Téma: Ütőképes zöld párt
|
eszbey |
Válasz | 2002. szeptember 28. 02:30 | Sorszám: 625 |
Na várjunk csak. Seres László hírlapnyíró, az Ökobarnák (MaNcs) című cikk örökbecsű megalkotója,libertariánusnak vallja magát. Nyújorkban bele is lépett a pártjukban (ami persze nem az itt emlegetett) A liberalizmus egyik lényege az individualizmus, azaz a személyesség. Politikában ilyesmi pl. a választójog, ami mint létezőt illeti meg az embert (van, csak elvenni lehet, adni nem!) az emberi jogok (létünkből fakadnak és kész). Mi, itt, jobbosok és széljobbosok bizony sokkal liberálisabbak vagyunk, mit mondjuk Kossuth volt. Mert olyanná lett a világ. Az Új Jobbodal éppen ezt támadja (lásd: Demokrata, leginkább) de közben azon fitzkók is 70% liberálisok. Ami ma megy libizés alatt, mindkét oldalon, az síma agybaj és butaság. Szegény liberálisok mehg nem tudnak mihez nyúlni, ezért nincs semmi értelme politikailag ma egy libi pártnak. Egy zöld nem föltétlenül csurig liberális. Ami a felelőssséget illeti: szuperindividuális: mindenki felelős a tetteiért!, a disznóságok nem háríthatk át. Van, amit méf parancsra sem szabad megtenni. Nem illik. A nemzeti hagyomány védelme azt jelenti, hogy a magyar nemzeti hagyományból pl.) kiválasztjuk azon elemeket, amejek a Világ jó fönnmaradásához kellenek, és azt segítjük. Holnap hosszanbban.
|
|
|
Apóka |
Válasz | 2002. szeptember 27. 23:08 | Sorszám: 624 |
Nem kellene egy új topicot indítani? Mostmár olyan hosszú, hogy lassan töltődik be. Ha egyetértetek szólhatna a zöld önkormányzati politikáról.
|
|
szentistvánjobb |
Válasz | 2002. szeptember 27. 18:16 | Sorszám: 623 |
Olvasd el Heisenbergtől a "Rész és az egész"-t. Heisenberg igazi "nemzeti" (nem szocialista) német volt: látta, hogy Hitler pusztulásba viszi Németországot. Ő maga sk. készítette azt a bizonyos szándékosan túlbecsült költségbecslést, ami miatt leállították az atombomba projektet ...
|
|
|
Mallow |
Válasz | 2002. szeptember 27. 17:14 | Sorszám: 622 |
Állítólag simán megcsinálták volna. Heisenberg is. De úgy gondolták, hogy lehetetlenség (valami becslés rossz volt, vagy nem voltak meg bizonyos mérési adatok, ami az amcsiknak igen vagy vmi ilyesmi). Meglepődtek, amikor az amerikaiak ledobták a bombát...
|
|
|
VILÁGNAK VILÁGA |
Válasz | 2002. szeptember 27. 13:47 | Sorszám: 621 |
Köszi. A Természetnél elfogadhatóbb ideológiát nem is lehetne találni. Szerintem. A mesterséges ideológiák - szemben a Természettel - eddig még nem sok jót adtak az emberiségnek ha megnézzük. Még a legjámborabb kereszténység is népirtásdömpinget produkált. A marxizmus, szocializmus stb. nem is említve... A bal-jobb vitát nem akarom túl sokáig ragozni de aki kívánja végiggondolhatja. Magam mindig is harmadik utas voltam - ezért szavaztam a MIÉP-re. Mert úgy látom nem mászhatunk ki a természetellenes állapotnak emme gödréből se semelyik természetellenes törekvés segítségével. Magyarán se a globális kapitalizmus se a bolsevizmus nem lehet vezéreszméje a kilábalásnak. Lehetne még sorolni hosszan milyen sok elmondandó van még a természetes - természetellenes ellentét témakörében mely áthatja a társadalmat s billenti a természetellenes - és Természet ellenes - állapotba. Pl. az mindenképpen természetellenes hogy az ún. reálszféra nem oly kifizetődő gazdaságilag mint a nem reál. Vagyis hogy jobban megéri bankárnak lenni mint iparosnak vagy parasztnak. Épp az aki a legközelebb van a Természethez húzza mindig a legrövidebbet. Parasztnak lenni manapság öngyilkosság. Míg ha semmit sem teszünk csak feléljük a reálszféra s végső soron a Természet által létrehozott értékeket s rajtuk élősködünk akkor arany életünk van. Furcsa és nagyon értelmetlen ez a mai világ. A parasztnál rövidebbet már csak maga a Természet húzza a legrövidebbet. Szóval nem olyan légből kapott dolog a természetpártiság. Nagyon sok valóban kerek gondolatot tartalmaz mely létfontosságú az életünk és jövőnk szempontjából. AE
|
|
|
VILÁGNAK VILÁGA |
Válasz | 2002. szeptember 27. 13:31 | Sorszám: 620 |
(Illetve hülyeséget írtam. Természetesen ilyen marhaság az egyesült államokban létezik s nem Németországban. Libertarian National Socialist Green Party a neve. Magyarán ráadásul libertariánusak is! Ami individuál liberálist jelent. Sajnos nálunk nem használják ezt a fogalmat pedig a liberalizmus nagyon sokrétű és létezik libertinus stb. változata is...)
