Felvidéki induló………..

Pajtás a hazád ez a széles felvidék,
Szép hazánk, te tudod, hozzád mindig hű ez a nép.
Magyarul dobban a szív, magyarul szól ez a száj,
Pajtás, de ha kell, a barátom a világ.

Érhet bármi baj, soha nem törik meg ez a nép,
Jöhet még száz vihar, büszkén őrzi mindig hitét,
R: Magyarul dobban a szív…….

HATALOM

Csupán a tébolyult üvölt
s a süketnéma hallgat.
E hajnalon belep a csend
ám füle nőtt a falunak -

Az elnémító hatalom
torkán akad még a tömeg!
A faluszélig hallhatóan
húznak egy harangkötelet.

Sinka István

HAZUG DEMOKRÁCIÁHOZ

Sarokkő lehettél volna,
Nem tört lépcső, nem omladék,
s nem öntené csorbáidba
esőjét most az őszi hét.

Tört lépcső vagy, elvetett kő,
rajtad vonulnak a holtak
át a rémület idején,
s te a holtat is raboltad.

Szétromlott kő, omladék vagy,
romot és penészt virágzol.
Aszott május a mestered,
feldíszít: pirosra mázol.

Olcsó díszbe öltözöl,
rossz a ruha, rossz a festék,
s kilátszanak alóluk a
kifosztott ünnepi esték.

Egyszer mindenért felelni kell,
egyszer minden számadásra kerül,
mert él még bennünk a törhetetlen hit,
hogy nem mindég a szemét marad felül...

Bár ma még csak káromkodni hajt is
a tehetetlen, meddô akarat,
megmozgatja a nehéz hidakat is
az ár ereje, ha gátja szakad.

Pedig egyszer ez is bekövetkezik,
elsodor megfontolást, józan okot
a megalázott szívben égiglobbant harag.
S a legény, ki eddig dallal szórakozott

a virágban terhes réteken,
a gazda, aki izzadva kapált,
az asszony, aki kenyeret dagaszt:
eljön kiosztani a megérdemelt halált!

Egyszer minden mocskos patkányra
rászakad az örök rémület,
s ti, akik ma mégis rajtunk rágtok,
tudjátok meg: nincs könyörület! ...

J.Joyce

Az ember egy napja magába foglal
minden napot, az elképzelhetetlen
első naptól, mikor egy szörnyü Isten
számolt minden halálokkal s napokkal,
ama másikig, hol földi időnk
folyója forrásához tér pihenni,
az Örökhöz, mely a jelent jelenti,
a jövőt, a mát, mely most rám köszönt.
Hajnal és éj között itt az egész
világtörténet. Éjszakámban ott van
a héber útja, Karthágó romokban,
minden Pokol és Megdicsőülés.
Adj, Uram, annyi erőt s annyi kedvet,
hogy e nap csúcsáig fölemelkedjek.

"(jaj! túlléptem a megadott időkeretet! )"

*
(jaj! túlléptem a megadott időkeretet! )

Ítélet
Idő van, új évre kel a nap
Ki tudja
Miért vagyunk mi újra itt?

Mosolyra kényszerítem magamat –
Embernek lenni (ez) a bábok jutalma –
Ma írhattam volna verset is
Valami életnél szebbet (emberit?)
Ihletett időkre várva –
Embernek lenni ez a bábok boldog álma –

A nevek- mondják – akármilyenek,
De név és szavak nélkül, hogy lehet
Hívni a Napot, Holdat – ki tudna
Hinni Heródesnek, Titusznak –

Megszentelni Jeruzsálemet?
Nemzetté lenni ez a bábok jutalma –
Káin és Ábel, vérgőzös szívekbe zárva:
Holokauszt testvér – (hazát találva)
Menjünk vissza hol minden végetér?
Jézus születése ünnepén
Auschwitz, Gáza, poklok tornácain járva
Kezdete jő majd oly időknek,
Hol lézerfény a palesztinok börtön rácsa?

S apám, te, a bús magaslaton állva,
Vad könnyek közt átkozz vagy áldj meg engem.
Ne ballagj csöndben amaz éjszakába.
Tombolj, dühöngj, ha jő a fény halála

Ha többé nem a szám s az ábra
minden teremtmény nyitja- zárja
s ha kik csókolnak s énekelnek,
majd többet tudnak mint a bölcsek,
s az élet majd szabadon élhet
és az életbe visszatérhet,
s a fény meg árny megint valódi
átlátszóvá bír párosodni,
s olvasva verseket s meséket
tárúl örök világtörténet:
majd egy titkos szó oldja meg
az összekúszált lényeget.

Már szombat este megsütötte
anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a harangos vasárnapot.

Vasárnap estig nem fogyott el,
fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.

Ma sem tudom, hol rejtegette,
melyik fiókból jött elő,
de olyan áldott volt az íze,
olyan hétköznap-szentelő.

Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.

Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum.
És mégis úgy megnőtt azóta,
mint úrvacsora-szimbolum.

Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szivet, betölt szobát.

Ha majd nem az ábrák s a számok
kulcsára nyitnák a világot;
ha csókolva-dalolva többet
tudnak a lények, mint a bölcsek;
szabad élete lesz a világnak,
és visszaadják önmagának;
ha fény meg árny újra valódi
világossággá fog fonódni;
s versben, mesében írva látják
a lét örök históriáját: -
fölzeng egy titkos ige, és
az egész fonák lét semmibe vész.

„Ne reméld, hogy a bika is ember, akitől e végtelen kőrengeteg megtanulta, hogy mi a rettenet. Semmit ne várj. A fenevadat sem, ebben a feketedő, labirintus szürkületben.”
"Végezd el munkádat, még mielőtt alakot öltött volna, rendezd dolgaidat, mert ami kicsi, könnyen szerte foszlik, mert ami törékeny, könnyen eltörik, de amit várnak tőled, könnyen megszerezheted, mivel a nagy dolgok kicsinységekben gyökereznek."