és megy haza.
Gyanútlanul elváltak.

A zászlóst távolról követte egy vörös karhatalmista a Szovjetház őrségéből, amíg az a közeli főkapitányságra tartott. Amikor odaért, egyenesen Schön Gábor elé vezették, aki nem volt más, mint a fővárosi politikai nyomozók főnöke, közvetlenül Korvin Ottónak alárendelve. Huszonhárom éves, joghallgató, két évnél hosszabb háborús katonai szolgálattal a háta mögött. Mindjárt a kihallgatás kezdetén felháborította a fiatal zászlós viselkedése, aki válaszolgatás közben lovaglópálcával ütögette csizmája szárát. Amikor pedig Schön Gábor gazembernek nevezte, gúnyosan elmosolyodott.

Ezzel betelt a pohár: Schön a telefonért nyúlt és hívta a Teréz körúti Batthyány-palotát, ahol Cserny József, a különleges karhatalmi alakulat (a leninfiúk) parancsnoka vette fel a kagylót:

„Cserny elvtárs, küldök önnek egy hetyke legényt, intézzék el angolosan" -mondta a politikai nyomozófőnök és erős fedezettel átkísértette Dobsát a Batthyány-palotába.

Cserny nem volt Schön alárendeltje. Annyira nem, hogy ügyeivel egyenesen és kizárólag Kun Bélának tartozott elszámolni. Egyébként huszonhét éves, eredeti szakmája bőröndkészítő, a katonaságnál tengerész; az orosz harctérre kerülve fogságba esett, megismerkedett Kun Bélával, aki a bolsevik hatalomátvétel után forradalmár iskolába küldte. A tanácsköztársaság kinyilvánításakor haladéktalanul megbízta egy csak neki felelős, személyi biztonságára is vigyázó különleges karhatalmi alakulat szervezésével és vezetésével. Ez elé a Cserny József elé vezették a fiatal zászlóst.

Nem látta okát, hogy kivégeztesse csupán egy kurta telefonbeszélgetés alapján. Visszakísértette hát. Schön Gábor erre írásban ismételte meg, hogy mi legyen a sorsa ifjú Dobsa Miklósnak. S a biztonság kedvéért újra beszélt telefonon Csernyvel.

Cserny megunva már a Schön Gábor által erőltetett huzavonát, szólt a helyettesének, amikor megint eléje állították a zászlóst: „Intézzétek el."

A helyettes Groó Géza. Harminchárom éves, tíz évig volt tengerész, onnan kötötte baráti ismeretség főnökéhez. Zord, kíméletlen ember. Akárcsak Nyakas Nagy János, akit maga mellé parancsolt Groó Géza.

Ők ketten terelték le a pincébe a tizenkilenc éves zászlóst. Ráförmedtek, ásson magának gödröt a szénhalomba.

Akaratukat megtagadta. Erre rávetették magukat, leteperték, rúgták, ütötték. Most már hajlandó lett volna megfogni a lapátot a fiatalember, de nem tudta, mert a karcsontjai eltörtek, miként az állkapcsa is. Azzal ért véget az egyoldalú dulakodás, hogy mind Groó Géza, mind Nyakas Nagy János közvetlen közelről, forgópisztolyból két-két golyót lőtt a zászlós fejébe.

Húsvéthétfőre virradó éjszaka szállították el teherautón a Batthyány-palotából a holttestet és a Dunába dobták. Groó Géza pedig ezzel az üzenettel adta Schőn Gábor tudtára a kivégzést:

„Már nem mosolyog a fiú."

1919. április 20. Húsvétvasárnap

Szamuely felszólalása a Budapest IV. kerületi (belvárosi) Munkás- és Katonatanács ülésén. Tudósítás a Pesti Hírlapban:

„Halál a proletariátus minden ellenségére! Halál a burzsoáziára!

Ma két embert ismerhetünk csak: proletárt és burzsoát. Vagy proletár, és harcolni akar a proletariátus felszabadításáért, és akkor testvérem is, velem van, vagy semlegesnek tartja magát, és akkor én ellenségemnek tekintem.

Elvtársak, nem vonhatja ki magát senki proletár kötelessége alól; vagy velünk, vagy ellenünk.

Aki velünk van, annak harcolni kell, annak meg is kell halni, ha szükséges, a proletariátus felszabadításáért. Ha Magyarországon a proletariátus hatalmáért még nem folyt vér, akkor fog folyni vér, a proletariátus vére, de fog folyni a burzsoázia vére is.

Mindenki, aki ellenünk van, aki ellenségünk, azon keresztültiprunk, legyen bárki!”

1919. április 19. nagyszombat

A 46 éves dr. Landler Jenő budapesti ügyvédből lett népbiztos, hadtestparancsnok Püspökladányból Nagyvárad felé indult személyesen tájékozódni a katonai helyzetről. Különvonatának vissza kellett fordulnia már Berettyóújfalunál a román előrenyomulás miatt.

Visszafelé, Püspökladányhoz közeledve a nyílt pályán fölvettek egy sebesült századost. Pontosan nem tudták megállapítani a fiatal tiszt kilétét, csak tudni vélték, hogy báró ifjú Fejérváry Géza.

Landler elrendelte a kivégzését.

A különvonat poggyászkocsijában lőtték agyon. Landler Jenő parancsát Gerléi Géza és Balog Imre különítményesek hajtották végre Grünblatt Borisz huszonhét éves orosz nemzetiségű fodrász segédletével. Áldozatukat a vasútárokba dobták a robogó vonatból.

***

Kóréh Endre könyvéből:

„Április 19-én Debrecenben és Nyíregyházán a szétzüllött vöröscsapatok a kisebb csoportokban lévő székely katonákat megtámadták és lefegyverezték, sőt sokat le is tartóztattak.

Erre a Székely Hadosztály parancsnoksága a hadügyi népbiztossággal minden további összeköttetést megszakított."