Tanár Úr egyszer verset írtam, -
Még volt rá mentség: 16 éves voltam.
S mert elfogott valami kemény magyar bánat,
Hogy "magyar vagyok" vadul danoltam.

Ön a sárga földig lehordott érte,
Mert azt írtam: magyar az ég, a fű, a mályva,
Magyar a szemek nézése, az állatok hangja
S magyarul kel a kenyér kovásza.

Rámolvasta, hogy a kenyér kelése
Egyszerű, szabályos vegyi folyamat
S a kovász Cegléden is, meg Amerikában
A szeszes erjedéstől egyfélekép dagad.

A kakas is egyformán kukorékol,
Mindenütt egy az ég, a fű, a mályva,
A szemek is egy törvény szerint égnek
S ugyanaz a madárdalok varázsa.

Huszonegy éve! . . . S most innen távol
Idézem s hívom Önt a multak távolából
S átordítom száz kilométereken át,
Hogy belereng az ég, a nap is lángol:

Tanár Úr! Igen is van magyar ég, fák
S magyarul virágzik a magyar virág.
Még a magyar ökör nézése is más
S mások, de mások a magyar bikák!

És más bizony az idegen kenyér,
Más a kelése, más az illata!,
S hiába van egy Göncöl Szekér,
Odahaza mégis más a csillaga.

Rég olvastam már az ÉS-t,
és többet már nem is fogom.
Nem volt itt soha gondolat rendőrség,
csak az ÉS nívója volt a jog.
Phű, betyár tanult világ álmodott
magáról:
Irodalmat,
társadalmat,
már minthogy
az ÉS-ben ír,
aki ír,
s a lelketekben a sors
tanácstalanul lapul.
Kit érdekelt a gond?

A szocreál pityókás ablakán
kukucskálva be,
vagy jól kinéztetek:
A társadalomnak szekerét,
mert a nívó ott,
onnan vezettétek sárba
(Glória komák),
ÉS mutogathatnátok másra,
történetesen a politikára,
de ahol az ÉS az ész,
onnan jön minden suskus,
s onnan fújja a szél
nyakunkra a politikust.

A szavak semmijei
csaltak, öleltek,
magukhoz kötöztek,
perchasznok kirablói
őrizték egzisztenciájuk titkát:
A megrendelők hasznát,
utódok örököltek
házat, várat, s replikáltak:
Mozdulatlan a világ,
s kényszer lét a nem lét
az emberszív közepén.

ÉS cakonpúder’
a média kenyerén csüngő
egzisztenciák
kénye kedvére
alakítottátok az ébresztő-
órát.

Aludtatok,
s álmot bocsátottatok
a társadalomra.
Merthogy az úgy van,
hogy a jó úgy jó, ahogy van,
különben a kutyának dobott csont,
a varázsszőnyegen eloson.
(Glória komák)
ÉS értette a komám,
hogy a világ
kényszerzugát
eszi a szú,
s ez az otthon.
Tokaji Aszút
sosem ízlelt a gond,
de naponta berúgott,
az volt a sikk,
ha ÉS-be hányt
a villamoson.

Történelmi korokba
álmodva a jelent,
kéthetente megjelent
a suskus,
az igazi paksus,
s álomkórba
ringatózva,
a csont szolgálatában
repültetek a szőnyegen.

A mennyeknek könnye is hull,
ahogy a hazug hozzánk simul.
Kényszer hit és kényszer bűn,
a nyakunkra tekerül.

A kényszer história üzlet,
torz látást és torz érzést szül.
Az nem lehet, hogy a becsület,
a becsület szemlesütve szégyenül!

Én nem loptam Atyám!
Mégis mutogatnak rám.
Senki semmit senkinek,
sose hisz senki Senkinek…

Én nem csaltam Atyám!
És kamatot szabnak rám.
Senki semmit senkinek,
sose hisz senki Senkinek…

Én nem loptam, én nem csaltam,
én nem fizetek!
Soha semmit nem hazudtam:
Én nem fizetek.

Mások bűnét hordja vállam
és mások büntetéseit nyögöm,
senkik uralják a vágyam,
s eladják Hazám a hátam mögött.

