Nézem a kezem,
Ezzel dolgozok,élek s ha kell ölök.
Mi mindenre jó, el sem lehet képzelni
S mi mégsem figyelünk rá ahogyan kellene...
Tele vagyok fájdalommal, s egy kés hever a kezemben.
Végighúzom éles pengéjét az ütőerem gyanánt, majd spriccelni kezd a vérem, s lassan mindenhol vörösen izzó leve lesz,
S a véremmel együtt lelkem is kiszáll testemből.
Már nem érzek fájdalmat csak megkönnyebülést, földre rogyva, várom a halált, elfehéredik minden, s már egy jobb világba vágyok... Mindig is szerettelek, sajnálom!

Masíroznak a hangyák!

Eső lesz vagy könnyek hullnak?

Kaszíroznak a bandák!

Erő lesz vagy mind lenyúlnak?

Szőnyi Bartalos Mária - Magyarország

Magyarország

LÁNYOK A KERTBEN
(életkép)

A száraz földben kapa serceg,

Ahogyan a lányok a kertben

Virágzó eperföldet kapálják;

A kemény földet fellazítják,

A hantokat is porrá zúzzák.

Mint az eperszirmokon zsongó

Méhek, duruzsolnak egymással

A lányok, a szépek, s a kapák

Alatt éled a kerti világ!

Kaján mosollyal néz le a Nap,

Sugara minden lányt símogat,

De felhőt gyűjt már a kéklő ég!

Nevetve, kacagva végeznek

A lányok a kertben négyesben.

Összekoccantják kapáikat,

Jól esett a mozgás – csevegnek.

Kipurult arcok, mosolyszemek

Ragyognak, mert életre valók.

Megbeszélik, holnap ugyanitt

Bekapálják a répát, borsót.

Már az ég is dörög; akarja

A lányok fejezzék be mára

Hull a zápor és ők sikongva,

Kacagva befutnak a házba.

Akkor itt válaszolok.

TETŐN
Kós Károlynak

Ősz nem sodort még annyi árva lombot,
annyi riadt szót:"Minden összeomlott..."

Nappal kószáltam,éjjel nem pihentem,
vasárnap reggel a hegyekre mentem.

Ott lenn:sötét ködöt kavart a katlan.
Itt fenn:a vén hegy állott mozdulatlan.

Időkbe látó meztelen tetőjén
tisztást vetett a büjdosó verőfény.

Ott lenn:zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn:fehér sajttal kínált a pásztor.

És békességes szót ejtett a szája,
és békességgel várt az esztenája.

Távol,hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.

Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullámzó horizontott

Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", miért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol" elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

S számlálhatatlan új Sztálin -
A jobb világnak nincs jele.

SZÍKEK DALNOKA

Lehet, volt - szavam megbicsaklott.
De tetteimben tiszta voltam.
Akit a sorsa sűrűn csapkod,
kereshet az vigaszt a borban.

Akit ima, sem káromkodás
nem oldoz, nem könnyít a lelkén.
Szíve örökké zúzmarás.
Nem ringatózik mesék selymén.

Borongós annak napja, éje.
Szomorú, mint az őszi puszta.
Nem vágyódik derűre, fényre.
Tél jön, örök, már érzi, tudja.

Megbékél sorssal, a világgal.
Nem zavarják szelek, ködök.
Már elkészült a számadással -
Mi hátra van, majd elpörög.

SZÍKEK DALNOKA

Lehet, volt - szavam megbicsaklott.
De tetteimben tiszta voltam.
Akit a sorsa sűrűn csapkod,
kereshet az vigaszt a borban.

Akit ima, sem káromkodás
nem oldoz, nem könnyít a lelkén.
Szíve örökké zúzmarás.
Nem ringatózik mesék selymén.

Borongós annak napja, éje.
Szomorú, mint az őszi puszta.
Nem vágyódik derűre, fényre.
Tél jön, örök, már érzi, tudja.

Megbékél sorssal, a világgal.
Nem zavarják szelek, ködök.
Már elkészült a számadással -
Mi hátra van, majd elpörög.

