Simonyi Imre

H A T A L O M

Csupán a tébolyult üvőlt
s a süketnéma hallgat.
E hajnalon belep a csend
ám füle nőtt a falnak -

Az elnémító hatalom
torkán akad még a tömeg!
A faluszélig hallhatóan
húznak egy harangkötelet...

Baka István

CIRCUS MAXIMUS

Még kifeszül fölénk a mennybolt
felhőkkel foltozott,kék sátora,
beissza még a vért a megsötétüllt
porond lucskos fűrészpora,

a nézőtér is tapsol,bár a ponyvát
morogva rázzák az űri szelek,
s a lyukakon átvillanik a Semmi,
az előadás vége közeleg;

ülünk még,bár hasadozik a vászon,
elpattannak a fény kötelei,
oszlopok dűlnek,ám mi egyre várunk,
rettegéssel és reménnyel teli,

bár előttünk csak Isten és a Sátán
megunt bohóctréfái zajlanak,
s mi hahotázunk gyáván,míg a mennybolt
rossz sátora fejünkre nem szakad.

Páskándi Géza

EGY JOG-SZERZŐ POLGÁR PANASZA A PÓRHOZ

Magányos úton...

Magányos úton építek egy házat,
Betérhet hozzám, aki erre fárad,
Aki dalolva, virágot keresve,
Eltéved a mély életrengetegbe.

És őszi estén, míg az avar sír majd
S utolsó szirma hull a rózsáimnak,
Magányos vándor, múltakba révedve,
Emlékezik majd egy tündérszigetre.

Weörös Sándor

MAJOMORSZÁG

Hej de messze majomország,
ott terem a majomkenyér,
majomablak majomrácsán
majomnótát ráz a szél.

Majomtéren,majomréten
majomhősök küzdenek,
majomszanatóriumban
sírnak majombetegek.

Majomtanártól majomlány
majomábécét tanul,
gaz majom a majombörtönt
rúgja írgalmatlanul.

Megépül a majommalom,
lesz sok majommajonéz,
győzve győz a győzhetetlen
győzedelmes majomész.

Majompóznán majomkirály
majomnyelven szónokol,
egyiké majommennyország,
másiké majompokol.

Makákó,gorilla,csimpánz,
pávián,orángután,
mind majomújságot olvas
majomvacsora után.

Majomvacsoraemléktől
zúg a majomreterát,
majombakák menetelnek,
jobbra át és balra át.

Weörös Sándor

FEKETE KANDÚR

Kányádi Sándor

VALAKI JÁR A FÁK HEGYÉN

valaki jár a fák hegyén
ki gyujtja és oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddig utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon mikor zuhanok
meggyujt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

Farkas Árpád

APÁINK ARCÁN

Itt Erdélyben a suvadásos dombok
a férfiakban éjjel mélyre szállnak,
reccsenve nőnek meg a pofacsontok,
s a vízmosásos szemekben az árnyak

nézik,nézik évezredes hosszan,
hogy a türelem partjain milyen erdő ég el.
Hiába kenték be a füvet rétet
jelszavakkal és piros borjúvérrel,

mert felzúg makacs hajuk az éjben
és erdőtűzként világít
forradalmas-szép arcuk foszforeszkál,
hogy megleljük az utat hazáig,

ÉS MÉGIS ÉLÜNK...

Széttépve és összetörten,
Győzelmektől meggyötörten,
Már magzatként bajba-ölten,
Vándor bölcső-temetőben
És mégis élünk...

Dobra vernek minden vágyat.
Árverezés a vasárnap;
Nászunkra is gyászhír támad:
Üresek a gyermekágyak
És mégis élünk...

Elvadult a dűlők lelke:
Karót terem tarló,mezsgye;
Pusztul a föld egyre-egyre,
Hull a szikla tenyerünkbe
És mégis élünk...