A harc bennem, s őseimben
egy szabad, becsületes világ
után örök. A hit a szívekben
és a lelkekben újra nyíló virág.

Üzenem a Senkinek,
a bűnökért senki más;
a bűnösök megfizetnek!
Senki, senki, senki más.

Senkinek rongy életünkért
semmi fizetség nem dukál,
a kifosztott vágyainkért
az ég átka sújt majd rá!

Az nem lehet, hogy a becsület,
a becsület szemlesütve szégyenül!
Istenatyám szívemet, lelkemet
néked szentelem, s az Ige beteljesül!

- MAKING MONEY ?
- BEING PART OF A PROFESSIONAL HIGH-TECH COMPANY ?
- EARNING YOUR LIVING WHILE SURFING THE INTERNET ?

AND FINALLY: TAKING PART IN THE BIGGEST ADVENTURE SINCE THE INTERNET EXISTS?

YES?

Egy "József Attila Díj" tulajdonosának, egy ifjú titánnak a verse,aki külföldön a magyar lírát, a magyar irodalmat képviseli!

VIZELEK A KONYHÁRÓL

Kakasszóra virradásom elég,
a baksa hömpörgetése izmomm dagasztja.
Ébresszen anyám, tánti a habos
kakaót hozza. Börcsökök nyekkennek
juharom (ó, rossz jel!), fejemben macskák
zenélnek, gyógyszerem farkukra lép.
Ott alant (igen, mennyire érzem!)
gurnyog a salak; csikar, teher,
pozdorjában a cigányfúró, a schwarz.
Eldobnám szívesen, de felettünk
trónol apósom (kicsi a rakás),
a csesznekbasznaki góré - kábelfektetés
idusán. A mosókonyhában toporgok
(vak liba a deres takonyban),
horkantok, felállásom (most) csak
a sparheltre ér, onnan sasolom
a stelázsit. Pökök a csűrre, facsarok
a ménkű pusztába.
Délibáb pörcen az égre,
bólogat petrencém, és nem
a böködüllői gémeskút,
(ezt felejtsétek el),
Marhák, vissza legelni!

Írta: GRECSÓ KRISZTIÁN

KESERVES

Adj rám ruhát, úgy didergek,
csúf bűnökre szép kegyelmet.
Aki megjön, aki elmegy:
lásson boldognak a gyermek.

Apát nemzettem magamnak,
nem mondta soha: „fiam vagy”…
S most öltözik anyám, árva,
télbe, vadlúd-vacogásba.

Sokat jártam egyik utcán.
Rám fonódott zöld borostyán,
de gyökerestől letépték
vijjogó vénasszony-vércsék.

Adj rám ruhát, úgy didergek,
csúf bűnökre szép kegyelmet.
Gyilkoltam is, ugye hitted?
Károgjon varjú fölötted!

Arcom keserű rajzú márvány
ördögé, angyalé.

És te vagy aki kibontottál
jég közül, tűz közül.

Megvillant élet...

Végtelen az idő
és örök a folyó,
tovalengő felhő
pusztaárnyékoló.

A felhő szétfoszlik
semmiségbe úszva.
De a puszta mégis
árnyékos. Csak puszta.

KOSPÁSZTORLÁNY
KÖDKÉK SZOKNYÁBAN

Kis kospásztorlány
élt a Körözs mellett,
s szoknyája vígan a
kék idöbe lengett.

Álom volt ö, s tudtam:
én is álom leszek.
Óh, álom: az álmok
eltünö szekerek.

Amikor elhagytam,
s amikor elhagyott,
minden dallamot a
furulyámba rakott.

"Csillag voltam előbb,
aztán gyermek lettem
s gyertyaként szívem
a tenyerembe vettem.

Sötét esztendőkben
úgy néztem a tájat
s Isten simogatta
gyönge kis gyertyámat.

Ment előttem farkas,
jött utánam bárány,
- kastélyt vehettem vón
gyertyám fénye árán.

Kastélyt vehettem vón,
nem vitt rá a lélek.
Végtelenből így is
végtelenbe érek.

Félnek a poroszlók

Páncél övezi testük
És kard az oldaluk,
S a szívük mégis reszket
És vacog a foguk.
Levél ha zörren: az ő bűnük zörren,
Kakas ha szól: az ő vétkük kiált,
A piros hajnalt és a naplementét
Úgy nézik ők, mint véres borzadályt,
Ábel vérét, a mi kiontott vérünk…
Félnek a poroszlók.

