-------------------------------------------------

ÉRETTSÉGI TÉTEL
S GY: Önvallomásom parafr.
(Cantata profána)

"Örömünnep volt
A trágyadomb mellett
Ahol is engem
Egy disznó meg-ellett
Megtanított anyám
Magyarul röfögni
Orrommal mélyen
Magyar szarban túrni
Turkálás közben
Öntudatom ébredt
Nem vagyok én disznó!
Csupancsak egy féreg!"

Azt visítom régen
A harangszót hallva
Dőre, rút életem
A gyűlölet kardja.
Nézzetek szemembe!
Arcomra van írva
Rossz leszek a sírig
Magyarfób rasszista -
Szarvasok közt élek
Kiebrudalt vadkan
Tele lett a pofám
Finnugor szavakkal.

Tengetem a sorsom
Kövér, kemény makkon
Míg agyaram vásik
Lopva szerzett hasznon.
Disznónak születtem
Költő én nem leszek
Kilenc szarvasok közt
Átkozom népemet.

A fáklyák már égnek
Ünnepnapra várnak
De én nem lehetek
Fia a nagy háznak.
Az asztalok készen
A serlegek borral
De én nem ihatok
Ilyen dagadt orral…
Lábam sem léphet
Templom kapujába
Meggyújtom a lángot:
Ne éljek hiába!
Tűzvész hamujába
Rontom ezt a házat
Trágyadomb mellett
Visítom világnak:

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Valaki sír az éjszakában,
Szél sodor panaszt, könnyeket,
De 45-ben a panasz
Nem mentett emberéletet –

Hiába Metró-aluljáró,
Csak egy fénycsík ama ajtó,
Mégsem mehet oda senki melegedni –

Dámák, gyönyörök városa:
Párizs, Budapest, Moszkva
S lám így büntet az orosz és francia
Háború-sújtotta büszke szajha –

Budapest kapui alatt lapulva,
Fagyott meg éhesen – hajnalonta
Hajléktalan fiad kicsukva.

Mint fagymart kivert kutya –
Nem várt: gyermek, család,
Feleség és meleg szoba,
Csak a nomád gulág-komád,
Akit betakar az orosz tél –
Ó te szegény, ha újra születnél?
Akkor is csak mostoha magyar
Számkivetett lehetnél?

Számlálgatom, találgatom,
Hogy hány hetem vagy hány napom
Van hátra még...
Irgalmas ég,
Esdek, ne légy fukar nagyon.

Ó, hányszor hívtam a halált,
Mihelyt a kedvem búsra vált.
De most hogy itt
Ólálkodik,
Nem érzek mást, mint borzadályt.

Meghaljak?... Ó, ne még, ne még,
Agyam még eszme-tűzben ég.
Forró szivem
Jobban pihen
A napon: ó, a sír setét.

Vágy még hevít, kedv még emel,
Ó, még sok dalt nem zengtem el.
S eszméimet
Mind a hideg,
Sötét koporsó nyelje el?

Ezt meg is találtam. :

Ady Endre - Cseh Tamás - Novák János: Adja az Isten http://www.youtube.com/watch?v=3ukT7LwCHb4

Ezzel záródik:

Ady Endre: Adja az Isten

Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.

Adja meg az Isten,
Sirásaink végét,
Lelkünknek teljességes,
S vágyott békességét,
Adja meg az Isten.

Adja meg az Isten,
Bár furcsa a világ,
Ne játszak, ölő, gyilkos
Cudar komédiát
Adja meg az Isten.

Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.

nem,
nem kellenek alsó-, felső-telki rendek -
átnevelő, lakótelep csöndek –
gigantikus, lélekkufár tervek -
nem kell a mindent elöntő televény –
az erkélyeken is szárnyaló lelemény -
a piszokban is megélő szikkadt fűcsomó,
színtelen, satnya virág, út menti sár
ne díszítse az utcát!
a pusztulás silány képei: hámló falu házak, pocsolyák
a TV ártó szellemei: az örök kariatidák –
az ember-árulás teremtményei
őrszemnek sem kellenek!

a tolvajoknak odavetett világ
segítségért kiált!
nem, nem, nem kellenek már
a perzsavásár haszonélvezői,
a hitszegés örök vámszedői –
- nem kell a bankár-hazugság!
nem kellenek kommunák, hamis honatyák,
globalizált, vörösre festett hazaárulás –
kihányom a szótárból a sok-sok múmiát,
a megbecstelenítő molyette szavakat -
nem kell elkoptatott, hazug gondolat
nem kellenek mindent túlélt emberek -
minden kutat, érzést, hitet megmérgeznek!
nézz körül, mit teremtettek a hamis testvérek?
nyomorult reménytelen tömeget!

szublimált jelen-
és mindenütt a sors kiégett roncsai hevernek
lassú létbizonyosság lebben a tarot-kártya felett
emlékeid velünk vannak – nem felednek
málik, ami alul volt – nem történhet meg kétszerezve
töredezett rejtjeles gondolatok múlnak –
és hullanak át a jelenbe
nem tölti be a múltat a valóság –
valaki mindig sír a zivatarban (sós az eső csöppje)
kívül reked csöndje
kitapintható a várakozás mint a tüske
puskacsövek taposó aknák lőporok füstje - mustárgáz
és valami bágyadt hervadó virágillat figyelmeztet
a jelenvaló súlya alatt megroppant a Múlt –
a Dolgok mögötti időnek nincs reménye, megfakult
szomorú teremtménye, a vén öröm kihunyt örökre
s(z)ótalan órák kérgesednek és hullnak a súlytalan jelenbe – az Apokalypsis jáspis lovasai közelednek
egyre vadabb paták
dobognak aszott szívünk felett
vér fröccsen a rögre
korán kivérzett létérzés üt a billentyűkre
üres szemű öregek – az Érzés tegnapi vesztesei
surrannak át a ködön
halkan kotorásznak (tegnapi, elrabolt) sírhelyükön
a küszöbön kiherélt telivér mének nyerítése szaggatja a csöndet, amott méhek mézodújába ragadt rabló seregélyek vergődnek – ma újra
kettémetszi széltépte egét a nap: lassan hasad –
őspatkány televénye rothad a kertek alatt
a tóparti fasor vén fái az útra döngve ledőlnek
folyondár zizeg – a fagyöngy új fogást keres
szublimált jelen üzen a jövőnek – hiába üzen
vértelen haldoklik minden értelem –
mióta elköltözött Isten
(századunk egén nincsen kegyelem)
kusza csillag-sínpályák alatt, podvás
csigolyák között zörög a szél
elorozta életünket a kufár halál
félig mesélt mesék gördülnek alá
szíven talált férfiak tágra nyitott szemmel
hullnak nesztelen – a Mennyben
reményvesztett sóhajok fellegei gyülekeznek
szívünket döbbenet szomorítja
minden megtörténhet! Minden! Minden
új emberöltő letarolja a sarjú mezőket!
vess számot azzal, a kretének minden korban
visszaéltek a hatalommal!
nincs kivétel – nincs segítség?
mint rég, újra Rém és Gnóm telepedik mellénk?

A betlehemi kisded gondolatai közt
renyhe árnyként átsuhan,
akkor hát zárja be kapuját az ég?
a próba mégis a miénk!

Gondoljátok meg, hiába a sokrétű sokaság
csődület, a csillogó hamis karátos érdek őrület –
csak szeretet ébreszt szeretetet – a gyertyaláng, mely ismeri a szellemi alázat fuvallatát
majd hazavezeti az éj eltévedt vándorát –
nincs kiút más –
csak a feltárt kimondott árva teljes igazság
töri fel a trianoni igát -

Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.

Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.