A ballada témát később folytatva, megkérdezném, hogy ismeri e a Nagyszalontán élő Gábor Ferenc verseit?
Ízelítőként itt közlök néhányat.

Gábor Ferenc
HINNI

...mert minden éj után jött még virradat.
Minden zimankó után kisütött a nap.
Minden jégverés után újra nőtt a fű. -
Ne csüggedj hát, ne légy kishitű.

Bízzál.Noha rádzuhant a tél.
Biztos elvész, aki nem remél.
De aki hisz, akar - megmarad.
Elérheti a jövő nyarat.

Élhet a nemzet is egy jobb századot.
Elrabolt földed visszakaphatod,
nyelved zamatát, igazad kegyét,
lelked jó mézét, az ősi zenét.

Ezért mondom: jöhet virradat.
Visszakaphatod elvett igazad.
Visszakaphatod mind, ami a tiéd
volt -
ha lélekben nem leszel szolga,
nem leszel cseléd.

Gábor Ferernc
EZÉRT ZOKOG BENNEM A HANG

Tudom én, a könny nem vagyon.
Én Sikát mégis megsiratom
mindég, amikor róla beszélek.
Nem csupán, mert sorsom a sorsa,
nem, mert minden igéje kín,
de
az igék mögött a múlt,
az ember,
az "alulsó Magyarország":
milliók jaja, szenvedése
tör fel bennem, mint szökőár.
Ez fáj!
Ez szorítja össze a torkom,
ezért zokog bennem a hang,
mert - sokak szerint - ma is bitang,
ki szólni mer.-
Hej,
már hány jajt, hány könnyet lenyelt
az a "réteg"!
Bennem ezek a könnyek égnek,
mert
ma sincs vége a szörnyűségnek.
1977

Gábor Ferenc
KERŰLNÉL CSAK TE AZ UTCÁRA

TI, népatyák! Ti,"nemzetféltők"!
Hol van köztetek egy Széchenyi,
aki egy évi jövedelmét
a Nemzet asztalára teszi?
Csak torkotok van és zsebetek.
Békültök, privatizáltok -
s közben úsznak a milliárdok -
s szanáltok száz gyárat, üzemet,
És mit fáj érte a fejetek,
Ha százezer utcára kerűl?...
"Legalább nem lesz egydül
aki kenyér nélkül maradt -
legalább lesz, aki télen
bagóért söpörjön havat"

De kerülnél csak te az utcára
három "pocfogó" apjaként -
és nem látnál semmi reményt,
hogy lesz betevőd a télre.

Hogy lehet ilyen törvényt hozni?
Hát, van nektek Istenetek?
Hisz azt a kenyeret eszitek
mit a nép izzadt! - A fejetek
nem jó helyen van, esküszöm,
Ha hóhér vagyok, leütöm

A ballada témát később folytatva, megkérdezném, hogy ismeri e a Nagyszalontán élő Gábor Ferenc verseit?
Ízelítőként itt közlök néhányat.

Gábor Ferenc
HINNI

...mert minden éj után jött még virradat.
Minden zimankó után kisütött a nap.
Minden jégverés után újra nőtt a fű. -
Ne csüggedj hát, ne légy kishitű.

Bízzál.Noha rádzuhant a tél.
Biztos elvész, aki nem remél.
De aki hisz, akar - megmarad.
Elérheti a jövő nyarat.

Élhet a nemzet is egy jobb századot.
Elrabolt földed visszakaphatod,
nyelved zamatát, igazad kegyét,
lelked jó mézét, az ősi zenét.

Ezért mondom: jöhet virradat.
Visszakaphatod elvett igazad.
Visszakaphatod mind, ami a tiéd
volt -
ha lélekben nem leszel szolga,
nem leszel cseléd.