Láttátok már őket szembe nézni?
Én nem láttam őket.
Láttatok már köztük büszke főket?
Én csak dölyföst láttam.
Földig hajtja őket
Rablott arany terhe, mint az ágat,
Sűrű festék alatt arcuk sápad.
Félnek a poroszlók.

Aki biztos, bátor;
És nem dühöng az, akié a föld,
A tulajdon és a szövetségsátor.
Az ordítás, a toporzékolás,
Az ütlegelés nékik mind kevés,
Új gyötrelmeken törik a fejük,
Mert fáj nekik a néma megvetés
S a hideg gúny, mely arcunkra fagyott.
S tudjátok, a sok cécó mire jó,
ha a sok heje-huja, vigalom?
Eltitkolni, hogy inog a hajó,
S dűl be a víz a lyukas oldalon.
Félnek a poroszlók!

Caesar és Antonius katonái,
A légiók utódai ….. ezek?
Ezekre szállott az imperium,
Az aranysasok s az acélkezek?!
Jöttek, mint az éjféli tolvajok
És besurrantak a nyitott kapun
És mint a posvány terpeszkedtek el,
Mint mocsár gőze városon, falun,
S azért, mert útjuk szegi pusztaság,
S jelöli pusztulás és könny és vér,
Amihez fáradt testünket kötötték:
Rongy saroglya, nem diadalszekér!
Hol vannak hát a hősök, férfiak,
Babéros költők, számlálatlan sok?
Hol vannak a Catók s a Senecák
S a szenátus s a filozófusok?
Ezekre - egy ványadtabb ég alatt
Csak a magukat kendőzés erénye
S a régi Róma romlása maradt!!
S mert lelkük üres, mint a felfújt hólyag
Úsznak színén a megáradt folyónak,
De félnek, félnek, félnek a poroszlók!

SZEDD ÖSSZE MAGAD, MAGYAR !

Mások szellemi tüze tarlóvá teszi lelked,
ha nem térsz át szellemi harcra, mert mit sem
ér a lélek bánata, mi gúzsba köt csak, s erre nem
érsz rá most, de ha eltaposni hagyod magad,
gondolkodás nélkül eltaposnak.
Hiszen ez a cél!

Hályog a szemeden nem enged meglátni
semmit abból, mit veled tesznek; hit
már kevés – elszántság kell és tett, mi
győzelemre vihet, s a régi magyari
gondolkodás tűzét benned feléleszteni!
Legyen ez a cél!

Mások az orrod elől viszik el magyarságod,
amíg a kétségbeesésed nyaldossa elvesző álmod,
s mindannyian megtöltjük az árkod,
ha nem felfelé zuhan a gondolatod…
Szárnyalj most szellemedben, Magyar!
Mert már ez a cél!

Legyél a raffináltnál sokkal okosabb!
Gondolkodj, és lásd át tetteid következményét,
hogy az ellened küzdő észjárását is birtokold:
ismerd fel annak gondolatmenetét!
Előzd meg azt, mit akarnak tenni ellened…
Mert most ez a cél!

A cél: Magyarország!
Nem az enyém, nem a tied, mert a mienk.
Aki kirekeszti a térképről országunkat,
azt megveri a Magyar és az Isten!
A Szent Korona Hatalma Él!
Tudd, hogy mi a cél!

Szedd össze magad, Magyar!

AZ ÉLET DELE

Felhágsz, éltem napja, eged délpontjára,
Ragyogva omlik rám fényed hév sugára.
S ah, tudom! valamint felért szép delére,
Szintolly gyorsan leszáll nyugovóhelyére
Hanyatló pályád!

Nem volt ekkorig is felhőtlen futásod,
De hamar felderűlt rövid elhunyásod.
Csak azért rejtezél néha fellegekben,
Hogy fátyolod alól annál kedvesebben
Mosolygjon orcád.

Nem adtál szüntelen tüskétlen rózsákat,
Nem lengettél mindég lágy Etéziákat:
De adtál víg elmét, erőt, barátságot,
Angyali érzéssel tölt édes órákot
Cypris ölében.

