Esik. Felhőstől esik. A május
lángoló zöldjéhez közelebb
ereszkedik, botorkál a kátyús
betonút. Az idő tekereg

tarolva, mint nyáj a hegyi rétet,
lopakodva mindegyre körénk.
De tisztul s fölcsillagzik. A képed
itt felejtett virágporaként

tapad késen, poháron, kenyéren,
szimatolják szent hétköznapok
égi és esőcsend sűrűjében

Magyar nyár 1918

Pipacsot éget a kövér határra
a lángoló magyar nyár tűzvarázsa.

A Tisza szinte forr, mint néma katlan,
mint izzó part ölelget lankadatlan.

Selyem felhői sápadt türkisz-égnek,
bolyongó vágyak mély tüzében égnek.

S a végtelen mezőkön szőke fényben
kazlak hevülnek tikkatag kövéren.

Fülledt a csönd, mint ha üres a kaptár,
keleti lustán szunnyad a magyar nyár.

Mi lesz, ha egyszer szikrát vet a szalma
és föllángol e táj, e néma, lomha ?

Apja nem volt és nem volt anyja sem.
Fészek-oduban nem költötte ki
Epedve búgó madárszerelem.
A legels? sirály
Fehér villám a fekete vizen,
Csak úgy támadt, magától, -
Fészek helyett dühöng? tengerárból.

Az ?s-tengeren dühöngött a szél,
A hullámok dörögve tornyosultak,
Majd égbe szálltak, majd pokolba hulltak,
Az ?s-vizek veszett démonai
Vihart arattak, mert szelet vetettek, -
Csak lelke nem volt még a fergetegnek.
Teremtett hát lelket magamagának.

Hymnus secundus
(részlet)

Wall Sreet-i epigramma

Hogy könnyen s gyorsan gazdagodj,
Hagyd a haszonbért, boltot, bankot;
Fogj egy bankót és hajtogasd!
S ha nem is hasznot, máris - hajtott!

Ima teliholdkor

Feszül a bőr a Hold dobján
virágot színlel a bojtorján
lüktet a szív, a dobverő pereg
vitustáncban rángnak az emberek
folyók és tengerek
álnokul dagadnak
kevés a foganatja
Uram a szavadnak

Vendéglő havas hegyek között

Kis vendéglő a nagy hegyek között.
Minden békesség ideköltözött.

A kályha vasán párologva forr
a fűszeres és cukros,sárga bor.

Az asztalon sült.Izletes falat.
Míg falatozom, nézem a falat:

a falusias,vén,meszelt,meleg
falon két ócska festmény díszeleg.

Két furcsa kép. Gyerekes,primitív,
kúszán felmázolt. De van benne szív.

Az egyiken két ferde ház előtt,
napfényes,zöld,májusi délelőtt

pocsolyán uszkál négy fehér kacsa,
arannyal éke tolluk pamacsa.

A másik képen tágas hómező,
a hó kavargó, sűrün pelyhező

s két tömzsi állat nyargalászva von
egy karcsu szánt a süppedő havon,

-a két ficamlott, kedvesen suta
állat félig ló, félig őz-suta.

Míg a vaskályhán gőzölve forr
a fűszeres-illatú, sárga bor

s a macska nesztelenül lépeget,
nézegetem a csacsi képeket.

S eszembe jut, hogy egyszer kisgyerek
koromban, künt az égszinkék, kerek

pocsolyában, májusi délelőtt
négy kacsa uszkált a házunk előtt,

én hevertem a pázsiton hanyatt
és bámultam a festett aranyat

új meséskönyvem szines födelén,
egy kishercegnő koronás fején,

ki szánkán szállt a hómezőn haránt,
-két rénszarvas röpítette a szánt.

...Esik a hó. A kocsmáros köhög.
Poharamban forró bor gőzölög,

Távolodóban

távolra még ellát a szem
de a közeli apróságok
már a betűk is megkívánnak
félkarnyújtásnyi távolságot

és ködösül a távol is
heggyel az ég egybemosódik
és kezded el-elhagyogatni
fontosnak vélt vinnivalóid

süllyedőben emelkedőben
látod a foszló láthatárt is
osztogasd szét amid maradt
ingyen is átvisz ha ki átvisz

s hátra ne nézz kiket szeretsz
a maguk útján nem utánad
mendegélnek akaszd a fára
üresen maradt tarisznyádat