Gábor Ferernc
EZÉRT ZOKOG BENNEM A HANG

Tudom én, a könny nem vagyon.
Én Sikát mégis megsiratom
mindég, amikor róla beszélek.
Nem csupán, mert sorsom a sorsa,
nem, mert minden igéje kín,
de
az igék mögött a múlt,
az ember,
az "alulsó Magyarország":
milliók jaja, szenvedése
tör fel bennem, mint szökőár.
Ez fáj!
Ez szorítja össze a torkom,
ezért zokog bennem a hang,
mert - sokak szerint - ma is bitang,
ki szólni mer.-
Hej,
már hány jajt, hány könnyet lenyelt
az a "réteg"!
Bennem ezek a könnyek égnek,
mert
ma sincs vége a szörnyűségnek.
1977

Gábor Ferenc
KERŰLNÉL CSAK TE AZ UTCÁRA

TI, népatyák! Ti,"nemzetféltők"!
Hol van köztetek egy Széchenyi,
aki egy évi jövedelmét
a Nemzet asztalára teszi?
Csak torkotok van és zsebetek.
Békültök, privatizáltok -
s közben úsznak a milliárdok -
s szanáltok száz gyárat, üzemet,
És mit fáj érte a fejetek,
Ha százezer utcára kerűl?...
"Legalább nem lesz egydül
aki kenyér nélkül maradt -
legalább lesz, aki télen
bagóért söpörjön havat"

De kerülnél csak te az utcára
három "pocfogó" apjaként -
és nem látnál semmi reményt,
hogy lesz betevőd a télre.

Hogy lehet ilyen törvényt hozni?
Hát, van nektek Istenetek?
Hisz azt a kenyeret eszitek
mit a nép izzadt! - A fejetek
nem jó helyen van, esküszöm,
Ha hóhér vagyok, leütöm

"A ballada formai kérdéseinek sorába tartozik dallamainak vizsgálata is. *Tudjuk, hogy a ballada mindig a szöveg és dallam együttesében jelenik meg a nép ajkán, s ma már egyre világosabban látjuk, hogy nem is csak ez az együttes jellemzi, mert egy igen jelentős – tragikus és víg témákat előadó – csoportjukra a játékos-táncos előadás is jellemző volt, sok helyütt jellemző még ma is." (Im.: 518. p.)

Örülök, hogy itt találkozunk!

Sinka István

MAGYAR TÜNŐDÉSEK
I.
Hajunkon sír a szél,
fut velünk a folyó,
nem volt, s nem lesz soha
sorsunkkal bajoló.

Vérpiros a hajnal,
fekete a lovunk
s egyenkint örökre
csóktalan távozunk.

Nevünkre eső hull,
s ki siratja,hogyha
emlékünket is a
végtelenbe mossá?

Van ki korán lehull,
róla lepke hoz hírt:
vágyott, nőtt, elsülyedt,
s küzdött, ameddig bírt.

Jogáért ki felkél
közülünk csatára,
annak virágtalan
sír lesz a hazája.

II.
Bámulom a holdat,
gyászolom Zám Esztit,
messze járok, mégis
kersem a messzit

Útak tövise szúr,
pókhálószál befon,
hajót sülyesztene,
annyi a bánatom.

Ha folyóra hajlok,
inni egy korty vizet,
az is szegény, csak a
könnyeimmel siet.

S hogyha tóba nézek,
hol a kékség pihen,
temetést látok csak
alvó tükreiben.

Így élek. Haj élet!
S az ország terein
átnyöszörögnek nagy
koldússzekereim.

II.
Én vagyok Nagy András,
ki erremenőben
megállottam itt a
rohanó időben.

Lábam e tájról egy
egy tapodtat se megyen,
- nyár van a szememben
s virág a szívemen.

Éjjeim egére
talán azért adott
egy helyett a sors száz
fekete csillagot.

Száz fekete csillag.
S ha csak egy is lehull,
jeléből értse meg
minden idegen úr:

börtönnek, bilincsnek
lerázom a gondját -
Magyarul az ilyet
szabadságnak mondják.

Az is lehet hogy a köveetkező sorokat írná:

Sinka István

DENEVÉREK HONFOGLALÁSA
/részlet/

Ha nem volna naponta préda az életem,
ha nem volnék ennyire elhagyott,
s ha élne bennem valami remény,
azt mondanám felőle, hogy hazám.