Eszmélet járta szeszekkel
Uralom csomósan magam
Szinte letépi szám a bőrt
Rossz múltad rímeli szavam

Múlik zarándok rongy időm
Böjtölöm sok rossz napomat
Úr vagyok, ördögé a bűn
Rendőr frász rág és fojtogat

Szenvedőn hánytam verseket
Emlék nem járta helyeken
Mikor legjobban akartam
Szájon vágott a szerelem

Legyen hát amint akartad
Uram tiéd a gondolat
Legyen enyém a tüntetés
Pokolra züllöm magamat

Alszom a világ tetején
Sírtam verset már eleget
Mézet szűrve dalol a nőm
Mégsem fog macskám egeret

Eszmélet járta veszetten
Áztatom ördöngös szavam
S ha elhagy vétséges eszem
Majd parázlak kovácsosan -

Eszméllek kretrén grimasszal
Csak kacaglak cagányosan…

Identitás

Kemény vagy, akár a héj.
Se fájdalom nem ér, se kéj.
Nem érzel, így óvod magad,
míg magadból semmi sem marad.

Üres vagy, akár egy kagyló.
Magadra záruló ajtó.
Üres vagy, akár fa odva:
nincs tartalom, csupán a forma.

Nincs átjárás kint és bent közt.
Magaddal állsz mindig szemközt.
Úgy fürkész mindig a szemed,
mint aki tükröt keres,

szem azonban úgy nem láthat.
Ki maga nincs: másra nem találhat.
Mert háttal állsz magadnak,
nincs, aki vigasztalhat.

Árnyék, mi nézi a testnek
helyét, mi árnyékot vethet.
Elvágva így önmagától,
távol, mi közel, s mi közel, mi távol.

harangok konganak,
nyílnak rozsdás kapuk -
a gólem megszületett
de nincsen vissza menni út-

nőjön Jákob létra
kivérzett szívemen -
dörögjön szent haragja
mert együgyű és esztelen

a "hetedíziglen"
idol áll ma bosszút -
Isten bárányán a bűn
farkat növeszt és koszorút

nem tud könny születni
a vér folyó fagyott –
roppant káosz fedelén
haldokolnak a csillagok

Csak semmi hull, vak semmire
Elmúlik, mi hozzánk tartozott
Vérgőzös kocsma lett a világ
Tál lencséért árulják a holnapot
Talmi vágy és hamis csillogás
A mámor kendermagvetése
Ne keresd hát, hol az igazság,
Ha szól a harang repedt gongütése.

Semmi-lét hull, csak semmire
Terjeng az árulás illata
Totális erőszak lett a világ
Megront a csábítás pénz szaga –
Reciprokra áll a váltó
Ami alul volt felülre kerül -
Minden könnycsepp hiábavaló
Áldozat a megrontott életen felül.

Ki viszi át a szerelmet

Nagy László:

VÁLLAMON BÁRÁNYOS ÉGGEL

Fájás szúrt, ha kergettem kutyát
Hóval mostam a hold árnyékot
Könnyem sózta, hogy ne sajnáljam
Mikor a tej már forrva habzott

Éreztem lázat éjszakákon
Légy szállt a tejbe, mikor alvadt
Pereltem néha Istenemmel
Hogyha szeret - miért sanyargat?

Nyomor és jóság hajlott össze
Áldott a bárány és a bűnbak
Hiába szánjuk bűneinket
A bölcsek bölcse most is hallgat

Az életem Sikátorváros,
tétován bandukolok benne,
s minden sarokból, kapualjból
fekete árnyak jönnek szembe.

Sok a titkom Ők. És valamennyi
Sikátorváros csavargója.
Várják, hogy bolond véremet
kiönthessék a józan hóra.

Úgy néznek rám, vad gyűlölettel,
mint emlékpénzes, dölyfös úrra.
Mögöttem nő a csőcselék
és egyre szűkebb lesz az utca.

[SZÜLETÉSNAP]

Ma is a titkok erdejében jártam
Fáradt köd szitált a tompa ég alatt
A keresztúton fénylő jelre vártak
Babiloni, halálra szánt férfiak -

Dalolt fű, fa, virág - csillag-kő patak,

De némák lettek, akik énekeltek
Anyák nem szülnek többé gyermeket
Kutyám szűköl – itt az Armageddon!
Nem hiszek többé senkinek...

A civilizációk elmerülnek -

Inog a világ, útra kelnek a jéghegyek
Gleccserek sírnak letérdepelve
El Ninó vágtat -
Vihart szülnek a mérgezett tengerek...

A hamis világ: új Szodoma otthona -

Megrontott fia Atyjára támad
Bélyege a cinkos ölelésnek:
Halál és üzlet...
Vérrel írt jelet küld a mennyországnak.

Ma is a tikok erdejében jártam -

Távozz tőlem el
Ne kelljen lepel
Add tovább nyomban
Mind-mind idegen

Egy jottányit se
Búval aszottan
Nem hasad talán
Csak Eddig ne tovább!

Ki akar Krisztus
Sebébe nyúlni?
Sírig nyom követni
Hirtelen Tamást -

Ég szakadjon rád
Új Armageddon -
Rázd meg Zagreusz
Bíbor phalloszát!