|
|
|
VILÁGNAK VILÁGA |
Válasz | 2002. szeptember 27. 13:14 | Sorszám: 619 |
A lehető legegyszerűbb. Pártokra szavazol, országos listákra. Országosan összeszámolják a leadott szavazatokat majd azok arányában elosztják a mandátumokat. Nincs küszöb. Leszámítva az egy mandátumra jutó szükséges szavazatarányt.
|
|
|
VILÁGNAK VILÁGA |
Válasz | 2002. szeptember 27. 13:10 | Sorszám: 618 |
Nos igen utálkozom. Medgyessyt és a mögötte álló maffiát hazaárulónak és bűnözőnek tartom. Minthogy azok. Ez szerintem tény. Ezen közben elmondtam sokszor hogy a baloldali gondolkodású embereket is megértem. (Bár a baloldaliságot téveszmének tartom. Hiszem hogy az MSZP-ben is rengeteg a jóravaló, jótakaró ember. Hát még a szavazói közt. Ismerek is nem egyet. Még jó mszp-s polgármester is van. Csakhát ugye... a felső vezetés... aki ezek mögé áll annak baj van a látásval. Természetesen ezt én elmondhatom így mert nem vagyok felelős semmilyen gondolatomért. Ahhoz hogy baloldali szavazókat megfogjuk ravaszabbnak kell lenni. Tény. De támadni kell az mszp jelenlegi politkáját. Mindenképp. Ráadásul "balról". Ki kell emelni hogy az mszp semmit se tett a szegényekért - sőt...
|
|
|
111 |
Válasz | 2002. szeptember 27. 13:02 | Sorszám: 617 |
"kellőképpen utálják az MSZP/SZDSZ/Centrum blokkot?" "Semmiképpen nem tartom jónak hogy csak egy Kovács László és egy Pokorni Zoltán közt választhassak." Nagy probléma, hogy mostanság nagyon sokan csak jobb vagy bal oldalt ismernek. Mint írod ez nem jó. De Te is utálkozol. Ezt nem izélgetésként mondom, hanem társadalmi helyzetként. Fel kell ennek oldódnia, csak így lehet többpártrendszer. Balról is kellenek szavazók.
|
|
|
kyu |
Válasz | 2002. szeptember 27. 12:55 | Sorszám: 616 |
"Magyar Természetpárt " MTP?? Nekem teccik.
|
|
|
kyu |
Válasz | 2002. szeptember 27. 12:54 | Sorszám: 615 |
"Magyar Természetpárt " MTP?? Nekem teccik.
|
|
|
111 |
Válasz | 2002. szeptember 27. 12:46 | Sorszám: 614 |
Milyen a holland rendszer? Érdekel.
|
|
|
VILÁGNAK VILÁGA |
Válasz | 2002. szeptember 27. 12:41 | Sorszám: 613 |
Apropó... Egy kis humor. Csak érdekességképpen: tudtátok hogy Németországban létezik egy Nemzetiszocialsta Német Zöldpárt? Nagyon viccesek. Jelképük: horogkereszt zöld alapon. A koncepciójuk az hogy Hitler politikája tkp. helyes volt kivéve ugye a faji kérdést és a külpolitikát. Ezt kiegészítették a zöld gondolatokkal. Elméletileg sok mindenben igazuk van mert a náci gazdaságpolitika tényleg jó volt de ugye elég fura brand-et választottak maguknak... A politikában pedig a felszín sokkal fontosabb mint a tartalom... Már ha vaélaki sikeres akar lenni. Ezért a nemzeti ökoszocialista értelmiségi-, földmunkás-, polgári- és zöldpárt helyett a Magyar Természetpárt nevet tudom javasolni.
|
|
|
szentistvánjobb |
Válasz | 2002. szeptember 27. 11:34 | Sorszám: 612 |
/"Csak tényt közöltem."/ OK. ... (Én is ... )
|
|
|
kyu |
Válasz | 2002. szeptember 27. 10:21 | Sorszám: 611 |
???? Egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy Heisenberget lenácizzam, vagy negatív színben tüntessem fel!! Egyik kedvenc tudósom, a filózófiai jellegű írásai is zseniálisak. Csak tényt közöltem.