Mit várjak ezután, nem látom előre;
Könnyes szemmel nézek a multra s jövőre:
Annak örömeit sírva emlegetem,
Ennek komor képét előre rettegem
Setét ködében.

Kuruc vérben megalvad a szándék,
csak a tett éltethet sorsomért,
mert ez nem a halni akarnék!
Mint a köpönyeg, mely tekereg,
s becsap, ha hagyod magad,
úgy kering a gond köztetek.
Mutogass! Ki így, ki úgy remeg,
s halott már rég az akarat bennetek.
Kell kiáltni, hogy rossz!
Ez is, az is kacsintott;
pajkos játék nektek a kín,
a lélekhalál közben szít:
Ti nagyon tudók,
nem tettetek semmit!
A mindig ígért csoda,
a nadrágszíj igazító politika
nem hozott, vitt.
Szorul a szíj már a nyakunkon,
s ha jajongunk,
mert a szíj már a nyakunkon,
hát ujjongjunk;
ha nyúlik a póráz és szorít a lét.
Isten benned volt a szándék,
hogy az ember talpra álljék
és kezébe adtad a lehetőséget,
alakítsa sorsát, tettei által életét.

Jól be kell sározni őket!
Mert gyűlölködők:
mert bírálják tetteinket azért,
mert bűnözőt kiáltanak azért,
mert szélsőségesek azért,
mert radikálisok azért,
mert populisták azért,
mert homoszexuálisok virágzásáról beszélnek azért,
mert nem engedelmesek azért,
mert pedofilt kiáltanak azért,
mert nemzetben gondolkodnak azért,
mert élnek jogaikkal azért!

Jól meg kell alázni őket!
Mert gyűlölködők:
mert a csőcselékkel vannak azért,
mert kétségbe vonják szavaink azért,
mert nem határolódnak el azért,
mert maffia módszerekről beszélnek azért,
mert Che guevarat nem szeretik azért,
mert nem unták meg a tüntetést azért,
mert az utcán hangoztassák véleményüket azért,
mert gyülekeznek azért,
mert nemzetben gondolkodnak azért,
mert élnek jogaikkal azért!

Tudják meg, nincs helye bírálatnak!
Törvényeket kell alkotni;
„fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit
és vezető publicistáit,
hogy mire számíthatnak”
Tessék igazodni, mert mi:
„nagyjából elhisszük, hogy körülbelül jó.”
Akadékoskodnak, hát nem uraim,
itt gyűlöletnek helye nincs;
tessék beállni a sorba és húzni, húzni
a pokolba is, de menni, menni előre!

Jól meg kell gyalázni őket!
Mert gyűlölködők:
mert hazugot kiáltanak azért,
mert csalóknak neveznek azért,
mert erkölcsi válságról beszélnek azért,
mert nem toleránsak azért,
mert szítják a tűzet azért,
mert oltják a tűzet azért,
mert morálról papolnak azért,
mert szegények azért,
mert nemzetben gondolkodnak azért,
mert élnek jogaikkal azét!

Meddig gyaláz a földi gyom?
Szívem, lelkem csak nyomorog.
Senki se bölcs itt, senki se.
Senki se boldog, senki se.
A dac és a düh mindenütt.
A dac és a düh mindenütt

Meddig hull a könny az égből?
Szívem, lelkem nyög, dübörög.
Senki se érti, senki se.
Senki se félti, senki se.
Dübörgő dacom és dühöm.
Dübörgő dacom és dühöm.

Ideig óráig nap süt;
Érik a kalász, a gyümölcs;
Jön az ősz, majd a kemény tél;
Böjti szelek űznek el tél.
Látszat rendje a világnak,
hervad szára a muszájnak.

Meddig gyűl a kín arcomon?
Sorsom nyűg és sír vállamon.
Senki se fogja meg kezem.
Senki sem érti meg eszem.
Sutban ül a dac és a düh.
Sutban ül a dac és a düh.

Meddig csukódik az ajtó?
Boldog bárkák szívnyugtató
földi ajtaja nyílj ki már!
Kesergő szívek várnak rád!
Csak dagaszt a dac és a düh.
Csak dagaszt a dac és a düh.