Tiltsd meg Orfeusz
A szolgaságot -
A Júdás csókot
És az árulást!

Tanítsd a poklot
Embert szeretni -
Nem tud ott lenni
A temetőkben –

MERT NEM VOLTÁL VELEM

Nem voltál velem,
pedig oly szépen jött az este:
szeliden, mint a szerelem.

Fütyörésző szél indult esti útra.
Legényesen. Kék hegy-lányok várták.
Nótás aratók jöttek a mezőkről,
és a szívükből messzire dobálták
a vidámságot és az életet.

Az ember aki ezüst szárnyakat növeszt
Sír, ha felhők takarják a hűtlen napot -
Most boldog, ha a fény színeit festi meg

Tanúnak hívom a termő évszakot
ahol feledőn karol belénk a csend
belesüvítve kiáltok egy nagyot -

Megcsúfolt bennünket a szabadság
mert e büszke cserép nép már jóllakott,
betéve tudja mi az igazság –

A csorba Napúton részegen
szétrebben a négy égtáj felé -
ki tudja mit gondolt hirtelen?

Oly báván és idegenül
kocsmák során sorsát rontva
alkohol mámorba merül -

Ím ő volt szánt balogja
a gömbölyű világnak -
ősi tölgy tépett lombja

Régi dalok hőse -
kincses múlt - ma jövő
elherdált örököse –

Megrontott vére
kergette egyre
küszöbre, félre -

E hontalant
felszámolják
mert sorstalan

Ne sirasd -
vess elé
pár garast!

Szegény
bodri
legény

Mély vizek hajósa

Egy gondolán megyek az éjbe,
a gondolán nincs evező:
viszi az éj ezüst-szeszélye.
Nyárfasor. Apám a parton
fehér kendővel integet.
A túlsó parton szőke lány
piros fonalon húzza át
a gondolát: a szívemet.
Valaki penget egy gitárt,
s a vén kaján hold fölnevet:
-eredj, eredj, bolond gyerek,
az a fonál majd elszakad,
a vágymadár is elrepül,
a gondolád is elmerül,
s te ott maradsz majd egyedül,
mélyen, mélyen, kegyetlenül,
a csillagfényes víz alatt

Az első versek - és a börtön évek.
A véres hóban vergődő madár,
A kezed - arcodon az idő jelei, -
Halál járta út, mely karjaiba zár.

A csönd. A tél. A világ-egyedülség.
Az ember emésztő dühe maga ellen.
A fölingerelt eszmék, mint a tüskék
Hűség karmai Tebenned és énbennem.

És ma? Sírásója támadt a magyarnak -
Fiai csúfolják ötvenhat kincsét -
Uram, adj megnyugvást a megtagadottnak!
Ne oltsa el lángját a keserűség.

Már égre csap az árulás illata,
Megcsúfol a rontás Júdás szava -
Hiába múltak el a börtön évek,
Tort ülne feletted új ellenséged –

Sietős nepper öli szavát
Bankár reklám csúfolja nyelvünk
Megélhetési kultúrharcos
Mutatja így Rosszarcát nekünk

Ellopja, ócsítja szellemünk –
Már csak a zuhanás van hátra
Mert Pongrátz Gergely hazájában
A pénz ült létünk trónusára –

Hamis, érték nélküli szavak –
Sunyi tekintet – tűrni tanít -
Véreink a megtagadottak
Erdélyországtól Vajdaságig.

Város és falu

Autók rohannak, szirénák búgnak,
üvölt a mámor:
a falu felé csöndes akácsor
ballag.

Itt cédaság, pénz-cirkuszok,
hol lelkek vérén hízik
a dölyf és az éhség.
Ott minden neszre szelíd fehérség
figyel: a templom.

I t t:bordély-gyárakban készül az ember,
az árva Istenháza fázik,
a temetőből lenéz a Halál
és hahotázik.

József Attilának, a föld alá
1.
Én nem láttalak soha téged,
egy-két rímed villámlott csak agyamban.
Itt rejtett el engemet a természet,
itt élek az Alföldön egymagamban.

Itt élek egyedül és a magányra
újabb magány-abroncsot veretek ...
Engem mikor fognak szétdarabolni
az őrülten vágtató kerekek?

Mikor repül már fel vérem az égre,
amelyet majd alkony gyanánt betölt?
A Kárpátoktól le az Al-Dunáig
mikor lesz véremtől piros a föld?

2.
Pengékkel volt kirakva látomásod,
hívtad a lágy álmot és belökött
egy kéz az irgalmatlan Űr fagyába -
és feldaraboltad az örököt.

Az emberszív volt űr és irgalmatlan,
otthonod farkasok sívó hava,
bőgtek az emberfarkasok tanyádon,
s meghalt anyád, a békítő anya.

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok állása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
Esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,.
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend,
s nem vesz magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
A kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada,
mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már,
s a sújtó kéz is - szent, szent jóvátétel -,
hasznos anyaggá vált a föld alatt.
A víz szalad, a kő marad,
A kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel,
és épít régi kőből új hazát.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok,
s a víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.