|
|
|
szentistvánjobb |
Válasz | 2002. szeptember 27. 10:13 | Sorszám: 610 |
/"Heisenberg ..., aki azon kevés tudósok közé tartozott, akik nem hagyták el a náci Németországot."/ ... A félreértés elkerülésére: Heisenberg volt az, aki - bár az atomkutatásban előrébb tartott, mint az USA-beli kollégák - megakadályozta, hogy az atomfegyver Hitler kezébe kerüljön: olyan irdatlan magasra becsülte a kifejlesztés költségeit, hogy a vezetés letett róla ! ...
|
|
|
eszbey |
Válasz | 2002. szeptember 27. 01:22 | Sorszám: 609 |
Szó sem lehet róla!!!! Izland, mondják, remek hely, nehéz eljutni oda, a túristákat nagyon megszűrik! Jan Mayen szihget: évente átlag 2 napot száll fel a köd.Na?
|
|
|
Apóka |
Válasz | 2002. szeptember 26. 23:35 | Sorszám: 608 |
Nem inkább Izland szigetére konzulnak?
|
|
|
eszbey |
Válasz | 2002. szeptember 26. 23:16 | Sorszám: 607 |
Mondjuk Brazíliába mehetne! Idősb D. ott volt nagykövet, nem Horthy alatt!
|
|
|
eszbey |
Válasz | 2002. szeptember 26. 23:14 | Sorszám: 606 |
Ya!
|
|
|
VILÁGNAK VILÁGA |
Válasz | 2002. szeptember 26. 17:00 | Sorszám: 605 |
Ez kissé szélsőjobbosan hangzik nem? Márpedig az a cél hogy a "jó" emberek megszeressék a nevet. Valamilyen Természetpárt?
|
|
|
VILÁGNAK VILÁGA |
Válasz | 2002. szeptember 26. 16:48 | Sorszám: 604 |
Egyetértek. Teljesen. Valóban ez a nagy tömegestés nem tesz jót a közéletünknek. Semmiképpen nem tartom jónak hogy csak egy Kovács László és egy Pokorni Zoltán közt választhassak. Megjegyzem ezt megakadályozandó egy olyan jó és egyszerű választási rendszer kellene mint a holland. Tiszta arányos küszöb nélküli. Ez az egyedül demokratikus a többi már csonkítás. Apókának: A német zöldektől én nem várok ezután se semmi jót. A Srőder-Fiser-féle Németország egy járhatatlan út. Sajnos "szegény" németeknek tovább kell járniuk... A CDU-FDP mindenképp jobb lett volna. Én Stoibert vártam a bundeskanzleri székbe. Emberileg és kvalitásban messze veri Srődert. Akárcsak Orbán Kovácsékat. (Megyót nem is említem...) Egyébként kérdezném hogy az itt pártot alapítani kívánók kellőképpen utálják az MSZP/SZDSZ/Centrum blokkot? Mert ha elég szemfüles valaki akkor látnia kell hogy az óriás cégek világuralmának eme szekértolói a Természet ügyét is elárulják nem csak a nemzetet - szóval harcos természetvédőknek szívből gyűlölnie kell a ballibet ahogy van... (És nem szabad szeretnie Stoibert és Conh-Benditet se!) Summázva az eddigieket: alapvetően egyetértek azzal hogy csapjunk rá a Természetvédő témára - jobbról. Mielőtt nálunk is ballib műzöld lesz belőle! Ebben az esetben tényleg minél előbb kell lépni - tehát itt revideálnám a korábbi véleményem. Amennyiben tökös és okos centit sem balra húzó emberkék szeretnének összehozni egy csapatot akkor azt én is támogatom. Bármilyen szakmai vagy technikai dologban segítséget nyújtok. (Van újságíró ismerősöm aki zöld témákban nyomult egy időben - azt mondja elég ütőképesen ) Az ökoszociális címkét egyébként nem javaslom. Az idegen szavak általában riasztóak. Másrészt nesze semmi fogd meg jól - sokszor üresek s sokszor ellenkezőjüket jelentik: vö: szociális, liberális...
|
|
|
111 |
Válasz | 2002. szeptember 26. 14:12 | Sorszám: 603 |
Nem lettem skizofrén, csak műszaki hiba történt.
|
|
111 |
Válasz | 2002. szeptember 26. 14:08 | Sorszám: 602 |
Kellenének szavazatok balról is! Ez az önvédelmi kicsit talán erős. A NÉP az már JOBB.
|
|
|
111 |
Válasz | 2002. szeptember 26. 14:00 | Sorszám: 601 |
Kellenének szavazók balról is! Sőt! Különben ez az önvédelmi párt elnevezés kicsit erős. A NÉP az JOBB.
|
|
|