Fogaskerék,futószalag:
Egyik elment,másik maradt.
Bölcsőnk,sírunk porrá szakadt,
Zokognak a kövek,szavak
És mégis élünk...

Hogyha sírunk: kiröhögnek.
Hogyha küzdünk fel is kötnek.
Hogyha kérünk: odalöknek
Történelmi kárörömnek
És mégis élünk...

Magyar szavad világ értse!
Anyanyelvünk létünk vére.
Anyánk szíve tetemére
Átok zúdult: vége,vége...
És mégis élünk!

Kiss Dénes

A HAZA HOMLOKÁN

NEM LÁTOD miként lebegnek el?!
Tapolca Celldömölk Keszthely?
Évenként hány városnyi suha
Fölszívja ég elnyeli föld
s merednek utcák házak kertek
aggok tekintetéről sebesen
Sajogják vakult- szótalan
kik és miért hibbannak el
kisebb-nagyobb városnyian!
S többen-e folyton többen-e?
Maradnak maguk s testvértelen
s várják valaki döbben -e
önzőn bután és pénzesen?
Mérik haláluk biztosan
s a mérlegen az elmentnek
országbillentő súlya van.
És egyre több sír domborul
mint magzatvesztő anyaöl
Elszótlanodik s öregül
a falu mert elköltözött
hová is a gyereksírás?
Enélkül komor a derű
és nem virágzik nevetés
kiég a szív a föld a fű
s mind nehezebb lesz a nehéz!
NEM LÁTOD hogy lebegnek el
Borsodok Szabolcsok Zalák?
NEM LÁTOD nem fogják kezük
szülők testvérek iskolák?!

Sárközi György

HIGYJ A CSODÁBAN

Mikor szélvész veri el a megfülledt meleget
S a világra hírtelen rámordúlnak az egek.
A riadt fák föld alá dugnák cifra ágaik
S már pergő jég öldösia fáknak virágait,
Higyj a csodában!

Mikor tikkadt éjszaka fú csöndet a falura,
A szérün asztagban áll és álmodik a búza,
S álmában a láng piros kísértetként föllobog,
Döbg a harang s locsogó hordóval szekér robog,
Higyj a csodában!

Mikor megzajdúl a föld,repedeznek a falak
És a padlót inogni érzed lábad alatt,
Halálravált asszonyog fut az alvó gxermekért
S emberhangon sír lovad,mert fél és nem tudjs mért,
Higyj a csodában!

(parafrázis József Attila versére)

Tudod, hogy nincs bocsánat

Legfeljebb, hogyha másnak

Ébredni késő, meg vezekelni

Magaddal ölre menni

A bűn, az nem lett könnyebb

Habár te meggyötörted

Szíved és lelked, mások sebeztek

Nem hozhat semmi enyhet

Ne vádolj, ne fogadkozz

Ne verd a pénzt a fogadhoz

Úgy mész el, ahogy jöttél

Dúskáltál, vagy követ törtél

Maradj fölöslegesnek

Az álmaid te fösd meg

Őrizd meg mind az illúziót

S kutasd az emberben a jót

Emlékezz, hogy hörögtél

A halál hintaján pörögtél

A pulpitus előtt hazudtál

S a jó ügyedben elbuktál

Atyát hívtál elesten

Magadtól hogy megmentsen

Őrülten röhögtél és sírtál

Nem akarva mindent kibírtál

Hittél a könnyű szóknak

Kárhozott feloldozóknak

Eltántorodtál, magadra hagyva

Rossz gondolatok vertek főbe-agyba

Megcsaltak, úgy szerettek

Tőlük egyéb nem tellett

És te is sokszor csaltál

A bűnből torkig faltál

Tudod, hogy nincs bocsánat

Kiterítenek, elásnak

De amíg el nem jön a holtod

Tartsd meg ember-mivoltod

Vagy vess el minden elvet

Bírd magad, szeresd meg

Hát dobd le most a jármot

És Őt is megtalálod

!